Reggeli Sajtófigyelő, 2003. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-01-11
Az Antológia Kiadónál két kötetben, négyszáz oldalon látott napvilágot négy szerző, Alföldy Jenő, Bakos István, Hámori Péter és Kiss Gy. Csaba Magyar nemzetismeret című tankönyve. A mű, amely az Oktat ási Minisztérium pályázatának nyertese, áttekintést ad a magyar történelem, művelődéstörténet kérdéseitől, a magyar kulturális élet, tudomány, technika, művészet jelentős alkotásaitól, személyiségeitől a nemzeti sajátosságok, táji jellegzetességek és jelké pek köréig, a nyelv és irodalom világától a külföldön működő nemzeti intézmények címjegyzékéig úgyszólván mindenről, ami egy magyarságával ismerkedő ifjút érdekelhet, s aminek megismerése ebben az összefüggésben elengedhetetlenül fontos is. Vagyis a Magyar nemzetismeretet a magyarul tudó vagy a magyarul most tanuló, tizedik évüket betöltött diákok és természetesen: tanáraik számára írták és nyilvánította tankönyvvé – még a Nemzeti Tankönyvkiadó kérésére – tavaly júliusban Magyar Bálint miniszter. Bakos Is tván művelődéskutató, a Nemzeti Tankönyvkiadó külhoni tanácsadója a magyar nemzetiségű és magyar származású diákok számát az ország határain túl 700750 ezer főre becsüli. E sokaságnak talán a fele tanul magyarul vagy magyarul is. Közülük, már ami az anyan yelvű oktatást illeti, a világ félszáz országában élő, mintegy kétmilliós lélekszámú nyugati magyar diaszpórának legrosszabbak a lehetőségei. Az iskoláskorú magyar gyerekek és ifjak talán tizede, huszonötharmincezer diák vesz, illetve vehet részt szerveze tt magyar oktatásban, a heti 46 anyanyelvi órára rúgó iskolai részképzésben, hét végi egyházi, cserkésziskolai, esetleg más formában, például nyári anyanyelvi táborokban zajló foglalkozásokon. Bakos István a körülményeket jellemezve kiemelte: az iskolák, illetve az önkormányzatok csak néhány országban (Finnország, Kanada, Svédország, Ausztrália) ösztönzik vagy támogatják a bevándoroltak anyanyelvi oktatását. Ez azért is baj, mert a nyugati magyarság szé tszórtan él világszerte, nem szerveződik kolóniákba, mint néhány más náció, nemzettudata is halványabb, következésképp a diaszpóra fiataljainak túlnyomó többsége magyarul nem tanul, nem tud, asszimilálódik, családi hatástól függően legföljebb származástuda tát őrzi. A probléma mélységére mutat, hogy évről évre komoly gondot okoz feltölteni NyugatEurópa egyetlen, a németországi Burg Kastlban működő magyar gimnáziumának első osztályát. Miközben – teszi hozzá Bakos István – a rendszerváltás óta mégiscsak gyakr abban látogatnak haza a külhoniak, aminek következtében növekszik az óhazával, kultúrával való ismerkedés, és a magyarul tanulás igénye is. Nyilván ezért is kértek a nyugati magyarok képviselői segítséget a gyermekeiknek szóló, kötődésüket erősítő, speciál is „magyarságismereti” tankönyv elkészítéséhez és kiadásához az Oktatási Minisztériumtól. Úgy, hogy a pályázati kiírást megalapozva definiálták is, mire van szükségük. A tankönyv szerzőinek legnagyobb gondja előbb az volt, hogyan lehet a magyarságtudomány kézikönyvbe kívánkozó alapismereteit a lehető legteljesebben, de olvasmányosan, a tanulhatóság szempontjainak is megfeleltetve feltárni és tárgyalni. Hogyan lehet járatlan, magyarul gyakran olvasni sem tudó, mert olvasni is most tanuló gyerekeknek és ifja knak olyan tankönyvet írni, amely a pályázati követelmények szerint széles körű iskolai és iskolán kívüli használatra egyaránt alkalmas. Miből, mit, milyen mélységben és hogyan tárgyaljanak, hogy a tankönyv tényleg tankönyv legyen. Tanulható, tehát részeib en érthetően kapcsolódó, világosan kifejlő, a közölteket időről időre szintetizáló, számon kérhető feladatokat adó rendezettség. Ugyanakkor azonban, tekintve a körülményeket, olyan mű is, amelyhez kérdéseivel bárki bizalommal fordulhat. A hiánypótló munkár ól nemcsak a kézirat bírálói, Vekerdi László történész, Péntek János nyelvész, kolozsvári egyetemi tanár vagy a finnországi pedagógus Lukácsffy Kristóf s az ausztriai oktatásszervező Wurst Erzsébet nyilatkoztak elismerően, de olyan személyiségek is, mint m ások közt a New Brunswickban élő és tanító Nagy Károly, az Anyanyelvi Konferencia egyik alapítója. Talán nem alap nélkül remélik tehát, mondta Bakos István, hogy használható munkát írtak.
