Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-18
14 természetesen (még) mindig ismeretlen tettesek, karját több ízben is letörték, hiába hozták rövid időn belül rendbe. A leggyalázatosabb e set, melyre nyugodtan mondhatjuk, hogy a felvidéki magyarság szégyene, a rozsnyói Kossuth Lajosszoboré. E szobrot a század elején állították fel Rozsnyó főterén, ám ahogy minden más városban, itt sem maradhatott nyugodtan sokáig. A csehszlovák portyahadak 1919ben történt bevonulása után e műalkotás sorsa is megpecsételődött: kétszer is ledöntötték, először 1919ben, aztán pedig 1945ben, a másik nagy vesztes háború után. Ez után többé nem került napvilágra. Bizony, szó szerint el volt zárva; egy lakótelep i fűtőházban porosodott évtizedeken át, a felvidéki magyarok szégyenére. Igen, egyfajta önostorozás is ez, mert kérni, majd ha ez nem megy, követelni kellett volna a szobor újbóli felállítását az eredeti helyén. Érdekes megvizsgálni a szobordöntögetések kiváltó okait. Nyilván nem kell külön tanulmányban bebizonyítanom, hogy a legfőbb indíték az elvakult magyargyűlölet, illetve a félelem. Az igazságtól való félelem. Mert különben mi mással lehet magyarázni, hogy az 1848 – 49es forradalom és szabadságharc eg yik legnagyobb alakjának, Kossuth Lajosnak a szobrát primitív, barbár módon ledöntik, majd pedig gyalázatos körülmények között tartják? Kossuth Lajos nemcsak a magyar szabadságért küzdött, de a Habsburgok által évszázadokon át megnyomorított egész Kárpátm edence függetlenségéért. A Habsburgház trónfosztásával nemcsak a magyarok nyakáról távolította el a zsarnokot, hanem minden egyes nemzet hátáról igyekezett levenni a terhet. S tessék, ez lett a hála. Persze már akkor is voltak olyan gazemberek, akik nyílt an ellene fordultak Kossuth szabadságtörekvéseinek, közülük egy a mai szlovák történelemkönyvek szerint a szlovák történelem egyik legnagyobb alakja. Stúr Lajos az ő neve, vagy ahogy ők mondják: Ludovít Stúr, a zólyomi követ. Aki életében a magyarok ellen lázított, ám mikor a szabadságharcot elárulta az osztrákoknak, még azok is lemondtak róla, megbízhatatlannak tartották (különben miért élt volna élete végéig házi őrizetben?). Kossuth tehát veszélyes felforgató lehet a szlovákok szemében, hogy szobrával ily mostohán bántak. De legalább ugyanilyen mértékben felelősek ezért a magyarok is. A március 15i megemlékezéseken az ember már nem tudta, hogy sírjone vagy nevessen a rozsnyói események láttánhallatán. Az Új Szó mindig hűségesen s kellő pátosszal szám olt be a rendezvényekről, két évvel ezelőtt például mintegy „250 főre duzzadt tömeget” emlegetett Rozsnyón. A „tömeg” pedig néma csöndben odasétált a fűtőházhoz, koszorút helyezett el a letakart szobron, aztán Isten hírével hazament. Tüntetni, követelni? Á , minek azt, fő a testvéri szeretet és a szomszédok közötti békesség. Igen, csak az a baj, hogy két választási ciklus alatt egy városnyi magyar tűnik el a Felvidékről. Többek között e langyos hozzáállás miatt, amelyre Csáky Pál, Bugár Béla és a többi „zené sz” oly büszkék (ők ezt kompromisszumpolitikának” nevezik). Azért csak feláll az a Kossuthszobor Rozsnyón. Fel bizony! A testület már döntött, s mehet a dolog. Csak éppen nem oda, ahová kellene. Mert ugye azt senki sem képzeli, hogy az eredeti helyén, va gyis a Bányászok terén lesz felállítva Kossuth Lajos szobra? De nem ám! Aradhoz hasonlóan itt is agyafúrt megoldással álltak elő az „illetékesek”: az eredeti helyére semmiképp nem kerülhet, viszont a nagyvonalúságot bizonyítva megengedik, hogy a Rozsnyói B ányászati Múzeum mellett állítsák fel a szobrot. Hát ez igazán nagyszerű, nagyon kedves. Köszönjük. Sikerült megint jó lábtörlőknek lennünk. Maradtunk hát ismét a kényszermegoldásoknál, a kompromisszumoknál. Ezek a „megoldások” szinte falják a magyarokat. Rémisztő, de fogyunk, egyre csak fogyunk. Én nem így képzeltem a kisebbségi kérdés megoldását… vissza Gúzsba kötve táncolók - Magyar kulturális napok Kassán Magyar Nemzet Online 2003. november 18. 8:27 Szeretem Kassát. Hog y miért, arról kicsit később, felvezetésnek annyit, hogy amint átléptem a „gúnyhatárt”, belülről hallom a hajtómű zaját, Márai Sándor világcsavargó közeleg a repülőgépen. Az örvendetesen sűrűsödő látogatások konkrét oka és egyben célja ezúttal az immár más odik alkalommal megrendezett
