Reggeli Sajtófigyelő, 2003. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-04-17
Ám a kiegyezéshez csak úgy juthatunk el, ha nem kerüljük ki a szükséges konfrontációkat. Ezek megbeszélése nélkül, ha bármi is lefojtva marad, előbbutóbb új meg új konfliktusok támadnak. Annak idején, 2002 májusában, ami kor ön először nyilatkozott miniszterelnökként a 168 Órának, szóba hoztam: kezdettől viták, konfrontációk fogják kísérni a kormányzati intézkedéseket. Úgy hiszem, nem nagyon tévedtem... - Vitatkozni természetesen mindig kell. Más kérdés, hogy milyen stílu sban. Agresszívane, vagy pedig kulturáltan, európai módon. Sokan a politikai élet természetes velejárójának tartják a konfrontációt, a nézetek erőszakos, más véleményt lebecsülő, semmibe vevő képviselését. Ez énbelőlem hiányzik. Ám vannak olyan elveim, am elyekből nem engedek. Elvekhez úgy is lehet ragaszkodni, hogy az ember tiszteli vitapartnerét, próbálja megérteni az ő szempontjait is. Az élet egyébként igazolt is ebben a meggyőződésemben: eddigi tizenegy hónapos kormányzásunk időszakában valóban normáli sabb és békésebb lett a hangulat. Nem tudom, jól érteme: mintha arról akarná meggyőzni a közvéleményt, hogy a belpolitikában hamarosan a jelenleginél konszolidáltabb időszak következik. Ebben persze sokan reménykedünk. Más kérdés, hogy az önt és kormányá t ért - jogos vagy jogtalan - kritikák ismeretében valóban lehete számítani erre... - Természetesen naponta tanulmányozom a sajtót, hallgatom az ellenzéki megnyilvánulásokat. Beszélgetek értelmiségiekkel, akiknek egyik fő jellemzője, hogy kritikusan nézi k a világot, és még a barátaikkal szemben is keményen fogalmazzák meg azt, hogy mivel elégedetlenek. Ez így van rendjén. Ennek alapján én nem gyűjtögetem az ellenvéleményeket, hanem folyamatosan korrigálom azt, amit megítélésem szerint is korrigálni kell. De más politikai irányt és magatartást - minthogy erre nem látok okot - nem fogok képviselni. Ezek között van, gondolom, az egyébként általam is kritizált gesztuspolitizálás. Amit csupán azért tartok aggályosnak, mert úgy látom - talán tévedek, de vélemén yemet fenntartom , hogy az ön gesztusait a politikai másik oldalon a gyengeség jeleként jegyzik. Ám továbbmenve: ön a nemzeti közép kormányának nevezi kabinetjét. Ebben nyilvánvalóan helye van a mérsékelt jobboldalnak és a baloldalnak egyaránt. Mégis mit fed e meghatározás? És miben különbözik a klasszikus baloldaltól az újabban emlegetett "polgári baloldal"? - Az a véleményem, hogy ma már nincs is klasszikus baloldal. A polgári jelző egyfajta magatartás, viselkedés, gondolkodásmód, a citoyen megfelelője a számomra. Ilyen értelemben e gondolatkörön belül lehet valaki baloldali vagy jobboldali, és mind a kettő lehet polgári. (Számomra egyébként a polgári baloldal jellemzője a szolidaritásérzés, az egyenlő esélyek szavatolása, a felelősségtudat mások iránt.) Ezek a baloldali polgári értékek természetes módon illeszthetők be a köztársasági eszmébe. Hozzáfűzve: a köztárs aság eszméjének épp az az előnye, hogy nem kirekesztő, hanem integráló fogalom. A "nemzeti közép" pedig szóhasználatomban nem ideológiai, hanem pragmatikus politikai meghatározás. Azt a szándékot fejezi ki, hogy ez a kormány - a nemzet kormányaként - egy m odern gondolkodás szellemében akarja integrálni az értékeket. A kiindulópont, megítélésem szerint, a modern szociáldemokrata felfogás, amelyet kiegészítenek a liberalizmus értékei. És ide nyugodtan integrálni lehet olyan konzervatívnak mondott, de valójába n nem csupán konzervatív értékeket, mint a hazaszeretet, a hívő emberek tisztelete, a nemzeti kultúra ápolása. Lényegében tehát arról van szó, hogy egyetlen politikai erő sem sajátíthatja ki a polgári jelzőt, a köztársaság pedig mindannyiunké. Körülbelül így lehet összefoglalni az ön mondanivalóját. - Valóban. Mondanivalómnak ez a lényege. Ezért is hadd térjek vissza az említett, úgynevezett gesztuspolitizálásra. Ez bántja önt, úgy érzem.
