Reggeli Sajtófigyelő, 2001. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-11-30
15 élni 2001. november 30. Gui Angéla Az almás strudli és a sült kolbász illata keveredik Bozen f őterén. A város napja van, és a jó üzletérzékkel megáldott németek tipikusan déltiroli népviseletbe öltözve kínálják a wurstot. A sört óriási hordóból csapolják, persze a borra is akad jelentkező. Ők az olaszok, akik a szőlőlé mellé inkább a sült csirkét választják, a kolbászt meghagyják német „testvéreiknek”. A zenekar folyamatosan húzza a jódlit, majd hirtelen átvált a Bona serra, signorinára. Ekkor a táncparketten is helycsere következik, a körtáncban kifulladt németek után az olaszok kezdenek el andalo gni. Nincs ebben semmi furcsa, a két népnek lassan egy évszázada kell együtt élnie, s mint ahogy mondják, nem szeretik, de elviselik egymást. A békés hétköznapok alapvetően a déltiroli autonómiának köszönhetőek. A modellértékű autonómia „sikerreceptje” három lényeges tényezőn nyugszik, a saját identitástudat megőrzésének akaratán, a politikai egységen és az anyaország tetterős támogatásán. Nem mellékes persze, hogy DélTirol az egyik leggazdagabb régió Európában, autonómiájának köszönhetően a beszedett adó 90 százaléka helyben marad, ez azt jelenti, évente négymilliárd euróból gazdálkodhat a tartomány. A német szorgalom és spórolás az olasz temp eramentummal és életkedvvel keveredve virágzó régiót teremtett. Pedig akár össze is veszhettek volna a németek és az olaszok például azon, hogy e festői tájhoz miként csalogassák ide a turistákat, akiket a régióban háromnégyszázezer vendégágy vár. Ez nagy obb kapacitás, mint Görögországé volt tíz évvel ezelőtt, így a két nép a konfliktus helyett megegyezett abban, hogy az eltérő munkaszokások miatt a turizmusiparban is szerencsésebb, ha az azonos nemzetiségűek dolgoznak együtt. A német vendégek jobban szere tik a német személyzetet, míg az olaszok a sajátjaikat. A német turisták korábban vacsoráznak és krumplit esznek, az olaszok később étkeznek, és inkább a tésztaféle mellett kötnek ki. Az autonómia értelmében teljes a kétnyelvűség, legalábbis annak kellene lennie. A hivatalok megnevezését, a boltok feliratait olaszul és németül is feltüntetik, és így van ez szinte minden fogyasztási cikkel. Az utcanevekkel is ez a helyzet, de a kivétel itt is erősíti a szabályt, ráadásul nekem pechem is van. A térképemen, a melyet német ismerőseimtől kaptam, csak németül van feltüntetve az utca neve, ahová igyekszem. A Déltiroli Népcsoportok Intézete a Lauben utcában van, s elég sokat kóválygok, míg rájövök, hogy ez egy és ugyanaz, mint a Via de Portici, amely megnevezés csa k olaszul van kiírva. Amikor Christoph Pant, a Déltiroli Népcsoportok Intézetének vezetőjét arról faggatom, hogy a németeknek milyen hátrányuk adódhat nemzetiségükből kifolyólag, mégis pár perc német csend következik. Ez a hosszas gondolkodás jó jel, mond om neki, mire a profeszszor megerősíti, hogy a politikai intézményrendszerben igazából nincsenek problémák, akadnak viszont kisebb gondok a hétköznapi életben, az attitűdökben és a mentalitásban. Kifejti, hogy a németekre és az olaszokra egyaránt szerepspe cifikus magatartás jellemző, ami alatt a kisebbségi és többségi lét gyakori váltogatása értendő. A déltiroli németek a majdnem kizárólagosan olasz nyelvű Itáliában nemzeti kisebbségnek számítanak, DélTirol regionális szintjén viszont többségben vannak, a tartomány fővárosában, Bozenben pedig ismét kisebbségi sorban. A professzor elmeséli, hogy a két háború között, a szegényebb délitáliai ipar betelepítésével érkezett sok olasz Bozenbe, ekkor váltak helyi kisebbséggé a németek. S bár nekik általában több gyermekük van mint az olaszoknak, ennek ellenére a természetes migráció miatt nem várható lényeges változás az etnikai arányokban, már az is örvendetes, hogy megállt a németek fogyása. „Mindez az autonómiának köszönhető – fűzi tovább Pan – , nem kétséges, h ogy a békésen kialakult déltiroli statútum igen jó megoldás a nemzetiség kérdéseire. A déltiroli autonómia a területi, a kulturális és a helyi autonómia keveréke. Utóbbi értelmében a helyi kisebbséget képviselő, megközelítőleg 18 ezres ladin népcsoportna k nemzetiségi önkormányzata van, így ők is képesek identitásukat megőrizni.” A déltiroli németség szinte teljes mértékű politikai képviseletét a Déltiroli Néppárt (SVP) jelenti, amelynek háttérintézménye a Christoph Pan vezette központ. A párt támogatot tsága tartományi szinten már hosszú évtizedek óta 55 – 60 százalék között alakul, az 1998as választásokon például a voksok 56,6 százalékát szerezték meg, míg a nála jóval radikálisabb másik német párt, a Déltiroli Egységpárt a szavazatok 5,6 százalékát tud hatta magáénak. Ez egyrészt azt jelenti, az SVP tartományi szinten uralja a politikai hatalmat, másrészt azt is tükrözi, hogy a DélTirolban élő németek
