Reggeli Sajtófigyelő, 2002. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-12-18
Az ellenzék távollétében a koalíciós többség elfogadta a kormány által támogatott módosító indítványokat, illetve azokat a szocialista javaslatokat is, amelyek a kormány eredeti előterjesztéséhez képest némiképpen szigorúbb szabályokat rögz ítenek a kábítószerfogyasztókkal és terjesztőkkel szemben. Az SZDSZ képviselői előzetes jelzésüknek megfelelően nemmel szavaztak a szocialisták által javasolt szigorításokról. Az MSZPfrakció kezdeményezésére tegnap levette napirendjéről az Országgyűlés az átvilágítás kiterjesztéséről, illetve az egységes állambiztonsági levéltár létrehozásáról szóló törvényjavaslatok zárószavazását. Bárándy Péter az utolsó pillanatban ugyanis technikai jellegű módosító indítványokat nyújtott be a két előterjesztéshez, r észben az alkotmányjogilag kifogásolható passzusok megváltoztatása céljából. A zárószavazás elhalasztásának több szabad demokrata politikus szerint az volt az oka, hogy az MSZP szembesült azzal: a kisebbik koalíciós párt nem támogatja az átvilágítási törvé nyt, és emiatt nyilván további tárgyalásokat tartanak szükségesnek. Ezzel kapcsolatban Medgyessy Péter miniszterelnök újságíróknak úgy nyilatkozott: változatlanul a széles körű átvilágítás mellett áll, és reméli, hogy sikerül megegyezniük a kormánypártokna k. Az igazságügyminiszter, a két törvényjavaslat előterjesztője azonban lapunknak úgy nyilatkozott: szerinte nincs szükség további egyeztetésekre a szabad demokratákkal. Hasonlóan vélekedett Tóth András szocialista titkosszolgálati államtitkár is. vissza Belgrád hét év késéssel ratifikálta Daytont Népszabadság • 2002. december 18. Jugoszlávia kedden hétéves késéssel ratifikálta a boszniai háborút lezáró, 1995ös daytoni egyezményt, amelyet Alija Izetbegovic bosnyák, Franjo Tudjman horvát és Szlobodan Milosevics akkori szerb elnök 1995. november 21én, az egyesült államokbeli Daytonban hozott tető alá. A megállapodással lezárult a három és fél évig tartó, közel 140 ezer halálos áldozatot követelő és 5060 milliárd dolláros ká rt okozó boszniai háború. A jugoszláv parlamentben heves vita előzte meg az egyezmény ratifikálását. A baloldali és a radikális ellenzék azt hangoztatta, hogy Boszniában áthágják az egyezményt. A kormányoldal képviselője, Vladan Batics színjátéknak nevez te az ellenzék háborgását. Azzal vágott vissza, hogy az egyezményt Milosevics írta alá, most pedig „munkásságának hódolói” nem akarják ratifikálni. Goran Szvilanovics külügyminiszter rámutatott: Belgrádnak most különösen fontos a ratifikálás, mert az orszá g csatlakozni kíván a NATO békepartnerségi programjához. Biljana Plavsics volt boszniai szerb elnök tegnap hágai bírái előtt kijelentette: a szerbeket a rémület késztette arra, hogy hóhérokká váljanak a boszniai háborúban, de elismerte saját bűnösségét. M adeleine Albright egykori amerikai külügyminiszter a tárgyalóteremben úgy jellemezte Plavsicsot, mint aki meghasonlott szerb nacionalizmusa és a háború sújtotta Bosznia számára kivívandó béke között. vissza Moszkvában várják Medgyessyt - Áttörésre nem lehet számítani a legkényesebb ügyekben Népszabadság • 2002. december 18. • Szerző: Szalai Zoltán Medgyessy Péter személyében hét év óta ma látogat először magyar miniszterelnök Moszkvába. A kormányfőt fogadja Vlagyimir Putyin o rosz elnök is, ugyanakkor a kétoldalú viszony legkényesebb kérdéseiben aligha várható áttörés.