Kanadai Magyarság, 1954. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1954-05-29 / 22. szám

KANADAI MAGYARSÁG

2

1954 május 29

HŐSÖK NAPJÁN

“Az ősidők homályából egy lovas ember alakja bontakozik ki szemeink előtt, amint a Volgamelléki pusztán nyugodtan áll és figyel. Hegyes kucsmájában, párduc kacagányában, izmos dereka, mintha oda volna nőve apró lovához. Végigtekint a végtelennek látszó síkon, melynek minden pontját megvilágítja a nap fényes korongja. Nyugodt, nem fél és nem képzelődik, csak az tartozik rá, amit lát. Tegze vállára vetve, perzsa kardja oldalán, lesi az ellenséget... A többiekre vigyáz és el van szánva mindenre. Megsimogatja Ráró lova nyakát és biztosan nyugtatja kezét kardja markolatán. Várja a jövendőt és érzi, tudja, hogy a közös ügynek az ő erejére is szüksége lesz. Lelke ennek az erőnek érzetével és fajtájához való ragaszkodással van tele...”

így indul el a névtelen magyar katona útjára. Magányosan, idegenül az idegenek között és a rászakadó nehéz magyar sors egy évezreden át nem engedi meg, hogy letérjen erről az útról. Soha sincsen nyugovása, mindig harcra készen, mindig figyelve, mindig támadások közepette él. Pusztul és megelevenedik, elbukik és újra éled-..

Magyar rónákon, végvárak sáncain, Muhi — Mohám csatamezőin, a nagymajtényi síkon, Komárom várfalán, Doberdó szikláin, a Don mentén és Budapest ostrománál, bőven ontja nemes vérét, hogy a magyarság legfőbb kincse a nemzet fennmaradása biztosítva legyen.

Mindig csak önvédelemből, a nemzet életéért ragad fegyvert és ezért lett a névtelen magyar katona áldozata az egyetemes magyarság fájdalommal teli büszke kincse. így lettünk katona nemzetté és lettünk mindannyian az örök magyarság, a nyugati kultúra és keresztény civilizáció oly sokszor cserbenhagyott és mégtöbbször meg nem értett katonáivá.

A magyar nép katonaszelleme adott erőt nagyjainknak ahhoz, hogy emelt fővel lépjenek a zsarnokok és elnyomók aradi és budapesti bitófái alá és egy világnak példát mutató lélekkel viseljék a lassú kínhalált jelentő Kufsteln-i és váci börtönbüntetést...

Egy megbódult szörnyű világban a nemzetek és emberiség sorsát eldöntő irtózatos földrengés előestéjén, amikor leginkább volna szükségünk hőseink példamutatására, Magyarországon a hősi sírokra nem kerülhet virág.

A mi feladatunk lett az is, hogy a Hősök Napján a névtelen magyar katona dicső emléke előtt meghajtsuk az emlékezés zászlaját és elhelyezzük soha el nem múló hálánk és kegyeletünk koszorúját.

Szétszóródottan, idegenül fajunkban, nyelvünkben, emberségünkben. ir.agunkrahagyottan, közösségünkben, de egyek vagyunk gondolatban, célban és lélekben.

Mint Volga-parti ősapánk tartsuk kezünket gondolatban a kard markolatán, a magyar jövőért és a megtépett emberiségért minden áldozatra készen kémleljük a közben egész világra tágult szemhatárt.

Egy könnyel és vérrel teli évezred száz- és százezer közös sírban megbékélve örök álmát nyugvó magyar hőséhez méltóan, mi száz- és száz felé tépett késői unokák ünnepeljünk és emlékezzünk e napon szintén közösen és tegyünk hittel pecsételt erős fogadást, hogy méltóak maradunk hőseink szelleméhez. KMSTATISZTIKA A DOLGOZÓ NŐKRŐL

A Statisztikai Hivatal közlése szerint 1953 májusában 1,170-000 nő dolgozott Kanadában. Ebből a hatalmas számból több mint 25 százalék esik a férjes asszonyokra.

A dolgozó nők száma — háztartási és farmer munkáról nembeszélve — az egész angolszász világon állandóan növekszik. Egy évvel ezelőtti adatok alapján Kanadában az összes dolgozó munkás és tisztviselő 22 százaléka nő. Az Egyesült Államokban az arányszám már 30.4 százalék, mig a brit szigeteken 33 százalék.

A pionir-korszakban az asszonyok sokszorosan többet dolgoztak, mint a férfiak. De az asszonyi munka célja ma is ugyanaz, mint száz-kétszáz évvel ezelőtt és a férjes asszo-' nyok munkaideje sem sokkal rövidebb, mint hajdan. A pionir-asszonyok azért dolgoztak, hogy az otthont rendbentartsák és a család számára a mindennapi szükségleteket előteremtsék. Ma azért dolgoznak a kanadai nők, hogy a család megvásárolhassa azokat a modem eszközöket, amelyekkel a mai háztartást fenn lehet tartani.--------------------o-----------------------KANADAI FESTMÉNYEK VILÁGKÖRÜLI ÚTJA ------------o-----------A Seagram-cég gyönyörű festmény-gyüjteménye, amely a kanadai városok és tájakról szóló 50 legszebb képet tartalmazza, 30,- 000 mérföldes világkörüli ut után visszaérkezett Kanadába, ahol most 18 hónapon át városról-városra fog vándorolni.

A Seagram-gyüjteményt több, mint 200 ezer ember csodálta meg Európában. A kanadai tűmé első városa Montreal, ahol a gyűjtemény május első tiz napján volt kiállítva.

A festmények, amelyek a Seagram-ház költségén utaztak egy négy tonnás egységben, kiállításra készen, állványokkal, rejtett világítással, bársonyakasztókkal és minden egyéb kellékkel, Európában és ; Közép-i valamint Délamerikában osztatlan; sikerrel elevenítették meg a kanadai tájak és városok szépségeit-A montreáli “Place d’Armes” cimü képet, J. S. Haliam müvét, Seagram-ék a Pápának adták ajándékba, s most a vatikáni képtárat disziti. — A festmények most 22 kanadai városban fognak bemutatásra kerülni. A turné 1955 nyarán ér véget.

A mozgó festménygyüjtemény eddigi állomásai: San Juan, Puerto Rico, Havana, Mexico City, Caracas, Rio de Janeiro, San Paulo, Buenos Aires, Montevideo, Róma, London,

mmmmmm ,m- *

Páris, Genf, Stockholm, Hága, Madrid, majd befejezésül a Soestben, Németországban fék- J vő katonai tábor, az Európában állomásozó j kanadai haderő központja.

A Seagram-féle festmény gyűjtemény nagy mértékben hozzájárul Kanada és a többi állam közötti meleg baráti viszony ápolásához.----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Apa és fiú medvekalaíNdja

ÉSZAKONTARIÓBAN------------o----------Nick Muldamaki 56 éves finn trapper a Hearst-kömyéki őserdőben fiával együtt csapdákat állított, amikor egy óriási medve támadta meg. A támadás oly heves volt, hogy Muldamaki nem tudta a puskáját használni, a medve leteperte, átharapta a kezét és a lábát kezdte marcangolni. De Emié, a trapper 22 éves fia habozás nélkül megtámadta a medvét és a több mint 600 font súlyú állatot két fejszecsapással agyonverte. Ezután 6 mérföldön keresztül hátán cipelte apját a kunyhójukig, majd egy nap alatt 36 mérföldet futott az uttalan őserdőn át segítségért, egyedül iránytűje alapján. A bátor fiú megmentette édesapját, aki néhány hét múlva ismét vissza fog térni a rengetegbe.-----------------------o-----------------------JÁTÉK A NULLÁKKAL

A világtörténelem számos inflációt (pénzhigitást) jegyez fel. Ezek között nagy hírre tett szert a John Law-féle franciaországi pénzhigitás a 18 század elején, majd a francia forradalom papirpénz-kibocsájtása, továbbá a brazil kormány inflációs manővere a 19. században, amikor a pénzt egyik napról a másikra egy ezredrész értékre szállították le.

De mindez eltörpül az 1945-46 évek magyarországi inflációja mellett. A háború utáni pengő értéke amugyis csak egy tizede volt az 1939-es értékű pengőnek. 1945-től azután az áruhiány és az ország kifosztása következtében a pénz vásárlóereje napról - napra, azután óráról-órára csökkent, úgy, hogy például 1946 julius 11-én Magyaroszágon egy államtitkár egyhavi fizetése kereken EGY DOLLÁR 20 CENT VOLT. 1946 nyarán az emberek már nem voltak képesek a nullákkal számolni, hanem a naponta kibocsájtott uj bankjegyeket szin ' szerint határozták meg- Egy font kenyér ára — ha kapni lehetett— ebben az időben 2 “piros” bankjegy volt. Egy “piros” névértéke ezer billió pengő volt. Egy kiló kenyér teljes ára tehát kiírva ennyi volt: 4.000.000.000.000,- 000. pengő. Dollárra átszámítva ez abban az időben mintegy 45 centnek felelt meg.

KUN LIDÉRC

Irta: Füry Lajos.

A kunszentmiklósi templomtorony órája messzire világit a kiskunsági pusztába, irigykednek is emiatt eleget a szabadszállásiak. A vetélkedés a két város között olyan régi talán, mint a két város. Mind a kettő a maga szülöttjének tekinti Petőfi Sándort és mind a kettő egész halom bizonyítékot sorakoztatott fel a maga igazának bizonyítására, ami a helyzetet aztán még jobban elkeserítette- Jaj volt annak a legénynek, amelyik bemerészkedett a szabadszállási búcsúba, de viszont a kunszentmiklósi tánc is véres verekedéssé fajult, ha megjelentek a szabadszállásiak.

A vármegye oldotta meg a viszályt, még hozzá úgy, hogy a két város haragja, most egyszerre a megye ellen fordult. Történt ugyanis, hogy a tekintetes Pest Pilis Solt Kiskun vármegye úgy határozott, hogy végre hozzákezd a kiskunsági szikes földek megjavításához, a vadvizek levezetéséhez és a földek megjavításához. Természetes, hogy a kun gazdák gyanakodva olvasták a javaslatot, hallgatták a szónoklatot. Még elkülönítve ültek a kunok a gyűlésen, amelyiken elhatározták a nagy csatorna megépítését, amelyhez hozzá kell ugyan járulni adóval is, meg igával is, de utána olyan pompásak lesznek a kiskunsági földek, hogy még a bácskaiak is irigykedni fognak. így azután, hosszas vitatkozások után a csatorna megépült, az adó jócskán megszaporodott, de a vadvizek nemhogy eltűntek, hanem mintha megszaporodtak volna. Nosza átkozták a kunok a csatornát és el is nevezték ettől kezdve Átokcsatornának, mert a csatornában is csak akkor volt viz, ha a földeken, de akkor olyan bőven, hogy halászni lehetett a búzaföldek helyén. Szidkozódtak is a kunok, hogy ekkora adókat fizetnek, aztán semmi értelme. Ettől kezdve egymás mellé sorakozott fel Kunszentmiklós és Szabadszállás és ellenzékbe vonult (nem is tudtak követet küldeni.)

A tekintetes vármegye pénzhiányában mutatott nagyobb hajlandóságot az Átokcsatorna megjavítására és a vadvizek elvezetésére, pedig minden képviselőválasztás programmján ott szerepelt az Átokcsatorna.

A földek romlottak, a viz terjeszkedett és a kunok szegényedtek. A viz mindig nagyobb lett, a kenyér mindennap kisebb. Már legeltetni sem lehetett, mert a kövér legelők helyén viztenger terült el. A sziken mégcsak legelt a birka, de a vízbe már nem ment bele. Átkozott Átokcsatorna mindezt neki köszönhetik, mert mióta a csatornát megépítették, nem kevesebb, hanem több lett a viz Kiskunságon-A kun szorgalmas, béketürő nép, szűkszavú, de ha egyszer kihozzák a sodrából, olyan mint a Duna tavaszi olvadáskor, meglódul és nem ismer akadályt. így történt az Átokcsatornával is.

Azon a tavaszon egyszerre kezdett ol- j vadni a nagy tömeg hó, amely Katalin napján leesett és azóta vastag bundával borította a Tisza-Duna közét és ha a szél elszabadult valahol Kecskemét táján, bizony akkora kupacokat hordott le, egészen Halasig, hogy szegény kunok hegyes kucsmáikkal is alig látszottak ki. Az Á- tokcsatoma is befagyott vastagon és hó telepedett a jégpáncélra is. Kegyetlenül kemény tél, hasogatta a fákat. Aztán márciusban egyszerre elindult a hó is, meg a zaj lás a Dunán és a nagy tömeg jég fennakadt, a Duna vize megduzzadt, a Tisza is kegyetlenül harapdálta a gátat és már majd a tetején lépett keresztül, Lajosmizsétől kezdve Kelebiáig egyetlen tengerré változott a kunföld.

Nehéz napok voltak, de aztán mégiscsak, a Duna is megindult, a Tisza is megszelídült és még az Átokcsatoma is szivni kezdte a kunföldek vizeit magába. Március végén úgy látszott, hogy lehet szántani. A szabadszállásiak, ők voltak a parton, hamarább kezdhettek, ■ a szentmiklósiak is nekigyürkőztek.

Kardos András is kijárt mindennap nézni a vizet, hogy mikor kezdheti már a szántást. Egy napon aztán befogta a két pejt, a kisebbik gyerekkel elindult szántani. Erős két jószág, ugyancsak gőzöl - gött, a nehéz sáros, földön, aztán egyszercsak hasig süppedtek a lovak a sárba, mintha csak ingoványbán járnának. Ki kellett fogni és kivezetni a lovakat.

Szörnyen káromkodott Kardos András. Odahaza a petróleumlámpa mellett szomorúan ült a nyolctagú család és mindegyik arra gondolt, hogy mit esznek jövő ilyenkor, ha nem tudnak szántani. Március elmúlt és a föld még miveletlen. Az ember káromkodott kunosán, az asszony imádkozott, csak az öreg Kardos András mondogatta egyre.

— Majd csak megleszünk, magyarföld a magyart még nem hagyta cserben. Azelőtt is volt áradás, meg jég, meg'tűz, meg háború, meg minden Istencsapása, de azért még ma is élnek a kunok a Tisza Duna közén és ez az agyonszidott kunföld tartja el.

Nyárnál is melegebb volt az a tavasz. A vizek szűkültek, apadtak és a kiszáradt pocséták helyén, sok sok apró hal maradt. Egy ideig a kunok mindennap halat ettek, de aztán elunták. Szomorú tragédia volt, halászni a búzaföldeken.

Mindennap a földet járta Kardos Mihály.

Kemény léptei alatt sirt a vizes fű. Reggeltől estig a földeken volt és öklét rázta az Átokcsatomának, amely pont az ő földjét nem akarta leszívni, pedig alig egy ügetésnyire volt csak.

Odatámaszkodott a töltésnek és nézte a földeket, amelyek belevesztek a sötétbe. Bujkáló tüzek villantak az éjszakában a földeken. Futkosott a tűz köröskörül aztán elapadt, öreg Kardos Mihály mondta: arany lehet ott elásva, aztán az tisztogatja magát, de lehet az is, hogy a tulajdonosa lelke jár vissza, mert hogy nem közönséges, az biztos. Kiskunságon nem na- * gyón ismerték a lidércet.

Már az egész család figyelte a villogó tü- j zeket- Néha egészen közel villant fel és olyan fényességgel, hogy majd a szemük káprázott belé. I

Kocsi Antal számadó juhász meg is esküdött, meg a két segédbojtár is bizonyítgatta, hogy az éjszaka ők is látták abban

na okozta. Olaj, hogy az ármány pusztítaná el, nekem búza kell, nem olaj.

Az adójegyző egyre csak a fejét csóválta. Aztán odafordult Kardos Mihályhoz.

— Az ez bizony olaj.

— Nohát fel is fordulhatunk akkor mi szegény kunok, éhön.

A kunszentmiklósi vasárnapi helyi újságban kis cikk jelent meg arról, hogy Kardos Mihály földjén olaj fakadt, nyomokban látható a felszínen is, éjszakánként pedig a földből előtörő gáz, ami az olaj jelenlétének legbiztosabb bizonyítéka nagy lánggal ég el és a kunok csak kunilidércnek hívják.

Az újságcikkekről a kunok templom után beszélgettek, de azután napirendre tértek.

A helyi újság azonban cserepéldányként feljutott a budapesti lapok szerkesztőségeibe és valamelyik cikkhiányban szenvedő pesti riporter kiollózta a kis kun cikket, feleresztette, hangzatos címet adott és másnap már országos hírre tett szert a kunsági lidérc.

Történt pedig mindez abban az időben, amikor a technikai fejlődés folytán sokkal nagyobb volt a kereslet az olaj, mint a búza után.

Már a képviselőház asztalán feküdt, mint bejegyzett interpelláció Kardos Mihály földjén fakadt hatalmas olajkút, amelynek fontos nemzetgazdasági szerepét a kormány nem használja ki stb. stb- készült támadni a kormányt az ellenzéki képviselő.

Amikor megsegítette a kunokat a Jóisten, ki tudja hányadszor már mióta a Tisza Duna között laknak.

Nyáron nem is gyújtottak lámpát, mert a petrol nagyon drága és mire besötétedik ágyba mennek. Még asztalnál ültek, amikor nagy fekete autó állt meg a kerítés előtt, odakint a gyerekektől a nevüket kérdezték. Kardos Mihály gyanakvó képpel nézegette az előkelő városi urakat. Hárman is voltak, szép sárga bőrtáskákkal. Kezetfogtak vele, a nevüket is megmondták. Betessékelte a lakásba és most már lámpát is kellett gyújtani. Füstölgött a

FARMEREKNEK------------o----------MEGSZŰNIK AZ IWA.

(Nemzetközi Búzatermelési Egyesület)-----------o----------A “The Rural Scene” cimü farmer szaklapból vettük az alábbi érdekes cikket:

“Olaszország és Svédország bejelentették, hogy kilépnek a Nemzetközi Búzatermelési Egyezményből, mert úgy látják, hogy a szabad piacon olcsóbb áron lehet búzát vásárolni, mint az Egyezmény keretein belül- India (egyik legnagyobb vevő) nem lépett ugyan ki, de szükségletének nagyrészét máris a szabad piacon szerzi be. Úgy látszik tehát, hogy az Egyezmény (amelyből Nagy-Britannia már két éve kilépett) meg fog szűnni, súlyos csalódást okozva azoknak, akik úgy hiszik, hogy a mezőgazdasági termények árának ellenőrzése valami jó módszer.

A kanadai farmer-szövetkezetek vezetői közül állandóan a szabad piaci rendszer ellen agitáltak és rábírták a farmereket, hogy terményeikért a szabadpiaci árnál kevesebbet fogadjanak el, másrészt azt hitték, hogy idegen országok kormányai a kanadai terményekért majd többet fognak fizetni, mint amennyi a napi piaci ár.

A kanadai búzatermelők most már harminc év óta olyan emberekre bízzák búzájuk eladását, akik azt hiszik, hogy a világpiaci árakat is szabályozni lehet.

Ez a hosszú kísérlet rengeteg pénzébe került a kanadai farmereknek, de a súlyos veszteségek és csalódások ellenére, sok farmer még most is ragaszkodik a piac-ellenőrzés intézményéhez.

Ha a farmer-ügyek intézői csupán azokkal a farmerekkel foglalkoznának, akik önként alávetik magukat a piac-ellenőrzés rendszerének, nem volna baj, mert mindenki csak azt kapná, amit megérdemel; a baj azonban az, hogy ezek a farmer-vezetők rábírták a kormányt, hogy teljesen szüntesse meg a búza szabad kereskedelmét, hogy árujukat egyetlen szervezeten keresztül bocsássák áruba és hogy fogadják el az illető szervezet által meghatározott árakat.

Ha egy demokráciában a nép különböző foglalkozási csoportokra oszlik és ezekben a csoportokban a többségnek joga van arra, hogy akaratát rákényszerítse a kisebbségre, akkor vége a demokráciának, s helyette egy csoport önkényuralma következik be.”

*

Mi a magunk részéről nem mindenben értünk egyet a Rural Scene érdekes cikkével. Elvileg mindenesetre a szabadkereskedelem a legalkalmasabb az árak helyes kialakítására. Azonban egy olyan országban, mint Kanada, ahol óriási mértékű buzafelesleg terem, feltétlenül szükség van úgy a termelésnek, mint az eladásnak központi szabályozására. Ha igaz is, hogy egyes években a farmerek a szabad piacon többet is kaphatnak, mint amennyit a malmok az IWA-árak alapján kínálnak, másrészről viszont az IWA biztosítja a malmoknak, s a malmok viszont a farmereknek, hogy egy meghatározott búzamennyiséget feltétlenül átvesznek. E szabályozás nélkül esetleg időnként megint a búza megsemmisítésére, vagy denaturálására kerülne a sor, mint a depresszió éveiben.

VA-V»...- - '/.WA'.«.-».'«» ■■■*’** »V U«'..• V.VAtV V.A.'«'.o

az irányban a lidérceket táncolni. Valami : nem jót jelenthet az. ,

—. Már mi a tüzesménküt jelenthetne nem jót, inkább mög kéne tapasztalni, ' hogy hun lőhet az arany, mert hogy arany az szent igaz.

Erősködött öreg Kardos András. :

A lidérceknek hamarosan hire terjedt, de a család a legnagyobb nyomor elé nézett, amikor ráadásul meghozták az adófizetési ivet is. Nosza éppen jókedvében találta Kardos Mihályt, szemébe nyomta a fekete báránybőrsüveget, úgy bevágta maga mögött az ajtót, hogy az egész ház beleremegett. Ment a városházára az adóhivatalba. Most aztán nem tanácsos kikez- j deni Kardos Mihállyal, mert még ölni is! képes.

Kiszaladt a vér arcából a nagy dühre, amikor magyarázta.

— Hát már a véremet is ki tetszenek szipolyozni, nem elég, hogy vetetlenül hevernek a földjeim, csak lidércek szaladgálnak rajta, aztán legeltetni sem tudok, mert a fü is elszáradt, olyan az a príma föld mintha olajjal öntötték volna le.

Az adóhivatalnok, aki régtől fogva ismerte a Kardos családot, csillapította.

— Hát persze, hogy igaza van, tévedés az egész, írok egy kérvényt és elengedik az adóját, majd valami állami támogatást is kap és a megye is kárpótolni fogja, meg az Átokcsatorna Vállalatnak is kell valami kártérítést fizetni, mert hogy annakidején garanciát vállalt, aztán most pereskednek.

A csillapító beszédre megenyhült a kun harag is, már el is felejtette, hogy úgy jött ide, hogy ölni fog

Az adó jegyző megnézte a földet, fejcsóválva hallgatta a lidércek esetét, aztán egyszercsak felkiáltott, j — Hiszen itt olajfoltok vannak, azért I satnyul ela fü, itt meg már ki is pusztult , Nem törődve azzal, hogy félcipője belemerült a sárba, keresztül-kasul járta a földet, amelyet még a birka is elkerült.

! Kardos Mihály hangosan tűnődött.

— Azt tetszett mondani, hogy olaj? hogy a nehézség gyüjjön rá, hát azért nem nő a fű, mert biztos ezt is az Átokcsator-