Kanadai Magyarság, 1960. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1960-05-21 / 21. szám
KANADAI MAGYARSAG 7 X. évfolyam, 21. szám, 1960 május 21, szombat MATTYASOVSZKY KORNÉL: Európai krónika rek" életjogainak megvonását jellemezni. Ahhoz ez a probléma sokkal komplikáltabb. S a délafrikai fehér emberek: angolok, burok, németek, franciák, hollandok bizony nemzedékek óta építették fel ezt az országot és neveltek egy primitív népből civilizált —, ha nem is európai vagy amerikai értelemben, •— embereket. o—o A brit miniszterelnökök homlokát redők borítják és ha a közvélemény a később kiadott hivatalos közleményből értesül is arról, hogy/milyen határozatot hoztak, a kulisszamögötti tárgyaások súlyos és fenyegető politikai és gazdasági kérdések megoldását célozzák, melyeknek horderejét az utca embere az egyszerű újságolvasó lemérni nem is tudja. Eme problémák egyike a német—angol viszony, az , északatlanti szövetséggel kapcsolatos /katonai és politikai kérdések, súlyosbítva a Törökország-i politikai válsággal, a még mindig megoldatlan cypru. si kérdéssel, az európai integráció kérdésével, amelynek főként gazdasági érdekek s az egyes államok szociális struktúrájának különbözősége áll ellent. o—o A Kelet persze külsőleg egységes. Vladivosztoktól Varsóig és Irkuoktól Kőszegig, Pekingtől Boka restig és Tyrannáig ez a világ: egyetlen katonai és társadalmi fenyegetés a nyugati, szabadságon alapuló világ ellen. A szovjet rakéta- és repülőbázisok, a kínai lőszergyárak, a cseh és újabban bolgár milíciák, amelyek a katonaságot helyettesíteni hívatottak fegyveres konfliktusok esetén belső megmozdulások ellen, egészen az Ura! földalatti atomvárosaiig mind azt mutatják, hogy ez az évtized az emberiség további sorsát pecsételi majd meg. így, vagy úgy. Háború árán, vagy anélkül*: Mi nem hajthatjuk fejünket örök nyugovóra mielőtt mindez le nem játszódik. Ezt meghatározta már a technikai fejlődés, ha úgytetszik korunk gyorsasága a sors, a történelem roppant dyna. mikája ... , • o—o A Kelet egysége azonban csak külsőleges. Belülről roppant erők feszítik: a rabnépek elégedetlensége, szabadságvágya és oroszgyülölete. Világosan mutatja ezt a csensztohauá híres Madonnakép esete. Amidőn a lengyel bolseviki rendőrség a Madonna tiszteletére kitűzött zászlókat eltávolította: egyszeriben kirobbant valami, ami, ha méreteiben nem is volt hasonlatos a lengyel vagy magyar népfelkeléshez, de belső indulataiAz európai közvéleményt ezeken a hűvös májusi napokon több esemény foglalkoztatja, mint mondjuk ezelőtt öt esztendővel. A közelgő párizsi csúcskonferencia esélyei, lehetőségei és kimenetele, a brit világbirodalom, tehát a Commonwealth kormányfőinek londoni értekezlete, amely a délafrikai fehérfekete összetűzések miatt különösen izgalmasnak Ígérkezik, a lengyel katolikusok üldözése, amely forradalmi hangulatú megmozdulásokra emlékeztet, nem utolsó sorban Margaret angol királyi hercegnő esküvője a londoni fényképésszel s végül is Marlene Dietrich európai és főleg berlini vendégszereplése. o—o A csúcsértekezlet politikai, diplomáciai és katonai előjátéka : a török események, a nagy május elsejei katonai parádé Moszkvában, — amely főleg azt szolgálta, hogy 30 méteres atomrakéták fitogtatása a Nyugatot lelkileg puhítsa és idegeit poriassza —, Hruscsov Bakuban tartott fenyegető beszéde és sok más esemény és előjel nem szolgál arra, hogy az emberek bizalommal tekintsenek a párizsi konferenciára. Miért is? — hiszen minden eddigi nyilatkozat, amely nyugati államférfiak szájából elhangzott inkább arra vall, hogy a béke érdekében elismerik a status quot, vagyis a ’mai "gennyes" állapotot, inkább lemondanak olyan kérdések megtárgyalásáról, mint a •rabnépek önrendelkezési jogának követelése, mintsem, hogy kemény és jogos követelések érvényesítésével Hruscsovékat a további tárgyalásoktól elriasz■szák. A napokban a francia fővárosban meginduló konferencia csak a hasonló értekezletek szerény bevezetője lesz és látható eredménye csaknem a nullával lesz egyenlő . . Pedig, aki ismeri az oroszokat, az tudja, hogy csak kemény beszédből értenek, az tudja, hogy Potemkin óta a blöff, a fenyegetés az orosz diplomácia első számú fegyvere, csak ha ez a politikai pisztoly Csütörtököt mond, csak akikor, csak a fenyegető nyomásra változtatnak álláspontot és készek a másik fél jogainak megvitatására ... De ez a keménység, a Nyugat elszántsága még hiányzik ... o—o Hruscsovék helyzete pedig köziben azért is könnyebb, mert a Nyugat sok súlyos belső problémával küzd. A Commonwealth (konferencia felett ott lebeg a Nehru-t Kína részéről fenyegető veszély, a Délafrikai Unió válságos faji kérdése, amelyet nem lehet egyszerűen, mint faji üldözést, mint a "szegény négeban, a robbanó elégedetlenség megnyilvánulásával hasonló előjelű volt . . . Katolikus hívők százezrei tüntettek a kommunizmus ellen, a rendőrség tüzet nyitott, véres verekedések zajlottak le. Mindez ama kegyhelyen, amely évszázadok óta az európai kereszténység egyik szellemi- és lelki vára volt, ahonnan egykoron lengyel barátok zarándokoltak el hazánkba és ahova a magyar alapítású Pálosrend vitte el a nyugati kereszténység szerető szolidaritását... Gomulkáék helyzete nem ikönynyű. S Hruscsov tudja, hogy egyetlen szikra olyan robbanásokat jelenthet, mint amilyen a magyar szabadságharc volt, a lengyel népfelkelés, vagy a Kele-Berlin-i lázadás. De a Nyugat politikusai ezt az erőt, ezt a lehetőséget lebecsülik. Az oroszok közben németellenes propagandát fejtenek ki az egész világon. A jelszó: neo-nácizmus, revansizmus, porosz militarizmus. A valóság: a saját rablások elken-1 dőzése, a szovjet európai bolseviki gyarmatosításának elszintelenítése. Mert tudják, hogy mindez ellen Európában csak egy halnikész komoly ellenség léphetne fel, csak egy olyan nemzet van, amely gazdasági és kulturális fölényével és hatalmas katonai hagyományaival képes lenne ezt a bolseviki hódítást semmivé tenni: a németség . . . Ezért a vad gyűlöletre úszító hazug propaganda, ezért a nácizmus ördögének falrafestése. Szomorú, hogy a nyugati világ sajtójának egyrésze, főleg- Angliában és Amerikában ennek a propagandának naiv áldozatává vált . . o—o És sajnos minden propagandának van foganatja. Pláne, ha voltak még el nem feledett háborús vagy politikai események, amelyek a régi rossz emlékeket felébresztik. S Adenaueréknek nem könnyű a dolguk, hiszen Hitler hadserege ott állott Dániában, Hollandiában, Norvégiában, Belgiumban, Luxemburgban. S ha ez a megszállás nem is volt olyan durva és kegyetlen, mint ahogyan azt a németség ellenségei terjesztik, baráti látogatás még sem volt, hanem megszállás. Némelykor a hadi jog szigorú alkalmazásával és a megszállókra —, a történelemben mindenkor, jellemző kíméletlenséggel. Hollandia például a május első napjaiban ünnepelt felszabadítás alkalmából a német—holland határon kis nyomtatott lapokat nyom a német turisták kezébe. Ne keressenek fel nyilvános helyeket, ne vegyenek részt tömegfelvonulásokon, azokat meg se tekintsék, kerüljék a beszélgetést holland emberekkel s tán jobb is lenne, — írják, ha ezeken a napokon Hollandiát elkerülnék. . . Nos, nem lehet az embereknek megparancsolni, hogy feledjenek, de lehet a sorsközösségre hivatkozni, amely ma Nyugat- Európát a történelemben eddig példanélkül állóan összekovácsolta a bolsevizmus réme ellen . . . o—o Annál örvendetesebb volt, hogy az afrikai Togo függetlenségének kivívása után azonnal a régi gyarmatosítót, Németországot kérte fel technikai és gazdasági segítségre, nem pedig az eddigi mandátumos államokat. A német gyarmatosítás korrekt, s valóban keresztény szellemtől áthatott volt az első világháború előtt. Ezt a fekete lakosság nem feledte el. Az öregebb nemzedék ma is németül beszél s a régi német misszionárus iskolák újra megnyíltak. Hruscsovéknak tehát nem mindenütt van sikerük . . . Hála Istennek, akiben ők nem hisznek . . . Hogyan érheti el, hogy a pénze gyarapodjék ? Attól a ‘pillanattól kezdve, hogy takarékbetétszámlát nyit, az ön pénze elkezd pénzt hozni. Minden megtakarított dollárja egy év alatt 1023á centre növekszik. A Bank of Nova Scotiánál biztonságos helyen van az ön pénze. Nem veszhet el, nem lophatják el. Nem forgácsolódik szét apróságokra. Visszakaphatja a pénzt, amikor akarja, gond és nehézség nélkül — és nyugodt lehet, hogy a pénz biztonságban van, ha azt egy olyan bank őrzi, amely több mint 125 év óta működik, s a ka. nadai kormány Engedély-levele alapján folytatja üzletét. # Az ön takarékbetétkönyve minden pillanatban pontos képet nyújt arról, hogy mennyit takarított meg. Bármikor csekket állíthat ki a számlára, s a betétjét részben, vagy akár egészben kiveheti. Tegyen ön is úgy, mint a többi kanadai: takarítson meg pénzt azokra a dolgokra, amelyekre szüksége van. Még most nyisson takarékbetétszámlát a Bank of Nova Scotia-nál. HAMILTONI kirakat Irodavezető : ID. DR. MÉSZÁROS JÓZSEF 45 WALNUT STREET S., HAMILTON, ONTARIO. TELEFON : JA. 9-6948 Kérjük hamiltoni olvasóinkat, hogy hirdetési és előfizetési ügyben forduljanak id. Dr. Mészáros József munkatársunkhoz. IKKA kívánság szerint PÉNZÁTUTALÁS gyorsan és előnyösen GYÓGYSZER. A világ minden gyógyszerét receptre és anélkül a legmegbízhatóbb gyógszeráruraktárakból küldjük VIRÁG küldemények Magyarország egész terüetére Csehszlovákiába, Romániába, Jugoszláviába VÁMMENTES ruha. és élelmiszer küldemények Hiteles ordtás, ÚTLEVÉL és VIZŰM kérelmek MINDEN KÜLDEMÉNYÉRT TELJES GARANCIA I Kívánságra árjegyzéket küldünk — Magyar Iveelezés KONCZ GENERAL AGENCY 185 JAMES STREET, N. HAMILTON, ONTARIO A világhírű Salamander tartó.betétes (lúdtalpra is) Németországból, Olaszországból és Angliából importált CIPŐK MÁJUS—JÚLIUSI SZEZON ÚJDONSÁGAI óriási választékban álinak rendelkezésre férfiak, nők és gyermekek részére a EUROPEAN FASHION SHOES MAGYAR ÜZLETBEN 223 KING STREET, E. Tulajdonos: HAMILTON, ONTARIO KISS JANOS 1920 Trianon 1960 A többi városokhoz hasonlóan, Torontoban is megalakult a Trianoni Emlékbizottság, amelynek célja, hogy a világ közvéleményét felhívja arra a kiáltó igazságtalanságra, amelyet az akkori győztes nagyhatalmak 1920 június negyedikén erőszakoltak rá az úgy kül-, mint belföldön elárult magyar nemzetre, az első világháború befejezése után. Erre annál is inkább szükség van, mert a jelenlegi budapesti kormány minden igyekezetével azon van, hogy a trianoni árulást elfeledtesse nemcsak a külvilággal, de a magyarsággal is és hogy végleg prédául dobjon oda több mint három millió elszakított magyart az utódálla. mok szörnyű kettős rabságának, TÖLTSE NYÁRI SZABADSÁGÁT ÉS WEEKENDJET KAN mum ÉS AZ USA KEDVELT MAGYAR NYARALÓJÁBAN ! GOLDEN GATE LODGE, MILFORD BAY Muskoka, Ontario, Canada JUNIUS l-TŐL NYITVA • Telefon: Milford Bay 110; este 8 óra után Tulajdonos: Kaiser István Gondoskodjon már most a szobafoglalásról! ^ssaaBC3xss&s»css&csx3Bsxsrssssacriss±ssszs3ssacssssssscsxEsaa S0CS33CS3S3CSC Ránk külföldi magyarokra vár ez alkalommal is feladat, hogy e téren a magyarság és a magyar igazság szószólói és zászlóvivői legyünk. A Toronto! Trianoni Emlékbizottság ezért f. évi május hó 29-én, vasárnap délután 3 órai kezdettel EMLÉKÜNNEPÉLYT RENDEZ a trianoni gyász méltó megünneplésére. Az ünnepély helye a Veteran Hall, 22 College Street. Míg az ünnepi műsor első része a trianoni gyász emlékének szól, addig a második részében az ifjúság veszi át a szót és a Magyar Cserkészet ötven éves júbileumát ünneplő torontói magyar cserkészcsapatok adnak gazdag és hazafiás műsort. Úgy a Trianoni Emlékbizottság, mint a Kanadai Magyar Cserkész Szövetség Toronto-i csoportja remélik, Hogy a torontoi magyarság minél nagyobb számban vesz részt e dupla magyar ünnepélyen. Erről-arról HERTER KÜLÜGYMINISZTER GÖRÖGORSZÁGBAN Christian A. Herter amerikai külügyminiszter Görögországba utazott, ahol a görög kormáríynya! tárgyalásokat folytat országaikat érintő világpolitikai kérdésekről, valamint arról a heves szovjet propagandáról, melyet a kommunisták indítottak a tiszta demokrácián felépülő Görögország ellen. • AZ IRANI SAH SVÉDORSZÁGBAN Az iráni sah államvizitre Stockholmba érkezett. Ezenkívül Auszt■riát és Belgiumot is meglátogat-Ía-ÉJJELI PING-PONGOZÁS A KELET-NÉMET HATÁRON A nyugat-németországi Dauerstadtból egy angol iskolás leány nyugatnémet barátnőjével megszabadult a szovjet letartóztatásból, miután egész éjjel politizál, tak és ping-pongoztak a keletnémet kommunistákkal. A 16 éves Valetta Clark és Margittá Hackenthall sétálni indultak a nyugat-keleti német határ közelében. Keletnémet ka tornákkal találkoztak és barátságosan beszélgettek. De mikor elővették fényképező gépüket, letartóztatták őket. Majd megkínálták süteménnyel, mintegy 30 percen át vallatták s aztán éjfélig pingpongot játszottak velük. Majd találkoztak egy kelet-német tiszttel, akitől azt kérdezték, hogy miért nem szeretik a nyugat-németeket? Nagyon kedves volt, mondja a kis angol Clark, elmesélte, hogyan választanak Kelet.Németországban ? Reggel ötig beszélgettek s hazabocsájtották őket. R. Denninger Ltd. 284—288 KING ST., E., HAMILTON Telefon: JA. 8*1601, legnagyobb önálló hentes, mészáros és delicatessen üzlet ALFA uj és használt varrógépet Biztos mgélhetést nyújt magyarországi hozzátartozójának, ha küld neki általunk egy német "Hímző és Maderia" varrógépet CITY SEWING MACHINESHOP 151 James St. N. Hamilton, Ont. egyetlen magyar varrógépuzlet Gyógyszert MAGYARORSZÁGRA ÓHAZAI RECEPTEKRE IS GYORSAN ÉS PONTOSAN A “Cannon Drugs” GYÓGYSZERTARBAN 154 James St., N. Hamilton James és Cannon tarok. JA. 2-5110 filmek etomvasát gyorsan es elsőrangúan eszközöljük. Kérjük külső munkatársainkat, tudósítóinkat és hirdetőinket: hogy cikkeiket, tudósításaikat, hirdetéseiket úgy adják postára, hogy mi azt pénteken (lapzártakor) megkapjuk. Magyarországi, csehszlovákiai látogatási vízumokat gyóhsan és pontosan beszerezzük, mint IBUSZ magyar és a CEDOK csehszlovák hivatalos utazási irodák kanadai képviselői. IKKA és TUZEX csomagküldések befizetési helye; szabadválasztású pénzküldésre is. PÉNZKÜLDÉSEK csakis hivatalos áron a világon bárhová. Közjegyzői iroda világ összes hajó-, repülőtársaságok, vasutak és autóbusz járatok hivatalosan kinevezett képviselői. Jegyek csakis a hivatalosan megálla. pilott áron megvehetők ná. lünk, ha kell részletfizetésre is. LUCAS & KING. LTD. UTAZÁSI IRODA 7$ KING ST., WEST, HAMILTON, ONT. TEL: JACKSON 2.9257 VANCOUVERI ÚTMUTATÓ ONTARIO HOSPITAL INSURANCE t * HA KÓRHÁZBA VONUL Ne felejtse el magával vinni Kórházbiztosítási Igazolványát, vagy legalább is az igazolvány számát. írja le az igazolvány számát és tartsa magánál, hogy könnyen megtalálja azt sürgős szükség esetén. OLVASSA EL AZ ONTARIOI KÓRHÁZBIZTOSITÁSI ÚTMUTATÓT —, ha nem ért meg valamit, kérdezze meg munkaadójától, vagy írjon erre a címre •. ONTARIO HOSPITAL SERVICES COMMISSION TORONTO 7, ONTARtO Vancoaveriek! Sárdyf Cselényi, Karádi Katalin és Tabányi együttes hanglemezek a MAGYAR KÖNYESBOLTBAN IKKA-csomag közvetítés. LEMKE GYULA 945 Granville St., Vancouver Um,a..,, %o e> sh ^A/£M EREDMÉNYT AKAR? HIRDESSEN LAPUNKBAN' VANCOUVERIEK I Ne fizessen lakbért idegennek Családi házak már $500 lefizetéstől. Telkek, üzletek, Coffe Shop-ok. LÁSZLÓ ENDRE államilag eng. ingatlanügynök Lakás telefon : HA. 6408—Y Iroda telefon: TR. 6-2111 BLOCK BROS. REALTY LTD. 4155 Fraser St., Vancouver 10 B. C. Vancouver! Magyarok! I « Családi hál kis lefizetéssel, bérhéz, * uitei, telekvásárlás ügyében e tor dúljon bizalommái J, PÉTER BAKONYI-hoz K *» engedélyezett ingatlanügynök-olt magyar ügyvéd i Telefob: lakás: RE. 8-9*86. ” Irodát MU. >-328? * 81ACK GAVIN 8 CO. ITC. S33 W PENDER. Vancouver 2. B C. I A Kanadai Magyarság az újhazáját szerető, de a régit soha el nem felejtő, igaz magyarok lapja. Aki a Kanadai Magyarságot oüvassa, fajtája, magyarsága mellett tesz hitvallást.