Reggeli Sajtófigyelő, 2003. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-04-19
"Azt his zem, mélyebb és szomorúbb dologról van szó. Arról, hogy az ország a mentalitások szintjén nem érett meg az integrációra.” Magyarország unióba való felvétele és a döntés 83 százalékos állampolgári jóváhagyása a Trianon óta eltelt száz esztendő talán l egnagyobb horderejű, történelminek joggal nevezhető eseménye. Az a tény, hogy az országot az uniós tagállamok, Szlovéniát és Csehországot is megelőzve, a legnagyobb szavazattöbbséggel fogadták be az államszövetségbe, meg hogy a magyarországi szavazáson a s zavazók elsöprő többsége az unió mellett döntött, csakis örömmel tölthet el bennünket. Ezek mellett a tények mellett eltörpülne minden egyéb rövid távú megfontolás, a gazdákat érő gazdasági hátrányok, a pártok közti civakodások, a schengeni határ és minde n egyéb. A két vesztett világháború és a szocialista piac összeomlása sokkal nagyobb megrázkódtatást jelentett annál, mint ami az unióba való belépéssel járhat. Ha azokat sikeresen átvészelte az ország, és mi kisebbségi magyarok is, ezeket is könnyedén "ki fogjuk bírni”. Van azonban valami, ami nem csak meggondolkoztató, de lehangoló is. S az a 45 százalékos szavazati részvétel. Önmagában persze ez sem volna különösebben jelentős, a törvényhozási és helyhatósági választásokon regisztrált hetven százalék fö lötti részvételhez viszonyítva azonban jelentőssé, sőt szinte már megdöbbentővé válik. És valóban jelez valamit. Nem a rossz kampányt, ahogyan azt az elemzők vélik. És nem is a szocialisták vagy a fiatal demokraták elhibázott argumentumait, ahogyan a párto k vezetői állítják. Azt hiszem, mélyebb és szomorúbb dologról van szó. Arról, hogy az ország a mentalitások szintjén nem érett meg az integrációra. A társadalmi elit nemzetközi kényszerek és racionális megfontolások alapján kénytelen belátni, hogy más meg oldás nincsen. A szocialisták ismert politikai realitásérzékükkel presztízskérdést is csináltak abból, hogy – egyéb választás amúgy sem lévén – kimagasló választási részvétellel és kimagasló szavazattöbbséggel ők vezessék be az országot az unióba. Az alacs ony részvétel azonban korántsem pusztán a szocialisták kudarca. Szerintem világosan arra utal, hogy az uniótól (bár a frigybe kénytelen belenyugodni) mind a két tábor mélyen, szinte már zsigerileg viszolyog. Vonakodva, kedvetlenül, kényszeredetten enged a történelmi parancsnak. Szerelmi szenvedély sehol. A nem túlságosan fiatal, ám életerősnek tűnő menyecske keserű szájízzel megy nőül az idős és dúsgazdag úriemberhez. Szóval kényszerházasság ez a javából. Még ha a násznép amúgy lelkesnek mutatkozik is. S a zt sem nehéz kitalálni, hogy miért. A magyar állampolgárt évtizedeken át egyfajta közösségi önzésre szocializálták. Arra nevelték, hogy államban és csakis államban kell (sőt szabad) gondolkodnia. Még a határokon túl rekedt magyar kisebbségeket is "románok”nak, "szlovákok”nak, "szerbek”nek, "ukránok”nak kell tekintenie. Olyan, hogy kisebbség, Magyarországon sincsen, s ha van, az egyfajta quantité negligeable (nem számottevő) csupán. Magyarországon a kisebbségi kérdést sikerült végképp megoldani, a kisebb ségeket a magyar társadalom szereti (sőt ha kell, nagyon), de a magyar állampolgárnak mindenekelőtt és fölött magyar kultúrával kell rendelkeznie, magyarul kell – tökéletesen – beszélnie. Ha ez a követelmény teljesül, bárki szabadon lehet kisebbségi, törh eti – szűk baráti körben – bátran az anyanyelvét, sőt még a nyilvánosságban is megünneplik, ha élőben mutatja be, hogy Magyarországon öröm kisebbséginek lenni. Magyarnak lenni ellenben kötelesség. A nemzetiség ugyanis nem más mint az állampolgárság. Márped ig az állam, melynek polgára, nevében is magyar. A társadalom másik részét ezzel szemben a családi hagyomány és a társadalom perifériáján tengődő intézmények a kulturális értelemben vett "nemzet” fogalmának szellemében szocializálták. A kulturális nemzet a magyarul beszélő és érző emberek közössége. A politikának tehát elsődleges feladata ezeknek az embereknek egyetlen politikai közösségben való egyesítése: a minden magyart felölelő nemzetállam. Ennek létrehozását külső és belső ellenségeink eddig sikerrel megakadályozták, de a történelem korántsem ért véget, a kedvezőtlen folyamatok, ha van erős nemzeti tudat, mindent lebíró szellem és akarat (szélsőséges változatában "magyar élet”) és természetesen történelmi méltányosság (szélsőséges változatában "magyar igazság”), a következő ezer évben akár visszájukra is fordíthatók. Ehhez azonban a magyarokat nem csak egyetlen államban kell – valamikor és ismét – egyesíteni, hanem el is kell különíteni azoktól, akik asszimilálhatnák őket, akik fellazíthatnák a nemzeti közösséget, akik befurakodhatnak közénk, hogy aztán ismét "földaraboljanak” bennünket. Az Európai Uniót mindkét tábornak rettenetesen kockázatos és rettenetesen ellenszenves megoldásnak kell tekintenie. Az állampolgári és a kulturális nacionalizmus egyar ánt a nemzeti közösség széthullásának, az idegenek inváziójának veszélyét látja az integrációban. És mintegy szükségszerűen, azaz a "nemzeti gondolat”ok logikájából következően.
