Kanadai Magyarság, 1954. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1954-05-29 / 22. szám

KANADAI MAGYARSÁG 3 1954 május 29 Még Tonawandában is...? A Kanadába szakadt, jobb politikai meg­győződésre érdemes magyar munkásság “ki­­tarhált” dolláraiból lebzselő Szőke elvtárs lapja, a Kanadai Magyar Munkás újabban ismét lapunkkal szórakozik, feltehetőleg jobb téma hiányában. Utolsó néhány számában azokat a bekül­dött leveleket közölgette, melyekben a levél­írók, főszerkesztőnk nemrégiben megjelent cikkére válaszolnak, ha ugyan azt a hangne­met, amelyben imák egyáltalán “válaszolás­nak” nevezhetjük. Arról a cikkről folyik a szó, amelyikben elitélőleg irt a K.M-M. “fenn­tartására” százdollárokat adományozott sze­rencsétlen, félrevezetett magyarokról. Megszólaltak az adakozók és Szőke elv­társ sebtiben le is közölt néhányat, valószí­nűleg újságja nívójának emelése céljából. Egyikkel sem érdemes hosszabban foglal­kozni, hisz hemzsegnek a “nyilas”, “szöke­vény és hazug”, “reakciós puli”, “sajtóférc”, “bitang”, “szemét” és egyéb emelkedett szel­lemű jelzőktől, sőt az egyikben J. L. bácsi Tonawandából már egyenesen akasztatni sze­retne bennünket. Végeredményben igaza van! Minden derék “magyar” olyan halálnemet kívánhat honfi- és embertársának, amilyet akar. Csak akad­jon valami hozzá hasonló lelki beállítottságú, esetleg úgy is mondhatnánk, hogy “hozzá ha­sonszőrű” felsőbb hatalom, amelyik a kíván­ságot meghallgatja és teljesíti. Ami tulajdonképpen Írásra késztetett ben­nünket, az J. L. elvtárs izzó hazafiságtól csö­pögő levelének egy kitétele, mely igy hang­zik: —“És hála a Szovjetuniónak, hogy felsza­badította Magyarországot ezeknek a be­tyároknak az uralmától.” Ehhez nincs szükség kommentárra. Nem is füzünk! Mindössze annyit jegy­­zünk meg szerényen, hogy az aki a szovjet­hordákat Magyarország .“felszabadítójának” tartja és ráadásul még hálálkodik is nekik, az mindennek nevezhető, csak éppen tisztes­séges magyar embernek nem! Hogy ezek után minek nevezhető Szőke elvtárs, aki ennek a gyalázatos kitételnek lapjában helyt adott, azt azoktól a magya­roktól kérdezzük meg, akik Kanadából haza­mentek, hogy azután mindenükből kifosztva ismét kiszökjenek az “ígéret földjéről?” Lehet valakinek véleménye egy letűnt rendszerről. Haragudhat egyénekre, vagy in­tézményekre. Lehet más politikai meggyő­ződésen, mint egy más rendszer hivei voltak, de a saját vérei hóhérait, saját Édesanyja és nőrokonai meggyalázóit, saját testvére gyil­kosait, saját hazája kirablóit és tönkretevő­it dicsőíteni, — hogy finoman fejezzük ki magunkat: aljasság! Ahhoz, hogy ki hova és milyen célra adja a pénzét semmi közünk. Ha néhány, a hely­zettel még mindig nem ismerős, hazug dajka­mesék hatása alatt álló és évtizedek óta terv­szerűen félrevezetett szerencsétlen magyar testvérünk úgy gondolja, hogy keserves ke­resete legjobb helyen a Moszkvából szopta­tott Szőke elvtárs zsebében van, — ám le­gyen. De ne próbáljanak igazabb magyarok lenni azoknál, akik valahol a Donnál, vagy az ukrán erdőkben alusszák örök álmukat. Akik éppen olyan egyszerű paraszt vagy munkás­emberek voltak, mint azok, akik ma százdol­lárosokkal támogatják azt a bolsevizmust, a­­melyik ellen ők becsülettel harcoltak és hal­tak hősihalált. Egy tisztességesen és becsü­letesen gondolgodó magyar embernek a bol­­sevizmus csak ellensége lehet, az ellenség feldicsérése és támogatása pedig: hazaáru­lás! Ami pedig a “kampányt” illeti, — hej, de szép magyar szó — minden részvétünk a K. M. M. 1954 ápdilis 29-i számában, a har-1 madik oldalon közölt fényképen bankettező és az arcukat szégyenlősen eltakaró magya­roké. ők már rájöttek szegények az igazság­ra, de még nem mernek nyíltan szint vallani. Ez is eljön egyszer, talán nemsokára! Egyébként pedig igaz szeretettel kérdez­zük J. L. bácsitól, Oszlánszki Andrástól és John Deáktól (Alberta) honnan tudják, hogy olyan finom dolog a bolsevizmus? Tapasztal­ták talán? Mert ha még nem, úgy sürgősen intézkedjenek odautazásukat illetőleg és pil­lanatig se maradjanak ilyen “Kanadai Ma­­g.varság”-gal fertőzött földrészen! Nem ér­demes. Azt viszont már meg sem merjük kérdez­ni, hogy honnan tudják olyan pontosan, hogy mit ir a Kanadai Magyarság? Csak nem ol­vassák talán? Ejnye, ejnye... Még Tonawandában is? FIGYELEM ! AV,VVI%V,,n\VA\^^WA\V.\VV,VVyW,W.V.V.V.V.V.V.V,V.V.,.V.,.V.",“.V.V.VrV számban jelenjenek meg. A MHBK. tagjait felkérjük, hogy a Kana­dai Magyarság számait kisérjék figyelem­mel, mert a MHBK.torontoi csoportja uj ve­zetőségének megválasztásáról (a taggyűlés idejéről és helyéről) ennek a lapnak hasáb­jain adunk majd hírt. A kanadai MHBK. főcsop. vez. megb. Halmi József s.k. László Károly s.k. A M. H. B. K. KÖZLEMÉNYE A magyarság mindig tisztelte és tisztelnie is kell a hazáért hősi halált halt magyar ka­tonák emlékét. Ezért felhívjuk a MHBK. tagjait is, hogy a hősök emlékére rendezendő,kath. és protes­táns istentiszteleteken és a hősök emlékmű­vének megkoszorúzásán lehetőleg teljes mmmm mmmsmemm-' 'mm • "•»>" 'mm. mm; mm mm3$m,mm.mmi mm mk mm mmmmmmmm. mm mm\ Az asszony letörőlgette a székeket, ha már ilyen nagy urak tisztelik meg az asztalu­kat. A kun igen vendégszerető, mindjárt került elő paprikás tarhonya meg kenyér. Az urak hamar a tárgyra tértek. Arról van szó, hogy meg akarják venni, Kardos Mihály földjét készpéuzért azonnal és hogy semmiféle rászedéstől ne kelljen tar­tania, a föld hivatalos áránek a tízszere­sét fizetik, mivel azt is tudták, hogy a ma­gyar ember még akkor sem szivesen válik meg a földjétől, ha az nem a legjobb, az uradalmi tagositványban elővásárlási jo­got biztosítanak Kardos Mihálynak. A szerződést a városházán Írják alá, tehát mindennemű félrevezetés vagy rászedés ki zárva. Kardos Mihálynak jó kun koponyája egyszerre megállt, mert annyi jóhirt nem tudott ilyen hamar megemészteni. A rossz földjét megveszik tízszeres áron és az uradalmi tagosításból, prima jc fedek és magasan, pedig rendes áron vehet vagy tízszer annyit, mint volt. Megáll az em­ber esze-Az urak látták, hogy töpreng. — Jól gondolja meg, az éjjel itt szállunk meg a Petőfi szállodában, holnap reggel nyolckor itt vagyunk és autóval beme­gyünk a városházára megkötjük a szerző­dést. Az ajtóban még azt is megkérdezték. — Innen nem látni a földjét? — Dehogynem, nem tetszettek látni azokat a lángokat, a kunlidérc táncol. A sötét éjszakában csakugyan futko­sott a tűz, mintha a kísértet egylábon pen­­derülne és lángból volna a ruhája. Megint csak valami furcsa dolog tör­tént, az egyik ur pénzt szedett ki atáská­­ból. — Itt van ötszáz pengő előleg holnapig, jóéjszakát. Azon az estén nem tudott aludni soká­ig az egész család, még a gyerekek is nyi­tott süniekkel itták az apjuk meg a nagy amuk beszédét. öre^ Kardos Mihály is azt mondta, oda kell adni a földet, mert hogy ki tudja meddig nem lehet vetni bele, meg aztán sokkal jobbat kaphatnak. Boldogan aludtak el. Másnap még csak azt kötötték, ki, hogy az illetéket ne nekik keljen kifizetni, hiá­ba ravasz a kun. Egy hét múlva már az uj földeken dolgoztak örömmel, boldogan-A következő tél olyan száraz volt és enyhe a, tavasz sem hozott vizet , még az Átokcsatorna is majd elapadt. Megint hi­vatták a városházára Kardos Mihályt: nem akarja-e a földjét visszavásárolni a rendesnél is alacsonyabb áron, mert hogy a társaság hamarosan eladja. Kardos Mi­­háylynak nem volt pénze, de addig is odaadták, majd letörleszti, mégiscsak ősi juss. Csodák csodája a föld úgy termett, mint még a szabadkai sem. Ontotta az ál­dást, csudájára is jártak, a legelő is olyan dús füvet adott. Nem volt sehol olaj és el­maradtak a lidércek is. Elmaradt a bejegyzett interpelláció a képviselőházban és apró kis hirecske je­lent meg, amelyet a lapok a tudományos közlönyből vettek át. Egy német társaság több helyen próbafúrásokat végzett, s igy Kunszentmiklóson is, de nem találtak sem­minemű olajat. Valószinüleg a csatorna felduzzadásával kerülhetett a födekre ola­jos tartalmú idegen anyag és az vezethet­te félre a vállalkozót. De a kunok jól jár­tak. Tizenöt vagy húsz legszegényebb kun család részesült ebben a Gondviselés által küldött adományban, amiért a szabadszál­lásiak megint csak megnehezítek, mert náluk sem olaj, sem idérc nem volt, pedig ők is kunok, méghozzá a javából. Az öreg számadój uhász mondogatta egyre: — Már pedig a fene megette az auto­mobilt, mög az olajat, mondtam én, hogy a kunlidérc volt és most már mögnyugo­­dott, vagy másfelé mönt. Ezt mint a leghitelesebb magyarázatot fogadta el azután Kiskunság, de erről már a lapok nem Írtak-HA LEJÁRT AZ ELŐFIZETÉSE, ÚJÍTSA MEG ! Egy évre $5.60. GIFT PARCELS TO HUNGARY A megrendelés napjától 14 napon belül a csomag kézbesítve van. A csomagokat saját Dánia-i raktárainkból küldjük. A csomagok összeállítása a legújabb rendeleteknek megfelelnek. A Magyar állam engedélyezett minden személynek három hónaponként egy-egy élelmiszer csomagot. A MAGYARORSZÁGRA KÜLDHETŐ ÉLELMISZER CSOMAGOK : Parcel $7.81 WOS HUNGARY I. 1 lb- kávé, XA lb. tea, 1 lb. kakaó, 1 lb. csokoládé, 1 lb. lies, 1 lb. túró, 1 lb. szalámi. Parcel $9.76 WOS HUNGARY II. 2 lbs. kávé, V2lb- tea, 2 lbs. kakaó, 2 lbs. csokoládé, 2 lbs. rizs Parcel $10.78 WOS HUNGARY III. 2 lbs. kávé, Va lb. tea, 2 lbs. kakaó, 2 lbs. csokoládé, 2 lbs. rizs, 1 lb. túró, 1 lb- szalámi. Parcel $14.75 WOS HUNGARY IV. 2 lbs. kávé, % lb. tea, 2 lbs. kakaó, 2 lbs. csokoládé, 2 lbs. rizs, 2 lbs. túró, 2 lbs. tejpor, 2 lbs. szalámi. Parcel $17.15 WOS HUNGARY V. 2 lbs. kávé, V2 lb. tea, 4 lbs. kakaó, 4 lbs. csokoládé, 5 lbs- rizs, 2 lbs. túró, 2 lbs. szalámi Parcel $16.90 WOS SPECIAL Hungary 2 lbs. kávé, 1/2 lb. tea, 6 lbs. csokoládé, 5 lbs. kakaó, 6 lbs. rizs. A FACE-ÉLLE kiejtése F É S Z E L Ez a szó egy különlegesen! finom papirzsebkendőt je­lent, mely olyan puha, mint a pehely, s az orrnak min­dig kellemes. Kérjen Face-Elle kendőt! Zöld doboz: kétszeres, s aj rózsaszín doboz háromszo­ros hajtásu. Kérjen mindenütt Face-Elle papirzsebkendőt. zset Tace elle ^ Kézbesíteni fogjuk az átvevőtől aláirt nemzetközi posta szelvényt a csomag átvé teléről. Árjegyzéket ingyen küldünk. RENDELÉSEKET KÉRJÜK KÜLDJÉK AZ ALANTI CÍMRE: (MONEY ORDERS) WORLD OVERSEAS SERVICE 781 QUEEN ST. W TORONTO, ONT. — TELEFON: EM. 6-4593 írhat magyarul vagy angolul. Mindenféle nyomdamunkák olcsón, gyorsan és pontosan készít a MAGYAR SZÓ NYOMDA 280 College St., mögött (a zsákutcában) Telefon: WAlnut 3-6344 Toronto.^ ▲AA< MIKOR HALLGASSON MAGYAR RÁDIÓADÁST ? Rózsa László clevelandi ma­­■rvar műsorát hallhatja a WJW 850-cs hullámhosszon 11 “Álmodó Tiszapart” címen Welland minden csütörtökön délután fél négykor a CHVC 1600 hullámhosszon magyar műsort sugároz. Bemondó : Esső Miklós. oa*''>»:os®: 'mtsmmmm mmmmmm.mmmmmmmt mm mm ■mt..mm.mmmmmm'mm;mm'mm'mm.mmmmmmmmmmmmmm'mm£m* <Gerald H. Marsdent 4 ügyvéd és közjegyző ^ irodája: 6 Adelaide St. E.f 4 Toronto, Ont. £ 4 Telefon: EM. 8-5381 £ ^Németül beszélők keressél ► 4 Mr. A. Kerson-t. ► s ninden vasárnap délelőtt órától 11.30-ig. Cim: 2872 E. 112 Street Cleveland. 14 Ohio. USA. WJWJWWflWAWWWMA A torontói CKFH rádióállo­­nás a 140-es hullámhosszon ninden szombaton délután 4 órától fél 5-ig magyar műsort sugároz. Bemondó : Nyári Nagy Mihály-Cim: Hungarian Souvenir 11 Braenar Ave., Toronto. KEMÍNY MUNKA BARMOT NYELVEN I NYELVI NEHÉZSÉG ELLE NÉRE SIKERT ÉRT EL EGY SZLOVÁK KANADÁBAN Rudolph Frastracky, ki szülőföldjén, Szlovákiá­ban jónevű üzletember s magas kormányhivatal­nok volt, Kanadába 1949-ben vándorolt be. Tiz­­szavas angol szókincse nem akadályozta meg ab­ban, hogy tolmács-titkár alkalmazásával Toron­tóban be-hozatali s kiviteli ügynökségét meg ne nyissa. Ma, öt évre rá biztonságban s jólétben nézhet kö­rül uj hazájában. Munkája gyümölcse beérett. Története példája a mi nagy országunkban elért ujkanadás sikereknek... Egy ország, hol szabadon gondolkodhatunk... hol félelem nélkül megyünk istentiszteletre-.. hol e szabadságban Rudolph Frastracky uj életet épít­hetett. Szeretettel várják a kanadaiak, kik szülőföldjük­ről tehetségüket, képzettségüket uj hazájukba hozták. A jövő építői ők... kik az országunk­­nyujtoíta előnyöket már ma akarják, s kik így ugyanakkor a kanadai állampolgársággal járó el­kötelezettségeket is magukévá teszik. Kanada és a kanadai állampolgárság jobb megér­tése érdekében, a George Weston Limited által szerkesztett cikksorozat egyike.

Next

/
Oldalképek
Tartalom