Reggeli Sajtófigyelő, 2002. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-12-03
a tagál lamok vezetőiből. A dán kormányfő tegnap Lisszabonban megismételte: a csatlakozó országoknak szóló ajánlat kiegyensúlyozott és tisztességes. Sürgeti a megállapodást az Európai Bizottság is, amely támogatja az EUelnök javaslatait. Günter Verheugen szóvivőj e kedden kifejtette: ha a belépők elmulasztják a lehetőséget, éveket késhet a bővítés. A csatlakozó államok e hét elején adják át válaszaikat a dán pénzügyi ajánlatra. A magyar véleményt Juhász Endre nagykövet, főtárgyaló kedden nyújtja át Brüsszelben dán kollégájának. Magyar álláspont szerint jó néhány vitatott kérdésre pontot lehet tenni a december 9én esedékes külügyminiszteri tanácskozáson, ám nem lehet kizárni, hogy a legnehezebb témák megtárgyalása mégiscsak Koppenhágára marad. A budapesti kormánynak addig a versenyjogi dossziét is le kéne zárnia, erre, ha minden jól megy, még a héten sor kerülhet. vissza Utak az empátiához Magyar Hírlap 2002. december 3. Szerző: Bíró Béla A magyar kedvezménytörvény kemény szlovák elutasítása és Adrian Nastase bukaresti kormányfő kisebb fenntartásai különösen éles megvilágításba helyezték a december 1jei román nemzeti ünnep eseményeit is. A néző, a szíve mélyén, talán még annyira sem maradhatott tárgyilagos, mint a korábbi esztendő kben. Az elmúlt mintegy száz esztendő ugyanis az egykori trianoni döntést mindkét oldalról olyan élményekkel terhelte meg, amelyekre nem tudhatunk erős érzelmi reakciók nélkül emlékezni. Az, hogy a többségében románok lakta Erdély Romániához csatlakozik, önmagában még a magyarság számára sem föltétlenül lett volna nemzeti tragédia. Sok olyan állama van a világnak, amelyekben a különböző nemzetiségek vagy nemzetek egyazon állam keretein belül békésen megférnek egymással. Közismert, hogy a többségében angol Kanadában, a francia többségű Québec két népszavazáson is elutasította a kiválást, mert a franciák nagy része is úgy érezhette, többet veszítenének, mint amennyit nyerhetnének. A kanadai angol többség pedig (horribile dictu!) maga fogadta el a népszavazást , mert biztos lehetett benne, hogy a québeci angol kisebbség helyzetét az esetleges kiválás nem csak kilátástalanná nem teszi, de azon lényegileg nem is változtat. Nos, 1919ben sajnos nem ez volt a helyzet. Az erdélyi románok nem érezhették úgy, hogy a m agyar államból kiválva többet veszíthetnének mint nyerhetnek, s mi magyarok sem remélhettük, hogy helyzetünk lényegi leg változatlan marad. Ráadásul a trianoni döntés is fittyet hányt minden demokratikus alapelvnek. Erdély egy nemzeti gyűlölködésekben fogant háború eredményeként, a nagyhatalmak megfellebbezhetetlen döntése nyomán került Romániához. S a békeszerződésekhez fűzött kisebbségvédelmi normákat a kor nacionalista légkörében minden érintett sietett rögtön sutba is dobni. Így aztán nem is történhetett egyéb, mint hogy a többség és kisebbség egyszerűen helyet cserélt. A román hatalom ugyanazt a nemzeti politikát fo lytatta – ezúttal a magyarokkal, a németekkel, a zsidókkal szemben és a háborús győztes gátlástalanságával – , amelyet korábban a magyar hatalom próbált az erdélyi románsággal, németséggel, zsidósággal szemben alkalmazni. Az események súlyosan megterhelték a román és a magyar nemzeti tudatot. A román értelmiség és nyomában a kisember csak a tények eltorzításával tudta megemészteni a néhány éve még általa is hevesen elítélt kisebbségellenességet, az antidemokratikus intézkedések sorozatát, mi magyarok pedig csakis a törvénytelenségek indulatos elutasításával, a román törekvésekkel való kemény szembeszegüléssel, az elvesztett területek visszaszerzésének titkos reményével reagálhattunk. Azaz mindkét oldalon a valóságot az irreális álmokkal úgymond összebékítő é rzelmek, a nemzeti szenvedélyek, a kölcsönös gyűlölködés uralkodtak el. A túlfűtött nemzeti érzelmeket pedig iszonyatosan nehéz kordában tartani. Így vedlettünk mindannyian – igaz, akkor még nyugati mintára is – szemérmetlenül civakodó barbárokká. A mai
