Reggeli Sajtófigyelő, 2001. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-11-29
10 Juhász összegezte a magyar álláspontot a bővítés stratégiai tervével kapcsolatban (az Európai Bizottság nemrég, az orszá gjelentésekkel együtt tette közzé ezt). Budapest üdvözli, hogy az EU elválasztja a csatlakozási tárgyalásokat a belső reform- és költségvetési vitáktól. Ha valóban sikerülne tíz tagjelölt együttes felvétele, az nagyon jó lenne a magyar érdekek szempontjábó l is – mondta a nagykövet. – Ha ez nem tartható, akkor nekünk, mint esélyeseknek, a kör létszámánál nyilván fontosabb a dátum, vagyis az, hogy 2004ben a felkészült tagjelöltek bekerülhessenek. Magyarország tehát helyesli, hogy a stratégiai papír szerint a z EU a Göteborgban megjelölt bővítési menetrendhez tartja magát. Napirenden volt tegnap a versenyjogi fejezet tárgyalása is. Közeledtek az álláspontok, de továbbra is vita van arról, hogy az EU állami támogatásnak minősíti a Magyarországon nyújtott befekte tői adókedvezményeket. Brüsszel szerint ezeket minél hamarabb meg kellene szüntetni, ám Budapest csak a magyar csatlakozás pillanatától alkalmazná saját jogszabályai helyett az uniós törvényeket e téren. A magyar érvek szerint egyrészt Magyarországnak szük sége van a tőkevonzásra, másrészt jogilag sem kötelezhető korábbi lépésre. E fejezetben már csak jövőre születhet egyezség. vissza Kis nyelve a magyar? A szinkrontolmácsok tömege rengeteg pénzbe kerül – Konferencia a kis nemz etek jövőjéről Európában Furcsa dolog, hogy a világ hatezer nyelve közül a számának sorrendjében a 3035. magyar nyelvről is „kis nyelvként” esett szó egy A kis nemzetek jövője Európában című – jeles tudósokat megszólaltató – budapesti konferencián. Furcs a, de nem érthetetlen. Több okból sem az. Nem leszünk egyenlők Egyfelől azért nem, mert az anyanyelvünket beszélők egyharmada határainkon kívül él, távoli szórványokban, olykor egyedüliként, úgy, hogy évszámra nem találkozik magyar szóval. Nehéz a nyelvi s orsuk azoknak a magyarul tudóknak is, akik határaink túloldalán, de hazájukban – Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban – elenyésző arányban élnek. És nincsenek könnyű helyzetben a Jugoszláviában, Romániában, Ukrajnában, Szlovákiában élő magyar anyanye lvűek sem. Szarka László adatai szerint az e négy országban élő szülőknek a negyedeharmada nem magyar nyelvű iskolába adja a gyermekét. Vannak, akik magyar nyelvű iskola híján közvetlen kényszerből teszik ezt, és akadnak, akik abból a tagadhatatlanul gyak orlatias megfontolásból, hogy az állam nyelvén tanuló kisdiák könnyebben boldogulhat majd a közép- és a felsőoktatásban. És ezeket a szülőket csak az ítélheti el „árulásért”, aki előbb komolyan végiggondolja, hogy ő maga nem ugyanezt tennée hasonló helyze tben, és végiggondolja, hogy mit tenne Magyarországon élő román, horvát vagy szerb anyanyelvű anyaként, apaként. Másfelől azért sem ok nélkül volt a magyar a főtárgya a kis nyelvekről szóló tanácskozásnak, mert az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkor kö nnyen lehet, hogy nyelvi tekintetben – demokratizmus ide, egyenjogúság oda – nem leszünk egyenlők az angol, a német, a francia államnyelvű országokkal. És e tekintetben is vannak gyakorlatias szempontok. A jelenleg tizenöt országot magában foglaló EU tanác skozásain minden résztvevő beszélhet hazája államnyelvén, és senkinek sem kötelező tudnia bárki más nyelvét. Ebben a helyzetben elvben – ha minden hivatalosan használható EUnyelvet minden másikra le kell fordítani – minden tanácskozáson száznál több szink rontolmácsra, szinkrontolmácscsapatra van szükség. Ha három vagy tíz, esetleg tizenkét új tagja is lesz az EUnak, a fordítási igény megtöbbszöröződik. És akkor még nem esett szó az írásos dokumentumok tömegének kéttucatnyi nyelvre való hivatalos lefordít ásáról – a kölni Georg Brunner (Brunner György) professzor a fordításnak azt a nehézségét is megemlítette, hogy például a maga szakmájában, a jogban a különféle országok különféle jogrendszerének következtében bizonyos fogalmakra egy másik nyelvben nincs i s egyenértékű kifejezés. És efféle gondokkal alighanem az élet más területein is találkozni kell. Michelberger Pál ezzel kapcsolatban azt fejtegette, hogy bármennyire jól tudja is egy a világ más tájára szakadt magyar kutató a maga szakterületének „világny elvét”, a többi szakterületen a nyelv szempontjából föltehetőleg nem ennyire otthonos. Ha tehát egy másik szakterületen tevékenykedő magyar kollégájával érdemben akar gondolatot cserélni – márpedig erre a tudományok interdiszciplinaritásának korában egyre nagyobb szükség van – , akkor mégis a legjobban tudott anyanyelvükre kell váltaniuk. (Szépe György szerint az anyanyelv mellett nemcsak érzelmi érvek szólnak, hanem az is, hogy eszmélésünk időszakában ez a világ megismerésének legfontosabb eszköze.) Az EUn ak előbbutóbb döntenie kell: vállalja a soknyelvűséget és ezzel vállalja a költségvetésének már ma is számottevő részét igénybevevő fordítástömeget vagy egy, esetleg néhány munkanyelv mellett teszi le a voksát, ezzel akaratlanul is másodrendűvé nyilvánítv a a többi nyelvet államnyelvként használó tagországokat, áttételesen azok társadalmát is. Magyarországnak sem lesz mindegy, hogy képviselőink magyarul vagy valamelyik – bármennyire jól, de még sem anyanyelvi fokon elsajátított – „nagy” nyelven adhatjáke e lő mondandójukat az EUban.
