Reggeli Sajtófigyelő, 2003. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-10-27
12 BP0237 5 230 MTIk1052 Vajdaság - kettős állampolgárság - VMDP, VMSZ kod: PART/BELP fk: VAJDASÁG/HU ld: P etky József, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2003. október 26., vasárnap (MTI) - A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) szerint nincs szükség arra, hogy a kettős állampolgárságot kétoldalú szerbmagyar vagy szerbiamontenegróimagyar megállapodás sal szabályozzák. A párt vasárnapi közleménye szerint ez az út - tekintettel a rendezetlen szerbiai és szerbiamontenegrói viszonyokra - "zsákutcába vezet, amelybe legfeljebb azok akarnak bemenni, akiknek nem szívügye, hogy a vajdasági magyarok mihamar abb megkapják a kettős állampolgárságot". A szerb kormányfő néhány hete az újvidéki Magyar Szónak nyilatkozva azt mondta, hogy a vajdasági magyarok kettős állampolgárságának jóváhagyásáról a magyar kormánynak kell döntenie, s Belgrádnak nincs is módjá ban, hogy beavatkozzon ebbe a folyamatba. Keddi budapesti látogatásán viszont Zivkovic már úgy nyilatkozott, hogy a kérdést kétoldalú tárgyalásokkal kell rendezni, s ha létrejön a megállapodás, akkor az kiterjed a két ország minden állampolgárára. Zivkovic szerint elfogadhatatlan a kettős állampolgárság megadása etnikai alapon. A VMDP szerint a kettős állampolgársághoz "sem az első, megengedő, sem a második, tiltó szerb megnyilvánulásnak nem volt és nincs is semmi köze". A VMDP szerint ezt a kérdést ma gyarmagyar viszonylatban, a magyar állampolgárság kiterjesztésével kell megoldani. Kasza József, a VMSZ elnöke az MTInek nyilatkozva leszögezte: egyetlen dolog érdekli, hogy mikor lesz a vajdasági magyarságnak kettős állampolgársága. "Nem érdeke l, hogy etnikai vagy más alapon adják meg a kettős állampolgárságot. A délvidéki magyarságot nem saját akaratára szakították el az anyaországtól. Nagyapámtól és apámtól is elvették a magyar állampolgárságot. Ezt követelem vissza. Aki számára ez nem világos , az ne foglalkozzék politikával" - szögezte le Kasza, aki szerint sem ő, sem a vajdasági magyarság nem mond le a kettős állampolgárságról. A VMSZ elnöke nem leplezte ingerültségét a kettős állampolgársággal kapcsolatos nézeteltérések miatt. "Ha egysz er Zivkovic azt mondta, hogy nincs kifogása a kettős állampolgárság ellen, akkor miért kellett az anyaországnak kifogásokat emelni, s annyira feltupírozni az ügyet, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét" - tette fel a kérdést az VMSZ elnöke, szerbiai miniszter elnökhelyettes. vissza BP0293 4 230 MTIk1080 Románia - Székely Nemzeti Tanács - alakuló küldöttgyűlés kod: nemzetiség/BELP fk: RO ld: Bukarest, 2003. október 26., vasárnap (MTI) - A Székely Nemzeti Tanács (SZNT ) nem kíván a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alternatívája lenni - hangzott el vasárnap Sepsiszentgyörgyön a civil szerveződésként közfelkiáltással létrehívott testület alakuló ülésén. Az SzNT alakuló ülése abban ldött érkezett, hogy a helyi és a széki székely tanácsok megalakulása után létre hívják a Székely Nemzeti Tanácsot, megválasszák tisztikarát és elfogadják működési szabályzatát.A 97 küldött között néhányan a moldovai Bákó megye csángó településeiről érkeztek. A nyolc történelmi székely székből hétben - a kézdi, az orbai, a sepsi, a marosi,a gyergyói, a székelyudvarhelyi és a bardócimiklósvári székben - alakult meg a széki székely nemzeti tanács, Csíkszéken csak három településen alakult meg a helyi testület. A küldöszenátort, akit az alakuló ülés közképviseleti joggal ruházott fel. A széki elnökök javaslatára Csapó József előterjesztette a tíz alelnöki és a három jegyzői tisztségre javasolt jelöltek névsorát. Az előterjesztett személyi javaslatok elfogadása után az önmagát meg alakultnak nyilvánított Székely Nemzeti Tanács határozatot fogadott el a székeSzékelyföld autonómia statútumának véglegesítéséről és Románia parlamentje elé terjesztéséről. A határozat leszögezi: a Székelyföld autonómiáját a demokratikus jogállamokra jelle mző tt módon, a parlamenti demokráciában érvényesülő eljárások révén kívánják elnyerni. A küldöttek kiáltvány el arról, hogy a Székely Nemzeti Tanács kéri a magyar Országgyűléstől és a magyar kormánytól "a nemzeti hovatartozás alapján igényelhető kettő s állampolgárságot".