Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-06
17 A romániai magyarság körében az a helyzet, hogy tíz év múlva egyszerűen az egyetemi helyek mintegy fele törvényszerűen üresen marad, mert nem lesz annyi magyar középiskolás Erdélyben, aki ezt betölthetné. Ma is szinte minden érettségiző bekerül az egyetemre és jórészt papiroshoz is jutnak. Az eredeti kérdéshez viss zatérve: nyilvánvaló, hogy a felvidéki magyarság 3033%a vegyesházasságban él, tehát gyermekeik 6570%a a többséghez fog tartozni. Erdélyben bizonyos területekre korlátozódik a nagyszámú vegyesházasság, de az eredmény ugyanaz. S ott van a lakótelepi nyel vvesztés problémája Brassóban és Nagyváradon – de ennek a jórészt alacsonyan képzett munkásréteg problematikája legfeljebb néhány kutatót és lelkészt érdekel. Közismert, hogy Magyarországon a nyugdíjrendszer miatt is kezdeni kell valamit a népesedési pro blémával: katasztrofálisan csökken az aktív keresők száma, a termelékenyég nem nő úgy, hogy ezt megoldaná. Mindenképpen népességutánpótlásra van szükség. Az egyik verzió szerint hirtelen kéne beengedni egymásfél millió szülőképes embert, a másik szerin t évente 3040 ezer fő letelepedését kellene engedélyezni, így lehetne stabilizálni a népesedést. Demográfiai szempontból a legegyszerűbb az első megoldás, csakhogy Magyarország erre nincs felkészülve. Ráadásul a magyarországi baloldal – azt feltételezve , hogy a határon túlról érkezők jobbra szavaznának – pártpolitikai szempontból is ellenzi az áttelepülést, hisz ez eldönthetné a szoros arányokat. – De mihez is tudna egy ekkora tömeg Magyarországon kezdeni? B. N.: – A határon túli magyarság munkaerőp iaci pozíciói mindenütt rosszak. Magyarországon minden harmadik, Budapest környékén minden második építőipari munkás határon túli, összlétszámuk 7080 ezer fő. Ám szó sincs arról, hogy erdélyi vállalkozók bonyolult műszaki megoldásokat kiviteleznének, hane m a határon túliak olcsó munkaerejüket adják órabérbe. Magyarországnak szakképzett munkaerőre, technikusokra volna szüksége. Erre jó példa a nyárádszeredai kertészképzés, ahol nem füzetből olvassák föl a tananyagot, hanem a diák kezébe adják a metszőolló t, ezért 100%os az elhelyezkedés aránya, márcsak azért is, mert Romániában a praktikus, technikus képzés, magas színvonalú gyakorlati szakképzés Magyarországhoz képest nincs elterjedve. Kulcskérdés a szakképzés és a felnőttképzés. De társadalmi presztízse miatt, a mobilitás egyedüli csatornája továbbra is az egyetemi diploma marad. – Könyvedből finom rezignációt lehet kiérezni. Mikor adtad fel a reményt azzal kapcsolatosan, hogy az elitek csődös gondolkodásmódja megváltozik? B. N.: – Kisebbségtörténett el foglalkozó kutatóként megpróbálom a tárgyat kívülről látni. Nincsenek illúzióim az elitekkel kapcsolatban – a '30as éveket más társadalmi szerkezetek jellemezték, ezért is sikerülhettek jobban az elit reformelképzelései. Vizsgálom ezt a társadalmat, ne m akarom megváltani, nem gondolom, hogy a társadalom mérnöke lennék, és azt sem, hogy be kéne folynom az erdélyi közéletbe. Szakértő is vagyok, akit felkérnek feladatokra, el tudom mondani, melyek a technikák és alternatívák. Maximum annyit tehetek, hogy diákoknak segítek, kutatási programokat futtatok. Ennyi, s több nem. Nem hiszem, hogy rezignációról szó lenne: pillanatnyilag nem látom azokat az intézményesíthető humán erőforrásokat, amelyek révén a romániai magyar elit megújulhatna. – Megszakadt az a több generációt jellemző folyamat, amelyet a Tény és való második fejezetében elemzel? B. N.: – Inkább a mát is a múlton keresztül néző emberként pusztán az elit szerveződését és kiválasztási mechanizmusainak fontosságát hangsúlyozom. Ugyanis a magyar k isebbségek történetét a töréspontok és törésvonalak rendszerében kialakult kisebbség- és magyarságpolitikák viszonyrendszerében, a társadalmi
