Kanadai Magyarság, 1953. július-december (3. évfolyam, 27-51. szám)

1953-09-12 / 36. szám

1958 szeptember 12 2 KANADAI MAGYARSÁG Alapította : KENESEI F. LÁSZLÓ Szerkesztőség' és kiadóhivatal: 362 Bathurst St. Toronto. Telefon : EM. 3-7678 Megjelenik minden szombaton Előfizetési árak : egész évre $5, fél évre $2.75, egyes szám ára 10 Cent. Amerikában : egész évre $6, fél évre $3.25. Más külföldi államokban, 6 amerikai dollárnak megfelelő nemzetközi coupon. Felhívás nélkül beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Válaszbé-lyeg nélkül érkezett levelekre nem válaszolunk ! CANADIAN HUNGARIANS Published every Saturday Editor in Chief and Publisher LÁSZLÓ F. KENESEI Editorial and Business Office : 362 Bathurst Street, Toronto, Ont., Canada. Tei.: EM 3-7678 Subscription Rates : One Year $5.00 Six Months, $2.75. AKI A SAJÁT BŐRÉN TAPASZTALTA A BOLSEVISTA PARADICSOMOT ------------o-----------­KISZABADULT DEAN TÁBORNOK A LEGMAGASABB RANGÚ AMERIKAI HADIFOGOLY'---------------o---------------­Szeptember 4-én egy jeep állt meg a Panmunjom közelé­ben fekvő “Freedom Village”-ben, azaz “Szabadságfalván”. A jeep-bői egy hófehér hajú, sovány öregember szállt ki, sö­tétkék, piszkos h ad i fogoly ruhában, nyakában vörös kendő­vel. Sietve elidult az amerikaiak felé, de a kommunisták meg­állították, nevét kihúzták egy névjegyzékből, azután enged­ték csak tovább. Percek alatt nagy tömeg amerikai katona vette őt körül, tapsoltak, fütyültek, sapkáikat a levegőbe do­bálták. William F. Dean, vezérőrnagy, az USA 24-ik gyalogos hadosztályának parancsnoka, háromévi hadfogság után, le­fogyva, megőszülve, megöregedve, de jókedvűen visszatért. Mark Clark tábornok, az U. S. távolkeleti főparancsnoka, To­kióból repülőgépen érkezett Freédom Village-be, hogy üdvö­zölje őt. Másnap Rhee, a délkoreai köztársaság elnöke a mel­lére tűzte a legmagasabb délkoreai hadikitüntetést.--------------------------------------o--------------------------------------­MEGHALT D. UTASSY GYÖRGY A new-yorki Szent Barnabás kórházban, 82 éves korá­ban meghalt D. Utassy György, az amerikai újságírás és uj­­ságkiadás egyik vezető tagja- Philadelphiában született, 1898- ban végezte el a Harward egyetemet. 1919-ben az akkor ala­kult “Daily News” kiadóhivatali vezetője lett, később átke­rült a “Daily Mirror” élére. A régi Life-magazin társtulaj­donosa volt. Jó tollú újságíró, hires pilóta, kiváló kiadóhiva­tali vezető volt. Gyászolják fia, Chapman d’Utassy, az US. hadsereg őrnagya, és leánya, Mrs. William Castle, valamint három unokája. KANADA! IPARI SZAKISKOLA NYÍLIK UJKÄN ADÁSOKNAK MONTREALBAN---------------o--------------­The Canadian Society for the Aid of Eas­tern European Refugees, valamint a Service des Neo-Canadiens szervezetek közreműkö­désével Quebec tartomány jóléti minisztere ipari és egyéb esti szaktanfolyamokat ren­dez az ujbevándorlók számára október havi kezdettel-Az ipari szakiskolák esti tanfolyamai a leg­elterjedtebb szakmák gyakorlatához szüksé­ges ismeretek olcsó elsajátítását teszik lehe­tővé. Ugyanekkor segítenek abban, hogy megismerjük a kanadai ipari szokásokat. Mielőtt beiratkoznánk valamelyik szaktan­­folyamra, fontos tájékozódnunk a szakmát érintő rendelkezések felől, s hogy megismer­kedjünk az ország két hivatalos nyelvének egyikével: az angollal vagy a franciával. Bővebb felvilágosítással szívesen szolgál a fenti egyesület, melynek cime: 4225 rue Berri, Montreal. TÖBB A SZAKEMBER A BEVÁNDORLÓK KÖZÖTT---------o--------­Az év első hat hónapjában ideérkezett be­vándorlók eredményesen foglalkoztatott cso­portjában szakképzettek és hivatásrendiek csoportja, a bevándorlás és állampolgársági minisztérium adatai szerint, már 11 száza­lék. A hivatásrendi kanadai bevándorlók cso­portja az utóbbi években állandóan fokozó­dó jellegű emelkedést mutat. A múlt évben számuk tiz százalék, mig ezt megelőzőleg csak három-négy százalék volt. Az idei január és junius vége közötti idő­szakban a hivatásrendiek száma 4,167. Kanadában az év első hat hónapjában ér­kezett bevándorlók közül az eredményesen foglalkoztatottak száma: 42.303. A múlt év ugyanennek az időszakának meg felelő adataival szemben ez húsz százalékos, illetve 20,000 főnyi csökkenést jelent. Az elmúlt hat hónapban az Egyesült Ki­rályságból érkezettek száma négy százalék­kal, míg az amerikai bevándorlóké tiz száza­lékkal növekedett. Az észak- és nyugateurópai államokból történő bevándorlás (Belgium, Dánia, Hol­landia, Finnország, Franciaország, Német­ország stb.) 15 százalékkal csökkent-----------------------o--------------------------­ÉVI 150 EZER A MÁRTÍROK KEGYHELYE LÁTOGATÓINAK LÉLEKSZÁMA ---------------o-----------­Az ontarioi Midland közelében levő Fort St. Marie-i Martyrs’ Shrine évi látogatói száma 150 ezer fő. A vagy 30 ezer indián (huronok főrészt) térítésében buzgolkodó jezsuita atyák 1625 KIS NOTESZ és 1649 közt éltek a Fort Ste. Marie erdőben. Közülük való Father Brebeuf és Father La­­lemant, kiket 1649-ben hosszú kínzás után húztak kaimba az indiánok. A Szentszék 1930-ban iserte el és hirdette ki a nyolc vér­tanú szentet, kaki egyben Északamerika el­ső szentjei is.------------o-----------­CSÚCSPONTON A KANADAI MUNKABÉREK A szövetségi statisztikai hivatal jelentése szerint a kanadai munkabéek összege az elő­ző évhez viszonyítva $423.000.000-al emel­kedett. Mindegyik üzletág a viszonteladókat leszá­mítva, emelkedést könyvelhet el munkabér szempontjából. Jelentősen növekszik az építőipari munka­bér. $63,000.000-ról $72,000-000-ra tört fel. Az alapiparágak a mezőgazdaság, halá­szat, és fakitermelés terén beállott fejlődés folytán $61,000.000-ról $69,000.000-ra nőnek.---------------------o-------------------­KEDVEZŐ AZ EGYETEMISTÁK ALKALMAZTATÁSA ---------o--------­A munkaügyi miniszter Hon. Milton F. Gregg bejelentése szerint az idén a kanadai egyetemen végzett 12,000 hallgatónak csak két százaléka, 254 szerepel az Országos Mun­kaközvetítő julius végi kimutatásában, mint munkát kereső. Ennek a számnak is jó há­nyada ténylegesen alkalmazásban áll,. A NES-szel való kapcsolatuk oka az, hogy meg­felelőbb munkakör után néznek. Ugyanek­kor pedig a 42,000 egyetemista mind talált magának ilyen vagy olyan nyári elfoglaltsá­got. Bejelentése szerint az idei egyetemisták nyári foglalkoztatási kampánya “kitűnő” eredménnyel zárult. Mr. Gregg arra is felhívta a figyelmet, hogy a munkaadók mind fokozottabb mérték­ben alkalmaztak másod- és harmadéves hall­gatókat, hogy azután egyetemi tanulmánya­ik befejezését követően állandó munkával bízzák meg őket. A múlt évben például az egyik vállalat 27 harmadévesnek adott nyári munkát- Idei végzettségüket követően pedig 24-ükét állandó jelleggel vette elkalmazottai közé. A miniszter arra is rámutatott, hogy a munkaadók az egyetemi végzettségűek fel­kutatását gyakran saját kezükbe veszik, s közvetlenül az egyetemmel lépnek érintke­zésbe. Már november folyamán megkezdték az egyetemek látogatását s utána is gyak­ran megjelennek. Példa erre az egyik egye­tem, hol az elmúlt év során 76 munkaadó for­dul meg. Pár évvel ezelőtt e szám alig húsz volt. ■m- •&•>> m-. OLVASSA ÉS TERJESSZE LAPUNKAT ! DÉLI HARANGSZÓ Folytatás az első oldalról. zárta a várat s elkezdte lövetni. Ágyúinak dörgése az egy­korú tudósítások szerint Szegedig elhallatszott. Azonban am. ütközet sorsát ezúttal nem az erőfölény döntötte el, hanem az összecsapó felek erkölcsi ereje: a hősi áldozatvállalás, a lobogó hazaszeretet. A furkósbottal és vasvillával küzdő ma­gyar nép csodát tett. Hunyadi hajóhada bár leszorította a tö­rökökét a vár alól, a csata sorsát ez mégsem döntötte el. A szultán serege azonban két tűz közé került. Fönt a várban a védők, lent a síkon Hunyadi fölmentő serege szorongatta a hevesen támadó törököket, akik kétszer nyomoultak be a vá­rosba sikertelenül. A harmadik kísérlet már-már eredmé­nyesnek bizonyult. Néhány török a falakat eléri s ki akarja tűzni a török hadizászlót, a lófarkat. Ekkor a magyar zász­lóőr, Dugovics Titusz, ölre megy a pogánnyal. Eerejük egyen­lő. Lent a magyarok meginogtak, látva a falakon a törökö­ket. Ekkor a hős Dugovics ellenfelét átöleli s magával rántja a mélybe. A keresztények ebben az újabb ellentámadás je­lét látják, s most szurokbamártott rőzsekötegeket zúdíta­nak az ellenségre. A török hanyat-homlok menekülne, de ek­kor rávetik magukat Kapisztrán keresztesei, akik még a szultán ágyutelepét is elfoglalják. Maga Mohamed is meg­sebesült a véres tusában, és fejveszetten menekülő embereit valahol csak Szófia táján tudta megállítani. Az óriási vere­ség hosszú időre kedvét szegte a töröknek, hogy újból támad­jon. Erejét háromnegyed századon át gyűjtögette, hogy elő­idézze “nemzeti nagylétünk nagy temetőjét: Mohácsot.” De még a mohácsi csatáról is tudjuk ma már, hogy az nemcsak a mi erőnket törte meg, hanem a hóditóét is, azért nem tu­dott soha beljebb hatolni Európába! Vájjon, mi lenne ma Európából, ha 1456-ban , a török győz? És nincs a magyarságnak két emberöltője a későbbi küzdelemhez? —- Ezért volt olyan világraszóló a nádorfejér­­vári győzelem, amelynek.emlékét méltán dicséri a minden dél­ben megkonduló szép harangszó. Emlékezzünk rá büszkén s emlékeztessünk rá mindenkit, hogy a hamarosan reánkkö­­szöntő 500 évfordulót méltóképpen ünnepelhessük meg. NAPI KÉTMILLIÓ DOLLÁRT VESZÍT KANADA KÜLKERESKEDELME-----------o-----------­Az ottawai Statisztikai Hivatal szeptember 3-án kiadott jelentése szerint Kanada külkereskedelmi passzivája 1958 első hat hónapjában napi kétmillió dollár volt, azaz a beho­zatal ennyivel haladta túl naponta a kivitelt. Az elmúlt 1952 év első 6 hónapjában a külkereskedelmi mérleg 69 millió dol­lár többletet mutatott fel, az idei 365 milliós deficittel szem­ben. Az export mennyisége nem csökkent túlságosan a jelen­tés szerint a tavalyihoz képest, azonban az idén kiszállított áruk kereskedelmi értéke lényegesen elacsonyabb. A behozatal mennyisége egy ötödrésszel felülmúlta a ta­valyi csúcseredményt. A kereskedelmi árucsere a legnagyobb részben az Egyesült Államokkal, lényegesen kisebb részben a Brit Birodalommal bonyolódott le és csak alig számottevő részben más államokkal. Lapunkban egy hirdetés a legjobb tőkebefektetés. Erről ön is meggyőződhet, ha lapunkban elhelyez egy hirdetést-KÉT ÁLLAT--------0-------­Irta: Gárdonyi Géza. Haj tó vadászat volt a szom­szédban. Egy vadász oldalba lőtte véletlenül a másiknak a kutyáját. Azokban a napok­ban gyakran beszéltünk a ku­tyákról. Egy délután Dobay bácsi ült nálunk, — keresztapja a mi földesurunknak, — maga is jómódú birtokos. Olyan, mint valami magyar ruhába öltözött bibliai próféta- De jó­ízű pipás ember. ő is beszélt egy kutyatör­ténetet. Ez akkoriban volt — mon­dotta, — mikor az első csép­lőgépet vettük. Bizony már jó ideje! Egy szűrszabó telepedett azon a télen a falunkba. Nem éppen fiatal, bajusztalan em­ber. A vezetéknevét bizony már elfelejtetem. Valami Dra­­mó, vagy Pramó, vagy Kramó. ilyenforma valami tótos név. De ő maga nem volt tót. Meg is bicskázta volna, aki azt mondta volna neki, hogy nem magyar. Kutya erős, mokány ember volt az! Még a szeme is mindig kötekedésre állott. Miért telepedett éppen a mi falunkba? — már nem tu­dom. Talán a felesége miatt, hogy a feleségét nem merte hazavinni,. Szép teremtés volt a felesége, de bizony ahogy ké sőbb megtudtuk, nem a lili­­omos kertből szerezte. Része­gen vette-e el ,vagy józanon? azt se tudom. De arra emlék­szem, hogy erősen őrizte. Mindenképpen tisztességes asszonyt akart belőle nevelni-Hanem biz ők csak tengőd­tek minálunk. Mátyás arra számított, hogy nagy a falu, sok szűr kell bele. Nem ös­­merte a parasztnak a termé­szetit, hogy szűrt csak vásá­ron vesz, ahol válogatni lehet. Mátyásnak el kellett vinnie a kész szűrt a vásárba. Ott vet­te meg tőle a tulajdon szom­szédja is. Hát mondom, csak tengő­dött. Eljön az aratás ideje. Fölállítjuk a gépet. Minden­re van ember, csak etető nincs még. A gépész azt mondja, hogy etetőnek erős, ügyes em­ber kell a gépre. Gondolkodom, hogy ki len­ne alkalmas? Ahogy így tű­nődve sétálok haza a kertek alján a legelőn át, látom, hogy egy piros kötényes és piros kendős menyecske ■ gombát vagy sóskát szed ottan. No, nem lehet más, csak a Mátyás felesége. Megszólítom: —Jónapot galambom! Ma­ga ugy-e a Mátyásné? Fölemeli az arcát. Beteg­szín fehér arc, festett szem­öldök, mosolygó macskaszem. —Az vagyok, — feleli rám bámulva. —Van-e sok munkája az urának ? —Sok? Kevés sincsen- Ha gomba nem volna a réten, me leget se főzhetnék. Maga ugye a tekintetes úr ? ... A kertek felől erős kiáltás szállt felénk: —Rózsi ! Az asszony elmosolyodva pillantott vissza. —Már hí. Mennem kell. Nem szereti, ha beszélnek ve­lem. —Féltékeny? —Az a bolond. —És most magát megveri, mert velem beszélt?-—Engem ? Az a hang, amellyel ezt a szót mondta, meggyőzött ar­ról, hogy a szűrszabó nem ve­ri a feleségét. —Gyerünk, — mondottam, beszélni akarok az urával. Az ember ott pipázott ing­ujjban a kert sarkán, és úgy nézett rám, mint a dühös bi­ka;. —Mátyás, — mondom neki, —az asszonytól hallom, hogy nincsen dolga, Nekem egy e­­rős és ügyes ember kellene a gépre etetőnek.. Magára gon­doltam. Hamarosan megegyeztünk- Csak arra kért, hogy az asz­­szonynak is adjak valami munkát a gép mellett. A következő napon már ott állt a gép tetején az ember, s buzgón eregette a megoldo­­zott gabonakévéket a dobba, Az asszonnyal zsákokat és polyvákat foltoztattam. Nem kerülte ki a figyelme­met, hogy Mátyás gyakran rá pillant a feleségére a gép te­tejéről. Egyszer a szomszéd tanyá­ról átjön az ispán. Feltűnik neki a menyecske. Míg én az asztagok rakásán rendelke­zem, odasomfordál és pödör­­geti a bajuszát — beszédbe elegyedik vele. Talán tiz szót se váltottak még, hallom hogy a gép nagyot duhan: eltorkol­lik. Nagy zűrzavaros kiabá­lás, szaladgálás. A gépész megállítja a gépet. A nagy szíjjat ledobják. Hát az történt, hogy Má­tyásnak nem a munkáján volt a szeme, hanem a feleségén. Oldatlan kévét dobott a dob­ba. A gép elfulladt. Mátyás hirtelen a lábával akarta le­­nyommintani. Hát le is ment a kéve, de lement a lába is-Már az ősz elején jártunk, mikor egyszer beállít hozzám, színtelenül, lesoványodottan, —falábon. Gondolkoztam: mi tévő le­gyek vele? A maga hibájából nyomorodott meg, de énná­lam. az is igaz. Pénzt adjak neki? Akármennyit adok, ké­véséin! fogja a lábáért. El­tartsam holtig? Az meg sok. Különben se kedves az ilyen féltékeny ember a háznál: nem lehet tudni, kibe mikor hajit vasvillát. Egyet gondolok, aztán mon­dom neki: —Maga most már nyomo­rék ember. Munkája akkor se volt, mikor épkézláb ember volt. Hát arra gondoltam, hogy veszek magának egy fa­dudát, verklit. Aztán adok hozzá egv kordét, meg egy lo­vat, Maguk abból ketten meg­élne]'.: ide-oda járnak város­ról -városra: és hát maga mu­zsikál, az asszony meg szedi a pénzt. Érdeklődéssel hallgatott. Csak az asszony említésére ko rnorodott el a szeme. —Az asszony? —• mondotta túsan. — Nem tudom, hol az asszony. —Nem tudja? —Csak addig volt velem, míg bevittek a kórházba. Az­tán egypárszor a kapusnál kér dezősködött, hogy meghal­tam-e? S a levegőbe intett, mint mikor az ember legyet hajt el magától­—Mindent eladott "míg be­teg voltam, még a tajtékpipá­mat is! Tiz nap múlva ott volt a fa­duda. Úgy szólt, mint az or­gona és cifa volt, mint a gö­rög oltár. Valami hat nóta volt benne, köztük a lengyel himnusz is. Mátyás elindult világgá. Úgy egy esztendő múlva bent járok a megyegyülésen. Hát ahogy egy kis utcán szi­vart veszek egy trafikban, hallom, hogy valamelyik ház­ban egy kutya visit. Én az állatsirást nem bí­rom ki. A szenvedő ember csak részvétet kelt bennem; a szenvedő állat látása gyötör. És a kutya visított, sikolto­zott. Valaki verte. Gondoltam, majd csak vége szakad, de nem szakadt vé­ge. Már a szivart is kifizettem, az állat egyre üvöltött. A szemben-szomszédos deszka­­keritéses kis házban verték a kutyát. Nem állhattam meg, hogy be ne hajoljak, s rá ne kiáltsak az állatkínzóra. Hát ahogy benézek, látom, hogy egy ócska katonaruhás koldusféle veri a kutyát. —Ne disznó! Ne gyaláza­tos ! Bottal verte- A kutya min­den ütésre felsivalkodoftt s félre ugrott, de megint vissza­tért a gazdája lábához. Az meg ahelyett, hogy megbo­­csájtott volna neki, újra pü­­fölte. —Hé atyafi! — kiáltom be a kerítésen. Az ember fölemeli a fejét. Az arca ki van vörösödve. Megismerem benne Mátyást. De ő is megismer engem. Kapja a sapkáját és alázato­san köszön. —Miért bántja azt a sze­gény kutyát? —Nem bántom könyörgöm, csak tanítom. —Hát aztán mire tanítja ilyen keservesen? —Táncra tanítom, a ménkű üsse meg, de nem akar. Akkor látom, hogy a fadu­da is ott áll az udvar sarkán, egy bodzafa alatt. Az ember magyarázóan folytatja: —Ha táncolna ez a kutya, tizannyit keresnék. Az anyja már táncolt. De azt ellopták. Ennek meg akár mit csinálok, nem akar táncolni. —Nem is arra való a kutya-Felelet helyett odalépett a fadudához és bizonyára az én tiszteletemre rákezdte a len­gyel himnuszt. A kutya fölkelt. Elvette a gazdája kezéből a sapkát. Megfogta az árnyékbőrnél. Két lábra állt és hozzám jött. Szép, okos állat, habár csak közönséges fehér bundásku­­tya. Aztán olyan szenvedő szemmel nézett rám . .. —Mátyás, — mondom az embernek,— mennyiért adná el ezt a kutyát? Mosolygott. Gondolkodott. —Öt pengőért odaadom a tekintetes úrnak. —Hát jó, hozza el délután a Koronába. így került hozzám a kutya. Az ember aztán elbeszélte, hogy a fadudával már száz fo­rintot szerzett, de a feleségé­vel ismét összetalálkozott, és az ellopta tőle. Másodszor is elhagyta­—Bizonyosan avval is úgy bánt, mint ezzel a kutyával. —Nem én uram. Istenemre mondom, soha egy rossz szó­val nem bántottam. A kutya az más. A kutya nem érti a szót, csak a botot. De nem volt igaz a Mátyás véleménye! Én egyszer rávi­­lágositottam, hogy a kutya megérti az emberi beszédet is. Veszett kutya garázdálko­dott egyszer a fiúban, s hogy az állatorvos nálunk járt, azt mondta, hogy minden kutyát agyon kell lövetni. Az én kutyám, hogy mindig mellettem járt, dühösen vak­kant, Odapillantok, hát a ál­latorvosra mereszti a szemét és újra vakkant. —Ez a kutya érti a beszé­det! — szóltam meglepődve. —Dehogy érti, — felelte az orvos, — bizonyosan macska futott át a háztetőn. No ez annyiban maradt. De én attól fogva gyakran pró­bálgattam a kutyát. Nem mon dóm, hogy mindazt a százezer szót megérti, ami a szótárban van, de a köznapi kifejezést bizony megérti, — kivált ha figyeli. Próbálja meg akárki, beszéljen a kutyáról- Mihelyt ez a szó: kutya elhangzik, a kutya egyszerre hegyezi a fülét s odafigyel. Sokáig nem hitte ezt nekem senki. Egyszer, hogy a tanfelügye­lő nálunk járt, mondom neki is, hogy a kutya érti a beszé­det. Nem hitte. Azt mondja: —Nem a beszédet érti a kutya, csak a hangot. —Hát mibe fogad, hogy a beszédet érti? —Tiz forontba. —No mondom, hát akkor legalább visszanyerem az árát. Mindjárt rnegbizonyi­­tom. —Jó, — feleli. De azt föntar­tom, hogy amit mondani akar a kutyának, azt nekem mond­ja halkan, és én adom át a szót a kutyának- A kutya ne­vét pedig nem szabad említe­ni. (Hentzinek neveztem el a kutyámat.) Éppen kint uzsonáztunk az udvaron, s a kutya is ott bók­lászott az asztal alatt­—Hát i— mondom halkan, tessék valami rossz megjegy­zést mondani erre a kutyára. A tanfelügyelő hátradől a székén, és félszemmel a ku­tyára néz. így szól: —Ez a disznó dög mindig a lábunk alatt jár. Meg kellene korbácsolni! Hentzi fölemeli a fejét; a tanfelügyelőre néz. A farkát a láb";közé huzza. Elsompo­lyog. Leül tőlünk valami tiz lé­pésnyire. és néz hol rám, hol a tanfelügyelőre. Valami öten ültünk az asz­talnál. Az esperes is ott volty Mindnyáj an nevettünk. Erre a kutya megcsóválja a farkát és visszajön hozzánk. —Eredj, hozd ki a pipámat, — mondom neki. S kérdem a tanfelügyelőtől: melyiket akarja, a cseréppi­pát, a csibukot, vagy a tajték­pipát? —A csibukot, — feleli a tanfelügyelő. No ezt magam se hittem, hogy megteszi a kutya. A mezei kis-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom