Reggeli Sajtófigyelő, 2001. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-05-14
3 kisebbségi iskolák fenntartását is. Egy Rábavidéki iskolát ugyanis a bezárás veszélye fenyeget – hangzott el. Mindkét fél elismeréssel szólt a két ország közötti kapcsolatok alakulásáról, és örvendetesnek nevezte, hogy rövid időn belül á tadják a szlovénmagyar vasútvonalat. Előrelépés történt a KétvölgyCepinci határátkelő megújításának ügyében is – derült ki. Szabó Tibor elmondta azt is, hogy felkérik a magyar kormányt, mielőbb nyissa meg a szentgotthárdi szlovén konzulátus mintájára Ma gyarország konzulátusát Lendván. vissza Tőkés László a jövőben nem lesz tiszteletbeli elnök Visszahívások és tervek az MVSZben A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) hét végi küldöttgyűlése visszahívta "önfelfüggesztő" tizenkét elnökségi tagját, alapszabályt módosított, Tőkés László erdélyi püspök pedig bejelentette: nem vállalja tovább tiszteletbeli elnöki tisztét. A "tizenk ettek" ma reagálnak a történtekre. Munkatársunktól Az alapszabálymódosítás szerint a költségvetési támogatástól megvont és mintegy 40 millió forintos adósságot felhalmozó szervezet sz ámára lehetővé válik, hogy mintegy 30 millió forintos hitelt vegyen fel. Az MVSZ emellett bérbe adhatja ingatlanjait. A szervezet tízmillió forint bevételt remél adományokból, ötmilliót tagdíjból, ötöt a szellemi tevékenységei után járó honoráriumokból. Az új alapszabály bevezeti a távszavazást is, amelyet szintén a költségmegtakarítási szempontokat figyelembe véve szavazott meg a küldöttgyűlés. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke lapunk érdeklődésére sajnálatosnak nevezte, hogy Tőkés László püspök, a szövets ég tiszteletbeli elnöke jelezte: mandátuma lejártával nem vállalja újabb négy évre az MVSZ tiszteletbeli elnöki tisztségét. Ha Tőkés László úgy érzi, hogy "a politikai és a civil élet szerepvállalásának ollójába került, és az túlságosan szoros neki, tegyen belátása és lelkiismerete szerint" -- kommentálta a történteket az MVSZ elnöke. Patrubány ugyanakkor kiemelte: Tőkés László nem mondott le, csak a mandátuma járt le, és szó sincs megromlott viszonyról. Tőkés nem zárkózott el attól, hogy a jövőben részt ve gyen a szövetség védnöki testületének munkájában -- állította. Mint várható volt, az MVSZ küldöttgyűlése visszahívta "önfelfüggesztő" elnökségi tagjait, többek között Szíjártó Istvánt, Pozsgay Imrét, Szakály Sándort, Fekete Gyulát, Balogh Lászlót (Pálfy G . Istvánt, a budapesti szervezet már korábban törölte soraiból). A "tizenkettek" ma délelőtt sajtótájékoztatón reagálnak a döntésekre. Szíjártó István, az MVSZ anyaországi régiójának volt elnöke lapunknak azt mondta, mindenképp áttekintik a küldöttgyűlés h atározatait, "egyvalami azonban már most is elgondolkodtató": ha egy folyamatban lévő per kapcsán a bíróság úgy dönt, megsemmisíti az MVSZ tavalyi küldöttgyűlésének határozatait, annak lesze kihatása a mostani küldöttgyűlés határozataira is. Szíjártó Istv án szerint nyilvánvaló: ha valaki bérbe venné a szövetség ingatlanját, annak számolnia kell azzal is, hogy a bíróság "egy mozdulattal érvénytelenítheti a bérbeadási szerződést". vissza Bukarest konzultációt követel Román és s zlovák aggodalmak a státustörvény miatt Mikulás Dzurinda és Adrian Nastase Pozsonyban véleménycserét folytatott a magyar státustörvényről. A román kormányfő fenntartásait hangoztatva konzultációt követelt Budapesttől. Pozsony is aggódik, de egyelőre nem t ervez közös lépéseket Bukaresttel a státustörvény szlovákiai és romániai alkalmazásával kapcsolatban.