Reggeli Sajtófigyelő, 2003. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-01-14
nem jelentett volna sokat a burgenlandi magyarok számára, viszont ellenkezést szült volna idehaza. vissza Ki az a Verheugen? 2003. január 14. 7:23 K eresztes Lajos A hétfői Napkelte, Össztűz című műsorában három újságíró - Bartus László, Bánó András, Németh Péter - kívánta Németh Zsoltot, a külügyi bizottság elnökét reggelire elfogyasztani. Orbán Viktor helye és szerepe a magyar politikában - feudális nagyúr, trónját vesztett király stb. - témája mellett, a jelenlegi koalíció által halálra ítélt kedvezménytörvényre terelődött a szó. A problémát Németh Péter azzal az értéksemleges kérdéssel vezette be, mikor látják be, hogy a státustörvény úgy, ahogy van, megbukott? S a kérdéseknek álcázott kommentárokban „természetesen” végső érvként megjelent a Verheugenlevél is. Magyarországon immár megszokottnak mondható, hogy brüsszeli bürokraták megnyilvánulásait - főként ha azok érvként használhatóak a jobboldal ellen - akkor, mint a római tanítóhivatal végső érveit lobogtatják a baloldalon. Ezért volt tanulságos Bartus László látható megdöbbenése, amikor Németh Zsolt, a címben idézett kérdéssel jelezte, nem a jobbközép sajátja a vak tekintélytisztelet. A brüsszeli bizottság a lapvető feladata, hogy őrködjön az uniós szerződések betartásán, s ha azt valamelyik tagállam megsérti, akkor elindítsa az erre az esetre előírt szankciós lépéseket. Erre mintaként szolgál a bizottság eljárása az eurozóna, úgy nevezett maastrichti szabály ait megszegő Németországgal szemben. Ugyanakkor jól jelzi a komiszárok „függetlenségét” a berlini kormány kegyéből költségvetési biztossá előlépett zöld párti, politikusasszony 2002 nyári szereplése. A teljesen ismeretlen Michaele Schreyer posztjával vás árolta meg az SPD a zöldeket, hogy a szövetségi elnök 1999es megválasztásakor a 18 éve ÉszakrajnaVesztfáliában regnáló Johannes Raura szavazzanak. A német választási kampány finisében - amikor a CDU/CSU felvetette, hogy a német költségvetés hiánya túllép i a Maastrichtban megállapított 3 százalékot, s ezért Brüsszel el fogja marasztalni Berlint - költségvetési komiszárhölgy nem győzte cáfolni a felvetést, miszerint a bizottság megintené a szövetségi kormányt. Azóta talán mondani sem kell megérkezett Berlinbe a brüsszeli figyelmeztetést tartalmazó, úgy nevezett kék levél, melyet Gerhard S chröder, több a megállapodásokat lazán értelmező állam- és kormányfővel lazán a szemétkosárba pöccintett. Nem tekinthetjük tehát véletlennek, hogy a „rendkívül sikeres” koppenhágai csúcs levezénylése mellett a bizottság tagjai szívesen próbálkoznak olyan térségekben, ahol még komolyan veszik őket. (Minden esetre Schreyer asszony nagyon boldog volt, hogy a bővítést ilyen olcsón megúszták.) Ebbe a sorba tudható be Günther Verheugen magánlevele is, melyben a kedvezménytörvény ügyének végső megoldása kapcsán jótanácsokkal látja el Medgyessy Pétert. Verheugen láthatóan szerepzavarral küzd, hiszen nincs az Unióban arra vonatkozóan egységes mérce milyen jogok illetik meg a kisebbségeket. Itt eleve komoly problémát jelent a tizenötöknek, hogy megindokolják a gya kran néhány ezres kisebbségek és a több milliós bevándoroltak jogi megkülönböztetését. (E tekintetben érdemes összevetni például a schleswigi mintegy 20.000 fős dán közösség jogait a közel 2 millió németországi török helyzetével.) Ráadásul az Unió több áll ama, Ausztria, Görögország, Olaszország és Dánia is rendelkezik a magyarnál sokkal erősebb kedvezménytörvénnyel. Tovább csökkenti a Verheugen levél komolyságát, hogy azt csak Budapestnek címezte, hiszen több a közeljövőben taggá váló ország, Szlovákia, Len gyelország,
