Reggeli Sajtófigyelő, 2001. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-05-14
4 Romániában nem alkalmazhatják a határon túli magyarok jogállásáról szóló törvényt mindaddig, amíg a magyar kormány erről előzetesen nem konzultál a bu karesti hatóságokkal – jelentette ki szlovákiai útjáról hazatérve Adrian Nastase román kormányfő. Nastase elmondta, hogy a státustörvényről a NATOjelölt országok pozsonyi értekezlete alkalmával Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnökkel is tárgyalt. Kijel entette: „Orbán Viktor úr eldöntheti, milyen törvényeket kíván alkalmazni Magyarország területén, de nem dönthet abban, hogy Budapesten elfogadott jogszabályokat Románia területén alkalmazzon, csakis abban az esetben, ha a kölcsönös érdekeknek megfelelően bizonyos koordinátákat, bizonyos elképzeléseket rögzítettünk”. A miniszterelnök leszögezte, hogy a magyar parlament elé került törvény romániai alkalmazását „a Romániában még működő valamennyi állami intézmény révén megakadályozzák”. Hozzátette: hasonló tö rvényeket kizárólag kétoldalú megállapodások nyomán, az alkotmány és a létező törvények alapján lehet Romániában alkalmazni, attól függetlenül, hogy a szóban forgó jogszabályt Mexikóban, Ausztráliában vagy másutt fogadták el. Úgy vélte, mindezzel Orbán Vik tor, a magyarországi pártok és az RMDSZ egyaránt tisztában vannak. Nastase szerint a konzultációk során adódhatnak véleménykülönbségek, de a törvény alkalmazásának feltételeit a román kormánynak kell megszabnia, mert a kormány hozzájárulása nélkül a törvén y Románia területén nem lehet hatályos – írja kolozsvári tudósítónk, Tibori Szabó Zoltán . Szlovákiai látogatása előtt a román kormányfő higgadtan és visszafogottan nyilatkozott a készülő magyar státustörvényről. A román – szlovák összefogás szükségességét ez ügyben azonban Mircea Geoana román külügyminiszter már korábban is említette. A pénteki pozsonyi rövid szlovák – román kormányfői találkozón – amelyre a NATOaspiránsok csúcstalálkozója adott lehetőséget – valóban szó volt a készülő magyarországi státustörv ényről – közölte tegnap pozsonyi tudósítónk, Szilvássy József megkeresésére Miriam Fitmová. A szlovák miniszterelnök szóvivője elmondta: Mikulás Dzurinda és Adrian Nastase egyetértett abban, hogy kétoldalú megállapodások nélkül a státustörvény Magyarország határain kívül nem érvényesíthető. Kérdésünkre válaszolva a szóvivő cáfolta, hogy a kormányfők egyeztették volna további lépéseiket. – Mikulás Dzurinda nemrég budapesti látogatása során már kifejtette aggályait Orbán Viktornak . A szlovák kormány most türe lmesen vár, és addig nem lép, ameddig nem születik meg a végleges státustörvény – hangsúlyozta Fitmová. Boris Gandel, a pozsonyi külügyminisztérium szóvivője arról tájékoztatta a Népszabadságot, hogy a tárca szakértői hetek óta tanulmányozzák a státustörvé ny tervezetét. Nem zárta ki azt, hogy az ügyben esetleg egyeztetnek román kollégáikkal. Megbízható értesüléseink szerint az elmúlt napokban feszültté vált a viszony Dzurinda és a Magyar Koalíció Pártja között, mert a kormányfő arra akarta rávenni az MKP né hány vezetőjét, hogy határolódjanak el vagy bírálják a készülő státustörvény néhány rendelkezését, amit ők határozottan elutasítottak. Bugár Béla, az MKP elnöke nem cáfolta értesüléseinket, de részleteket nem árult el. A szlovák pártok főleg azt kifogásolj ák a státustörvény jelenlegi tervezetében, hogy a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyar családok évente, gyermekenként húszezer forintnak megfelelő összegű támogatást kapnának, ha azok ottani magyar tannyelvű iskolákban tanulnak. Vladimír Mecia r, a Demokratikus Szlovákiáért Néppárt (HZDS) vezetője szerint ezzel a rendelkezéssel megengedhetetlen eszközökkel akarják megváltoztatni DélSzlovákia nemzetiségi arányait. Ján Fígel , Szlovákia brüsszeli főtárgyalója szerint minden olyan javaslatról kétol dalú egyeztetésre van szükség, amely különféle jogviszonyt teremtene Magyarország és Szlovákia állampolgárainak egy része között. Anna Malíková, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke pedig olyan törvénytervezetet készül benyújtani, amely szerint azok a délszlovák iai szülők, akik gyermekeiket szlovák iskolába járatják, évente 35 ezer forintnak megfelelő összegű támogatást kapnának. vissza Tudósítóinktól Készek vagyunk a konzultációra – mondja Horváth Gábor, a Külügyminisztérium szóviv ője Budapesten némi meglepetést keltett Nastase román kormányfő nyilatkozata, miután egyrészt a két főváros között e kérdéskörben létezik a konzultációs mechanizmus, másrészt pedig – amint az az eddigi hivatalos tájékoztatásokból ismert – szó sincs arról, hogy a magyar törvénynek extraterritoriális (területen kívüli) hatálya lenne. Horváth Gábor külügyi szóvivő lapunknak elmondta, hogy amióta a státustörvény megalkotásának gondolata megszületett, Budapest folyamatosan és rendszeresen tájékoztatta valamen nyi szomszédos ország – köztük