Reggeli Sajtófigyelő, 2003. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-07-09
22 békülékeny retorikával, az „árokbetemetés”, a „nemzeti megbékélés” jelszavaival kísérik.) Markónak egyébként egy dologban igaza van: „Hiba viszont a romániai mag yarságon belül tagadhatatlanul létező vitát arra leegyszerűsíteni, hogy két ember vitatkozik egymással, arra, hogy Markó Béla nem tudja megértetni magát Tőkés Lászlóval. Ez rossz megközelítés. Természetesen az erdélyi magyarság különböző személyiségei, ado tt esetben különböző koncepciókat képviselnek.” A jól kihangsúlyozott igazságot az RMDSZ elnöke gyorsan agyoncsapta egy unalomig ismert hazug sztereotípiával. Nem maradhatott el ugyebár a szokásos szólam arról, hogy a másik oldalnak egyáltalában nincs elk épzelése jövőről. „Elég pontosan rá tudok mutatni arra, hogy az RMDSZ milyen koncepciót követ, de nem nagyon tudnám megmondani, hogy ezzel szemben milyen elképzeléseket vallanak magukénak azok, akik az RMDSZen kívül egy mozgalmat próbálnak az utóbbi hónap okban talpra állítani.” Azért szomorú, hogy Markóék ehhez a destruktív technikához folyamodnak útonútfélen, mert ez lehetetlenné tesz bármiféle megegyezést, lehetetlenné tesz az erdélyi magyarság jövőjéről folytatott bármiféle érdemi vitát. 1992 – 1993 tájá n volt még tere a racionális érvelésnek, akkoriban politikusok vették még maguknak a fáradtságot, hogy a logikai kánonnak többékevésbé megfelelő, racionális megalapozottság igényével fellépő eszmefuttatásokban rögzítsék politikai elképzeléseiket. Ennek a vitának az eredményeként is felfogható az 1993 januárjára kialakult autonómiaprogram. A Markóvonal számára fokozatosan kényelmetlenné vált a közéleti vita ugyanis e tábor mindmáig nem tudta megmagyarázni, hogy miért nem tette meg azokat a mozgástérkitölt ő lépéseket (autonómiastatútumok, nemzeti kataszter) amelyeket Brassóban tervbe vettünk, s amelyek megtétele kizárólag a magyar politikai akarat függvénye. Valahányszor a kérdés előkerült akár nyílt levél formájában, akár a Tőkés László által szervezett 19 98as fórumsorozaton, akár SZKTn, akár kongresszuson, vagy mellébeszélés volt a válasz, vagy egyszerűen elengedte a vezetés a kérdést a füle mellett s nem reflektált rá egyáltalán. Eladdig, amíg 1999 táján Markóék rájöttek, hogy legjobb védekezés a támadá s2, és a kérdésre való válaszadás további halogatása mellett megindult a másik oldal tudatos diszkreditálásának kísérlete, az önfeladó alkupolitika egyetlen alternatívaként való beállítása. Mára eljutottunk oda, hogy a nemzeti oldal hiába próbál meg kommun ikálni, reflektálni a másik oldal „érveire”, az egyszerűen nem vesz minderről tudomást. Markó Béla és csapata imamalomszerűen ismételgeti, hogy ők az egyetlen alternatíva, hogy nem lehet tudni, a másik oldal mit akar, hogy az autonomistáknak nincs programj uk, hogy a „radikálisok” csak a hatalmat akarják stb. Holott a helyzet nyilván fordított: végiggondolt, a realitásokkal számoló programja csak azoknak van, akik ma is az erdélyi magyar nemzeti önkormányzatért szállnak síkra. A hivatalos RMDSZ által folytat ott kicsinyes alkupolitika mellett a 2002es népszámlálási adatok fényében meglehetős pontossággal megrajzolható kipusztulásunk görbéje. A markóista főáram épp saját jövőképhiányát, saját perspektívátlanságát próbálja leplezni az anyaországi „kommunikációt echnika” importjával, a monologizálással, azzal, hogy elbeszél a másik oldal s a képviselt közösség feje mellett. Tőkés László precízen megfogalmazott, rövid és lényegre törő írásban reagált, rámutatva Kántor Lajos szemléletének alapvető hibájára. Arra, h ogy a közös megszólítással mintegy összemossa a román hatalmat kiszolgáló Markót a magyar érdekeket megjelenítő Tőkés Lászlóval: „(…) nem érthetek egyet a kettőnk együttes megkeresésének optikájával. Megítélésem szerint Markó Béla és Tőkés László szerepéne k megítélésében semmiféle szimmetrizmusnak nincs helye. Immár jó ideje ugyanis nem magyar a magyarral, nem azonos célokat követő politikus az azonos célokat követő politikussal, hanem – személyünkben – az elnyomott magyar kisebbség képviselője áll szemben az elnyomó hatalom oldalára besorolt és annak kegyeit élvező politikussal. (…) Befejező sorod zárójelében pedig 'az 1989 előtti idők osztatlan közös gondolkodását' idézed fel. Veled való közös gondolkozásunkról minden bizonnyal fogalmazhatunk ekképpen. Nem úgy Markó Béla viszonylatában, aki már 1989 előtt a másik oldalra sodródott. Tőle tehát nem csupán a jótékony 'másság', hanem éles különbségek választanak el engem.” Tőkés László arra is rámutatott, hogy mi áll kettejük érdemi és egyenrangú kommunikációjá nak útjában: „Mindennek ellenére a felek közötti tárgyalásnak így is helye volna. A hatalom viszont sohasem tárgyalni, hanem sokkal inkább diktálni szeret. Kettőnk szerepe ezért sem mosható össze egymással. 'Bajvívásainkban' Markó Béla mindig a hatalom poz íciójából és alapmagatartásával vett részt. (…) Tájékoztatásképpen közlöm, hogy birtokomban, illetve levéltárunkban egész kötetre rúgó olyan beadvány, dokumentum, javaslat és levél található, melyekre a hivatalos RMDSZvezetőség részéről még csak egy sorny i válasz sem érkezett. Markó Béláék olyannyira eltanulták a bukaresti – hatalmi – 'román módszert', hogy rendre még csak válaszra sem méltatják a tisztességes 'alattvalói' megkereséseket.”
