Kanadai Magyarság, 1954. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1954-02-20 / 8. szám

KANADAI MAGYARSÁG 5 1954 február 20 BÚCSÚ EGY LELKÉSZTŐL Irta: Vajda Ferenc-Ledőlt hitünk buzgó sáfára A halál hideg vánkosára. Meghalt hitünknek mestere Sírját sötét éj lepte be. Nem szól ajkáról az ige Nem dobban többé hű szive, S most az általa vezetett Nép könnyez hamvai felett. De ne sírjatok elhunyta miatt, Szebb hon várt rá, a mennyben boldogabb, Hol ő, a földi hívek jó vezére Égi koszorút kapott a fejére. Kedves népét, tudjuk, nem hagyta 6 el, Ott fent honol most sok derék hívével, És ott az Urnák zsámolya előtt Fog értetek örökre- állni őrt. És ti, kik úgy szivéhez forrtatok, Felejtsétek a gyászt és bánatot Halljátok, Vincze Károly mit tanít: Adjon vigaszt nektek a tiszta hit! Éljetek mind az ő szava szerint S majd meglátjátok egykor fent megint Ha egykor értetek jön a halál S rátok is majd a sír nyugalma vár. Hü pásztorunk, most hát Isten veled! Egyházadnak készíts fent jó helyet! MAGUNK KÖZÖTT Kiss Mária írja : Házvételbén töri a fejét? Gondosan járjon el. Ne feled­je: komoly lépés ez az életében. The Better Business Bureau (Az üzleti Tisztaságért) c. társaság arra hívja fel a leendő háztulajdonosok figyelmét, hogy ügyvéddel vizsgáltassák meg a tulajdonjog körüli kérdéseket. Ez a fő doiog. Hogy milyen a környéke. Hogy milyen a körzeti adóilleték, köve­zet, csatornázás stb., hogy mennyire vannak az iskolák. Is­merkedjünk meg a körzet besorolásával (gyámegyed szám­ba megv-e?) Nem a legolcsóbb ház “a legjobb”- “Tenger” jó házat kínálnak eladásra. • ------------o-----------­Szomszédaim, akik keveset tudnak szülőföldemről, de mindig derülnek, ha olyan árucikkeket “fedezek fel”, melyek nekem újak, de nekik mindennaposak. így jártam a FACE­­ELLE papirzsebkendővel is. Alig akarták elhinni, hogy nem ismertem. Annyira jó hasznát veszem a FACE-ELLE-nek, hogy a három-hajtásos (rózsaszín dobozka) s a két-hajtásos (zöld dobozka) egyaránt van otthonomban. A FACE-ELLE csak akkor válik be igazán, ha gyerekek is vannak a családban. A piszkos zsebkendők nálunk már a múlté.------------o--------— Bizalmas dolgot árulok el, — hogy hol van a pénzem. Az IMPERIAL BANK OF CANADA-ban. 1 és fél százalék kama­tot hoz. Van aztán más oka is annak’, hogy az IMPERIAL BANK OF CANADA-t választottam. Személyes tapasztalat alapján mondhatom, hogy az IMPERIAL BANK OF CA­NADA valóban törődik azzal, hogy az ujkanások fogadott hazájukban boldoguljanak. Találó a neve is: “» szolgálat-épi­­tette bank.” BIZALMATLANSÁGI INDÍTVÁNY A MNB VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA IRÁNT-----------o----------­Dr. Kövér Gusztáv, a Magyar Nemzeti Bi­zottmány tagja, a kisebbségi kérdés nemzet­közileg elismert szakértője, Géniből bead­ványt intézett a Bizottmány elnökéhez. Kö­vér Gusztáv beadványban a következőkkel sürgeti a bizalmi kérdés fölvetését: “Kérem a Nemzeti Bizottmány plénuma előtt az ön­magát Végrehajtó Bizottságnak nevező, de facto vezetőség sokéves eddigi tevékenysége tárgyában a bizalmi kérdést sürgősen fölvet­ni és titkos szavazás alá bocsájtani.” A beadvány rámutat arra, hogy-a Bizott­mány mai vezetősége minden ellenőrzés nél­kül vezeti 5 év óta az ügyeket és igy az emig­­rációs parlamentnek nevezett Bizottmány­nak az a legminimálisabb joga elvitathatat­lan, hogy bizalmát kinyilvánítsa vagy meg­tagadja. Dr. Kövér indokolása során arra is rámutat, hogy ez a beadványa nem jelenti azt, mintha eddigi javaslatait általában elin­­tézettnek tekintené és kifejezetten aláhúz­za, hogy azokra — további halogatás ese­tén — részletesen vissza fog térni. Mint ismeretes, dr. Kövér Gusztáv egyik előharcosa azon elvnek, hogy a Bizottmány­ból nem lehet népidemokráciás matematiká­val a törvényhozók nagy számát kizárni. Is­mertebb és ugyancsak elintézetlen beadvá­nyaink egyike viszont a svájci milliós alap tisztázását követeli, amire vonatkozólag nem csak mint szemtanú, hanem tárgyi bizonyi­­tékok birtokosaként is követeli a valóság fel derítését és nyilvánosságra hozatalát. Egy sajtónyilatkozat és ami mögötte van... Nincs kizárva, hogy éppen Kövér Gusztáv a minap New Yorkba érkezett bizalmatlansá­gi indítványa serkentette arra a Bizottmány elnökét, Varga Bélát, hogy ha már a ma­gyar emigrációban nem is talál támo­gatásra az elnöklete alatt álló Bizottmány, akkor megkisérelje a külföldi kevésbbé tájé­kozott köröket egy újabb szenzációs “ellen­állási” történettel a Bizottmány mellé han­golni. Varga Béla sajtónyilatkozatában nincs ke­vesebbről szó, mint arról, hogy 1949-ben egy amerikai-magyar-lengyel “összeesküvés” azon fáradozott, hogy Mindszenty bíborost kalandos utón börtönéből megszöktesse! — Hogy ezt a “titkot” miért őrizte eddig Varga Béla, azt talán Kállay Miklós tudja. (Pro domo: A Montreálban (Canada) meg­jelenő THE HERALD 54. feb. 9-i száma olyan variánst közöl, amely szerint Varga Béla az exil magyar kormány leader-je! A szándék tehát világos! — A londoni exil len­gyel kormányhoz közel álló körök semmit sem tudnak egy ilyen romantikus és fantasz­tikus kiszabaditási akcióról.) Két fontos álláspont. Az utóbbi időben egyre sűrűbben emlege­tett középeurópai federációs elgondolásokkal kapcsolatban egyesek az önálló Erdély ter­vét vetik fel. A kérdéshez a New Yorkban megjelenő AMERIKAI MAGYAR HANG szerkesztője Erényi Géza, aki maga is er­délyi ember, a lap jan. 25-i számában nagy­szabású tanulmányban szól hozzá. Tanulmá­nya rámutat az Amerikai Erdélyi Szövetség által propagált “önálló Erdély” azon veszé­lyére, amely abban van, hogy ebbe az alaku­latba “nemcsak a történelmi Erdélyt, ha­nem a Trianonban, majd a II. világháború utáni párisi ‘békében’ Romániához csatolt szinmagyar területeket is (pl. Arad, Nagy­várad stb.) beleképzeli... Azt kéf'djük, — írja Erényi —, micso­da magyar koncepció az, amely ha mindjárt egy magyar részről propagált önálló Erdély számára is, az anyatestnek és központinak számitó Csonka-Magyarországgal szervesen egybefüggő szinmagyar területeket akar el­szakítani, hogy ezzel az erdélyi magyarság számarányát, vagyis súlyát növelje? (Pro domo: Erényi arra is utal, hogy ezzel a min­dent felhasználó, kihasználó, sőt kiforgató román propaganda majd azt fogja szétkür­­tölni, hogy: “ime, még az erdélyi magya­rok sem akarnak a központi magyarsággal együtt élni!”) Erényi az erdélyi és más ilyen vonatkozá­sú sorsdöntő magyar problémára a legbecsü­letesebb, legvilágosabb, tehát legmagya­­rabb megoldásként ezt javasolja: “történel­mi Magyarország”. Ami alatt érti az 1914- es területű Magyarországot, azonban a jö­vőre vonatkozóan Horvát- és Szlavonország nélkül, de Fiúméval, mint szabadkikötővel. És úgy, hogy ezen a Magyarországnak neve­zett és elismert területen a vámhatárain be­lül a szlovákokkal olyan kötelékben éljünk, mint ahogy a horvátokkal voltunk, de ma­gyar bánok nélkül, az összes súrlódási felü­letek kikapcsolásával a két nép (magyar és szlovák) viszonyát lényegében az államszö­vetségig felfokozva. A többi összes népeknek az emberileg elérhető legtökéletesebb teljes népi önkormányzatot adva, ahol nagyobb tö­megekben élnek, ahol pedig szórványokban, ott teljes nyelvi szabadságot a magyaroknak kijáró összes jogokkal. A másik nagyhorderejű nyilatkozat a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizott­mányának közlönyében a KETTŐS JÁROM ALATT 1953 dec.-i számában jelent meg. Ebben követeli “a magyarság 1910-es etni­kumának visszaállítását, ezen belül az önren­delkezési jog gyakorlását... TÉNY AZ, HOGY a torontói magyarság megszokott találj kozó helye továbbra is a FÉSZEK ÉTTEREM (Nest Restaurant) 263 College St. Toronto. Tel: KI.-6753< .*<>>*AJV*WWV*V*V*WVW'*»*/W*VWMVV*VVS'VVVW*>^W>, ÉRTESÍTÉS Ezúton közlöm volt kedves vendégeimmel, ismerőseim­mel, hogy az “EUROPEAN BEAUTY SALON 175 >/2 SPADINA AVE. — TORONTO vezetését ismét átvettem és továbbra is kérem a magyarság szives támogatását. DAKÓNÉ “JOLÁN” MIKOR HALLGASSON MAGYAR RÁDIÓADÁST ? Rózsa László clevelandi ma­gyar műsorát hallhatja a WJW 850-es hullámhosszon (minden vasárnap délelőtt 11 órától 11.30-ig. Cim: 2872 E. 112 Street Cleveland, 14 Ohio. USA. KÉT ÉRDEKES MAGYAR FILM BEMUTATÓJA TORONTÓBAN Február 25-én, a Veterán Hallban (22 Col­lege Street) kerül bemutatásra Páger Antal­nak, a magyar film egyik legnagyobb tehet­ségének két kitűnő filmje, a “Dr. Kovács István” és “A Harmincadik”, egy műsorban- Mindkét film hónapokig szaladt annak ide­jén Budapesten, a saitó pedig külön méltat­ta a szellemet és igyekezetei, amit a film irói ezekbe a müvekbe belevittek. A társadalom különböző rétegei lelkesen dicsérték, vagy hevesen támadták mindkét filmet annakide­jén. Az bizonyos, hogy ezek a Páger-filmek minden magyarul beszélő embernél nagy ér­deklődésre tarthatnak számot. A torontói CKFH rádióállo­más a 140-es hullámhosszon minden szombaton délután 4 órától fél 5-ig magyar műsort sugároz. Bemondó : Nyári Nagy Mihály-Cim: Hungarian Souvenir 11 Braenar Ave., Toronto. Jólberendezett magyar ven­déglő Toronto szivében eladó. Bővebb felvilágosítást telefo­non: EM-3-7678. 'W'W'v •wvwirw 'V INCOME TAX ÜGYEK könyvelés és évvégi bevallá­sok intézése. Telefonáljon LA-0452 Este 7 és 9 óra között. Magyarul beszélünk. ALEX GROSSMAN Accountants Association tagja. r v 'v -vr xr xr v v 'három SZOBÁS üres lakás magánházban, fürdőszobával i kiadó, a Glencaim-Dufferin környékén. Bővebbet : este 6 után: RU-1-2134. I y y S Mindennemű hentes, mészáros és fűszerárut TÓBIÁSTÓL 482 Queen St., W.. Toronto Telefon: EM-8-1255 Pénzátutalás Magyarországra 500 forint $20.00 minden költséggel együtt garancia mellett. Vámmentes csomagok, gyógyszerek küldése- 20 font súlyú használt ruhacsomag. Kérjen árjegyzéket. ROYAL GENERAL AGENCY 7 Oriole Parkway Toronto, Ont. Telefon: HU.-1-1583 Hu.-9-1475 Hamiltoni megbízott: Mészáros és Benczik 236 James St. N. Tel. 3-8042 J. Horváth órásüzlet 348 St. Paul Sreet St. Catherines, Ont. Tel.: MU-2-0234 V*V*VVVV*V**/VV**VS**VVVV TANULJON ANGOLUL! Angol nyelvet kitűnően be­vált módszerrel, gyors ered­ménnyel tanít magyarul is be­szélő hölgy. Tel-: MO.-0624 > Első Magyar Cipőszalon Niagara Fallson! J Mérték után első osztályú J cipőket készítek. Javitáso­­* kát jutányos áron vállalok- J NAGY ISTVÁN J 545 Erie Ave. i — Niagara Falls, Ont. — Magyar borbélyüzlet LOUIS BARBER SHOP 274 Spadina Avenue. Béla deák Dal az idegen leányról nemzete, a magyar becsület és lovagiasság párját ritkít­ja. Ez éppen olyan évszázados gyökerekkel biró tradició, mint az anyák “édesanyám” megszólítása. E magyarázat alatt a buzavirágszemek áhitatos ra­jongással néztek, aztán Neu asszonyos kis bujásokkal, végtelen bájjal és kedvességgel igyekezett kiengesztelni. Karjait lágyan a nyakam köré fonta és vállamra haj­totta a fejét. — Senki sem tud úgy bánni velem, mint te — mond­ta a gyónás keresetlen nyíltságával — Szeretlek. Szere­tem, hogy ilyen vagy. Büszke vagyok rád. Félek nagyon­­nagyon szerelmes leszek beléd. De nagyon féltelek, ment­sen meg téged a jó Isten ettől. — Miért?-— Nem tudom. Talán mert még sohasem voltam iga­zán szerelmes- Csak úgy képzelem, hogy ha egyszer sze­relmes leszek, akkor az rettenetes lesz rám is, meg arra is, akit szeretni fogok. Annyira egyetlene, üdve és pokla lennék annak, akit szeretek... De erről jobb nem is be­szélni. Gyere, üljünk szépen ide és én beszámolok neked a mai nap eseményeiről. A heverőhöz vont. Leültetett és leült mellém. — Három hét múlva Párisban kell lennem. — kezd­te —- Mióta itt vagyok, minden versenyemet lemondtam. Ezt az egyet nem mondhattam le... Annyira elgondolkoztam korábbi szavain, hogy oda sem figyeltem. Hogyan? Hát a lázas önkívület éjszakáján valóban csak álmodtam volna szenvedélyes szerelmi vallomását? Tényleg nem szeretne még most sem másként, csak mint barátját? Micsoda rejtélyes lelkű nő? Miért játszotta meg Radványban Vénusz születését? Ahogy beszél s ahogy viselkedik olyan, mint az ég és föld... Tépe’ődésemből arra tértem magamhoz, hogy meg-Bé’a deák Dal az idegen leánvvól tartotta sportszerűnek. Ha megunta az autókázást, gépi­­kocsiját vonatra rakatta s akkor a nemzetközi gyorsvo­natok hálókocsiján utazott. Tenniszmérkőzésekre meghívásokat levélben, távirat, ban most is egyre-másra kapott. Most azonban maradni akart. Csak komomája küldte a lemondó választ a kérő-, sürgető, olykor csaknem könyörgő sürgönyökre. Lehet, hogy én voltam az oka, de talán csak puszta szeszély volt tőle. A táviratok egyike azonban, amelyre a komorna már gépiesen nemleges választ küldött, nagy zavart oko­zott. Ennek elsősorban a komoma itta meg a levét. A le­mondó távirat után Neu azonnal másikat küldött, amely­ben közölte, hogy mégis részt vesz a mérkőzésen. Éppen a komornájával rendezett nagy jelent után jött fel hozzám. Csak a postát ejtette útba ,ahol a kiiga­zító táviratot adta fel­ideges volt. Látszott rajta, hogy valami kihozhat­ta a sodrából. Erős fejfájásról panaszkodott. Ez külön­ben arcának megkínzott kifejezéséből is kiolvasható volt. Ernyedten huppant bele az egyik bőrfotöjbe és finom, hosszúkás ujjaival idegesen dobolt a dohányzóasztal­kán. — Hát téged mi lelt? — kérdeztem részvéttel. Ingerülten legyintett. — Óh semmi, csak a komomám, az az ostoba... — Tán valami rossz fát tett a tűzre? —Ejnye, de kiváncsi vagy ma te is! — pattant fel idegesen. — Hagyj most, hadd fújjam ki magam egy ki­csit. Elképedten néztem rá. Ilyen kellemetlenül bántó hangot még sohasem használt velem szemben- Mintha villamos áram ütése ért volna, egyszerre hűvös és zárkó­zott lettem. A 1 LÉGZÉSI ZAVAROK S HÖRGHURUT ELLENI LEGJOBB KANADAI ORVOSSÁG Kelettől nyugatig s* északtól délig mind több kanadai veszi a Buckley-féle köhögés, meghűlés, légzési zavarok s hörghurut el­leni készítményt. Évente milliószámra _ fogynak ezek az orvosságok. Minthogy a 1 Buckley-féle készítmény nem szirup, de ‘ ' kiváló gyógytartamu részegységek keve­réke — a nyálkától eldugult járatokat’ szinte pillanatok alatt áttöri. Érezzük, hogy hathatós behatása következtében hogyan könnyebbül meg a lélekzetvétel, simul el a csiklandozás ingere, pihen meg a köhögés-szaggatta hártya. Ez az oka, hogy évről évre több és több kanadai bízza magát a Buckley’s Mixture-ra, hogy a meghűlés, köhögés, légzési zavarok s hörghurut okoz­ta szaggató s gyöngítő nyomorúságos érzéstől gyorsan s biztosan megszabaduljanak. Vegyünk hát BUCKLEY’S MIXTURE-t. A vállalat szavatol azért, hogy ez le kell, hogy állítsa a köhögést, meg kell, hogy szüntesse a meghűlést, vagy a pénz vissza. MIXTURE PÓTOLHATATLAN Csak 50c. Kétszeres nagyságban 85c. — Kapható minden gyógyszertárban- — j§ 1 0 ---7 Q íCOUGHS 1 jj £öíbs ! liasänral Síi! !í«{ p vei; 1 111 I rSj — 103 — — 100 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom