Kanadai Magyarság, 1960. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)
1960-12-24 / 51. szám
Még jő ni kell, még jőni fog, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság eped« Százezrek ajakán. Vörösmarty KANADAI Authorized as Second Class Mail Fost Office Department, Ottawa. X. évfolyam, 51. szám, (fataMoH t% KANADA LEGNAGYOBB, HETENKÉNT MEGJELENŐ MAGYAR LAPJA Edited and Published at 996 Dovercourt Road, Toronto . PHONE: LE. 6-0333 Szerkeszti: KENESEI F. LÁSZLÓ PRICE 10 CENTS "A mi utunk, • magyarság utya, ma is változatlan: Kivon az asor múltúnkhoz, nomzoti tradíciónkba«, a karosztány világnázatnak, > krisztusi igazságoknak vagyunk kövatói, hirdatól" (A fanti idózat Kanosai f. László lopunk alsó számában magjolofM W köszönti cikkéből való.) ARA: 10 CENT Toronto, 1960 dec- 24, szombat Szerkesztőség és kiadóhivatal 996 Dovercourt Road, Toronto TELEFON: LE. 6-0333 A vándor (Karácsonyi történet) IRTA: KENESEI F. LÁSZLÓ — Sajnálom, de több vonat már nem érkezik ma este — mondta a kis dunántúli falu állomásfőnöke annak a kis toprongyos öregembernek, aki sehogysem akarta elhagyni az állomás várótermét, pedig az idő már éjfél felé járt. — Megvárom a reggeli vonatot —, szabadkozott gyámoltalanul a kis öreg, s összébbhúzta nyakán piszkos, rongyos télikabátjának a gallérját. — Itt semmiképpen sem maradhat éjszakára, mert a várótermet be kell zárni, ez a vezetőség utasítása —, mondta kissé ingerülten az állomásfőnök. — Jó alckor megyek — válaszolta bizonytalanul az öregember, s miután kezébe vette botját, lassú léptekkel megindult a kijárat felé---------• •---------A váróterem falán függő falinaptár, amelyet az unatkozó utasok, vagy vásott utcagyerekek össze-vissza firkáltak, 1944-et mutatott. Ez évben különösen hideg, kemény volt a tél, mintha a Mindenható még ezzel is tetézni akarta volna a háború borzalmait élő magyar nép szenvedéseit. — Már csak pár nap van hátra, aztán ismét elmúlik egy esztendő — mormogta magába Árvái Péter, a kis falu állomásfőnöke, miután bezárta a távozó öreg után a váróterem ajtaját. Árvái, aki már megette a kenyere javát, s több mint húsz éve szolgálta becsülettel a Magyar Királyi Államvasutakat, nem távozott el az ajtótól, hanem a homályos ablaküvegen keresztül figyelte, hogy merre veszi útját az ismeretlen öregember, aki kora délután óta a váróteremben tartózkodott. Árvái ismerte az embereket, így tudta, hogy a magányos vándornak nem volt szándékában sehova sem utazni, hisz ekkor már alig közlekedtek vonatok, hanem csupán a hideg elől húzta meg magát az aznap véletlenül gyengén befütött váróteremben. Az állomásfőnök, maga sem tudta miért, de sajnálni kezdte az ismeretlen öreget és legszívesebben utána ment volna, hogy visszahívja, ha közben el nem tűnik alakja az utca sötétjében. — Vajon ki lehetett az öreg? — morfondírozott magában, miközben fáradt lépésekkel elindult lakása felé, amely az állomásépületben volt- Tépelődéseiből a kis falu templomának harangszava rázta fel, amely éjféli misére hívta a falu népét. Árvái Péter hamar magára kapta meleg, báránybőrrel bélelt kissé kopott bundáját, fejébe nyomta jobbik vasutassapkáját és elindult a templom felé. A templom belsejébe alig tudott bejutni, mert meglepetve látta, hogy a gyermekek és a nagyon öregek kivételével, a falu egész népe ott van, még a protestánsok is. A pap, aki az éjféli misét celebrálta, ott állt az oltár előtt és a ' békéről'' beszélt, amelyre úgy vágyik az emberiség. A háború, amely akkor már sok éve dühöngött, szörnyű rendet vágott a magyarság sorai között, s alig volt család, akinek ne lett volna siratni valója. így a pap szavait szomjasan nyelték a hívők, abban próbáltak megkapaszkodni, mert úgy érezték, hogy már az Isten is elhagyta őket. A pap is érezte a feszültséget, amely belopta magát az emberi szívekbe és a jéghideg templomfalak közé. Tudta, hogy azok, akik most a szavát lesik, tele vannak félelemmel, keserűséggel. A Mindenható büntető keze talán még sohasem tette olyan próbára a magyar népet, mint most teszi. De azt is tudta, hogy ezer év minden szenvedése sem tudta kiölni a magyar népből a HITET, a REMÉNYT sorsa jobbrafordulásában. — Kijár ez a büntetés a mi népünknek —, mondta Isten szolgája megrendülve —, mert vétettünk Ellene és embertársaink ellen- A szenvedések tüzében lesz csak tiszta majd ismét a lelkünk, s így leszünk méltók az ő nagy szeretetére. — Ne káromoljátok hát Őt azért, mert ismét büntet bennünket — emelte fel szavát —, mert nagyrészben magunk vagyunk okozója szenvedéseinknek. Óh hányszor vétkeztünk embertársaink ellen, saját fajtánk, saját véreink ellen ! — Magyar a magyar ellen ! — Szálljatok magatokba, ismerjétek el gyarlóságaitokat, boruljatok térdre és imádkozzunk. A hívők letérdeltek és a pap könnyes szemmel kérte az Urat, segítse meg népünket, a világ legárvább népét, a rokontalan szegény magyarokat. Árvái Péter szívét is összeszoritotta a fájdalom: feleségére, gyermekeire gondolt, akiket Debrecenben ért az orosz megszállás és akikről már hónapok óta nem hallott semmit. Hatvan éves fejjel, ma először érezte magát elhagyottnak, árvának és arra a kis öreg, rongyos ismeretlen bácsira gondolt, akit e szent karácsony estén kiutasított a hideg, s bizonytalanság ellen valami kis védelmet nyújtó váróteremből.---------• •---------Az "Isten Áldd meg a Magyar"-t, utolsó akkordját énekelte a lélekben egymásra talált kis falu népe, amikor egyszerre csak hangok, fáradt öregember remegő hangja törte meg az áhítatot és valami döbbenetes rémséggel hasított beie az emberi szívekbe: — Jönnek az oroszok! Itt vannak a bolsik! Meneküljenek ordította, ahogy erejéből tellett és hihetetlen erővel törte át magát az emberek sorfala között, s pillanatok alatt az oltár előtt termett: — Két kilométert szaladtam, hogy ide érjek, hogy meg tudjalak benneteket menteni — hadarta —, de talán már egy kilométerre sincsenek, meneküljetek, mentsétek meg asszonyaitok, gyermekeitek életét —, hörögte ... — azután hirtelen elhallgatott. Jobb kezét, bizonytalanul rongyos télikabátja felső, baloldali zsebébe akarta dugni, vagy talán a szívét akarta megfogni, amely bizonyára kifáradt a nagy futásban, de már nem volt hozzá ereje... Ott az Istenházában az oltár előtt, a félelemtől megrémült, de a szenvedésekben egymásra talált magyarok előtt adta vissza elfáradt szívét Teremtőjének. Senki sem tudott szólni: a pap a hívekre, ők pedig a papra néztek. Aztán valami láthatatlan erő intésére elaludtak a gyertyák az oltáron, sőt még a Mária kép előtt lévő kis örökmécs is kialudt. Egy hang azt tanácsolta, hogy mindenki legyen csendben, senki se hagyja el a templomot. Az összepréselt, megrémült embereknek csak a lélegzetét lehetett hallani- Egy kis idő múlva aztán irtózatos orditozás törte meg a néma csendet, majd motorok zúgása, tankok dübörgése rázta meg a templom falait. Aztán ismét csend lett. A megrémült magyarok keresztet vetettek magukra és egy láthatatlan intésre hangosan imádkozni kezdtek 'Miatyánk kivagy a Mennyekben". Már egészen világos volt, mikor elhagyták a templomot és elindultak házaik felé.---------• •---------A falu öregjei és a gyermekek mesélték —, akik nem voltak ott a templomban, hogy az ablakokon keresztül látták, ahogy az oroszok átvonultak a falun, de egyetlen egy sem állt meg, mert valami csoda folytán egyetlen ablakban sem láttak világosságot. A kis ismeretlen öregembert másnap reggel temették el ott a templom kertjében, s mivel semmiféle Írást sem találtak nála, sírkeresztjére csak ennyit Írtak: Itt nyugszik egy öreg vándor, akit az Ur küldött a falu népének a megmentésére és aki meghalt 1944 Karácsonyán-CSIGHY SÁNDOR MEGHALT A! SZERETET A karácsony szent éje szeretetet, békét osztogat széjjel. Én a szeretet és béke koldusa vagyok Üres a tarisznyám : szórjatok bele az örömből, melynek fénye szemetekben ragyogL Szeretet és béke . . . Megölte a Sátán pribéke. Itt-ott, ha találod, csodaszámba megy. Karácsony este még átsuhan árnya a kékfényű havon, aztán egy évre eltűnik mint felhőkben a hegy. üres tarisznyákkal ó be sokan járunk: szeretetet, békét kunyerálun’k, kopogtatunk ajtókon, szíveken- Meghalt a szeretet és vele a béke. Az aranyvonat kisiklott s ott fekszik a messze sineken. Betlehemből jön csak emléke. Deres szakállal hópelyheken lépked s fehér angyalszárnyak suhognak a légben- Benéz minden házba s ahol nem lát karácsonyfát, a falon keresztet, oda nem lép be. Kellemes karácsonyi ünnepeket kíván minden olvasójának, hirdetőjének és jé barátjának a KANADAI “%<utyevUeiM4 szerkesztősége és kiadóhivatala
