Kanadai Magyarság, 1957. július-december (7. évfolyam, 51-106. szám)

1957-11-19 / 91. szám

KANADAI MAGYARSÁG VII. 91. sz., 1957 november 19 INNEN - ONNAN Zapotoczky cseh államelnök 72 éves korában meghalt. 1953 óta volt a vörös Cseh­szlovákia elnöke; a tisztséget Clement Gottwald Moszkvá­ban történt meggyilkolása óta foglalta el. Zapotocky, aki szabósegédből lett 1920. évben a cseh szocialista párt elnöke, majd az ottani kom­munista párt megalapítója, egész életén át szolgai módon követte Moszkva mindenkori diktátorainak parancsait, ki­véve azt a hat évet, amelyet német internáló táborokban töltött el. Fülöp szigeteken megtartott parlamenti vá­lasztásokon Carlos Garcia el­nök vezet s valószínű, hogy a vezetése alatt álló Naciona­lista Párt döntő többséget fog kapni a képviselőházban. Mintegy 7 millió filippino vesz részt a választáson s szavazásuk döntő fontosságú a Csendes Óceán biztonsága szempontjából, mert a Fü­­löpszigetek tele vannak nyu­gati légi bázisokkal, ezenfe­lül az ott lakó magas intelli­genciájú lakosság magatar­tása irányelvül szolgál a szí­nes ázsiai népek igen tekin­télyes részénél. van hagyatva s ha baleset éri, senki sem tud rajta segí­teni. Két nap alatt 8 ember pusztult el azért, mert túl­terhelt csónakjuk felborult. Ilyen hideg vízben egy percet sem lehet úszni s még ha va­laki partot is ér, ráfagy a ruha és ha csak. nem rendel­kezik nagy gyakorlattal, menthetetlenül elpusztul. A csónakok nagy részén túlne­­héz a motor, nincsenek ben­nük evezők* és a vadászok nem értenek a vizi közleke­déshez. Legutóbb Pembroke környékén 5 rendőr borult fel egy vadászkiránduláson és mindnyájan odavesztek. A felborulás oka az volt, hogy az elejtett szarvas túlterhelte kis csónakjukat. volt még Quebecig is felha­józni. Quebec és Montreal kö­zött pedig néha 5 hónapon át szünetelt minden hajóforga­lom. Az újfajta jégtörők és a szabad csatornákról állandó­an közlendő radar-adatok biz­tosítani fogják, hogy a fo­lyón legalább két hajózható csatornát egész télen át nyitva tarthassanak. A kor­mány máris új jégtörő hajó­kat és olvasztógépeket ren delt. Az első kísérletet a most következő télen fogják meg­tenni a hajózás téli fenntar­tására. Újabb vasúti tarifaemelés Hajóskapitányokat keres Nyugat­­németország Újabb vadász­szerencsétlenségek történtek szerte Ontarioban. Különösen az Algonquin-park környékén, ahol a vadvédelmi területek szélén sok a szar­vas, fácán és más vad. Nagy­számban járnak a vadászok, akik közül sajnos igen sokan elfelejtik, hogy Kanadában az erdőben mindenki magára A nyugatnémet hajóépítő cégek olyan hirtelen gyorsa­sággal építik fel az új keres­kedelmi és utasszállító flot­tát, hogy a szabályszerűen kitanult mélytengeri hajós­­kapitányokban óriási hiány mutatkozik. A hajózás mes­terségét könyvből megta­nulni nem lehet s a tapaszta­lat éveit sem lehet megrövi­díteni. Hosszú idő óta most történik meg először, hogy újsághirdetések útján keres­nek hajóskapitányokat Né­metországban. várható a közeljövőben, mert a kanadai vasutak nem tech (nikai személyzete jelentékeny béremelést követel. A szak I szervezet kívánságai között a legfontosabbak : 35 centes órabéremelés, hosszabb fize­tett szabadság, egy újabb fi­zetett ünnepnap, biztosított felmondási idő, s annak a megtiltása, hogy a vasúttár­saságok egyes munkákat al­kalmi szerződések alapján nem állandó alkalmazottak­kal végeztessenek el. A je­lentések szerint a szakszer­vezet követelései évi 100 mil­lió dollár megterhelést jelen­tenének a társaságokra, s ezt a közönségre kellene át­hárítani, ami újabb inflációs hatással lenne a fogyasztási cikkek áraira. , A Szent Lőrinc folyó féli hajózása a nemsokára megnyíló mély­járatú csatornával kapcso­latban újra felmerül. Eddig legalább H/2 hónapon át a jégzajlás miatt lehetetlen Ha valamit el akar adni, vagy venni akar, ha kiadó lakása van, vagy lakást keres MINDEN ESETBEN ADJON I FEL EGY HIRDETÉST a “Kanadai Magyarságában. Előfizetőink hirdetéseiket telefonon is feladhatják. FIGYELEM! Vevőink 85 százaléka magyar... A magyar bevándorlók egyharmada nálunk vette berendezési tárgyait ... Majdnem minden vevőnk javasolta barátainak, hogy bútorát, berende­zési tárgyait nálunk szerezze be, vásárolja . . . TUDJA-E MIÉRT? MERT NÁLUNK: * vannak a legalacsonyabb torontói árak, * lakása teljes berendezésére kaphat hitelt, • garantáltan meg lesz elégedve, • 24 havi hitelt kaphat, * díjmentes lakásközvetítés áll rendelkezésére. KÖZELEDIK A KARÁCSONY, A SZERETET ÜNNEPE! J Tegye szebbé otthoni Hozzátartozóinak ezt az Ünnepet és küldjön csomagot, pénzt Magyarországra az INTERNATIONAL AGENCY SERVICE NEMZETKÖZI INTÉZETE UTJÁN KEDVEZMÉNYES FORINTÁTUTALÁS : 500 FORINT ................... $ 15.50 650 FORINT .................... $ 20.00 1.000 FORINT .................... $ 30.50 3.400 FORINT .................... $100.00 5.100 FORINT .................... $150.00 10.000 FORINT.............$ 288.00 20.000 FORINT.............$ 570.00 40.000 FORINT.............$1.100.00 60.000 FORINT.............$1.650.00 100.000 FORINT.............$2.700.00 Az átutalásért külön költséget nem számítunk. A KÖZISMERT DEA ÉLELMISZER- ÉS GYÜMÖLCS-CSOMAGOK TOVÁBBRA IS KÜLDHETŐK. A VILÁG ÖSSZES GYÓGYSZEREI MEGRENDELHETŐK REOEPTRE ÉS RECEPT NÉLKÜL IS. Felhívjuk Honfitársaink figyelmét, hogy a harmadik oltáshoz szükséges DR. SALK vaccine küldésének ideje el­érkezett. Intézetünk továbbítja az eredeti Dr. Salk oltóanyagot a következő csomagolásban : 1 amp. 1 cc. vagy 1 amp. 3 cc. vagy 1 amp. 10 cc., 1 személy harmadik oltásához 1 cc. szükséges. KARÁCSONYI UJ SZENZÁCIÓNK: VÁMMENTES GYERMEKJÁTÉK-CSOMAGOK NAGY VÁLASZTÉKBAN SZÁZFORINTOS BANKJEGY ÁRA: $2.00 Kárpátaljára és Csehszlovákiába pénzátutalások, gyógyszer- és csomagküldés. IKKA VÁMMENTES KÜLDEMÉNYEK ÉS ÉPÍTŐANYAGOK BEFIZETŐHELYE. HIVATALOS INTÉZETÜNKHÖZ. és megbizottainkhoz befizetett összegekért és minden küldeményért, mint múltban, úgy a jövőben is TELJES GARANCIÁT vállalunk ! NE KÍSÉRLETEZZÉK ! Forduljon bizalommal az ÉSZ AK AM ER I K A I KONTINENS LEGNAGYOBB pénz-, csomag- és gyógyszerküldő INTÉZETÉHEZ : INTERNATIONAL AGENCY SERVICE 387. SPADINA AVE. TELEFON WA. 2-1014 TORONTO, ONT,. CANADA KÉRJE LEGÚJABB ÁRJEGYZÉKÜNKET! Amerikaiak és vidékiek írjanak ! ÉS WA. 2-1458 MAGYARUL LEVELEZÜNK! MIELŐTT BÚTORT VÁSÁROL LÁTOGASSA MEG MINDEN KÖTELEZETT­SÉG NÉLKÜL FURNITURE CO. LTD. 1 ‘WWVWÁWVAWAWWAViM/í A LEGNAGYOBB MAGYAR BÚTORÁRUHÁZÁT 454 SPADINA AVE. (közel a College-hez) A magyarlakta terület közepén KERTÉSZ ERNŐ az ismert budapesti lakberendező Várja önt TELEFON : WA. 4-8139 I?. SZERETED A MAGYARSÁGOD ? TÁMOGASD A “MAGYARSÁGOT!” pei ékesítik. Alex Svobod; osztrák festőművész alko tásai. ■--------------o--------------■ A mai idők gyermeke A tízéves Marika január óta magyar iskolába jár és így nyelvtudás terén szakte­kintélyt képvisel a családban. Egy alkalommal megnézhette szüleivel a „Tíz Parancsolat” című hatalmas színesfilmet, melyet nagy érdeklődéssel fi­gyelt, minthogy már tanulta a bibliai eseményeket és Mó­zes történetét is jól ismerte. Különös izgalommal töltötte el az a rész, mikor Mózes vé­gül is engedélyt kap a Fáraó­tól, hogy népét kivezesse Egyiptomból és nagyban fo­lyik a készülődés az útra. Annál a jelenetnél, mikor a halott előző fáraó nővére, aki Mózest a Nilus vizében úszó kosárkában megtalálta és édes gyermekeként nevelte, ugyancsak felkészült, hogy kövesse szeretett nevelt fiát és elhagyja az országot, Ma­rika lelkesen fordult a mel­lette ülő édesapjához : „Nézd csak Apu. Még a fáraó néni is disszidál...” KARCOLATOK Kezdjük észrevenni, hogy tótágast áll ez a világ. Az oroszo sputnikja úgy felkavarta a kedélyeket, hogy a legtöbb embe idegsokkot kapott a páni félelemtől. Arról nem is beszélek, hog’ a háború itt lóg a fejünk felett s ha őszinte akarok lenni, ehhe I nem sok köze van a műholdnak. Amióta menekültek tömege árad Nyugat felé, mindenki tue ja, érzi, hogy sok minden nincsen rendben a szovjet paradicsomban Mi, emigránsok megkongattuk a vészharangot, de ez mine kevés volt ahhoz, hogy fel is rázzuk a szabad világ lelkiismeretét Kezdünk belefáradni már ebbe a "hivatalba" és sokan közü lünk el is költöztek a mennyei szabad birodalomba. Kevesen, akii még megvagyunk most már sportból is űzzük ezt a harangkon dítást, de lassan eltűnünk mint az "utolsó mohikánok". Pedig tudjuk, hogy a legtöbb beszéd mihaszna szófecsérlés A nyugati világ zokogva sajnál minket, csak éppen az áldozatvál­lalást kezdi mindennap alábbhagyni. Ma már nincsen olyan balga közöttünk, aki abban is hinne, hogy a szabadságért ezek közül valaki meghalni is képes lenne. Kezdjük megérteni őket. Itt fenenagy a béke, a jólét (csak nekünk jut kevés belőle), virágzóan prosperálnak az üzletek és jócskán megvan a mindennapi s akinek ilyen jól megvan mindene, nem bolond az életét kockáztatni. Közben persze itt sem fenékig tejfel minden. Billiós zuhaná­sok vannak a tőzsdén. A kis spekulánsok már elvéreztek, most a nagyokon a sor. Naponta, hat és fél billió körül mozog a vesz­teség, az értékpapírok esése a tőzsdén. Ebből viszont arra követ­keztetek, hogy kezdenek észheztérni. Ha ugyan egy katasztrófa el nem veszi a még megmaradt eszecskéjüket is. Lám-lám, mit tud csinálni egy ilyen kis műhold, mint a sput­nik, hogy nyomában annyian válnak — holdkórossá .. . (székely) A Telegram szerkesztője , Mr. Burton Richardson, a , Molson‘-féle Sörfőzde novem­­jber 7.-i ebédjén nagy élisme- 1 réssel adózott a magyar szár­mazásúak teljesítményeinek. Különösen a kulturális, szo­­' ciális és zenei téren elért ■ magyar eredmények tkiváló­­' ságára mutatott rá. j Az ünnepségre hivatalos volt lapunk főszerkesztője is, |mint a kanadai magyarok képviselője. A díszebéd szín­helye a Molson-cég híres „Horgony-terme” volt, a Ki­­állítási Csarnok mellett. Ér­dekes tudni, hogy a Molson­­serfőzdét 1786-ban alapítot­ták s azóta is ugyanannak a ! 1 családnak a kezében van. A j j Horgony, amely ennek a vál-j latnak a jelképe, az ugyan-J csak Molson által 1809-ben épített nagy vitorláshajó em­lékét őrzi. A Molson-gyár előtt, az Ontario partján van jelhelyezve az a közel 10 mé­ter hosszú acélhorgony, j amelynek képe a cég vala­mennyi gyártmányának üve­gén látható. A Molson-cég dísztermét egyébként 170 év divatjának, közlekedési esz- i közeinek és .épületeinek ké-

Next

/
Oldalképek
Tartalom