Reggeli Sajtófigyelő, 2004. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-03-11
12 ellenzéke képtelen alternatív látásmódot megjeleníteni. Ideológiai kreativitásának szánalmas és fájdalmas hiányát jelzi, hogy a polgári ellenzék is az RMDSZ eszmei örökségének ťigazi tartalmátŤ akarja visszaperelni, ahelyett, hogy egy új konszenzus eszmei alapjait keresné." Annyiban igaza van Bakk Miklósnak, hogy a polgári ellenzék szívesen állna élére egy olyan RMDSZnek, mely eredeti rendeltetésének megfelelően működne. Abban viszont annál kevésbé, hogy az "ellenzék" nem foga lmazott meg olyan víziót, melyben a társadalmi önszerveződés kikerül az RMDSZ gyámkodása alól, melyben a civil társadalmat és az egyházakat önálló partnerként vonják be a közösségi problémák megoldásába. A Reform Tömörülés 2002. november 30i kongresszusán bemutatott, az erdélyi magyar közösségi önépítkezésre vonatkozó koncepcionális alternatíva épp ezen elképzelés sarokpontjait tartalmazta. Konkrétan azt, hogy a közösségi döntéshozást - beleértve ebbe az anyagi források feletti rendelkezést is - a státustö rvény alkalmazásában működőképesnek bizonyult, a civil társadalom, az egyház és a politikum hármas pillérzetén alapuló struktúra keretén belül kell újragondolni. Másrészről "ideológiai kreativitás" hiányáról beszélni az "RMDSZellenzék" vonatkozásában a komolyan vétel igényével aligha lehet. Hisz épp ez a csoport adott programot a szervezetnek, alkotta meg a kilencvenes évek elején politikai ellenszélben a háromszintű autonómia programját, mely papíron legalábbis mindmáig az RMDSZprogram lényegét képezi. Miféle ideológiai kreativitásra lenne szükség most, amikor szilárd eszmei talajon állunk, amikor világos és egyértelmű kérdésekre világos és egyértelmű válaszokat tudunk adni? Sőt, ma az "ideológiai kreativitás", a megalkuvás eufemizmusaként évtizedes munk ánk hitelét zúzhatná szét. A "polgári ellenzéknek" éppenséggel erénye az, hogy kiindulópontja, érvelése semmit nem változott - mint ahogy sajnos közösségünk léthelyzete sem, a drámai fogyást leszámítva. Tőkés László, Szász Jenő, Toró Tibor, Szilágyi Zsolt s a többi autonomista prominens immár tíz esztendeje ugyanazt a mindmáig senki által nem cáfolt tézist hirdeti, miszerint egy központosított nemzetállam nyílt felszámolási törekvése közepette csak közjogi struktúrák védelmében lehet megmaradni. Ezek létreh ozása pedig csak akkor lehetséges, ha a magyarság erőt tud felmutatni: lobbierőt Nyugaton és társadalmi erőt Erdélyben. 1993ban erre kapott Markó Béla mandátumot. Arra, hogy vesse latba a szövetség diplomáciai erejét, hogy meggyőzze a nemzetközi fórumokat az erdélyi magyar autonómia megteremtésének, a probléma nemzetköziesítésének szükségességéről, s hogy Erdélyben az RMDSZ keretében összpontosítsa az erdélyi magyarság önállóságra törő politikai akaratát. Ezt szolgálta volna az erdélyi magyar parlament lét rehozása és a választói névjegyzékként (is) működő nemzeti kataszter. A belső népszámlálás arra is alkalmat adott volna, hogy a nemzeti közösségünk tagjait összeíró aktivisták mindenkit megkérdezzenek arról, hogy részt kíváne venni az erdélyi magyar nemze ti önkormányzat építésében, s támogatja- e az autonómiát. Figyelembe véve az autonómiával kapcsolatos akkori elvi egységet, ma kezünkben lenne több mint másfél millió magyar megközelítőleg egységes politikai akaratát igazoló felbecsülhetetlen értékű dokume ntáció. Ehelyett az RMDSZ vezetése bele sem fogott a kataszter létrehozásába, a belső választás helyett pedig tavaly májusban a helyi nómenklatúra eddigi önújraválasztásától érdemben nem különböző színjátékot szervezett. S az erdélyi magyarság problémájána k nemzetköziesítését nemcsak elmulasztották, hanem éppenséggel nagy segítséget nyújtottak a román hatalomnak ahhoz, hogy kialakítsa a "román kisebbségi modell" nyugati tévhiedelmét, hogy meggyőzze a nyugati fórumokat arról, hogy minden problémánk országon belül orvoslást nyert, vagy legalábbis orvoslást fog nyerni. Mindeközben módszeresen ledarálták azokat a szervezeten belüli erőket, melyek megpróbálták érvényesíteni az 1993as gentlemen’s agreementet, megpróbálták rászorítani a Markó féle vezetést a sajá t maga által vállalt program betartására. Az erdélyi magyar elit jelenlegi politikai korrumpálódását jól mutatja, hogy a Székely Nemzeti Tanács autonómiatervezetét a 27 RMDSZképviselő közül csak hat vállalta fel. Ugyanakkor maga a tény, hogy ez a terveze t elkészült és nyilvánosságra került, bizakodásra ad okot. Az RMDSZ több mint tíz éven keresztül görgette maga előtt az autonómiastatútumok ügyét, amíg 2003ban egyértelműen el nem dőlt, hogy a szervezet vezetői nem a közösségi, hanem az egyéni érvényesülé s útját választották, hogy nem a közösségi autonómia megteremtése a céljuk, hanem a magyarellenes román elittel való egyezkedésen alapuló állami pozíciók birtoklása. Ezt felismerve ma azok vállalják fel a közös ügyet, akik még hűek hozzá akkor is, ha az ne m jár állami kitüntetésekkel és sarzsival, hanem hatósági üldöztetéssel, rendőrségi zaklatással. Így a magukat magyarnak mondók szervezeti egységének helyére fokozatosan a magyarságért tenni hajlandók
