Reggeli Sajtófigyelő, 2004. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-03-11
11 vállalnánake munkát az unióban. A megkérdezettek négy százaléka rövidtávon, három százaléka hosszútávon menne külföldre dolgozni, a teljes emigrációt pedig mindössze három százalékos arányban jelölték a megkérdezettek. A felmérés szerint egészen biztosan megpróbálna az unióban dolgozni a megkérdezettek öt százaléka, és biztosan nem pr óbálná meg 60 százalékuk. A potenciális külföldre települő munkavállaló egyébként az egyedülálló, 2530 év közötti, magasan kvalifikált férfiak közül kerülnek ki. A májusban csatlakozó országok egymás között e téren a közösségi jogot kell, hogy alkalmazzák, ez pedig a munkaerőpia c teljes megnyitását és a munkerő szabad áramlását jelenti. Hollandia két évig korlátozza az új EUtagállamokból a szabad munkavállalást, de már egy év után hatáselemzéseket végez, és esetleg dönt a könnyítésekről- mondta a holland munkaügyi miniszter saj tótájékoztatón szerdán Budapesten. Aart Jan de Geus, Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszterrel folytatott tárgyalása után elmondta: a korlátozás abban áll, hogy csak akkor kaphat meg külföldi egy állást, ha az adott munkahelyre nincs holland jelentkező. Ennek vizsgálata akár 23 hónapig is tarthat, de az új tagállamok polgárainál ezt az időt néhány hétre kívánják rövidíteni. Elmondta: a korlátozást azért alkalmazzák, mert kedvezőtlen a nmunkanélküliségi mutató Hollandiában, sok munkahe ly szűnik meg. Szerepet játszott a döntésben az is, hogy több más tagállam szintén korlátozó intézkedéseket kíván bevezetni. vissza Elszalasztott lehetőségek Heti Válasz 2004. március 11. Szerző: Borbély Imre A belső népsz ámlálás arra is alkalmat adott volna, hogy a nemzeti közösségünk tagjait összeíró aktivisták mindenkit megkérdezzenek arról, hogy részt kíváne venni az erdélyi magyar nemzeti önkormányzat építésében, s támogatjae az autonómiát. Markó Béla Egy magyarma gyar egyetértés esélyeiről című írásában (Heti Válasz, 2004. január 16., Élet és Irodalom, 2004. 3. sz.) magyar- magyar párbeszédre és egy közös magyar nemzetstratégia megalkotására hívta fel a Kárpátmedencei magyar politikai elitet. A felhívás őszinteség ével kapcsolatban komoly kérdőjeleket vet fel már az is, hogy az esszé megjelenése előtt néhány nappal utasította vissza a szerző, hogy leüljön tárgyalni Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével. Erre s a tanulmány más gyenge pontjaira az eddigi reflexiók is rámutattak. Fórika Éva emlékeztette a szerzőt, hogy az erdélyi magyarságnak van nemzetstratégiája, mely az autonómia kivívására épül. Borbély Zsolt Attila a nemzetpolitikai valóság figyelmen kívül hagyott elemeit ajánlotta Markó fig yelmébe (így mindenekelőtt azt, hogy a balliberális oldalt legfeljebb morális zsarolással lehet a magyar nemzetstratégia szolgálatába állítani, hisz az ismételten és rendszerszerűen a nemzet érdekei ellen cselekszik). Kincses Előd a történelmi tévedésekre mutatott rá, valamint arra, hogy Markó cikke tulajdonképpen a választási fiaskó esetére kíván bűnbakot kreálni a nemzeti oldalból. Igen érdekes mindezek mellett Bakk Miklós politológus meglátása, miszerint létezett egy erdélyi társadalmi szerződés, melyn ek értelmében a közösség érdekképviseletét az RMDSZ látja el, s egyben keretet biztosít az erdélyi magyar társadalmi öntevékenységnek is. E szerződést Bakk szerint az RMDSZ felmondta, és fokozatosan beépült abba a képletbe, "amelyben a nem magyar kisebbség ek parlamenti képviselői már az első pillanattól amolyan ťetnikai ügyintézőkkéntŤ a mindenkori román kormány politikai klientúrájává váltak". Más szóval, mára a teljes RMDSZ betagolódott az egységes román nemzetpolitikába, azok hatására, akik 1990 óta ezt szorgalmazták (Domokos Géza, a Neptunvonal, majd 1995 óta Markó Béla, aki ekkortájt, második mandátumának elnyerése után fordított hátat a magyar nemzeti célkitűzéseknek). E teljes mértékben helyénvaló megállapítással ellentétben igencsak vitatható ama me glátása, hogy " Markó erdélyi
