Kanadai Magyarság, 1959. január-június (9. évfolyam, 1-51. szám)

1959-03-21 / 23. szám

KANADAI MAGYARSÁG 5 IX. évfolyam, 23. sz., 1959 márc. 21., szombat A NAGYVILÁGBÓL! Taylor tábornok nyilatkozata a bsrlini kérdésben Az USA szenátusi bizottsá­ga előtt Maxwell D. Taylor tábornok, a hadsereg vezér­kari főnöke azt mondta, hogy Oroszországot el lehet riasz­tani most a végső leszámolás­tól, ha az USA kész arra, hogy akár a háború kockáza­tát is vállalja, ha szükséges. “El kell határoznunk, hogy végig járjuk az utat” — mondta. Arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államoknak meg van-e a haditerve min­den lehető esetre a berlini válsággal kapcsolatban, azt válaszolta, hogy a vezérkar­nak megvan a mindenre kiterjedő terve. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy az USA-nak és európai szövetség A gyorsan levert iraki fel­kelés komoly gondokat okoz a Damaszkusziban, Szíria fővá­rosában tartózkodó Nasser­­nek. Az előtt a dilemma előtt áll, hogy folytassa-e Irakban a pánarab politikát, ami ott szükségképpen kommunista­ellenes politikát jelent, vagy vigyázzon szovjet kapcsola­taira, amely körülbelül félmil­­liárd dolláros segítséget jelent jelenleg Egyiptom gazdasági életének. A felkelést Kassemék a leg­nagyobb sietséggel verték le*, hogy időt se adjanak Nasser­­nek a beavatkozásra. A kom-A Mossulban levert felke­lés után Irakban a kommu­nisták kerekedtek felül és Kassem miniszterelnök min­den erőfeszítése, hogy mérsé­kelt, középutas politikát foly­tasson, a jelek szerint hiába­való. A kommunisták tömeggyű­léseket, utcai felvonulásokat rendeznek, az arab nemzetiek lapjainak megjelenését lehe­hanem meg kell védeni jogai­kat és annak a két és félmillió németnek a szabadságát, akiknek ezt a Nyugat meg­ígérte. • Taylor azzal fejezte be nyi­latkozatát, hogy a hadsereg kész atomfegyvereket is al­kalmazni, ha ez a Nyugat ér­dekében van és ha Eisen­hower elnök erre kiadja a pa­rancsot. örömmel üdvözöljük ezt a határozott és világos beszé­det. Ha a magyar forradalom alatt is ilyen határozott lett volna az USA politikája, ma nem volnának berlini és egyéb hasonló problémái a világnak. szíriai kritikus szemmel fi­gyeli minden mozdulatát. Szí­ria Irakkal határos és érdekei sokkal nagyobb mértékben azonosak Irakkal, mint Egyip­tommal. Az iraki forradalom' előtt a meggyilkolt iraki trón­örökös, Abdul Illah tárgyalá­sokat folytatott sziriai veze­tő emberekkel a két ország közötti szorosabb kapcsolatok létesítésére, de a forradalom megakadályozta a terv ke­resztülvitelét, ehelyett Nas­­sernek sikerült Szíriát az egyiptomi érdekkörökbe be­vonni. Március 15. ünnepély a Veteran Hallban Az Irakkal határos Szíriá­ban jól informált körök azt állítják, hogy a lázadás gyors leverésének az a magyaráza­ta, hogy Shawaf, a lázadók vezére elhamarkodottan lé­pett akcióba, mert a Mossulba nagy számban érkező fegyve­res kommunista alakulatok veszélyessé tették a helyzetet és attól tartott, hogy meg fogják előzni őt. A Torontói Magyar Egye­sült Bizottság a Március 15. Nemzeti Ünnepet a Veteran Halbban a 22 College St. alatt ünnepelte meg. Az ünnepsé­gen Dr. Frost ontariói minisz­terelnök képviseletében Hon. John Yaremko közlekedésügyi miniszter vett részt és meg­ható szavakkal köszöntötte az egybegyűlt mintegy 600 résztvevőt, kiknek magas többsége a legújabb beván­dorlókból adódott. Hon. Ya­remko" az Ontario kormány megbízásából a menekülés idején Bécsbe kapott külde­tést és napokon át tartózko­dott a* határmentén és sze­mélyes élményei voltak a me­neküléssel kapcsolatban. Me­leg szavaiért, melyet az ün­nepélyt megnyitó Dr. Tóth Kálmán tolmácsolt a résztve­vők erősem megtapsolták és egyben szivükbe zárták, mert megérezték, hogy a magyar­ság igaz és őszinte barátja volt közöttük. A magas színvonalú igaz magyar ünnepség rövid és megható volt. Juhász József, Pongrácz Imre és Mácsai Em­mi a Nemzeti Szinház művé­szei, Petőfi, Tompa és Vö­­rösmarthy költeményeket ad­tak elő nagyszerű átérzéssel. A “Talpra Magyar”-t Palotai István szavalta el drámai erő­vel. Fáy Ferenc költő “Uj Dó­zsa György” című költemé­nyét szavalta tapsorkán kísé­retében. Bucz Béla Hubay he­gedűkoncertje és Kun Mary zongoraj átéka külön elisme­rést érdemel. Az ünnepi be­szédet H^ranghy Imre egye­temi hallgató a Szabadság­­harcos Szövetség alelnöke mondta fiatalos, üde lendület­tel. Drábik Mihály az ismert rátermettségével Kossuth verbunkost táncolt. Az ünnep­séget Dr. Pokoly László záró­szavai után a jelenlevők nem­zeti imánk a Hymnusz éneklé­sével fejezték be. PENZATUTALAS VÁMMENTES CSOMAGOK, ÉPÜLET­­ANYAGOK, SZABADVÁLASZTÁS stb. • A VILÁG ÖSSZES GYÓGYSZEREI GYORSABBAN és ELŐNYÖSEBBEN MAGYARORSZÁGRA • A VILÁG MINDEN RÉSZÉBE LEGELŐNYÖSEBBEN I 100 forintos bankiegyek legolcsóbban r * VÁMMENTES és VÁMKÖTELES CSOMAGOK PIATNIK MAGYAR KÁRTYÁK Kérje hivatalos árjegyzékünket. Kanadai segítség a palesztinai menekülteknek Smith külügyminiszter a parlamentben bejelentette, hogy Kanada 1,500.000 dollár .értékű liszttel segíti a palesz­tinai menekülteket. Ez a se­gítség kiegészíti azt az 500 ezer dolláros készpénz segítsé­get, amit Kanada az Egyesült Nemzetek segélyszervén ke­resztül ugyanerre a célra már vállalt az április 1-ével kez­dődő pénzügyi évre. Kanada a harmadik legna­gyobb összeggel szereplő tá­mogatója a segélyalapnak. A bejelentést a liberálisok és a CCF is helyeselték. INTERNATIONAL A G E < N C Y SERVICE 387 SPADINA AVE. • TORONTO 2B, CANADA TELEFON: WA. 2-1014 • WA. 2-1458 IH* Christie Theatre Toronto, 665 St. Clair Ave., W., Telefon: LE. 1.3220 Szerdán, 1959. március 25-ikén este 6.30.tól kezdve Karády Katalin és Szabó Sándor énekes, zenés slágerfilmje táncosnő I További főszereplők : Ben kő Gyula, Pethes Ferenc, Petrovich Szvetiszláv és mások Ugyanebben a műsorban Bordy Bella és Sárdy János érdekfeszító zenés filmje Éjféli gyors ! Előadások 6.30-tól folytatólag. Utolsó teljes műsor 8 órakor R K Márciusi ünnepség Montrealban Zavaros a helyzet a Karibi tenger szigetein A Kubával szomszédos Hai­ti szigeten két, egymástól független állam terül el : a Kubához közelebb fekvő ré­szén fekszik a hasonló nevű Haiti köztársaság, amelynek jelenlegi elnöke Francois Du­­vallier, a távolabbi részén a Dominicai Köztársaság, elnö­ke Rafael Leonidas Trujillo, aki a szigeten az “erős kéz” politikáját folytatja. Ide me­nekült Kuba volt diktátora, Batista. Múltkor már megírtuk, hogy erős szervezkedés folyik Dominicában, 25.000 főnyi csapatot állítanak fel, amely­nek Castroék szerint az a cél­ja, hogy Batistát visszasegít­se Kubában a hatalomra. Santiagoban tartott tömeg­gyűlésen, amelyen 300.000 ember vett részt, Castro he­ves támadást intézett a Tru­jillo uralom ellen. Figyelmez­tette a diktátort, ne folytas­sa kihívó politikáját Kuba el­len. Azt is hangoztatta Castro, hogy nem engedhetik meg idegen hatalomnak, hogy be­avatkozzék a Karibi Tenger szigeteinek belügyébe. (Nyil­vánvalóan az Egyesült Álla­mokra gondolt Castro ebben a mondatában). Franciaország kivonta hajóhadát a NATO felügyelete alól Kellemetlen benyomást kel­tett az Észak-Atlanti Védelmi Szövetség tagállamai között, hogy Franciaország minden előzetes tárgyalás nélkül egy­oldalúan kivonta a Földközi­tengeren állomásozó hadiha­jóit a közös parancsnokság alól. A lépést válaszként tekin­tik arra az elutasító maga­tartásra, amelyben a NATO tagállamai Franciaország kí­vánságát részesítették, hogy nagyobb súllyal vehessen részt a szervezet irányításá­ban. A NATO gyöngítése e lé­péssel katonai szempontból nem jelentős. Fontosabb és károsabb lehet az a hatása, amit erkölcsileg jelent a NATO egysége, küzdő szel­leme szempontjából, amely­nek éppen most, az oroszok­kal való igen erős feszültség idején, a közeli tárgyalások küszöbén nagyobb erőt kelle­ne mutatnia, mint valaha. Ha az ilyen egyoldalú lépé­sek egyéb tagállamoknál is követésre találnak, ez a NATO komoly meggyengülé­sére vezethetne. A liberálisok és a newfonndlandi munkáshelyzet Az Ontariói Liberálisok parlamenti csoportj ának ve­zetője, John Wintermeyer azt az indítványt tette, hogy On­tario kormánya kérje Kana­da Legfelsőbb Bíróságát, döntsön abban a kérdésben, jogosult-e a newfoundlandi kormány a “munkásellenes” intézkedések hozatalára. Az indítvány ellen az Onta­rio Federation of Labor elnö­ke, David Archer azonnal fel­szólalt. Szerinte az indítvány csak azt eredményezheti, hogy az ügy elintézése hosz­­szú ideig elhúzódlhatik és az­alatt Smallwood, Newfound­land miniszterelnöke elég időt nyer, hogy feloszlassa a fa­­munkások szakszervezetét. A nagy és koncentrált tá­madások Smallwood intézke­­| dései ellen, amelyekkel meg akarja szüntetni a Hoff a féle amerikai szakszervezet bele­szólási jogát a kanadai mun­kaviszonyokba, bizonyára nem alaptalanok. Már önma­gában az a tény, hogy kül­földről rendelkezhessenek olyan ügyekben, amelyek csakis a kanadaiakra tartoz­nak, indokolttá tesz bizonyos intézkedéseket. De fokozot­tabban indokolt ez azzal az amerikai szakszervezettel szemben, amely a rosszhírű Hoffa vezetése alatt áll. 4 FIGYELEM I < MAGYA R J Mindenféle férfi 4 FIGYELEM I ÁRUHÁZ és nil kosztümök és kabétok nagy választékban, olcsó árban csak a SUNSHINE áruházban 3439 ST. LAURENT BLVO. Telefon: VI. 2-1994 u j üzlet 3651 ST. LAURENT BLVD. Telefon: VI. 9-5053 Többszáz főnyi közönség gyűlt egybe ez évben is, hogy megünnepelje a március 15- ikei évfordulóját. Sajnos so­kaknak haza kellett menni, mert a terem befogadó ké­pessége nem volt elég. öröm­mel látjuk ezt, bizonyságot szerezve, hogy a magyar ér­zés még él az emberekben, az emlékezés még megmaradt. Főtisztelendő Borioély István jezsuita atya nyitotta meg az ünnepséget. Rövid beszédben a szabadságharc gondolatá­nak, eszméjének történelmi jelentőségét fejtegette. Az ünnepély szónoka Horváth Endre a Magyar Szabadságért Harcolók Nemzeti Szövetség elnöke volt. Igen értékes, szé­pen felépített beszédében vi­lágította meg a szabadság­­harc hátterét, majd az októ­beri szabadságharcról beszél­ve olyan kijelentéseket tett, melyek szomorú tényként ne­hezednek a magyar népre. Az elhagyatottság, az elnyomás, a börtön, a számkivetés az akasztófa ma a magyar nép sorsa. Az ünnepi beszédet többször szakította félbe taps, s a megjelentekre mély be­nyomást tett a beszéd. Hosszantartó taps jutal­mazta az ünnepi szónokot, majd a cserkészleányok fel­lépése kapott sok tapsot, a cserkészfiúk énekszámai is szépek voltak. A szünet után Horváth Já­nos a Montreáli Magyar Egy­házak és Egyesületek Nagy­bizottságának elnöke mondott értékes beszédet. Az ünnepély egy összekötő szöveg keretében játszódott le. A nagymama és kis unoka közötti párbeszéd szőtte át az egyes jeleneteket. Ni­­zsinszky Tamara alakította a tőle megszokott tudással a nagymama szerepét, míg a kis unokát Mécs Ildikó szemé­lyesítette meg. A műsor többi számaiban Kovács Anni, Búza Imre, Radnóthy Károly, Szin­­csák Ferenc, Rendes Károly, valamennyi a Déryné színház tagjai szerepeltek és mind ki­tünően oldották meg a reájuk eső szerepet. Huszár Károly Psalmus Hungaricus vers mű­vészi szavalatával tomboló sikert aratott. Fehér Mihály ref. lelkész tartotta a zárószót, megköszönve a szereplőknek a közreműködésüket. A ren­dezés nehéz és súlyos terhét Mécs Endre oldotta meg ki­tünően. Szász Domokos meghalt Nagy és súlyos veszteség érte Montreál magyarságát. Szász Domokos a Székely Kul­túr Egyesület alelnöke hir­telen elhunyt. Egyike volt azoknak a magyaroknak, akik nem szűntek meg dolgozni és fáradni a magyarságért. Szász Domokos Udvarhely megyéből érkezett ide 34 év­vel ezelőtt Kanadába, ő is, mint sok más vele érkező honfitársnak sok nehézség­gel kellett megküzdeni. Szász VAUXHALL.PONTIAC.BUICK. CADILLAC és jókarban lévő használt kocsik HAJAGOS S. LÁSZLÓ MONTREAL-BUICK LTD. 4026 ST. CATHERINE WEST WE. 7.6342 Domokos, aki magában hord ta a székelység erős, szívós kitartását, nem rettent vissza a nehézségek elől, hanem még példát adva a többieknek mindig elől járt. Alapítója és első vezetőségi tagja volt a montreáli magyar református egyházközségnek, majd ké­sőbb alapítója a Székely Kul­túr Egyesületnek. Azonkívül lelkes támogatója minden ma­gyar ügynek. Halála súlyos veszteség nemcsak Montreál magyarságára, hanem a szó kelységre is. Felesége Szabó Teréz szintén Udvarhely me­gyéből érkezett férje után. Gyermekei Emma férjezett Simon Béláné és Magda fér­jezett Király Jánosné, vala­mint négy kis csöpp unokája siratja, a nagyapát, az apát, férjet s a derék apóst. “Pusz­tulunk, veszünk, mint oldott kéve szét hull nemzetünk ...” SÜTÉSHEZ HASZNÁLJUK A LEGNÉPSZERŰBB KANADAI SÜTŐPORT! Négy kanadaiból három, a sütéshez Magic Powdert használ. E sütőpor használata négy generáció óta családi hagyománnyá vált. Használjon Magic sütő­port minden régi receptjéhez, az alábbihoz is. Szerecsendió-narancs töltésű édes-kenyér* (MACE AND ORANGE 5WEET BREAD) Keverjen és szitáljon meg háromszor 2'/i csésze egyszer szitált finom lisz­tet (vagy 2’/« csésze egyszer szitált fözölisztet), 3Vi kávéskanál Magic Bak­ing Powder-t, Vi kávéskanál sót, V« kávéskanál őrölt szerecsendiót. Vegyen egyharmad csésze vajat vagy margarint és keverjen bele kétharmad csésze por­cukrot; tegyen bele egy jól elkavart to­jást, 1 kávéskanál reszelt narancshéjat és 'A kávéskanál vaníliát. Adja hoz­zá a száraz anyagokat a pépbe válta­kozva hétnyolcad csésze tejjel. Döntse a felvert tésztát egy serpenyőbe (4Yix 8'A", belső méret a tetején mérve), amelyet előzőleg bezsírozott és zsíro­zott papír, vagy fémfólía csíkkal látott el. Süsse meg mérsékelten forró sütő­ben, 350 fokon, körülbelül 1 órán ét.”* Hagyja lehűlni a kalácsot a serpenyő­ben. A hideg kalácsot szeletelve, vaj­jal, vagy margarinnal kenje meg tálalás előtt. Égy kalács telik ki a fenti anyag­ból. •Használjon szabvá­nyos kanadai mérő­csészét és szabvá­nyos mérőkanalat STANDARD BRANDS LIMITED egyik finom terméke LÁTOGASSA MEG HOZZÁTARTOZÓIT MAGYARORSZÁGON ÉS ROMÁNIÁBAN (Erdélyben) egyéni ét csoportos utazások repülőgéppel és hajóval legolcsóbban. HÚSVÉTI IKKA ÉDESSÉGCSOMAG ÚJDONSÁGOK: “SWEET” ................ $5.00 (1 kg. ikeksz, V2 kg. konyakos meggy, kg. tojáscukor, 1 drb. nyulfigura és 1 drb. 20 dkg.os csokoládétojás) "IRIS” ............................................ $6.50 (1 üveg likőr, 1 kg. keksz, V2 kg. tojáscukor, 1 drb. nyulfi. gura, 1 drb. 15 dkg.os csokdládétojás) . "EASTER" .................................................. $11.00 (1 üveg likőr, 1 üveg bor, 0.7 liter szilva pálinka, V2 kg. cső. kóládé kekszt Vi kg. csokoládé, Vi kg. konyakos meggy, V2 kg. tojáscukor, 1 drb. nyulfigura) KENNEDY TRAVEL BUREAU (Alapítási év 1926) 296 QUEEN STREET WEST TORONTO 2B, ONT. TELEFON: EM. 2-3226 A KANADAI MAGYARSÁG A TE LAPOD! OLVASD ! ÉS SZEREZZ ÚJABB BARÁTOKAT! leseinek meg van az erejük, hogy végrehajtsák ezeket a terveket. Az 1948-as blokádra utalva kijelentette, hogy a szövet­ségesek nagy hibát követtek el a légi híd létesítésével. Nem légihidat kellett volna igény­bevenni a blokád által terem­tett helyzet megmentésére, hanem át kellett volna törni a blokádot. A légihíddal mint­egy késznek fogadták el a blokádot, mint valami kike­rülhetetlen végzetet és iga­zodtak'ehhez a rájuk erősza­kolt helyzethez. Nem szabad engedni, hogy ez megismétlődjék. Nem sza­bad elfogadni a szövetsége­sekre erőszakolt feltételeket, Nasser dilemája munista csoport, amely Kas­­sem környezetében van, min­den szovjet segítséget igye­kezett megszerezni, nem utol­só sorban diplomáciai síkon. Az orosz mérnökök és techni­kusok nagy számban mentek le az asszuáni gáthoz, hogy az építkezéseket megkezdjék és ezzel mintegy kihangsú­lyozzák az orosz segítség fon­tosságát. Ugyanakkor az orosz tankokat gyorsított ütemben, teherkocsikon szál­lították Mossulba, a felkelők ellen. Nasser nehéz helyzetét fo­kozza, hogy a hárommillió Az iraki helyzet tétlenné teszik és jelenleg csak az ő sajtójuk jelenhetik meg zavartalanul. Az általános téma termé­szetesen a felkelés. Egyhan­gúan Nassert vádolják elindí­tásával, bár közvetlen bizonyí­tékok erre nincsenek. Nasser mellett az USA-t, Nagybritanniát és Törökor­szágot vádolják a lázadás ki­robbantásáért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom