Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-18
15 Magyar kulturális napok – Kassa elnevezésű rendezvénysorozat, amelyet a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete szervezett a kassai polgárok örömére. Ennek az intézetnek igen nagy szerencséje, hogy Czimbalmosné Molnár Éva igazg ató és munkatársai a megfelelő emberek a megfelelő helyen és időben, és ezt az állapotot az okostónik (vö.: kultúrpolitika, brrr!) is felismerték normális pillanataik egyikében, árokpartra való tekintet nélkül. Az idei dzsembori védnökei Mádl Ferenc és R udolf Schuster voltak, utóbbiról érdemes megjegyezni, hogy a (szovjet) uniópárti Horn Gyufa szavahihető haverja, a Meciar márkájú boxeralsó ugyan nem nagyon kedveli, viszont kassai polgármester korában úgy gatyába rázta a belvárost (föld alatt, föld fölött ), hogy az atyafiak kebelét méltán dagasztja büszkeség. Cserébe a rossz nyelvek szerint annyira eladósodott a város, hogy jelenleg a környékbeli erdőket próbálják elpasszolni kompenzációként, de ez legalább ott van, megvan, csodálható, egyébként ki nincs e ladósodva, mindenki mókus a kerékben, legfeljebb baromságokra költi a lét. A Juronics Tamás vezette, a világ élmezőnyébe tartozó Szegedi Kortárs Balett adta meg az alaphangot a Carmina Buranával, kétségbeesésbe kergetve a helyi társulatot, de egyben az e lérendő célt is felvázolva. Másnap Káel Csaba Bánk bán filmje után újabb reveláció, Dodo Gombár Ég és nő között című darabja, igazi színház a sírástól a nevetésig, Eszenyi Enikő és Milan Mikulcik lubickolásával, visítozásba és felállva tombolásba torkoll va. Ők ketten a maguk részéről már befejezték a magyar – szlovák vitát, legalábbis áttették párkapcsolati szintre, ami persze nem biztos, hogy sokkal könnyebben kezelhető. Nem emlékszem, hogy Eszenyi milyen díjakat gereblyézett össze eddig, nem tudom, hogy úgy éle, mint mondjuk Emma Thompson, de azt látom, hogy ebben a dívátlan szürkeségben, ahol magyar színész akkor kerül képernyőre, ha eladja magát valamelyik idióta „showműsorba” (más kérdés, hogy van, aki még büszke is rá, hogy hülyének nézi a másik ha t törpe), van egy zseniális színésznőnk, aki ahelyett, hogy decensen integetne a konflisából a lovakat kifogó felhevült fiatalembereknek (megérdemelné, de ez utoljára Tolnay Klárival fordult elő), ekhós szekérrel tájol a Felvidéken, miközben a médiából dől nek a kurvák és a dilettánsok. A Vásznak 1990 – 2000 című tárlat, amely a kilencvenes évek magyarországi festészetét volt hivatva bemutatni, viszont néhány kivételtől eltekintve lehangoló képet mutatott, Darvas Iván Sorstalanságfelolvasóestje pedig az egy begyűltek legnagyobb szomorúságára a művész betegsége miatt el is maradt. Volt viszont válogatás a filmszemle alkotásaiból, Rajkó zenekar, Aquincumkiállítás, irodalmi társalgó Szilágyi István (Erdély) és Grendel Lajos (Felvidék) Kossuthdíjas írók részvé telével, fellépett a szaxofon Lagzi Lajcsija, St. Martin, végül a remek Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar zárta a fesztivált Héja Domonkos vezényletével. A szervezők szokás szerint gúzsba kötve táncoltak (pénz, súlyozás, közönség stb.), de végül remek ül oldották meg a feladatot, minden profin, gördülékenyen lement, megspékelve azzal a határtalan kedvességgel, figyelmességgel és szeretettel, ami a számtalan anyaországi árulás után már rég nem is járna az utazónak alanyi jogon. Kassán, a 75 százalékról ö t százalékra olvadt magyarok között (körülbelül 10 000 fő) lenni jó, röhej, de még mindig a százszor megnyomorítottakból és megalázottakból csapoljuk le az erőt, az energiát, akár Erdélyben. A gyönyörű Márai Stúdió büféjében összefutunk egy sráccal, és m áris a főtéren idegenvezetnek minket. Néhány száz négyzetméteren belüli kulturális sokk, a teljesség igénye nélkül: Szent Erzsébetdóm (Rákóczikripta), rodostói ház, Lőcseiház, premontrei templom, Szent Mihálykápolna, Orbántorony, Fekete Sas fogadó (Ka zinczy), Batsányi, Tinódi lakhelye, Jakabpalota, Máraiház. Hagytunk eztazt az újaknak, de itt legalább nem dózer vagy elrohasztás a pszichés reakció, megelégszenek azzal, hogy még az Andrássyak nevét is elszlovákosították, ami azért komoly nyelvészeti b ravúr.
