Reggeli Sajtófigyelő, 2001. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-07-05
10 fel Mikulás Dzurinda miniszterelnököt, aki erre nem reagált, és pártjának képviselőivel együtt a 8 kerület mellett szavazott. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője mérhetetlen csalódásának hangot adva a szavazás után úgy nyilatkozott, hogy a nyolcas tervezetnek egyértelműen ellene szavazó magyar frakció szerint "ez nem közigazgatási reform, már a látszata sem annak, hiszen íme megbuktak az önkormányzatiság, a központi hatalom elosztása előtt utat nyitni hivatott törekvések". A nyolcas változ attal a Dzurindakabinet a korábbi, Meciarféle közigazgatási reformot szentesítette, s "ehhez az MKP végképp nem kíván asszisztálni". A Magyar Koalíció Pártja saját tervezettel tett kísérletet a Duna menti megye, egy olyan közigazgatási egység létrehozásá ra, amelynek határai között sikerült volna megőrizni egyes vegyesen lakott területek magyarságának statisztikai többségét. Megfigyelők szerint ennek előreláthatóan nem volt esélye, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a reform magyarellenes szempontjaiban a szlov ák kormánypártok és az ellenzék között csendes egyetértés van. Viktor Niznansky, a reform végrehajtásáért felelős kormánybiztos közvetlenül a szavazás utáni percekben bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) parlament i frakciója elhatárolódik a szlovák parlament szerdán elfogadott törvényeitől, és nem hajlandó osztozni az ezek nyomán keletkező politikai felelősség vállalásában. Szerdán a szlovák parlamentben "az önkormányzatiság elleni szemlélet és a magyarellenesség s zövetségéből" fogant együttműködés nyomán születhetett meg ilyen törvény - mutat rá az MKPnyilatkozat. Ez a szövetség az MKP szerint azért jött létre, hogy megerősíthessék a közigazgatás "etnokratikus jellegét". Az MKP emlékeztet arra, hogy ezzel azt törv ényesítették, ami 1996ban a "totálisan nacionalista" Meciarkormány centralista törvénye nyomán az ország területi és politikai felosztásával már megvalósult. A most elfogadott törvény - hasonlóképpen annak Meciarféle előzményéhez - semmibe veszi az orsz ág természetes régióinak határait, a regionalizmus alapjait jelentő gazdasági, földrajzi, történelmi, kulturális és etnikai körülményeket, egyszersmind ellenkezik a Regionális Önkormányzatok Európai Chartájával és korlátozza annak az elvnek az érvényesítés ét, amely szerint a kisebbségek az általuk lakott régiókban részt vehetnek az őket érintő döntésekben. vissza Geoana válaszolt Martonyinak Takács Csaba a kormányközi tárgyalások megkezdését sürgeti NÉPSZAVAösszeállítás Mir cea Geoana román külügyminiszter levelet küldött Martonyi János külügyminiszternek, s ebben hangsúlyozta, hogy Románia őszinte vitát kíván folytatni a magyar státustörvény alkalmazásával kapcsolatos kérdésekről - jelentette a Mediafax román hírügynökség. G eoana hangsúlyozta, hogy Románia ezeket a kérdéseket az 1996ban aláírt románmagyar alapszerződésnek megfelelően, a kormányközi vegyes bizottság keretében kívánja megvitatni. Kifejezte a román fél teljes készségét arra, hogy az őszinte és nyílt kapcsolato k, a jó szomszédság, valamint az európai és euroatlanti értékek alapján mélyítsék el a románmagyar partnerséget. A román külügyminiszter szerint a két ország közötti párbeszéd eszköze a kormányközi vegyes bizottság. Mint írta, a bizottság Budapesten terve zett ülése sikerrel járhat, bizonyítván ezzel a kétoldalú párbeszéd előnyeit. A státustörvény mint feszültségkeltő tényező már nem a korábbi vehemenciával van jelen a román politikai életben és médiában, de nem tekinthető lezárt fejezetnek - nyilatkozta a Népszavának Takács Csaba. Az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint a romániai politikai életet számos gazdasági, társadalmi nehézség terheli, amit súlyosbítottak az elmúlt napok külpolitikai problémái. A Magyarország és Románia közötti feszültséget mielőbb fel ke llene oldani, a kormányközi vegyes bizottság tárgyalásait mielőbb meg kellene kezdeni, mert csakis így fékezhető meg a kérdés elmérgesedése - véli.