Kanadai Magyarság, 1955. július-december (5. évfolyam, 27-51. szám)

1955-11-19 / 45. szám

Még jönni kell, még jönni fog, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán.

Vörösmarty

KAH AD AI

Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa.

ßoitadiiut '%u*upvU<x*t6

C a n a d a’ s largest

Anfi-Communist

weekly

in Hungarian language

Kanada legnagyobb magyarnyelvű anti-kommunista hetilapja.

Szerkesztőség és kiadóhivatal 996 Dovercourt Rd., Toronto

Szerkeszti :

KENESEI F. LÁSZLÓ

Edited and Published at

996 Dovercourt Rd., Toronto

V. évfolyam 45. szám.

Ára : 10 Cent.

Toronto, 1955 november 19.

FURCSA MAFFIA

Szó sem volt még Moszkva urainak belgrádi kanossajárásáról, Vorosilov tábornagy Eisenhower elnökhöz írt baráti leveléről, mindössze diplomáciai tapogatódzások folytak a négyhatalmi konferencia összehívását illetően, amikor Moszkva kanadai ügynökei már uj, szokatlan hangot a titokban jóelőre kiosztott szerephez, jobban simuló gúnyát öltöttek magukra.

A kommunista lapokról lekerült a “Világ proletárjai egyesüljetek” jelszó. Helyette “Tartós békét”, “Kanada legyen a kanadai népé”, “Demokratikus nemzeti frontot” követeltek a kommunista szócső első oldalán a felírások. A “Magyar Irodalmi Társaság” pedig a pimaszság netovábbjaként kiadta Szőke István elvtárs angol nyelvű könyvét “We are Canadian’s” címmel.

Máról-holnapra olyan “békeszerető”, “demokratikus”, a kanadai népért aggódó “kanadaiak” lettek az elvtársak, hogy hozzájuk képest — az éppen Moszkvából visszaérkezett egy Salsberg urat kivéve — St. Laurent miniszterelnöktől, Drew ellenzéki vezérig, minden jó kanadai csak kezdőnek számított.

Annak, aki csak egy kicsit is ismeri az orosz kétszínűségben gyökerező bolsevista módszereket — mely 1812-ben falhoz állította Napóleont, 1939-ben átejtette Hitlert — ez a legújabb szovjet húzás, nem jelenthetett semmi különösebbet. Legfeljebb annyit, hogy az ötödik hadoszlopok akcióba léptek azzal a rosszul leplezett szándékkal, hogy az éppen soron következő moszkvai manőver : “a genfi szellem” igájába fogják a közvéleményt.

Ebben, a szovjet legújabb külpolitikai sakkhúzását alátámasztó akcióban, különösen fontos szerepet szántak Kanadának, a rohamlépésekkel fejlődő gazdasági és politikai nagyhatalomnak, az USA közvetlen szomszédjának, ahol a kommunista pártok szabadon működhetnek, nem úgy mint odaát, ahol kíméletlenül felszámolták őket és minden kísérletei csirájában elfojtanak.

A dolog kezdett szépen alakulni. Létrejött a “genfi ta lálkozó” Piccasso, töröttszárnyú békegalambja “uj idők* uj dalaival” vigasztalta a hidegháború nyavalyájába belefárad! emberiséget. Mert jólesett, siettünk elhinni, hogy a szovjet tényleg békét akar és ezzel a már-már közhitté vált érzéssel, a Szovjet majdnem a tízéves hidegháború legnagyobb diadalát aratta. Először Mr. Sinclair, halászati miniszter ment Szibériába lábát törni, aztán Mr. Pearson külügyminiszter indult útnak. A jószándékú és békéért mindent elhivő kanadai közvéleménynek meg egyenesen tetszett, a nagyok veszekedésében rájutó “közvetítő” szerep.

A számításba azonban hiba csúszott. Az az egymillió, háború után bevándorolt, aki közvetlen tapasztalataiból ismerte a kommunizmust, átlátott a szitán, felmérte a moszkvai csapda következményeit, nem rejtette véka alá véleményét és miután legalább olyan jó kanadaiak mint Szőke elvtárs és társai, márcsak uj hazájuk érdekében is kötelesséküknek érezték, a korábban kivándorolt honfitársaikat,, a kanadai közvéleményt és az illetékeseket tájékoztatni. Ellenakcióba kezdtek és elvtársék részére nagyon félő volt a dolog, hogy az egész akció visszafelé fog elsülni és Molotov azóta már be is következett “nyet”-jei olyan reakciót fognak kiváltani, amit Moszkva urai szerettek volna elkerülni.

Kézenfekvő volt tehát a teendő, melyet abból a felismerésből vontak le, hogy a kanadai közvélemény szándékolt befolyásolása csak abban az esetben vezethet eredményre, ha sikerül a hajthatatlan és meggyőződésesen antikommunista réteget valamilyen formában felszámolni, vagy legalább is hitelképességét a lakosság zöme előtt aláásni.

Ezért született meg az “amnesztia-rendelet”, a hazacsalogató közlemények és levelek a szirén-hangú megnyilatkozások a “félrevezetett”, “becsapott” “ujkanadás magyar testvéreink” felé, a közéleti vezetők, szervezetek tekintélyének lejáratása. Mindez a “genfi-szellem” árnyékában és annak gyorsan tűnő hatását kihasználva.

VÖRÖSKINA KEZE MONTREALBAN

Azért merészkedett az azóta már “miniszter elvtárs” Maczkiewicz, Kanada lakosságának és állampolgárainak egy jó részét “huligán”-nak, “Hitler-banditának” minősíteni mert tudta, hogy az illetékesek keze, a nagy vonalakban folytatott diplomáciai játék következtében pillanatnyilag kötve van.

Ezért és kizárólag ezért érdemes ismételten foglalkozni azokkal a megnyilatkozásokkal, melyek akarva-nemakarva az antikommunista uj bevándoroltak hitelét, becsületét ássák alá, a szovjet célok érdekében belső meghasonlást idéznek vagy idézhetnek elő.

Helyeselnünk kell a különböző csoportok és szervezetek tiltakozását. Vonatkozzék ez Maczkiewicz vagy Mr. Magon kijelentéseire vagy az egyes napilapok meggondolatlan cikkeire. Kétszeres köszönettel kell azonban fogadnunk azokat a megnyilatkozásokat, amelyek “bennszülött” hivatalos vagy hivatott kanadai személyektől és szervektől erednek, mert ezek igazi szövetségeseink a kommunizmus elleni közös harcban és amikor segítenek leküzdeni ezt a furcsa maffiát, érzésük szerint leghatásosabban szolgálják az ország a “demokratikus Kanada” érdekeit is. Hála Istennek szép számmal vannak.

A legújabb ilyen természetű megnyilatkozások közül kettőről emlékezünk meg :

Az egyik a “Liberty” című folyóirat, mely igen erélyesen szembeszáll azzal a kommunista oldalról elindított váddal, hogy az “ujkanadások” a munkanélküliség okozói. Megállapítja, hogy a háború után bevándoroltak közül 510 ezer férfi és 200 ezer nő dolgozik a kanadai gazdasági életben és túlnyomó többsége a bennszülöttek által lepézett, kétkézi munkát végez. Az egymillió ujkanadás heti 6 és félmillió, évi 100 millió Dollárt költ élelmiszerre. Fogyasztásuk nélkül Kanada mezőgazdasága leküzdhetetlen válságba jutott volna. A bevándoroltak 500 millió dollár készpénzt és félmilliárd értékű vagyontárgyat hoztak magukkal. 128 ezer házat, 90 ezer kályhát, 55 ezer refrigeretort, 107 ezer rádiót, 30 ezer televíziót, 42 ezer gépkocsit vásároltak, temérdek ruhát, bútort és egyéb háztartási és közhasználati cikket és így a kanadai ipar legjobb fogyasztói és munkanélküliség igazi levezetői. Se szeri- se száma az “ujkanadás” vállalkozásoknak. Gyermekeik az iskolákban és egyetemeken az elsők között vannak, művészeik uj színnel gazdagították a szellemi életet. Hasznos és teljes értékű polgárai máris Kanadának ; nem ők, hanem az a bűnös, aki az “ujkanadás” jelzőt egyáltalában kitalálta.

A másik idézetet Roy E. Belyea városi tanácsnok, minden kanadai lapnak megküldött sajtótudósítójából (Press Release) vesszük.

Belyea a legmesszebbmenően elitéli Mr. Magone-nak — az ujkanadások bűnözési arányszámára vonatkozó — nyilatkozatát, mert tudja, hogy valótlan. Kéri újonnan érkezett testvéreit, hogy tekintsék azt annak, aminek később a nyilatkozatot tévő is minősítette, “minden tárgyi alapot nélkülözőnek”. Biztosítja az ujkanadásokat, hogy nemcsak ő, hanem az ország lakosságának túlnyomó többsége örömmel látja az uj bevándorlókat, annál is inkább, mert nem is olyan régen apáink és dédapáink szintén Európából jöttek ide — “s mindaz amit ma Kanadában látunk és amire büszkék vagyunk az ő közös munkájuk és testvéri együttműködésüknek ered-; ménye”.

Szeretnénk hinni, hogy rövidesen az elsősorban hivatottak is megtalálják a módját annak, hogy az ujkanadások ellen tervszerűen szított “furcsa maffiának” véget vessenek és nem engedik a dolgokat úgy elfajulni, hogy a legjobb szándékkal érkező bevándoroltak, uj hazájukban kitaszítottnak, másodrendű állampolgárnak, szellemi ghettóba zártnak érezzék magukat — csak azért, mert ezt Moszkva érdekei pillanatnyilag így kívánják.

egy Alom elszáll

A RCMP kábítószer osztálya egy beépített detektív útmutatása alapján átkutatott egy francia lobogó alatt hajózó kereskedelmi gőzöst, amelyen 31 font vegytiszta heroint találtak, majd az adatok alapján felfedezték és lefoglalták a montreáli kábítószerközpont raktárát, több mint 10 millió dollár értékben. A bizonyítékok arra mutatnak, hogy a borzalmas hatású kábítószert Vöröskínában állították elő (ahol az ópiumgyártás nem ütközik törvényes tilalomba) és a francia hajón azzal a céllal szállították, hogy Montreálban és New Yorkban árubabocsássák. A heroint főleg gyenge idegzetű fiatalok között adják el, s mivel aki a kábítószer rabjává vált, többé nem képes tőle megszabadulni, az áldozat bármi árat hajlandó megfizetni, hogy a számára nélkülözhetetlen injekciót, vagy szippantást megszerezhesse. A vörösök ezt a borzalmas szenvedélyt lelkiismeretlen ügynökeik útján azért terjesztik, hogy könnyen dollárhoz jussanak. Számos amerikai család folytat kilátástalan küzdelmet egyegy megfertőzött, elcsábított fiatalkorú tagja megmentéséért. A szülők azt hiszik, hogy gyermekük “rossz társaság”

áldozata lett. De azt nem tudják, hogy ez a rossz társaság azonos a nyugati kontinensen működő bolseviki gangszterekkel, akik a csendes tömeggyilkolás ezen legundorítóbb módjához folyamodnak azért, hogy az otthoni 600 millió rabszolgájukat fegyveres erővel továbbra is rabszolgaságban tarthassák.

Hadd szóljunk megint egyszer azokhoz a magyarokhoz, akik még itt is, vagy Amerikában képesek ennek a tömeggyilkos, világrontó bandának a szekerét tolni : a ti gyermeketeket is fenyegeti az a közvetlen veszély, hogy a kommunista Vöröskínából erőszakkal idecsempészett és itt piacradobott heroin áldozatává lesz, hogy élőhalottá válik és úgy magát, mint családját pusztulásba dönti, csak azért, hogy fegyvervásárlásra szolgáló dollárokat termeljen a vörösök számára a saját vére árán !

Mr. Szőke és a “Kanadai Magyar Munkás” olvasói : tudjátok, hogy vöröskínai heroint árulnak a kanadai és amerikai magyar fiatalság között ? Annak a Vöröskínának a gyilkos kábítószerét, amelyet ti bálványoztok és békeszerető kultúrnépnek tartotok ?

Már nem ülnek együtt Genfben a külügyminiszterek, — de azért még hangos Páris a legújabb orosz-mániától, még terveznek újabb nemzetközi kereskedelmi üzleteket a Szovjet . felé New Yorkban. Az sincs kizárva, hogy Genfben jövőre újra össze fognak jönni. Még sokmillió optimista nyugati polgár és sokezer jóindulatú nyugati politikus reméli, hogy a koexisztencia álma a megvalósulásig fog tartani, — de a túlsó oldalon, a bolsevisták oldalán már megszólalt a vekker : tessék felébredni, az álom elszállt, s a valóság ugyanaz, mint régen : gonosz, kegyetlen harc a nyugati kultúra, az emberi szabadság ellen.

Azt egyetlen józan szemlélő sem remélhette, hogy Sztálin halála és az USA fegyveres erejének megnövekedése, valamint a hidrogénbomba egyik pillanatról a másikra demokratákat és szabadságszerető államférfiakat csinál a szovjet tömeggyilkos vezetőiből. Azt azonban igenis el lehetett hinni, hogy a véreskezű diktátor halála után a kisebb kaliberű epigonok le fognak térni a Marx-Lenin-Sztalin-féle világromboló alapelvektől, hogy fokozatosan engedni fognak a merev, elavult és embertelen hódítási politikából, s hogy ennek lassú következményeként a nyugati eszmék fokozatosan szaturálni fogják a vörös világ mindennapi életét. A gyakorlatban ez azt jelentette volna, hogy előbb kisebb, majd komolyabb összeköttetési vonalak épülnek kelet és nyugat között kereskedelmi és kultúrális téren, — fokozatosan lehullanak a rabnemzetek arról a kommunista testről, amelyhez egyedül az erőszak kapcsolja őket, — gazdagodik a szovjet világ és ennek következtében lassan teljesen megszűnnek a bolsevizmus létfeltételei, amelyeket Jókai röviden úgy nevezett, hogy “a pálinka és a rongy”.

Egy ilyen fejlődési folyamatnak — amely hitünk szerint valamikor mégis be fog következni — az első lépése lett volna egy tisztességesen értelmezett és végrehajtott koexisztencia, amelyben a vörösök, ha még nem is fogadták volna el a szabad világ alapeszméit, legalább megszűntek volna a Lenin-Sztalini eszmét propagálni és exportálni, s legalább hódítási terveikről letettek volna. A nyári genfi konferencia papíron ezeket az elveket fektette le és történtek is — főleg nyugati részről — kisebb kísérletek annak a bázisnak a kialakítására, amelyre ezt a békés együttélést — mint a világ gyógyulásának első fázisát — alapítani lehetett volna.

De ez az álom elszállt, még mielőtt érezhettük volna az édességét. Kezdődött az ébresztőóra berregése a Molotov-féle “önvallomással”. Molotov ugyanis februárban a legfelsőbb szovjet ülésén azt a kijelentést tette, hogy : “A Szovjetben eddig már lefektették a szocialista társadalom alapjait”. Ezt a kijelentést kellett nyilvánosan kiigazítani olyképpen, hogy “A Szovjetben nemcsak lefektették a szocialista társadalom alapjait, hanem a szocialista társadalmat már meg is valósították, amint ez kitűnik a kommunista párt közleményeiből”. Ezek szerint a szocialista állam megvalósulására nem az a bizonyíték, hogy a Szovjetben az emberek a szocialista eszmék szerint élnek, hanem az, hogy a mindenható kommunista párt azt állítja, hogy ez így van. Újra meg van tehát erősítve a kommunista párt egyeduralma a szovjet emberek, s a szovjet politika felett.

De az úgynevezett “megvalósult szocializmus” jellegét Sztálin úgy domborította ki, hogy a szocialista államban mindenki “munkájának megfelelően” él, míg a kapitalista államban tehetségének megfelelően élt. Magyarul : a szovjet értelemben vett szocialista államban kizárólag rabszolgák élhetnek. Azzal, hogy Kruscsevék most ismét Sztálinra hivatkoznak, azzal ismét Sztálint, illetve Lenint és Marxot tették meg a mai szovjet politika legfőbb inspirátorainak. Ismét érvényben vannak tehát azok az elvek is, melyeket ezek a vörös apostolok a koexisztencia kérdésében már régen lefektettek.

“A kapitalizmus semmi körülmények között sem létezhet a szovjet köztársasággal együtt, — a köztük való összeütközés kikerülhetetlen” — mondotta Lenin. “Csak az a kérdés, hogy a kapitalisták elleni háborúnkban ki győz” — mondotta Sztálin. “A végső győzelmünk attól függ, mennyi ideig tudjuk elodázni a kapitalista országok elleni háborúnkat, amit el kell odázni addig, míg kellően meg nem erősödünk, de elkerülni nem szabad és nem is lehet” — mondotta ugyancsak Sztálin. EHHEZ a “koexisztenciás” politikához való visszatérést jelenti Molotov önvallomása.

Ehhez az ortodox Leninizmus-Marxizmushoz való visszakanyarodást jelzi Kaganovics szovjet helyettes miniszterelnök moszkvai beszéde, melyet az októberi forradalom 38. évfordulóján mondott el. “Ez az évszázad meg kell, hogy hozza a kommunizmus győzelmét az egész világon” — mondotta, s ezzel egy csapásra lerántotta a leplet mindazokról az álszent Ígéretekről, melyet a Genfben és másutt működő kommunisták az expanzió felszámolására tettek.“ A kommunizmus útlevél és ujjlenyomatok nélkül hatol be idegen országokba, míg meg nem hozza a végleges diadalt”, — tette hozzá Kaganovics. ERRE az egyenesen Amerika címére intézett szemtelen provokációra csak egy helyes válasz lehet: “Lássuk azt a behatolást!” S ezt nyomon kellene követni a vörösök felé való teljes bezárkózásnak, s az atomfegyverek sokkal fokozottabb mértékben való gyártásának, amíg a koexisztenciális sikerektől megrészegedett bolsevisták kissé megint kijózanodnak.

Igen, a szocialista eszmék nagyrésze megvalósult már. Nem a Szovjetben, hanem az USA-ban, Kanadában, Nagybritanniában és a többi nyugati államban. Nálunk például már valóban jól élnek a munkások, akik a világviszonylatban legmagasabb fizetések mellett most fokozatosan megkapják az évi biztosított bért és a vállalat hasznaiban való részesedést is. Ha EZT ÉRTENÉK a vörös vezetők a szocialista eszmék megvalósítása alatt, akkor volna koexisztencia. De nem ezt értik. ŐK A VILÁGFORRADALMAT ÉRTIK, a VILÁGHÁBORÚT értik, azt a bolsevista győzelmet, amelyet előbb megbecstelenített nők, tömegsírok, szibériai deportáció jellemez, majd később átvedlik a puszta életért, a mindennapi tál levesért dolgozó rabszolga-százmilliók szürke nyomorúságába. EZZEL a nyugattal kíván koexisztálni Kaganovics, Kruscsev, Molotov. Aztán ülni a hatalom trónján és nevetni az áldozatok jajgatásán, s kijelenteni, hogy ime, most már megvalósult a kommunizmus.

Szerencse, hogy az álom elszállt. Szerencse, hogy ezekre a kijelentésekre fel kellett ébredni mindenkinek, aki hitt az utóbbi pár hónap szovjet kijelentéseinek őszinteségében. S most nyugodtan megindulhat a további fejlődés az egyetlen helyes úton : a nyugati hatalmi politika útján.

mim mim mim mim mim mim mim mim mim JL mim mim mim mim mim mim V

"Ä TÁRSADALOM SZENNYE"

ez mi vagyunk, emigránsok, — mondotta Molotov Genfben. A Kanadai Magyar Munkás bálványozott Molotovja, a koexisztenciás bolondok bölcs ideálja nem kevesebbet mondott, mint hogy a szovjet soha nem fog hozzájárulni ahhoz, hogy megnyissa határait a nyugati látogatók és nyugati eszmék számára, mert ezzel megnyitná az utat arra, hogy “a gyűlölet, az atombombák és a külföldre szökött emigránsok, a társadalom ezen szennyei elárasszák a békeszerető Szovjetuniót”.

Jólesik hallani, hogy a tömeggyilkos Molotov szemében mi vagyunk a társadalom szennye. S azt hisszük, hogy a kommunistabarát emigránsok számára ez a “szenny” jó lesz arra, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba.