Reggeli Sajtófigyelő, 2003. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-03-14
Belgrádban – egyelőre nem tudni meddig – zárva maradnak a mozik, elmaradnak a kulturális rendezvények és a sportesemények. A fővárosban nyugalom van, de feszült a légkör, a lakosság körében ére zhető a merénylet utáni döbbenet és sokk. A belvárosi utcákon továbbra is sok az állig felfegyverzett rendőr, a városi forgalom zökkenőmentes. vissza A vezéráldozat Magyar Hírlap 2003. március 14. Szerző: Tamás Pál "A bel grádi médiában megszólalók között akad, akinek a Kennedygyilkosság jut az eszébe. Mások inkább a káosztól tartanak.” Kedden este a budapesti Thália Színházban egy divatos belgrádi színház vendégjátékát láthattuk. Kortárs dráma. Balek, vagy különböző erkölcsi csapdákba belesétáló értelmiségiek. Megroppant életek mulatságos, de kicsit régimódi csomagolásban. A szöveg szerint az igazi főszereplő egy most suszterkedő nyugdíjas sebész. A legkedvesebb, talán legjóravalóbb, csupa szív hősök azonban a gengszt erek. Egy okos fiú, aki valamikor filozófiát tanult, és most persze rendőr is. És fivére, akinek valami összecsapásnál a konkurens geng kivágta a nyelvét (következésképpen a pesti szerb közönség halálra kacagja magát rajta, én meg jó, ha a felét értem anna k, amit mond). De a beszédhibás csupa szív gyerek – mint megtudjuk – a köztemetőben néhány év alatt kétsornyi sírt termelt. Az rendben van, hogy néha elönti az agyadat a vér, és leadsz néhány lövést. De hogy minden másnap kicsinálj valakit! Ezt már nekünk is nehéz a rendőrségen elintézni – magyarázzák neki. Most, a Djindjicmerénylet utáni napokban Belgrádban mindenki a szervezett bűnözésről beszél. Vannak, akik az elszabadult különleges egységeket, mások a zimonyi klánt emlegetik. Szó van összefonódásról, alvilági összenövésekről. Biztosan tudják, hogy miről beszélnek, s egyszer talán az igazság is kiderül. Végtére is, amikor ezt a szöveget írom, még 48 óra sem telt el a gyilkosság óta. Egy azonban biztos: félrevezető, ha és amikor az egészséges, modern eu rópai szerb társadalom vagy állam bűnnel fertőzöttségéről és a Jó meg a Gonosz valamilyen bibliai küzdelméről beszélünk itt. A tízéves polgárháború, az állami hatalom ideiglenes leépülése, eltűnése félországnyi vidékeken szült egy világot, ami akkor és ott szervesnek látszott, és azt hiszem, még ma is annak tűnik sokaknak. Az érzelgős szupermacsó, aki jó szerb is, s akinek ami 1989 – 1990 után történt, nemzeti megaláztatások sora. És aki azt hiszi, ezekben Djindjic is partnere volt az utolsó két évben a Nyuga tnak, sőt kiszolgálója. Ez nem a kábítószermaffia. Gengszterek, nemzeti radikálisok és jó családapák keveréke. Hiszen család nélkül nincs nemzet. Tehát aki a családját védi, annak szerez ebben a bizonytalan világban, az a nemzetet is védi. Lehet, hogy a v astag aranyláncos balkáni ősromantikusok választójogi értelemben már kisebbségbe szorultak. De egy elkeseredett kisebbség úgy érezheti, hogy falhoz szorítják. Hogy a Rend (persze, az ő rendjük) maradéka is eltűnik. Hiszen most csak azt látja, hogy a nyugat osítani akaró demokraták az integráció érdekében további engedményekre is képesek. Vagy hogy azért cserébe, még valamit ki lehet azért belőlük kényszeríteni. Lehet, hogy a szimbólumok világában most a Régi, a Keleti emelt kezet az Újra és Nyugatira a szerb életben. Van, akik ezt most konkrétan meg is élik. A belgrádi médiában megszólalók között akad – egyébként ellenzéki értelmiségi veterán – , akinek rögtön a Kennedygyilkosság jut az eszébe. Mások – gondolom, ezek a nem diplomások és a fiatalok között lel hetők – inkább a káosztól tartanak. Ettől, azt hiszem, tart a kormányzó elit is. A megszólalók annyiszor ismételgetik, hogy most legfontosabb az állam működése, a zavartalan üzletmenet (egyelőre még külföldi vendégeket sem mondtak le), és hogy nem lehet pá nik, mintha annak kitörésétől mégis komolyan tartanának. A katonák sem arról nyilatkoznak, hogy azért vannak ott mindenütt, mert újabb merényletektől lehet tartani, hanem mert így is jelzik, az állam véletlenül sem roppanhat meg. A nagymamák – vagy csak né hányan közülük – közben megrohanták a boltokat. Gondolom, sóért, cukorért. Ki tudja, meddig húzódhat el a hadiállapot. Biztos, ami biztos – magyarázzák az őket megszólító újságíróknak. Djindjic pártszékháza körül, a demokratáknál, a hírek szerint szerdán ö sszeverődő emberek között volt, aki sírt. De máshol a városban ilyesmi nemigen került a tudósítók elé. Djindjic pályája szerda délig valódi rendszerváltástankönyvbe való keleteurópai értelmiségipolitikusi életút volt. Tito alatt lázadó diákaktivista, m ajd bölcsészdiploma, vendégoktatói állások Németországban. Doktorátus még kint, egy vidéki egyetemen. Hazajött, elcsípett egy jobb állást Újvidéken. A kezdődő jugó földrengés idején más értelmiségiekkel együtt pártot alapított. Ennek egyik vezetője, később elnöke lett. A
