Reggeli Sajtófigyelő, 2001. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-05-03
6 Figyelemre méltó hát egynémely kedvezõ változás is - elsõsorban a távolabbi múlt értékelése kapcsán. Szlovákiában például magára valamit is adó kutató ma már nem vonja kétségbe azt a nemrégen még vitatott, s a szlovákságot aligha degradáló tényt, hogy az ország történetének 1918ig terjedõ idõszakát nem érdemes a Magyar Királyság keretein kívül vizsgálni. Mi több, a mostanában megjelenõ munkák egyre árnyaltabb képet adnak a szlovákok Monarchián belüli helyzetérõl. Romániában - például Smaranda Enache és Gabriel Andreescu - az utóbbi években az erdélyi ma gyarságról írott elemzései a korábbitól jelentõsen eltérõ hangnemben szólnak magyar honfitársaikról, amikor azt állítják, hogy "a magyarok erõteljes jelenléte az ország nyugati kapujánál Románia európai integrációjának mozdonyává válhat". Ukrán történészek pedig már nyíltan elítélik azt a szovjet érában elhallgatott tényt, hogy 1944 novemberében és azt követõen több mint 10 ezer magyar férfit hurcoltak el a kommunisták - sokuk halálát okozva - munkatáborokba. Az e téren tapasztalható lassú enyhülés alól eg yelõre talán csak a szerbjugoszláv történetírás a kivétel, ahol a történészi ítéletek - a fenti tendenciával éppen ellenkezõleg - keményebbé válnak mostanság. Legalábbis így véli Ózer Ágnes vajdasági történész, aki a Regio már említett számában A szerb tö rténettudomány szemléletváltása és a magyarokról alkotott kép a 20. század végén címû tanulmányában a Szerb Tudományos és Mûvészeti Akadémia 16 tagjának másfél évtizede csak szûk, nem a nyilvánosság számára készített, ám utóbb kiszivárgott, úgynevezett Mem orandumához köti a ma egyre inkább tapasztalható szemléletváltás kezdetét. Az azóta nevezetessé vált írás kongatta meg ugyanis a vészharangot, amikor a szerb nemzet Jugoszlávián belüli helyzetét elemezve, kiemelte, hogy bár úgymond õk hozták a legtöbb áldo zatot a közös államért, mégis "hátrányban élnek saját hazájukban". A közvélekedést azóta is jelentõs mértékben meghatározó Memorandum azért is fontos, mivel - emeli ki Ózer Ágnes - manapság ennek szellemében értékelik át hivatalosan például a szerb történe lem magyarokkal kapcsolatos f ejezeteit is. Ennél kedvezõbb színekben festik le a magyarokat Ausztriában, Horvátországban és Szlovéniában. Igaz, Ausztriában - és az ott kiadott történelmi tárgyú könyvekben - a magyarokról élõ, olykor nosztalgikus kép neme gyszer közhelyekbõl épül fel. Gerhard Baumgartner bécsi történész Távoli rokonok - a magyar történelem osztrák szemléletmódjáról címû elemzése ráadásul kimutatja, hogy a magyarokkal kapcsolatos témákat szinte kizárólag magyar kutatók vagy magyarországi ném etek írják, és "nem tagadhatjuk azon érzésünket, hogy az egyes utódállamok története az osztrák szövetségi tartományok történetének szintjén kezeltetik, tehát olyan provinciák történeteként, amelyeket elvesztettünk". Manfred Scheuch 1994ben publikált, Aus ztria történelmi atlasza címû kötetében például az "AlsóAusztriában nyomot alig hagyó" magyar kalandozás és Szent István államalapítása után legközelebb csak Mátyás király - az osztrák tartományokat újra veszélyeztetõ - hódításai kapcsán esik említés a ma gyarokról. Ugyanitt az 1848as forradalmaknál aztán legfeljebb a bécsi nép zavaros lázongásáról lehet olvasni, majd a dualizmus koráról adott értékelésben - nem minden alap, de az osztrák felelõsség megállapítása nélkül - az áll: "A magyar uralkodó rétegek nek a nemzetiségek egyenjogúsítását célzó reformok iránti elutasító magatartása jelentõsen hozzájárult a birodalom destabilizálódásához, különösen a délszlávok elidegenedéséhez." A zágrábi egyetemen magyar történelmet oktató pécsi történész, Sokcsevits Dé nes szerint a horvát történettudomány berkeiben (is) végbemenõ rendszerváltás következtében odaát ma már egyre kevésbé emlegetik nemzeti tragédiaként, a függetlenség elvesztéseként a létrejött horvátmagyar államközösség nyolcszáz évvel ezelõtti létrejötté t. Sõt a legújabb szakirodalomban más, korábban vitatott kérdésekben is közeledtek az álláspontok: a korszak szakértõjének tartott Mladen Ancic nemrégiben például azt állította, hogy az Árpádok hatalma korántsem volt névleges Horvátországban, hiszen adókat szedtek, birtokokat adományoztak, s utódaikkal együtt jóval nagyobb befolyást gyakoroltak a térségre, mint azt a horvát történészek korábban gyanították. Mirjana Gross 1992ben készült könyvében pedig évszázados szakmai vita végére tett pontot, amikor leí rta, hogy az 1868as horvátmagyar "kiegyezés" egyáltalán nem volt olyan hátrányos a horvátokra nézve, mint azt sokáig vélték, s valójában közjogi szempontból az önálló államiság számos elemét biztosította. Még kevesebb a konfliktus - igaz, az érdeklõdés is - a sértõnek érzett Amnesty Internationalkampány nyomán magyar részrõl sárgarózsás lábsimogató reklámfilmmel áthangolni kívánt szlovénok esetében. A kevés és általában objektív említés ellenére a magyar történészek mégis találnának kiigazítanivalót a m agyarokról szóló irodalomban. Göncz László lendvai irodalomtörténésznek a Regio számára írt tanulmánya például felrója, hogy az 1997ben a szlovén országos levéltár által kiadott történelmi válogatás annak ellenére sem tesz említést az 1848as magyarország i eseményekrõl, hogy Európa más forradalmi színtereit illetõen bõvebb elemzésekkel találkozhat az olvasó. Azt is sérelmezi Göncz László, hogy a trianoni szerzõdésrõl ott írottak nyomán "az olvasókban olyan kép alakulhat ki, hogy a nemzetiségeket elnyomó Ma gyarország esetében teljes mértékben törvényszerû és jogos volt a terület- és népességvesztés". Miként a magyar területen élõ Rábavidéki szlovénokkal kapcsolatban is felróják, hogy nem kaptak anyanyelvû iskolákat, és évtizedeken át a különféle kormányzato k tervszerû elmagyarosítási igyekezetének estek áldozatul. vissza Illényi Balázs
