Reggeli Sajtófigyelő, 2003. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-04-17
ebbe a sorba illik a rendszerváltozás előtti negyven év is. Olyan értelemben szállhatunk most fel Európa mozgó villamosára, hogy már mi is mozgathatjuk a szerelvényt, befolyásunk lehet arra, hogy Európa merre haladjon. Mert Európa maga is óriási változásban van. Megragadva az ön hasonlatát: fölszállunk tehát, ám a villamos a már lefektetett s íneken halad. Rajtunk tehát nem sok múlik... De "továbbkanyarodva": az európai uniós bővítéssel - elemzők fogalmaznak így - "létrejön egy új világrend". Mi lehet ebben Magyarország szerepe? - Nem hiszem, hogy az európai uniós bővítéssel jönne létre az új világrend. Ez bizonyos értelemben már régebben alakulóban van. Természetes következményeként annak, hogy megszűnt a korábbi két pólus - egyik oldalon a régi Szovjetunió, a másikon a nyugati világ , és olyan együttműködés alakul ki az uniós Európa és Ameri ka között, amely azonos értékalapokra épül. Meg arra a felismerésre, hogy szükség van egymásra: Amerikának Európára, Európának Amerikára. A puszta fölismerés azonban nyilvánvalóan nem elegendő, főleg ha jelentős nézetkülönbségek támadnak valamilyen ügy kö rül. Mondjuk, ha "baráti nagyhatalmak" vitáznak egy háború indokoltságáról, időzítéséről vagy a háborút követő újjáépítéséről. Ha másként ítélik meg, hogy a normalizálásban, a rendfenntartásban kinek milyen feladat jusson, akkor Magyarországnak - azonkívül , hogy csöndben van, hallgat és megfigyelő álláspontot vesz fel - még milyen szerepe lehet? Lehete bármiféle szerepe a villamosra újonnan felkerült utasnak? - Miért ne lenne? Milyen alapon gondolhatja bárki is egy szuverén államról, hogy a saját nemzeti érdekeit nincs lehetősége és joga képviselni? Lehet persze egy vitában hallgatni, figyelni és megvárni a disputa eredményét. Mi egy erős, jól működő Európában vagyunk érdekeltek. De nekünk megvan a saját koncepciónk, szuverenitásunk, érdekérvényesítő szánd ékunk. A megoldás egyszerű: dialógus. A különböző nézeteknek ütközniük, az államférfiaknak találkozniuk kell, mert csak érvelő vitában alakulhat ki a konszenzus. Amúgy pedig Magyarország érdekérvényesítése - bármely hazánkat is érintő ügyben - nemcsak lehe tőség, hanem kötelesség. Ennek megvalósulásához azonban szükség lenne arra, hogy a hazai belpolitikai élet vezetői a fontos ügyekben nagyjábanegészében egyformán ítéljék meg az adott helyzetet és az ország távlati érdekeit. Ismeretes: az uniós szerződés aláírásakor jelen lesz a mostani és a volt köztársasági elnök, továbbá három - rendszerváltás utáni - korábbi miniszterelnökünk is: Boross Péter, Horn Gyula, Orbán Viktor. Ennek nyilvánvalóan szimbolikus jelentősége van, lehet... - Én is így gondolom. A p ártpolitikai érdeket meghaladó nemzeti érdek alapja lehet egy konszenzusnak. Ezt az egyetértést jelezni kell a világnak, Európának, Magyarországnak, egymásnak egyaránt. Mert fontos nemzeti kérdésekben mindenképp egy nyelven kell beszélnünk. A kölcsönös tis ztelet hangján. Esélyt nyitva így arra, hogy hasonlóan jelentős ügyekben találjunk közös pontokat a későbbiekben is. Épp ez a nagy kérdés: egyszeri, kizárólag az ünnepi aktusra időzített alkalom lesz ez, vagy pedig tényleg elkezdődik az okos párbeszéd, am elyet sokan, régóta olyannyira hiányolnak... - Meggyőződésem: megkerülhetetlenné kell tenni az ilyen helyzeteket. Valójában most is ez történt, noha még néhány hete a magyar közélet szereplői aligha tudták volna elképzelni, hogy három korábbi és a jelenle gi miniszterelnök együtt lesz Athénban a szerződés aláírásakor, s hogy együtt ünnepelnek. Világossá vált: ezt várja a nemzet, az ország, a közvélemény. A politikusoknak pedig kötelességük ennek az óhajnak, kívánalomnak eleget tenni. S ha most ez megvalósul hat, miért is ne lehetne ennek - ha nem is túl gyakran, de minden szükséges esetben - folytatása? Van kitől tanulni: egyik államférfiú példaképem, Deák Ferenc is ösztönöz erre a szemléletre. A maga korában Deák felismerte, mennyit hozhat a nemzetnek a kons zenzusos politizálás. Tudta, nem csupán az osztrákok és a magyarok közti kiegyezést kell szorgalmaznia, hanem a talán ennél fontosabb honi egységet, egyetértést. Ha ma őt követjük, minden bizonynyal nyugodtabb lesz az ország. S fölvértezettebb arra, hogy a z új kihívásoknak is megfeleljen.
