Reggeli Sajtófigyelő, 2003. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-05-28
Megszaporodtak az utóbbi héten a híradások az i raki rekonstrukcióban való részvételrôl, Taszár (és Ramstein, meg az összes németországi amerikai támaszpont) bezárásáról, keletre, Lengyelországba, meg a romániai Constantába és a bulgár Burgaszba telepítésérôl, illetve, hogy a magyar parlamenti ellenzék, ha őrzővédő feladatok ellátásához nem is ád engedélyt a 300 főnyi magyar alakulat kiküldéséhez, de a nagyságrendekkel többe kerülő szállítóegységekkel való hozzájáruláshoz esetleg magas beleegyezését adja. Nagyjából ez a helyzet ma, meg hogy kevés magyar vállalat tud részt venni az iraki újjáépítésben, folyamatosan aggályok és kifogások merülnek fel, pedig egy Irak nagyságrendű és gazdasági potenciállal rendelkező ország gazdasági rekonstrukciója elég jó üzletnek tűnik. A magyarok tehát minimállehetőségen , közben a hírek egy - Magyarországon nem túlhangsúlyozott - része arról szól, hogy Lengyelország egy országrész felügyeletét, s nyílván - ehhez kapcsolódóan - újjáépítését is megkapta a Tigris és az Eufrátesz mentén. Miért? Persze Amerika miatt. A lengye lamerikai viszony egyike a legmegalapozottabb transzatlanti viszonyrendszernek. Ennek a viszonynak az országnagyság, az Amerikában élő etnikai lobby, és a közös történelem képezik az alapját. Lengyelország közel negyvenmilliós. Ekkora, vagy nagyobb európa i országok közül a britamerikai viszonyt a politikaitörténelmi közösség, néha pici szociokulturális távolságtartás, ám alapjában az együttcsendülés jellemzi. Az amerikainémet és az amerikaifrancia viszony mostanában megromlott, az amerikaispanyol most anában került előtérbe, 1898 óta nem volt szignifikáns. Amerikaiír viszony még idetartozik, meg az amerikaiolasz persze, elsősorban az Amerikában élő nagyszámú írek és olaszok okán. Amerikában állítólag nyolcmillió lengyelamerikai él, szokták mondani, hogy volt idő, mikor Chicagónak több lengyel lakosa volt, mint Varsónak. Az amerikai történelem számos lengyel katonával dicsekedhet a függetlenségi háborútól a polgárháborún át a XX. század nagy háborúiig. Pulaski, Kosciuszko, Anders, Sikorski, mind rész ei lettek az amerikai mitológiának (is). Ebben az amerikai mitológiában a lengyelamerikai a kékgalléros mítosz, a kétkezi munkás története, amely ma már egyre kevésbé szégyellni való sztori - hiszen a kétkezi munkás nagyjából eltűnőben, a történelem pedig távlatosan szépít , és ebbe a mítoszba egyébként jól illeszkedett a Szolidaritás is a nyolcvanas években. Brzezinski Carter elnök mellett, lengyel szenátornő a Szenátusban, aztán kongresszusi meghallgatáson Janusz Onyszkiewicz, későbbi lengyel honvédelmi miniszter, aki kommunista országban példa nélkülien, elmondta hazája helyzetét nyilvánosan, és visszament Jaruzelski Varsójába. Lengyelország nem csak a színes, érdekes, de a komolyan veendő országok kategóriájába is tartozott. Akik a rendszerváltás után jártak Amerikában, és valamilyen programban csehekkel és lengyelekkel voltak együtt, tudhatják, hogy a lengyelek iszonyú idegesítően tudtak viselkedni. Regionális nagyhatalomként, németek és oroszok megrendszabályozójaként, akkora arccal, mint a Mazurita vak teljes felülete, olyannak tűntek, mint önkontrollját, helyes helyzetértékelését vesztett kisállami vezető: szemétdomb tetején kiskakas, azt üvölti, én vagyok a legnagyobb! Vicces volt, ahogy a lengyel újgazdagok, neopánok, ha tetszik, arról értekeztek , hogyan fogják a németeket megtanítani a kereskedésre, s a gazdaság alapjainak megvettésére, Überhaupt. Akkor, a kilencvenes évek elején, a viszonylagos magyar fejlettséggel, az egy főre jutó tőkebefektetés arányával, a speciális magyarnémet viszonnyal e z mosolyogtató volt. A helyzet megváltozott. Sorozatos rossz magyar döntések okán, és az okos és ravasz lengyel politizálás hatására Lengyelország beteljesítette az egykori jóslatot, a régió vezető állama lett, Amerika másodikharmadik legfontosabb európai szövetségese. Szó van róla, hogy a németországi amerikai támaszpontokat áttelepítik, nemcsak szó esik róla, de már biztos, hogy a négy iraki megszállási zónából az egyik lengyel irányítású lesz, és egy teljes lengyel hadosztály felügyeli majd. Próbáljuk ezt most lefordítani készpénzre, mennyit is jelent ez Lengyelországnak az újjáépítésben? Meg sem próbálom. Az Egyesült Államok 300 katonát kért Magyarországtól Irakba. Tizede sincs a lengyel részvételnek, s nyilván a hozam is majd ilyen arányban. Miért hi tte/hiszi az ellenzék azt, hogy a kormányt szívatja, ha kukacoskodik e kérdésben? Arra a 300 helyre igen nagy lenne a túljelentkezés, hiszen versenyképes fizetésért mennének oda. (Az afganisztáni misszióba is nagy volt a túljelentkezés.) Miért olyan nehéz elhinni, hogy Magyarország, nemzethatáraitól távol is, lehet részese egy olyan ügynek, amely a
