Reggeli Sajtófigyelő, 2002. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-11-12
létrehoztak, amelyen magyar nyelvű képzés már folyik: pl. pszichopedagógiát és újabban társadalmi kommunikáció szakot Marosvásárhelyen és (menet közben) szociológiát Csíkszeredában? Az "egyetemesdi" körül általánossá vált csatazajban (mostanra, ha igaz, az alapítók és működtetők közül mindenki mindenkivel rossz viszonyban van) és a magyarországi kormányváltással beállt elbizonytalanodás közepette időről időre elhangzik az igény: mondaná meg valaki mi a teendő, hogyan tovább? Jól tudom, hogy mind az oktatáspolitikusok, mind az akadémiai szereplők jórészének többnyire "költői a kérdés", hiszen ők nem érdekeltek a valódi tisztázásban és a fejlesztési perspektívák újragondolásában. Naivan mégis úgy vélem, fontos lenne legalább kimenekíteni az egyetem körüli vitákat abból a reménytelen és megveszekede tten ellenséges mezőnyből, amelybe veszélyes politikaközelsége, be nem látható következményekkel járó sokirányú elköteleződése (paradox módon épp a valós, szakmailag megindokolható oktatási/képzési rendszer iránti elkötelezettség nem látható) sodorta. A s zimbolikus (etno)politizálás mezejének sajátosságai határozzák meg a magánegyetem diskurzusának kereteit, a körülötte kialakított ideológiai buroktól, a rá irányuló nyilvános diskurzusokig. A mezőny szöveg- és figyelemelterelő jellegzetességeiből származi k, hogy az (nemzeti) intézmény nevében beszélők számára szakmailag és morálisan tarthatónak tűnik egyszerre (szinte zsarolva) követelni a romániai magyar politikusoktól, hogy kijárják, elintézzék az engedélyeztetést/akkreditációt (itt elfogadható a "balkán i" módszer, nemde?), a magyar kormánytól pedig azt, hogy csak az ő kezdeményezésüket támogassa az erdélyi magyar felsőoktatásra szánt (költségvetési és más) alapokból, és fennhangon hirdessék a kompetíciót más, magyarul is oktató egyetemekkel. Ez utóbbiakh oz - minden bizonnyal - majd akkor fordulnak, ha szakvizsgák letételéről és diplomázásról lesz szó, s mintha látnám: azzal, hogy "magyarok vagyunk, vagy mi!". A meglévő és akkreditált, magyarul is oktató egyetemekkel (mindenekelőtt a mintegy tízezer magyar diákkal, négyszáz magyar oktatóval és európai egyetemi akkreditációval rendelkező kolozsvári BabeºBolyai Tudományegyetemről van szó) folytatandó verseny - normális esetben - szinte abszurdumnak tűnne egy olyan intézmény részéről, amely akkreditációval ne m rendelkezik, tanárainak nagyobbik hányada a vetélytárshoz kapcsolódik (alkalmazottként) stb. A cél ismét csak nem a pedagógiai célkitűzések témakörében keresendő, arra irányul, hogy megakadályozza a magyarországi források megosztását. Minél vehemensebben hangoztatják (elsősorban maga a rektor és egyes vezetők) a versenyt, a magánegyetem teljes döntési autonómiáját, annál inkább ellenzik a forrásmegosztást. Érthető ez a politikai mezőnyben, gond csak akkor van, amikor a "harc" áttevődik az egyetemi élet eg észére, amikor megosztja az akadémiai mezőnyt a "kereszténynemzeti" és a "nemeléggékereszténynemzeti" (hogy súlyosabb kijelentéseket ne idézzek) felsőoktatásra. E nézet és gyakorlat nem csak a tanárok közötti viszonyt rombolja (ez amúgy sem túl zökkenő mentes), de a diákok közti interperszonális kapcsolatokat is. Ha tovább folytatódik a mezőnymegosztás, egyre átjárhatatlanabb lesz a rendszer (nem kétlem persze, hogy a szalámitaktikázás még hatékony lehet, kooptálhatnak újabb, most még "nemeléggékereszt énynemzeti" tanárokat, de az is látszik: a rendszer forrásfüggő, és ennyiben véges). Különös képlet a fent jellemzett, amit csak a szimbolikus politikai védőbástyák (nemzeti és keresztény jelleg) kiépítésének, megvédésének ideológiai/politikai igyekezete tesz érthetővé, amit jórészt a nemrég leváltott magyar kormány hozott létre, bátorít(ott) és terjesztett el a nyilvánosságban. Eközben egy másfajta beszédmód határozza meg az intézmény "magánhasználatú", hétköznapi suttogásban, pletykákban, híresztelésekbe n stb. élő imázsát (szó esik itt felelőtlenül elköltött pénzekről, pénzmosásról, egyéni érdekeknek közösségi érdekként való feltüntetéséről stb. stb.). Az EMTE, mai formájában, többnyire egy politikai játszma tematizálásának sajátos (meglehet, időnként épp en központinak tűnő) intézményesítési módja. Bár elvonja szinte az összes felsőoktatási támogatást, amely Magyarországról érkezik a romániai magyar felsőoktatás támogatására, ezáltal verseny, azaz pályázat nélkül költi a magyar költségvetési pénzeket, okta tóinevelői funkcióit nem képes ellátni. Alkalom és keret másfajta politikai és társadalmi/kulturális csaták megvívására, és legjobb esetben is csak távlati ígéret valódi egyetem kialakítására. Tartok tőle, hogy mindent egybevetve az "etnobiznisz" és nem a z akadémiai élet része! Bibliográfia: Horowitz, D. 1985, Symbolic Politics and Ethnic Status, In: Horowitz, D. Ethnic Groups and Conflicts, UCLAUC Berkeley, 216240. o. Horváth István 2002, A romániai magyar kisebbség Magyarországra irányuló mozgása, In: Korunk 2, 3148. o. Magyari Nándor László 2002, Státusmagyarkodók, (Egy) erdélyi szempont a státustörvényr ől, In: ÉS, 2002. márc. 1. MagyariVincze EnikőMagyari Nándor László 2001, Femei ºi bãrbaþi în Clujul multietnic (Nők és férfiak a multietnikus Kolozsváron), Editura Desire Cluj UNESCO 1997, Oktatás - rejtett kincs (a Jacques Delors vezette nemzetközi biz ottság jelentése az UNESCOnak az oktatás XXI. századra vonatkozó kérdéseiről), Bp. Tonk Sándor 2000, Romániai magyar magánegyetem, In: Magyar Kisebbség, 1. szám. * A cím a Sapientia Egyetem általános - címerben szereplő, de mottóként is használt - latin j elmondatának első két szava (a teljes szlogen: "Fides, Labor, Sapientia omnia vincent", magyarul: "A hit, a munka és a bölcsesség mindent legyőz") is érzékelteti: Freud nem halott, az elszólásokban él tovább.
