Reggeli Sajtófigyelő, 2001. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-11-17
6 szervezeteknek, az az államhatalom gyakorlásának közvetett formája, és mint ilyen megengedhetetlen, hacsak külön nem járultak hozzá . Az ilyen hatáskörjuttatás különösen problematikus, ha azt az érintett ország joga sem nem engedélyezi, sem nem szabályozza." Ez világos beszéd: a státustörvénynek az ajánló szervezetek felállítására vonatkozó rendelkezéseit a velencei bizottság elfogadh atatlannak minősíti. A bizottsági jelentés a szabályozás tartalma mellett nagy jelentőséget tulajdonít az intézkedések bevezetéséhez vezető eljárásnak. Leszögezi: a kisebbségvédelem "elsősorban azoknak az államoknak a felelőssége, ahol a kisebbségek élnek ". Elismeri emellett a kisebbségek anyaországainak szerepét is a kisebbségek és az anyaország közötti nyelvi és kulturális kapcsolatok megőrzésében. Hangsúlyozza ugyanakkor: "Az anyaországok fő eszköze a kisebbségiek védelmében a két- és többoldalú megálla podások megkötése azokkal az államokkal, amelyekben élnek." Elismeri, hogy emellett elterjedtek az egyes államok egyoldalúan megalkotott törvényei. Leszögezi ugyanakkor: "Olyan területeken, amelyeket nem szabályoznak szerződések vagy nemzetközi jogszokások , nélkülözhetetlen annak az államnak a kifejezett egyetértése, amelynek polgáraira az anyaország intézkedései vonatkoznak." Márpedig az az eljárás, amit a Fideszkormány a státustörvény megalkotásakor követett, ezzel gyökeresen ellentétes. A Fideszkormány kezdeményezett ugyan tárgyalást a magyar kisebbségek jogainak egyes kérdéseiről a szomszédos országok kormányaival, de csak olyan ügyekről (az erdélyi magyar állami egyetemről, az egyházi ingatlanok visszaadásáról vagy akár az aradi szoborügyről), ahol a kisebbség problémáinak a szomszédos állam általi kezeléséről van szó, nem pedig a magyar állam által a kisebbségi magyaroknak nyújtott támogatásról. A státustörvényben foglalt kedvezményekről, támogatásokról a magyar állam a törvény benyújtását, sőt elfog adását megelőzően a szomszédos országokkal semmiféle tárgyalást nem kezdeményezett: a magyar állam diszkrecionális jogaként kezelte a státustörvény meghozatalát, s kifejezetten kerülte azt, hogy arról egyeztetés folyjék a szomszéd országokkal. Az ezt firta tó interpellációmra ez év április 17én válaszolva Németh Zsolt kerek perec kimondta: "A státustörvény, szemben mondjuk a különféle kettős állampolgársági jogszabályokkal, semmiféle nemzetközi jogi kötelezettséget nem ró Magyarországra. Tehát jogi értelemb en, ezt szeretném aláhúzni, Magyarország kizárólagos belügye, hogy Magyarország területén, bárki számára, milyen kedvezményeket nyújt." És tovább: "Egyébiránt azt kérdezte, hogy mi kértünke véleményt őtőlük. Ilyet nem tettünk, mert ez, hangsúlyozom, már a jog területe lett volna." Martonyi külügyminiszter október 22én, már a velencei jelentés ismeretében nem átallotta azt nyilatkozni a Népszabadságnak, hogy "az igazi különbség a magyar és román álláspont között az volt, hogy Bukarest szerint nemzetközi eg yezmény nélkül ezt nem szabad csinálni. Szerintünk azonban, amit nem tilt szabály, azt szabad. Velencében a magyar álláspontot fogadták el, kimondva: nincs szükség külön megengedő jogszabályra." Mint láttuk, Martonyi állításával szemben az érintett állam e lőzetes hozzájárulására a velencei bizottság szerint szükség lett volna, hiszen a státustörvény olyan szabályozási tárgyakra vonatkozik, melyeket illetően nincs kialakult nemzetközi jogszokás. A Fideszkormány tehát a most - részben az ő kezdeményezésére - újrafogalmazott európai normával ellentétesen járt el: egyoldalúan elfogadtatta a maga törvényét a magyar parlamenttel, és csak ezt követően állt szóba azoknak az országoknak a kormányaival, amely országok állampolgáraira a törvény vonatkozik. Tárgyalni csak a végrehajtási szabályokról hajlandó, magáról a törvényről nem. Ez az eljárás szembetűnően ellentétes azzal a követelménnyel, amelyet jelentésében a velencei bizottság megfogalmaz. Ha tehát a velencei bizottság jelentését az európai normáknak a mai v iszonyokra vonatkozó, a magyar státustörvénynek és más államok hasonló szabályainak ismeretében megfogalmazott rögzítéseként fogadjuk el - márpedig ezt sem Orbán, sem Németh, sem Martonyi nem vonta kétségbe , akkor meg kell állapítanunk, hogy a magyar stá tustörvény e normákkal nyilvánvalóan ellentétben áll.
