Reggeli Sajtófigyelő, 2001. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-07-05
9 mag yarok lakta komáromi járás ezután is Nyitra megyéhez, a szomszédos dunaszerdahelyi pedig Nagyszombat megyéhez tartozik majd. A keletszlovákiai, csaknem ötven százalékban magyar ajkú tőketerebesi járást sem csatolták Kassa megyéhez, hanem a zömében szlovák ok és részben ukrán kisebbség által lakott Eperjes (Presov) megyében hagyták. Elvetették a Magyar Koalíció Pártjának azt az indítványát, hogy a csallóközi és a mátyusföldi tájegységekből Duna menti megyét hozzanak létre. A szlovák partnerek nem szavazták m eg a magyar pártnak azt a minimális követelését sem, hogy a déli régiókban legalább olyan másodfokú önkormányzatokat hozzanak létre, amelyekben a magyarság arányszáma harminc százalék körüli lenne. – A parlament mostani döntésével végképp megfeneklett Szlo vákiában a demokratizálási folyamat, mert a másodfokú önkormányzatokat nem az európai értékrend alapján hozták létre – nyilatkozott lapunknak Bugár Béla. Az MKP elnöke hozzátette: a Meciarék által megszabott megyehatárok konzerválása különösen a magyarokat , de a déli régiók valamennyi polgárát hátrányosan érinti, hiszen politikai és gazdasági szempontból továbbra is a periférián maradnak, kevés beleszólási joguk lesz a közüg yek intézésébe. Civilizált oszágban a kormányfő lemond, ha ennyire megcsonkítják az eredeti kormányjavaslatot – mondta Bugár. A Népszabadság kérdésére, hogy mindezek után az MKP marade a kormánykoalícióban, Bárdos Gyula frakcióvezető azt válaszolta: erről az országos tanács legközelebbi, valószínűleg szeptember elején sorra kerülő ülése dönt. Mikulás Dzurinda rendkívüli sajtóértekezleten jó hírnek nevezte, hogy megkezdődött a közigazgatási reform Szlovákiában, és cáfolta azokat a feltevéseket, hogy az elle nzék és néhány kormánypárt titkos alkut kötött volna. Az országban nincs kormányválság, ezért semmi sem indokolja, hogy lemondjak – hangsúlyozta akormányfő. A pozsonyi kentaurtörvény Többféle aggodalom munkál a legtöbb pozsonyi képviselő génjeiben és ez által a tetteiben is – fejtette ki tegnap esti háttérbeszélgetésünk során az egyik demokrata párti honatya. Sokan úgy riadoznak az államhatalom lebontásától, a sokféle korrupcióra lehetőséget nyújtó mindenható központi hivatalok megszűnésétől, mint az ördö g a szenteltvíztől. Nincsenek kevesen azok sem, akik legszívesebben semmiféle hatalmat sem adnának a magyaroknak, mert az a rögeszméjük, hogy ezek a fránya kisebbségiek máson sem törik a fejüket, mint a határmódosításon. Dunát lehetne rekeszteni azokkal a szlovákiai döntéshozókkal is, akik tíz körmükkel ragaszkodnak jelenlegi hatalmukhoz és tisztségükhöz, ezért kétes kompromisszumokra is képesek. Akárcsak tegnap a kormányfő. Dzurinda jól tudja ugyanis, hogy a közigazgatási reform céljaiból szinte semmi sem valósul meg Szlovákiában, annyira megnyirbálták az eredeti javaslatot. Mégis, a miniszterelnök végül mindehhez jó képet vágott. Kentaurtörvény született – mondják most nem kevesen Szlovákiában. Legfelül nyugati máz, alatta bizánci módszerekre, elvtelensége kre lehetőséget kínáló rendelkezések tömkelege. És fékek, a megyei elöljáró, valamint a minisztériumok vétójogával, szinte változatlan hatalmával. A magyarokat kiszorítják még a helyi közügyek intézéséből is, hiszen mindenhol leszavazhatók lesznek. A szerd ai szavazással felgyorsult a pozsonyi kormánykoalíció szétesése. Beindult az idő előtti választási kampány. Zűrzavaros hónapok elé néz Szlovákia, még az előre hozott választások sem kizártak. A döntés miatt mélységesen csalódott szlovákiai magyarok, de más ok is érdeklődéssel várják, az MKP kilépe a végképp elmérgesedett viszonyok miatt megbénult kormánykoalícióból, ahogy azt már többször meglebegtette. vissza Pozsony, 2001. Július Szilvássy József Továbbra sem lesz magyar töb bségű megye Szlovákiában A szlovák parlamentben kormányzati szavazatok támogatásával tegnap megbukott a közigazgatási reform végrehajtásához szükséges kormányzati törvények tervezete. Eszerint az országban nem 12 megye és 12 megyei önkormányzat, hanem nyol c megye és nyolc megyei önkormányzat jön létre. Ezzel csupán "bebetonozzák" a Meciarkormány által megteremtett állapotokat. Nem jön létre a magyar többségét szavatoló közigazgatási egység sem, melynek kialakítását a Magyar Koalíció Pártja eredménytelenül szorgalmazta. Keszeli Ferenc MTI (Pozsony) A 150 tagú törvényhozás 143 jelen lévő képviselője közül a végső szavazásnál 112 honatya támogatta a kormány 12 megyés modelljével szemben álló 8 megyés modellt. Közvetlenül a szavazás előtt többen, így az MKP frakcióvezetője is a törvénytervezet visszavon ására szólította