Reggeli Sajtófigyelő, 2003. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-10-27
13 Az SZNT munkálatait köszöntötte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács soros ügyvivője, Szilágyi Zsolt, Bihar megye RMDSZ parlamenti képviselője. Beszédében emlékeztetett az 1918 decemberében megfogalmazott román ígéretekre. Az autonómia megvalósítását reális elképzelári Szövetség nevében Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere beszélt, majd a Magyarok Világszövetségének alenek. Orbán Viktor volt magyar kormányfő üzenetét Szász Jenő ismertette. Üzenetben köszöntötte a testület et Tőkés László királyhágómelléki reme Éva genfi nemzetközi jogász és Fejes Anzelm Rudolf premontrei főapát. Az SZNT alakuló ülésén mondott záróbeszédében Csapó József elnök hangsúlyozta, hogy a területi autonómia a Székelyföld minden polgárának haszn ára kell hogy legyen. A sepsiszentgyörgyi alakuló ülés az SZNT tagjainTanács nem kíván az RMDSZ alternatívája lenni" - hangsúlyozták az ülés után tartott sajtótájékoztatón. vissza Mádl Ferenc az erdélyi egységért A köztár sasági elnök Kolozsváron az RMDSZ vezetőivel találkozott NSZ • 2003. október 27. A magyar állam felelősséget visel a határon túli magyarság sorsáért, és fontos, hogy ezt a felelősséget a magyar köztársasági elnök személyesen is kifejezésre juttassa – mond ta Mádl Ferenc köztársasági elnök vasárnapi magánlátogatásán Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőivel folytatott megbeszélése után. A magyar államfő hétfőn és kedden a helyi polgármesterek meghívására Sepsiszentgyörgyre, Csík szeredába és Székelyudvarhelyre látogat. Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint Mádl az egység és a szolidaritás üzenetével jött Erdélybe. Hangsúlyozta, hogy a látogatásra néhány nappal azt követően kerül sor, hogy az erdélyi magyarság 95 százaléka igennel sz avazott a román alkotmány módosítására. Az aradi Szabadságszobor körül kialakult helyzet miatt válságban van az RMDSZ és a román kormánypárt viszonya. A köztársasági elnök a megbeszélések után felkereste a Házsongárdi temetőben Tonk Sándornak, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem volt rektorának a sírját. vissza A házsongárdi panteonnál NSZ • 2003. október 27. • Szerző: Dési András Szavai szerint Erdélyt szerető és tisztelő emberként érkezett Kolozsvárra, s így természe tes, hogy Mádl Ferenc felkereste a Házsongárdi temetőt. A meredek domboldalra épült nagy sírkert egyfajta erdélyi panteon – magyarázta a köztársasági elnöknek Sipos Gábor egyetemi tanár, egyháztörténész. Kolozsvár híres temetőjében az erdélyi magyarság oly an nagy neves személyiségei nyugszanak, mint Szenci Molnár Albert, Dsida Jenő vagy Kós Károly. Mádl és kísérete először az idén elhunyt Tonk Sándor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem volt rektorának sírjánál rótta le kegyeletét. Tonk István, az erdélyi református egyház főgondnoka különleges megtiszteltetésnek nevezte, hogy a köztársasági elnök ellátogatott fivére sírjához. A nyomdavezető főmérnök egy különleges ajándékkal is meglepte a budapesti vendéget. Tonk a 330 évnyi kiátkozás után a reform átus egyház által tavaly rehabilitált Tótfalusi Kis Miklós emlékplakettjét adta át a magyar államfőnek. Mádl és kísérete a rövid temetői séta során felkereste azt a síremléket, amelybe a Magyar Tudományos Akadémia Házsongárdon eltemetett tagjainak nevét v ésték. A közelben található egyébként a temető legrégebbi 1599ből származó sírja. – A kis sírkő azt mutatja, hogy az itt eltemetett német ember nem volt túlságosan gazdag – fejtegette Sipos profeszszor, miközben a delegáció a sír előtt emelkedő csúnya sz eméthegyet kerülgette. A meredek út menti sírok közül valaki észrevette a Medgyessy Ferenc nevet. Egy helybéli szavaiból kiderült, a miniszterelnök nagybátyja van itt eltemetve, a kormányfő tavaly járt is itt.