Reggeli Sajtófigyelő, 2003. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-07-19
külügyminiszter történelmi jelentőségűnek mondta, hogy elhárult az utolsó akadály is, a megállapodá ssal elégedett, mert annak egyetlen pontja sem korlátozza a kedvezménytörvény céljainak érvényesülését, semmilyen akadályt nem támaszt a magyarigazolvány használata, a pedagógus- és diákigazolványok kibocsátása, a kedvezményekhez való hozzájutás tekintetéb en. A magyarigazolvány külalakja idővel, várhatóan a jelenleg kiadott igazolványok érvényességének lejártakor módosul majd. Ez utóbbi utalás az igazolványon lévő koronás címerre vonatkozik. Kovács László értékelésében a magyar félnek végeredményben mindenb en sikerült érvényesítenie az elképzelését. Kétértelmű helyzet Fölösleges visszalépés a megegyezés az Orbán – Nastasemegállapodáshoz képest – közölte tegnap Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. Kétértelmű a helyzet, mert a megállapodás nyitva hagyta a magyarigazolványok olyan változtatását, ami „a Szent Korona törlését jelentheti” az okmányról. Mircea Geoana külügyminiszter is elégedett. Üdvözölte azt Ion Iliescu államfő és Adrian Nastase miniszterelnök, akik fogadták a magyar diplomácia vezetőjét. A két külügyminiszter szerint a gazdasági együttműködés során kiemelt fontosságúnak tekintik a Budapest – Bukarest autópálya építését. A magyar fél támogatja az Erdélyen áthaladó sztráda megvalósítását, és kész ennek kapcsolód ási szakaszát kiépíteni Debrecen és Nagyvárad között. vissza Molkudarc Pozsonyban Magyar Hírlap 2003. július 19. Szerző: Máté T. Gyula Harmincmillió dollár, azaz majd hétmilliárd forint. Ennyit vettek ki tegnap Pozsony ban a Mol zsebéből. Csütörtökön még az INA megszerzését ünnepelték a Mol vezetői. Tegnap azonban a pezsgőspohárba már némi epe is került. Hivatalosan ugyan még nem erősítették meg, de mind a szlovák, mind a magyar fővárosban biztosra veszik: a Szlovák Pén zpiaci Felügyelet (ÚFT) rendben lévőnek találta a pozsonyi értéktőzsdén március 20án lebonyolított, Slovnaftrészvényekre megkötött tőzsdeügyletet. Száraz megfogalmazás, a következményei azonban igencsak kellemetlenek. A Slovnaft harminc százalékáért pont osan harmincmillió dollárral kell többet fizetnie emiatt a Molnak. Idézzük fel a történetet. A Slovnaftrészvények többségét birtokló Molnak tavasszal kötelező árajánlatot kellett tennie a zömmel kisrészvényesek kezében lévő maradék papírokra. A Mol enne k a kötelezettségnek megfelelően a nemzetközi szokásjogban alkalmazott kulcs szerint megszabott 1100 korona helyett részvényenként 1200 koronás árat ajánlott, de a kisrészvényesek érdekeit tömörítő J & T nevű szlovákiai társaság magasabb árat követelt, s a z ügyben több hónapja tart a huzavona. Miközben a jogászok javában vívták egymással késhegyre menő csatájukat, meglepő esemény történt: március 20án a pozsonyi értéktőzsdén 202 ezer Slovnaftrészvényre 1380 koronás áron rekordkötés született. Az 1200 kor onás Molajánlatot elvető ÚFTdöntés ellen a magyar cég vizsgálatot kért, az ügyletet bő két hónapra jegelték is, később azonban újra jóváhagyták. Magyarán bejött a szlovák spekulánsok trükkje, sikerült felverni az árfolyamot, magasabb lett a törvényben m egszabott átlagár. A dolog időzítése azért is kellemetlen, mert a Molnak egyelőre az INAért kifizetendő 505 millió dollár előteremtése is álmatlan éjszakákat okoz. vissza Magyar kisebbségi politika, papíron és a valóságban Magyar Hírlap 2003. július 19. Szerző: Kaltenbach Jenő 1992 nyárelőjén a nemzetiségi vezetőket leginkább foglalkoztató vitakérdés az volt, hogy belegyezésüket adjáke a kisebbségi törvény tervezetének parlament elé terjesztéséhez. Az eredmény ismere tes, és a minap 1993. július 7ének, a kisebbségi törvény kihirdetésének tizedik évfordulójáról emlékeztünk meg. A kisebbségi vezetők akkori vitái olyan alapkérdésekről folytak, amelyek az egész kisebbségi társadalmi és jogrend meghatározó elemei, de amely ek kihatnak a tágabb közösséggel, az egész nemzettel kapcsolatos felfogásunkra. Az alapkérdések, sajnos, ugyanúgy megválaszolatlanok, mint annak idején.