Reggeli Sajtófigyelő, 2002. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-12-18
Medgyessy Péter kormányfő ma este érkezik meg kétnapos oroszországi látogatására. A miniszterelnököt fogadja Vlagyimir Putyin elnök, Gennagyij Szeleznyov, a du ma házelnöke, és megbeszéléseket folytat orosz kollégájával, Mihail Kaszjanovval is. A programban szerepelnek még üzleti célú találkozók is – így a Gazprom első emberével is – , és Medgyessy előadást tart a diplomáciai akadémián is. Bár a hivatalos vizit l étrejöttének ténye egyértelműen a viszony javulását bizonyítja (utoljára hivatalban lévő magyar miniszterelnök hét éve járt az orosz fővárosban), a minőségi előrelépéshez szükség lenne arra is, hogy végre pont kerüljön azokra a vitás kérdésekre, amelyek la ssan egy évtizede folyamatos problémát jelentenek a kétoldalú viszonyban. Moszkva azonban, úgy tűnik, egyelőre nem hajlik a konkrét gesztusokra, még akkor sem, ha azok nem kerülnek „pénzbe” az orosz államnak. Sőt, a nyárhoz képest például egyértelműen megn ehezedett a második világháború végén Oroszországba került sárospataki könyvtár esetleges visszaszolgáltatásának lehetősége is. A tél beköszönte konkrét és átvitt értelemben is befagyasztotta a rudkinói központi magyar katonai temető megnyitását is. Nagy kérdés, hogy sikerüle előrelépni az államadósságból még megmaradt 400 millió dollár rendezésének ügyében. Bár az elmúlt hetekben két alkalommal is tárgyalt Moszkvában a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára, a sajtót egyszer sem kívánta tájékoztatni. Az államadósság lebontása ugyan „kemény dió”, a majdnem kétmilliárd dollárra rúgó magyar kereskedelmi hiány mérséklése azonban szinte reménytelen vállalkozás. vissza Háromszor több pénz határon túli oktatásra Népszabadság • 2002. december 18. Több mint háromszorosára emelné jövőre a kormány a határon túli magyar oktatás támogatására szánt összeget. Az idei 400 millióról 1,4 milliárd forintra bővített keret a szülőföldön történő anyanyelvi oktatás megerősítését szolgálná – jelentette ki Hiller I stván, az oktatási tárca politikai államtitkára. A Bukarestben megjelenő Romániai Magyar Szó napilapnak a politikus kifejtette: a jövő évi költségvetési tervezetben előirányzott 1,4 milliárd forint nem tartalmazza a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem évi kétmilliárd forintos támogatását, sem pedig a státustörvény alapján a magyar iskolában tanuló gyermekek esetében juttatott 20 ezer forintos kedvezményt. Sajnálatos, hogy a magyar etnikum egyes köreinek részéről még tapasztalható a szélsőséges nacion alizmus kitörése – jelentette ki Mircea Geoana román külügyminiszter, azt a vasárnapi budapesti tüntetést kommentálva, amelyet magyar szervezetek felhívására tartottak a határon túli magyarokat illető kormánypolitika ellen – írta az MTI. vissza Kisebbségi díjak Népszabadság • 2002. december 18. A kisebbségek napja alkalmából Medgyessy Péter miniszterelnök kedden a Parlamentben átadta a Kisebbségekért Díjakat. Az eseményen Mádl Ferenc államfő és Szili Katalin házelnök is rész t vett. A díjat Berényi Dénes akadémikus, az Apáczai Közalapítvány első elnöke, Husznai Gáborné Hambuch Ida, a pécsi Leöwey Klára Gimnázium német nemzetiségi tagozatának vezetője, Joka Daróczi János, a Magyar Televízió Roma Magazinjának szerkesztője, Mezei István, a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott létrehozója, továbbá az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár munkaközössége, a Martenica Néptáncegyüttes és a komáromi Selye János Kollégium képviselője vehette át. A kormányfő elmondta: meg kell teremteni a kisebbs égek parlamenti képviseletét,