Reggeli Sajtófigyelő, 2003. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-07-19
Röviden fel kell idéznünk a kisebbségi törvény születésének körülményeit. A rendszerváltás nem 1989be n kezdődött. Szellemi előkészítése már a hetvenes évek végétől, a nyolcvanas évek elejétől kezdetét vette. Motorja az ellenzéki értelmiség volt. Az új állami, társadalmi, politikai intézményrendszer főbb elemei aztán az ellenzéki kerekasztaltárgyalásokon alakultak ki. A tárgyalások eredménye az átfogó alkotmányreform, ami lényegét tekintve egy új alkotmányos rendszer létrejöttéhez vezetett. Kisebbségi szempontból az új alaptörvény egyik legfontosabb rendelkezése a (nyelvi, kulturális) identitáshoz és az az t megalapozó ismeretek megszerzéséhez való jog elismerése. A nemzetállamban a kisebbségi polgár számára a kulturális identitás megőrzése többségi társától eltérően nem magától értetődő, hanem külön állami garanciákat igényel. Feladtuk a "színvak” egyenjogú ság nemzetállami fikcióját. A döntés komolyságára utalt egy másik, teljesen új alkotmányos intézmény, a parlamenti biztos (kisebbségi ombudsman) hivatalának létrehozása, amelynek az a feladata, hogy ellenőrizze a kisebbségi jogok érvényesülését. A másik, ennél is nagyobb horderejű alkotmányos tétel annak rögzítése volt, hogy a Magyarországon élő kisebbségi közösségek államalkotó tényezők, tehát őket közjogi entitásként kell kezelni, azaz közjogi értelemben vett autonómiával kell rendelkezniük. Ez nem jelen tett kevesebbet, mint a kisebbségek kollektív, azaz nemcsak individuális jogainak elismerését, ebből két dolog is következett. A magyar demokratikus rendszer legitimációját nemcsak az egyes polgárok mint közjogi jogalanyok adják, hanem az egyes nyelvi, ku lturális ismérvek alapján szerveződő közösségeik is. Mindennek a képviseleti demokrácia döntéshozó testületeiben meg kell jelennie. Az egyes polgárok szavazatain kívül, azokkal párhuzamosan a kisebbségi közösségek önállóan, saját jogon is részt vesznek a t örvényhozó testület megalakításában. A felületes szemlélő azt hihetné, hogy a kisebbségi közösségek – mint a hazai politikai erőtér valóságos tényezői – a rendszerváltás folyamatának szerves részét képezték, hogy vezetőik a döntéshozó testületek tagjaikén t szerepeltek. Egyes szomszédos országokban, ahol az ottani magyarság még kulcsszerephez is jutott, valóban így volt. A magyarországi történésekről szóló korabeli tudósításokban vagy az arról szóló történeti munkákban azonban hiába is keresnénk a kisebbség ek képviselőinek a nevét. Ha volt is szerepük, az legfeljebb az őket közvetlenül érintő kérdésekre korlátozódott, és még azokban is csak marginális jelentőségű volt. Az alkotmány kisebbségbarát rendelkezései nem az érintettek által kiharcolt vívmányok volt ak, hanem a rendszerváltó elit "ajándékaként” értelmezhetők. Sőt – sokak véleménye szerint – az "ajándékcsomagnak” valóságos címzettjei nem is a hazai kisebbségek, hanem közvetve a határon túli magyarok voltak. A hazai nemzeti és etnikai kisebbségeknek a p olitikai mezőben való "virtuális jelenlétével” magyarázható mindaz, ami azóta történt, vagyis az alkotmány által "megígért” jogok ténylegesen érvényesülő jogokká való átalakulásának részleges elmaradása. Az akkori törvényelőkészítés és különösen az abban részt vevő kisebbségi kerekasztal teljesítményének értékelésekor mégsem alkalmazhatunk "objektív” mércét. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Kádárrendszer idején elismert "hagyományos” nemzetiségi közösségek, helyesebben az őket "képviselő” vezető te stületek egy legitimációs válságfolyamaton mentek keresztül, másrészt megkezdődött a cigányság politikai emancipációja, és közösséggé szerveződésének hosszú és keserves folyamata, ami a mai napig is tart. A kisebbségi közösségeknek egyszerre kellett tehát megszerveződniük, átesniük egy modernizációs folyamaton, és megfelelniük annak a kihívásnak, amelyet a kisebbségi törvény előkészítésében való részvétel jelentett. Ebben a zavaros helyzetben a kisebbségi kerekasztal bámulatra méltó szervezettséget és alk otókészséget mutatott. Nemcsak a hirtelen rendkívül sokszínűvé váló kisebbségi valóságot volt képes – nagyfokú toleranciát és koordinációs készséget mutatva – integrálni, hanem lényegében előzmények és minták, külső anyagi és szakmai támogatás nélkül, sajá t többkevesebb ismerettel bíró szakértőire támaszkodva alkotta meg az első magyarországi kisebbségitörvénytervezetet. Az első olyan jogszabályt, amely nem ragadt le egyszerűen a nyelvi jogok szabályozásánál, hanem teljességre törekedett. Ez a korábbi évt izedek "absztinenciája” miatt nagyon is érthető szabályozási "düh” vezetett – különösen a legelső tervezetnél – erősen érezhető jogi fetisizmushoz. Arról a jól ismert keleteurópai gondolkodásmódról van szó, amelynek követői, bármennyire ellentmondás is ez , az írott jogtól és csak a jogtól várják problémáik megoldását, miközben tisztában vannak a jogszabályok érvényesíthetőségének nagyon is korlátozott voltával. Melyek voltak a kibontakozó "kisebbségi kódex” legfontosabb alapkérdései, ahogy azt a kisebbség i kerekasztalba integrálódott közösségek látták?
