Kanadai Magyarság, 1959. július-december (9. évfolyam, 52-77. szám)

1959-08-08 / 57. szám

IX. évfolyam, 57. sz., 1959 augusztus 8., szomíbat

2

KANADAI MAGYARSÁG

KANADAI

RÉGI MAGYAR ELBESZÉLŐK

KÉT SZEGÉNY LÁNYRÓL

996 Dovercourt Road, Toronto, Ont., Canada Telefon: LE. 6-0333 Főszerkesztő: KENESEI F. LÁSZLÓ

Megjelenik minden szerdin és szombaton Szerkesztéség és kiadóhivatal: 996 Dovercourt Rd., Toronto Hivatalos érik: reggel 9-tól délután ó-ig Kifizetési árak: egész évre $10.00, fél évre $6.00., egyes szám ára: 10 cent Külföldön: egész évre $12.00, fél évre $7.00 Válaszbélyeg nélkül érkezett levelekre nem válaszolunk! felhívás nélkül beküldött kéziratokat, képeket, nem érzünk meg és nem küldünk vissza, még külön felhívás, vagy portóköltség mellékelése esetén sem. A közlésre •Ikamasnak talált kéziratok esetében is fenntartjuk magunknak a jogot, hegy azokba belejavítsunk, lerövidítsük, vagy megtoldjuk, ha arra szükség mutatkozik. Csak ritkán gépelt kéziratot fogadunk el. Minden névvel aláírt cikkért, nyilatkozatért

a szerző felelés.

CANADIAN HUNGARIANS

X Editor in Chief: LÁSZLÓ F. KENESEI

Published every Wednesday and Saturday by the

HUNGARIAN PRESS LIMITED 996 Dovercourt Ed., Toronto, Ont.

Magyar remigráció

IRTA: MÁRTON FERENC, A MAGYAR UNIÓ FŐTITKÁRA

A Keresztény nemzeti emigráció körében sűrűn találkozunk csüggeteg véleménnyel: lesz-e hazatérés? Ha igen, mit végezhe. tünk otthon? Hisz egészen más világot találunk a kommunizált Magyarországom.: Azt mondják egyesek, hogy soha semmiféle emigrációból otthon semmi sem lehet. . .

Alklik ilyen pesszimista hangokat ütnek meg, azok nemcsak hitüket vesztették el, de a történelmet sem ismerik. 1919-ben szemünk előtt tért haza Pásics Belgrádba, Bratianu Bukarestbe, Ma. saryk és Benes Prágába, 1944-ben pedig De Gaulle Párizsba, — hogy a rab államokba hazatért és hatalomra segített kommunista emigránsokat ne is említsem. De a magyar közelmúltban is, az utolsó 92 évnek mintegy félideje alatt emigrációból hazatért politikusok voltak a miniszterelnökök: id. Andrássy Gyula, Teleki Pál, Gömbös Gyula, Bethlen István és a kommunisták közül Rákosi Mátyás, Nagy Imre, Münnich Ferenc, — mind emigránsok voltak.

A történelemben igen gyakoriak azok az esetek, midőn egy. egy nemzet sorsának irányításában döntő befolyást gyakorolnak meggyőződésükért börtönbüntetésre Ítélt fial. Korunkban Így kerültek népeik élére Pilsudsky, Mussolini, Hitler, Tu ka, Nehru, Magyarországon pedig Kossuth, Szálasi és a kommunisták közül Rákosi, Kádár. (Ezeket ugyan az orosz szuronyok segitették és tartották s tartják a nemzet élén. A szerk.) Andrássy Gyula miniszterelnökségéhez is az erkölcsi alapot in effigie a kötéláltali halálos ítélet adta. I

Az emigránsok közül tehát mindenkor kerültek nemzeteik élére olyan személyek, akik népükért börtönbüntetést szenvedtek, akik politikai felfogásúiknak megfelelően önzetlenül készek voltak szembenézni a legsúlyosabb következményekkel is csakhogy elhárítsák nemzetüktől a valóságos vagy vélt veszedelmet. —• 1956 október 23 pedig a világtörténelem számtalan hasonló eseményének csak egyike —, de egyben lenyűgöző ténye —, mely figyelmezteti a szovjet által leigazolt rab népek politikai emigránsait, hogy BÁRMIKOR ÚJBÓL, egész váratlanul bekövetkezhet a szovjet egyik területén olyan hatalmi földcsuszamlás, melyet újabb november 4-el, véres terrorral nem lehet elnyomni s a rab népek felszabadulnak.

A nemzet szabadságába, igazságos, boldog jövőjébe vetett hitnek eldobása mindenkor, de főleg az emigrációban megbocsáthatatlan bűn nemcsak az egyén, de népünk ellen is. Mi, akik hittel nézünk a jövőbe és a történelem tanulságait levonjuk, igenis: hiszünk abban rendűleblenü!, hogy a nemzet számára igen közel van a felszabadulás napja — talán világikataklizmás napja — és népűnk a teljes természeti jogainak birtokába lépve dönti el majd államformáját, társadalmi rendjét, életformáját, törvényhozását és kormánya összetételét.

A magyar emigrációra kötelező szerénységgel ismerjük el, hogy nemzetünk felszabadulásaikor a magyar állam élére elsősorban azok lesznek hivatottak állni, akik 1945 április 4-től a felszabadulás napjáig otthon szenvedték el a bolsevista és kollaboráns elnyomás, terror, üldözés gyötrelmeit, s éppen' ezért a nemzet elsősorban beléjük helyezi teljes bizalmát. Népünk felszabadulása másnapján nem hazaárulókat, uránérc- és olajügynököket s egykori szovjet kollaboránsokat fog az emigrációból az állami élvonalába hazahívni, hanem elsősorban azokat, akik 1945—56 között bolsevista fegyházakfoan szenvedtek a nemzetért s október 23 után a szabadságharcban' resztvettek és csak azután emigráltak, vagy a szabadságharcban való részvételük után. is az emigrációban nemzethű előharcosok maradtak.

A magyar nemzet nem vak. A kövágójózsefi szovjet partizánvezéreket, királybélai kommunista tábornokokat, nagyferenci Sztalln-cselédeket, nemzeti mártírokat haléira]téttető Pfeiffereket t<É>bé maga között meg sem fog tűrni. A magyar nép nem felejt.

Hiszünk nemzetünk józan ítélőképességében és politikai bölcsességében — erre meg is van minden okunk és alapunk —, hogy a szovjet magyarországi erőszak-uralmának előkészítőit és építőit: százezrek közvetlen vagy közvetett gyilkosait a magyar állam kormány kerekéhez nem engedi jutni, sőt meg fogja találni a módját-annak, hogy gaztetteikért, mérhetetlen bűneikért őket méltó "jutalomba" részesítse, még' akkor is, sőt annál inkább, hai uránércügynökli zsoldfoól rádiójuk és lapjaik vannak, ha a magyarság létérdekeitől' teljesen idegen, ellenséges sötét erők segítségével akarják magúikat a magyar nép nyakára visszaültetni.

(Újjászületés}

IV.

KABOS LÁSZLÓ

;■ színész autógázolása

Kabos László színész autója a Hársfa utcán összeütközött a Búvár szivattyú gyár személygépkocsijával. A kocsi megrongálódott s a benne ülő egyik utas, Aranyosi Zoltánná 8 napon belül

Hát e! is jött a bál estéje.

Ami olyan volt, mint egy kis himes pille. Mill a pedig, mint egy egyszerű fehér menyaszszony, de mindketten igézőelk, bájosaik s a táncteremben, ahol -megjelentek egy kissé elkésetten, a meglepetés fölszisszenése haIIátszőtt jobbról-baírói*.

A kis sótánnök sugárzó arccal ment a lányai után, akiket Tivadar báró vezetett be a terembe, olyan tisztelettel és figyelemmel, ami mindenkit meglepett.

Aniinak rögtön akadt párja. A táncolok forgatagából, mely ott gyű lém lett meg a cigányok emelvénye körül, elébük vágódott a jó Bilinczey Viktor, a vári bilim, czei Bilinezeyekből vailó snajdig fiú, hivatali állására nézve fiatal úr és ennivaló sejpitéssel hívta Anit táncba.

— Hol késznek az isztenért, elvesz az ember a várászban . . . Szabad kérrr . . .

■ A sótánnök a lányai legyezőit, vállvetőit összeszedve, elhelyezkedett igénytelenül egyikén ama vörös fotel léken, ahol most vol. faképpen az ő szegény Juditjá. nak kellene helyet foglalni s akikor ő néki miilyen pompás dolga volna a büffében. De igy egy percre se mehet ki. Mifia is csakhamar ott táncolt a sokaságban Tivadar báróval. Természetes, hogy Nagy Galeottó minden sarokból őket nézte.

Oly fényesen szép és tisztelet parancsolóan egyszerű volt az a koldus Madonna, hogy az irigyek szeme is bizonnyal gyönyört talált rajta. Fehér alabástrom arca kipirult, szőke hajának fonatait a csillár aranyfénynyel öntötte el, gyönyörű termete kecsesen, igézőén hajolt ideoda a tánc hevületében és reszketett a lelke ábrándos, nagy szemeiben annak a férfinek a karja közt, akit szeretni nem mer és éklit mégis olyan ellen ál Ihatatlan ul szeret.

Néha tánc közben, amint veszettül handabandázó, zsebkendőket és lábaikat kétségbeesett vidámsággal rázogató párok közé szorulnak, úgy, hogy egész közel érnék egymáshoz, sőt érinteni is érzi Mii la táncosa mellét és érzi annak leheletét is, édes mámortól elkapottan lehunyja a szemét és a pillanat hatásában, mialatt Tivadar szenvedélyesen meg szorítja a kezét, káprázatosán szépet álmodik . . . arról az isteni csodáról, amit vár, aminek el kell jönni.

Ezalatt egyre többen kidőlnek. Csoportok képződnek, suttognak ,ostoba, irigy lányok, elhízott és gyűlölködő mamák, akiknek szeplős, pufók vagy feltűnően csontos lányaik várják hiába a jó szerencsét, összedugják a fejüket és azzal a sokszor látott és leírni sem érdemes neveletlenséggel kezdenek viselkedni, húzódozni, nyelvelni, suttogni a helyettes sótánnök lányaival szemben.

Hát még miikor látják, hogy a kis Anit a mágnások majd szétszedik.

— Ni, már az is fog magának egyet.

— Hja, ha én is úgy meghagynám magamat fogdosni.

— Szemtelenség, ilyeneket ide hívni.

Na, ezék még a gyöngébb kitételekből valók voltak, de szerencsére a szegény jó sótárnok' egy szót sem hallott ezekből. Látta ugyan, hogy ezek a modern boszorkák összedugdosták a fejeiket és hogy egyik-másik szeplős kisasszony úgy húzódik az ö Anijától és MiMájától, mintha azok bélpoklosok lennének, de ezt okos ember létére föl se vette. Az öreg mindig azt mondja erre: Asszonynép. Igaza van, de nem tudta a szegény feje, hogy ezt a népet hívják Nagy Ga.

feottónák, hogy ez a nép . . .

Ah, de ni, vigyázzuk meg a négyeit. Föiséges, ragyogó kolonok». A kis sótárnok koldus Madonnája ezeknek a kolonok. nak a fejedelemnője. Sohase volt ilyen szép ez a lány, sohase volt ilyen piros az arca.

Ha megkérdezné tőle valaiki, talán azt ;s megmondaná, hogy ilyen boldog se volt még soha. De nem kérdezte meg tőle senki.

A második négyest természetesen Tivadar báróval járja. Ész. revette Milla, már korábban, hogy egyik-másik nő nem tudja fékezni irigységét, ami mélyen bántotta, de nem szólt. Nem akarta megrontanii nővére mulat, ságát, 'különben már ez is elég lett volna a távozásra.

Csak ennyit mondott a bárónak.

— Nem veszi észre, hogy min. két kiszeretnének innét nézni.

— Ah, mit gondol, — nevetett a báró;

A következő figuráiban elváltak, tourdemain sétára indulva, de alig, néhány pillanat múltán megrázó, elfojtott sikoly hallat, szott bele a zene lármájába.

A szegény Mililá-cska elszédült a tánc közben és összerogyott. Rémülten szaladtak szét a táncosok és táncosnőik. A kis Ani könnyezve rohant elájult nővéréhez, akiit a parkettről Tivadar báró halotthalványan emelt fel az apa és Ani segítségével.

— Orvost! kiáltott e báró.

— Mi történt? hogy történt? Rikoltoztak, jobbról-bal-ról azok, akik nem tudták, de hallgattak mélyen azok, akik tudták.

Az elalélt Mi!lát bevitték az öltözőbe, itt az orvos megvizsgálta ütőerét, egy kis szivgörcs az egész, friss vizet adjanak neki. Egy kissé dörzsöljék a homlokát és ki fogja nyitni a szeméti

Bent a teremben, pedig már javában beszélték hangosan a szép Mililácska katasztrófájának az okát.

— A tisztességes nők nem nyújtották neki a négyesben a kezeiket ,ez az egész ... Na és ezért el kell ájulni, furcsa !

A sótárnok lánya magához tért ezalatt és mindazokat, akiket környezetében látott, hálás tekintetével jutalmazta meg, s ez a tekintet különösen hosszasan megr nyugodott Tivadar bárón, aki Így szólt hozzá :

— Millácska, ugyancsák megijesztett? Mi történt, mondja?

Milla intett édesatyjának, hogy köpenyét tegye a vállára, majd a bárónak felelt mosolyogva :

— Sokat táncoltam, kimerültem, ez az egész.

S amint Tivadar báró elfordult, lázzal, a szemeiben felszökő könnyekkel mohón ragadta meg a mellette álló Ani kezét és mint a íázbeteg, suttogva kérdezte:

— Ani, Ő is látta?

A kis lány teljességgel nem értette, hogy miről vain szó. Mert ő voltaiképpen nem tudott semmiről. Nem válaszolhatott, mert a báró ismét feléjük fordult.

— Most már mehetünk, szólt Milla.

Alig bírt a lábain állni. Az édesapja karjára támaszkodva, ment te a lépcsőn. A báró kérte, hogy engedje őket elkísérni.

Milla bágyadt, szomorú arcát fölemelte és oly szigorúsággal nézett a báróra, ahogy azelőtt sohase nézett rá:

— Nem. S aztán- még azt mondta búcsúzóul:

— De vissza se menjen.

Megfogadta-e Tivadar báró,

avagy sem a szivében mélyen megalázott szegény Milla szavát, azt nem firtatom, végre is, áz mindegy ennek a halálosan megsebzett istenadta lánynak, aki egész éjszakán át sirt és azon tépelődött, párnácskáin vergődve, hánykolódva, hogy azt a jelenetet, amikor a nők egymásután dugták el előle a kezeiket, mint egy bélpoklos beteg előtt, látta-e, tudja-e, Tivadar?

Isten tudja, mi történt ennek a törékeny, gyönge lánynak a lelkében ezen a szomorú, vigasztalan éjszakán?

Az a csoda szállotta meg a szivét, amire várt. A reggel bűbáosan szép volt. A júniusi nap reggeli aranyát szórta rá a kis 'fehér ház ablakára. A fecskék vidáman csicseregtek odákünt, I áülve az esztehéjra, amely alatt I fészkük biztonságban van évek 'óta. Ani szomorúan és álmosan dugta ki bolyhos kis fejét a pápán alól és tágra nyitott szemekkel haIIgatózott: fönt van-e odabent a szegény Milla?

Éppen kijött onnét Ágnes néni, a hű cseléd:

•— Fönt van?

— Igen.

— Jobban van?

— Igen.

Lassan kint talpon volt az egész ház. Az öreg elment a hivatalba, bizony kelletlenül. Nagyon nehéz már neki a munka, a szemei is rosszaik. Megcsókolta a lányait és csak elment. (Elmegy még- egy darabig, azt mondja mindig.)

Pedig Milla megijesztette. Szegény kis lány olyan fehér, mint a mesebeli, halálra vált menyasszony és álig tud megállni a lábacskáin. Beleültették egy nagy fotelbe, hogy majd később kiviszik a napra és Ani fog neki énekelni . . . Igen, azt a szép dalt a szerelemről, mely ugyan csak nagy baj és gyötrelem, különösen, ha az embernek el kell titikol ni.

Déltájiban volt már az idő, Ani csakugyan szépen énekelt, a madarak is az eresz alatt, a szegény Milla csak hallgatta, hallgatta.

Egyszer mintha valamin1 fölhevü-lt volna és valami elgondolt ‘nagy öröm erőt adott volna néki, felállt a nagy karosszékiben és azt mondta Aninak, aki olyan szelíd .volt most, mint egy kis bárány.

’ — Ani, hozd ki a napernyőmet, kimegyek a napra, jösz te ’is, úgy-e?

Ani befutott, de a napernyő jól el volt rejtve, hogy egyhamar meg ne találja és ezalatt a Milla valami szörnyűt gondolt magában . . . mintha valaiki űzte volna korbáccsal, végig futott az udvaron le a kertbe, ahol eltűnt a fák között.

Hol van az a lány, hol van az a -beteg lány? Milla, Milla? Hol vagy édes Milla?

Megérkezett rövid idő múlva a sótárnok is és megrémülve keresték Milláit, akit aztán nemsokára megtalálták a méhesben.

Ott ült egy ide kitett, rozzant kis fotelben. Fehér ruhájának habjaival összeolvadt hófehér Madonna arca, mely el volt torzulva, afkiai makacsuI bezárva,

szemei, azok a hűséges, szenvédőszemek lecsukva, mint aki szörnyű mély álomban van, keblén pedig a fehér ruha habján egy nagy vérpiros rózsa tü-ndöklött, éppen a szíve fölött és a karjai úgy léestek a -karszék két oldalán, mint a- megöit madár szárnyai. A szorgalmas méhek! ott dönglcséltek, zúgtak, rá-ráröpülve a ruhára, mint valami nagy, |fehér virágra és a meggyfa lombos virága átható, édes szagot árasztott, ami föiséges tömjén volt ehhez az áldozathoz, akinél szebbet, tisztábbat még nem ölt meg Nagy Galeottó soha , . .

A revolver a fotel szélére volt lecsúszva.

Szivszaggatóan tudott jajveszékeln-i a szerencsétlen sótárnok, aki őrjöngött, csuklott, ott csókolgatva a koldus Madonnájának Ja sebét és rázta a vállánál fogva az -istenadta alvót, aki még az éj- S el föltette magában, hogy örökké álmodni fog arról a csodáról,

gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. Megsérült a járdán haladó . Halmai Pál is. A nyomozás megállapította, hogy Kabos László italtól közepesen befolyásolt volt. A bíróság Kabos Lászlót egy év és két hónapi börtönre Ítélte, egyben a vezetéstől örökre eltiltotta.

RABNEMZETEK HETE, 1959

AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK ELNÖKÉNEK PROKLAMÁCIÓJA

Mivel a szovjet kommunizmus hóditó és támadó politikája következtében szerte a világon annyi nemzet veszítette el szabadságát ;

Mivel a szovjet elnyomatás alatt élő nemzetek népétől elrabolták a nemzeti függetlenségüket és az egyéni szabadságjogokat;

Miivel az Egyesült Államok polgárait családi kapcsolatok és a szabadság-, valamint igazság-szeretet elvei fűzik az összes kontinensen mindazokhoz, akik a szabadság és az igazság hívei;

Mivel helyénvaló és -illő, annak a kinyilatkoztatása, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya és népe támogatja a rab nemzeteket és népeket nemzeti függetlenségük és szabadságuk iránti jogos törekvéseiben;

és mivel 1959 július 17-én a Kongresszus közös határozatában felhatalmazta és felkérte az Amerikai Egyesült Államok elnökét, hogy bocsásson ki egy kiáltványt és abban nyilvánítsa 1959 júliusának 3-lik hetét a Rabnemzetek Hetének és tegye ezt minden évben mindaddig, amíg a világ rab nemzetei szabadságukat és függetlenségüket el nem tudták érni:

Ezért most én: Dwight D. Eisenhower, az Amerikai Egyesült Államok elnöke kijelentem, hogy a július 19-ével kezdődő hét a Rabnemzetek Hete.

Hívom az Amerikai Egyesült Államok népét, hogy ülje meg ezt a hetet megfelelő ünnepségekkel és tevékenységgel, valamint sürgetem, hogy tanulmányozza a szovjet által elnyomott nemzetek szenvedéseit és szánja rá magát a- rafonemzetek népe jogos törekvéseinek támogatására.

Aminek jeléül ezt a proklamációt aláírom és elrendelem, hogy az Amerikai Egyesült Államok pecsétjével lássák el.

Kelt Washington városában július 17-én, a mi Urunk 1959-ik évében és az Amerikai Egyesült Államok függetlenségének 184-ik évében.

Aláirás:

D. D. Eisenhower

Amerikai posta

KIS ÜZLETEK FELSEGITÉSE

Az utolsó hónapok leforgása alatt, több új üzlet alakult az Egyesült Államok területén, mint bármikor azelőtt. Az új üzletek szerény vállalkozások, 100 embernél kevesebb alkalmazottal. Hogy több embernek adjanak kenyeret, a kis üzleteknek erőre kell kapniok és erre nemcsak a vállalkozók, hanem a kormány is törekszik. A Ikezdeti nehézségeken a kormány alig tud segíteni, mert a statisztika szerint, a sikertelenség okát leggyakrabban a vezetésben kei! keresni.

Gyakran megtörténik, hogy az emberek kedvet kapnak bizonyos fajta ipar vagy kereskedés alapításához, anélkül, hogy megfelelő gyakorlattal rendelkeznének. Fiatalemberek hozzákezdenek valamihez, csak azért, hogy újat teremtsenek és későn eszmélnek arra, hogy képtelenek az üzletet kellőképpen megszervezni, vagy az alkalmazottak munkáját irányítani. A Kereskedelemügyi Minisztérium jelentése szerint, a bukások oka csak másodsorban vezethető vissza a tőke hiányára. A különben tehetséges üzletemberrel még. is megtörténhetik, hogy kénytelen feladni a küzdelmet, mert a szükséges tőke mennyiségét alábecsülte.

Az üzlet megnyitása után, természetes jelenség az, hogy amíg a szervezés folyik, veszteséggel kell dolgozni. A kezdet nehézségei még a jól kitervezett és jól vezetett 'vállalatnál Is évekre tolódhatnak ki. Megtörténhetik, hogy az alapitásra szánt pénz elfogy, mielőtt az új vállalat valóságos hasznot mutathatna ki. Ebben az esetben lehetséges, hogy a tulajdonos kölcsönt tud szerezni családja egy tagjától, ismerőseitől vagy pénzintézettől. De lehet, hogy túlsókéig várt arra, hogy külső segítséghez folyamodjék. Lehet, hogy az alapítás összeomlik, mielőtt a segítség megérkezik. Vagy lehet végül, hogy a pénzügyi nehézségek elriasztják a bankot vagy a barátot a kockázattól. Sokezer példa akad erre is minden évben.

Mi a helyzet orvoslása? Az amerikai kongresszus igyekszik erre föleletet találni. Törvényt fogadtak el, amely elősegíti az ú, n. "Small Business Investment Corporation "-ok megalapítását, amelyekben például tíz személy vesz részt, összesen 150.000 dolláros alaptőkével. Ehhez a kormány ugyancsak 150.000 dollárra rugó kölcsönt ad, abból a célból, hogy a Corporation kecsegtető üzleti vállalkozásokat felkaroljon. A kormány előlegét évek múlva kel! csak visszafizetni, szerény kamatokkal. Miután azonban a Corporation szigorú üzleti elvek szemmel tartásával helyezi ki tőkéjét, segít a saját részvényesein is és a kis vállalkozókon.

A "Small Business Investment Corporation" részvényesei saját pénzüket kockáztatják a kölcsönök megszavazásánál, tehát óvatosan fognak eljárni, azonban mégsem fognak olyan merev álláspontot elfoglalni, mint a nagybankok. A kis üzletek tanácsot és segítséget is fognak kapni a Corporation vezetőitől, akik maguk is. sikeres üzletemberek lesznek.

A Terv mégcsak most kezd működni, túlkorai volna tehát Ítéletet alkotni róla. Az eredeti elgondolás azonban az, hogy a lábra segített új vállalkozások temérdek új munkaalkalmat fognak teremteni.

American Council

mely az ő szerelmét egyszerre boldoggá teszi.

Jött aztán Tivadar báró a katasztrófa színhelyére és még ki sem bujt a könny a szemében, már rátámadt szent fájdalmának őrületében a kis Ani:

— Lá'ssa, magát megmentettük, de Miila meghalt.

A báró mélyen megrendülni látszott, hosszasan nézte a meghalt szegény lányt s borzadva hallgatta az apa fájdalmas horgasé it s mielőtt elment, mindössze azt mondta:

— Hogy lehetett ilyen őrültséget tenni!

( V/ÁnA \