Kanadai Magyarság, 1953. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1953-01-24 / 4. szám
INNEN- ONNAN Mit írnak mások ? (Az alábbi idézett cikkek a szerzőik, illetve a nevezett lapok véleményét fejezik ki és nem feltétlenül azonosak lapunk álláspontjával.) “KETTŐS JÁROM ALATT” A Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányá-nak hivatalos körleveléből idézzük a következőket : A BONNI NYILATKOZAT A gyűlés lefolyása a beérkezett jelentések szerint impozáns volt. A Nyugat tudomására hozta az újabb nagy világcsalást, amit a csehszlovákok most Washingtonból készítettek elő. A gyűlésen a külföldi sajtó képviselői is megjelentek és az egész világsajtó foglalkozott a bonni gyűlés lefolyásával és az otthozott határozattal. A Bonnban meghozott határozat nem tesz pontot küzdelmünk után, a küzdelem kezdetét jelenti csupán. Elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a külföld tudomást szerezzen arról, hogy a Szabad Csehszlovákia Tanácsa nem jogosult a Csehszlovákia című börtönbezárt nemzetek nevében beszélni, másrészt arról is, hogy nincs szó nemzeti államról. Az egész világ évek óta most vett ismét tudomást arról, hogy mi magyarok ma is ott állunk az ősi talajon, hogy létezünk és jogainkat követeljük. Elégtétellel állapítjuk meg, hogy ez a gyűlés és határozata mindennél világosabban megmutatj a, mennyire szükség volt önálló Bizottmányunkra, hogy nincs aki helyettünk ezt a harcot megvívja. Ebből megérthették azok is, akik eddig nem értették, hogy a mi feladatunk nem a haj bókolás, a szép szavak hangoztatása, hanem kíméletlen küzdelem elnyomóink ellen, akár tetszik ez egyik vagy másik csoportnak. A Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányának egyesztendős működése sorozatos jele annak, hogy mit kellett és mit lehetett volna eddig is tenni, hogy nem szabad ölhetett kezekkel a küzdelmet holnapra hagyni. Most nincs annak az ideje, hogy íróasztali ábrándok kedvéért a semmittevést válasszuk, hanem akinek szivén fekszik a szebb, a jobb jövő, annak nyíltan ki kell állnia, fegyverbe szállnia, még ha stallumát el is veszti. Mi tudjuk, hogy ez a küzdelem nehéz lesz, de nem riadunk vissza és azt a teljes győzelemig folytatni fogjuk ! VAN-E KÜLÖNBSÉG SZTÁLIN ÉS TITO KÖZÖTT ? KANADAI MAGYARSÁG Ismeretes, hogy a Free Europe védnöksége alatt álló Szabad Csehszlovákia Tanácsa egy éves veszekedés után a Free Europe társaság egyenes utasítására újjáalakult. Nem elvi ellentétek nyugtalanították a kedélyeket, hanem egyrészt a pénzkezelés és annak elosztásának kérdése, másrészt a hatalomvágy. Mert a kettészakadt Tanács tagjai is egységesek voltak a nem szláv elemek kiirtásának kérdésében. Nem volt ellentét közöttük politikai indokból, mert hiszen mindkét csoport tagjai egyaránt felelősek Közép-Európa mai sorsáért. Száz esztendeje harcolnak a pánszláv eszme világuralmáért Oroszország vezetése alatt. Nekik ez a lényeges, a kommunizmus őket soha nem zavarta, most sem zavarja. A Benesek, a Ripkák már a második világháború alatt is ennek az eszmének megszállottái voltak erre volt beállítva egész politikájuk, hírverésük. Főkép attól a perctől kezdve, hogy Moszkva hadba lépett. Nem törődtek Churchill és Eden tilalmával, sem Nagy-Britannia kormányának tanácsaival minden kártyájukat az oroszra tették. Másodszor csapták be üres Ígéreteikkel a világot. Az első alkalommal Trianonban, a másik alkalommal a párisi béketárgyaláson. Az első világháború idején Párisban tanyáztak a második alatt Londonban s innen sikerült a győztes nagyhatalmakat félrevezetniük. Az elért eredmények elkapatták őket. Most Washingtonban ülnek és onnan próbálják szédíteni a világot. Ezúttal azonban tévednek, mert más a helyzet és ezt nem vették észre. Az előző helyzetekhez képest ugyanis két nagy különbség van. Az egyik, hogy nincs még nyílt világháború, a másik az, hogy most nem állanak tanú nélkül a világban és így nem hazudhatnak kényük kedve szerint. Mivel nincs nyílt háború, nem tudják kígyó módjára a háborús cenzúra segítségével aszabadszótmegfojtani, és így az eltiprott, szabadságuktól megfosztott nemzetek igazi képviselői szabadon válaszolhatnak és ránthatják le a leplet farizeus képükről. A két háború alatt a csehszlovák hírverésnek sikerült a Nyugat közvéleményével elhitetnie, hogy az új Csehszlovákia az a szolid bázis, amely Európát s vele együtt a világot megmenti egy újabb háború rémétől. Az első háború után a német veszéllyel fenyegették a Nyugatot, hogy azután kardcsapás nélkül engedjenek utat a németeknek és mindenkinél jobban szolgálják ki a német hadigépezetet. Azt ígérték, hogy az orosz kommunizmusnak gátat vetnek, hogy azután, a második világháború után minden kardcsapás nélkül a bajor határig ereszszék be egy éjszaka alatt az orosz katonai hatalmat. Ha volt ország, akkor Csehszlovákia volt az, amely saját hibájából kardcsapás nélkül hullott az oroszok ölébe. Csehszlovákia volt Közép-Európa egyetlen állama, amely nem volt megszállva, amelynek semmilyen szerződés által nem korlátozott hadserege állott fegyverben védelemre. Vezetői csúfosan elárulták Közép- Európát és elárulták a szabad Nyugatot. A második világháború után az orosz szuronyok oltalma alatt visszatért csehszlovák kormányzat első feladatul az országnak a nem szláv elemektől való megtisztítását tűzte ki, a másik feladata volt a gazdasági rendszer átállítása a kommunisták kívánságainak megfelelően. Könyörtelenül üldözték a magyarokat és németeket, gyilkolták, rabolták őket. így egyengették az útját a pánszláv világuralomnak, mely most a kommunizmussal párosult. Ennek érdekében szolgáltaták ki Kárpátalja népét az orosz önkénynek csak azért, hogy a hatalom birtokosai legyenek. Nagy Britannia kormányának tett ígéretük álnok megszegésével nem kormányoztak alkotmányos úton. A választójogból kizárták a magyar és német lakosságot s önhatalmúlag csak négy párt indulását engedélyezték. A választás a kommunisták győzelmével végződött. Az egyetlen ország ahol a kommunisták a választáskor győztek, pedig nem is volt megszállva. Nyoma sem volt ott olyan ellenállásnak, mint például a szomszédos, orosz megszállás alatti Magyarországon. Örömmel állították át gazdasági rendszerüket s megkezdték a féktelen államosítást. S hogy megmutassák, milyen örömmel végzik ezt, az első nagy állami ünnepüket, 1945 október 28-át használták fel arra, hogy Benes Ede elnök aláírja az államosításról, szocializálásról szóló elnöki dekrétumait, azokat aznap megjelentessék, hogy azután minden esztendőben megünnepelhessék. A következő esztendőben azután nagy volt a kiábrándulás Csehszlovákiában. Az u. n. polgári pártok, éppúgy mint a szocialisták, teljesen hitelüket vesztették. S mikor a teljes hatalmat önként átengedték a kommunistáknak, a nép elfordult vezetőiktől. Tisztában voltak azzal, hogy saját bűnösségük, áldemokráciájuk okozta a rendszerváltozást. Az uj helyzetért felelős politikai vezetők sorra hagyták el az országot. Megírták róluk, hogy a kommunisták beleegyezésével “szöktek” s hogy ez volt Benes kikötése, amikor a tiszta kommunista kormányt kinevezte. Csehszlovákia minden lakosa azt várta, hogy ez a hitelétvesztett társaság a névtelenség homályába burkolódzva tengeti majd szánalmas életét. Nem így történt. Ahogy az első háborúban Franciaországot, a- második háború elején Angliát sikerült megszédíteniök, harmadízben egy ma már halott amerikai nagykövet került hálójukba. Ezt rokoni kapcsolatok segítségével szédítették és ő egyengette útjukat Washingtonban, ahol előzőleg már igen elkeseredett hangok hallatszottak Benes és Masaryk árulása miatt. Nagynehezen sikerült az Egyesült Államokba bejut-6 niok. Előbb egyenként s mikor látták az amerikai kormányzat jóhiszeműségét, csoportosan. Egyik a másikat igazolta. Azután a csehszlovák, rokonság segítségével egy szép napon őket ismerte el a Free Europe Commitee Csehszlovákia képviselőinek és folyósította nekik anyagi támogatását. Ez még 1949-ben történt. Akkor még oly szerények voltak, hogy programmot nem adtak, nehogy idő előtt leleplezzék sötét céljaikat. Most azután 1952-ben, amikor a Nat. Comm, for a Free Europe unszolására a szemben álló két csoport a baksis érdekében kibékült s ismét egy szervezetet létesítettek, már levetették álarcukat. De nem az amerikaiakra támaszkodva! Most már maguk mögött érezték az uj csillag, Tito védő kezét is. Ennek a kommunista és ugyancsak szláv vezérnek oltalma alatt már programmot is adtak. Ez a programm megcsúfolása a demokráciának, Csehszlovákia népei kívánságának. Alig, hogy megjelent a Szabad Csehszlovákia Tanácsa hivatalos programm ja, az érdekeltek között a felháborodás vihara száguldott végig. A felháborodás oly nagy volt, hogy a Free Europe nem is merte rádió útján kisugározni. Ezért a Free Europe rádiószolgálata részére hamarosan egy rövidebb deklarációt készítettek, hogy port hintsenek a világ szemébe. De ez a nyilatkozat nem tévesztette meg az érdekelteket. Mind a programm, mind a deklaráció fenntartja a magyarok könyörtelen üdlöztetését, a szudetanémetek deportálását, a szlovák nemzet leigázását, a kommunista gazdasági rendszer folytatását és ráadásul rabló kezét ismét kinyújtja Kárpátalja felé. A programm és a deklaráció közös védekezésre késztette az érdekelt nemzetek jogos képviselőit. A Csehszlovákiába kényszerített népek, még a csehek vezetői is, azonnal tanácskozáshoz láttak és előzetes tárgyalások alapján a vendéglátó szudetanémet szervezet : a Sudetendeutsche Landsmannschaft vezetője, Lodgeman volt szenátor, az érdekelt csoportok megbízottait nagygyűlésre hívta össze Bonnba, 1952 október 10-re. A Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmánya elnöksége képviseletével dr. Olsvay Kázmért bízta meg. — Jugoszlávia semmiben sem különbözik a többi kommunista népköztársaságtól — mondja az Osservatore Romaí no, a Vatikán napilapja. — Titóból — így folytatja a cikkíró, Frederico Alessandrini — hiányzik a legkisebb jóindulat is. Jugoszlávia ugyanolyan módszer alapján jár el az egyház ellen, mint a többi kommunista állam. Ugyanúgy némítja el a katolikus sajtót, ugyanúgy zárja be a szemináriumokat, az ifjúságot ugyanúgy hurcolják el kényszermunkás brigádokba, hogy ott erkölcsileg szétrombolják a lelkét. Párisi jelentés is azt mutatja, hogy Tito szerepe kezd mind világosabban megmutatkozni a nyugati világ közvéleménye előtt. Párisban most tették közzé egy magasrangú belgrádi tisztviselő bizalmas nyilatkozatát, amelyben elmondotta, hogy Stepinac kardinális sorsát ugyanazon a kormányértekezleten döntötték el, ahol Tito kimondotta a Vatikánnal való szakítást. Rankovic szerb kommunista belügyminiszter indítványozta : amennyiben Tito elutasítaná az angol meghívást, akkor azonnal ajánlják fel Stepinacnak a választást, vagy visszamegy börtönébe, Lepoglavára, vagy eltávozik az országból. Ha Tito mégis elmenne Angliába, akkor minderre ne kerüljön sor, csak azután, hogy Tito visszatér Londonból. A kormányértekezlet végül is úgy döntött, hogy nem viszik vissza börtönébe Stepinacot, mivel a tapasztaltak szerint a börtönben lévő kardinális igen sok kárt okoz, és ezért Stepinacot, ha önként nem hagyná el az országot, erőhatalommal fogják kivinni az osztrák, vagy a trieszti határra és így távolítják el az országból. Stepinac már eddig is igen sok kellemetlen pillanatot szerzett a diktátornak Tito egykori fegyvertársa, Randolph Churchill, aki valamikor a partizán háborút folytató diktátor angol összekötő tisztje volt, is megszólalt : — Nagyon téved Tito — mondotta az angol miniszterelnök fia, — ha azt hiszi, hogy csak az angol katolikusokat bőszítette maga ellen. Azt hallom, Tito szerint a Vatikán indított Angliában Jugoszlávia ellen kampányt. Tito nagyon messze van a valóságtól, ha komolyan hiszi, hogy a római katolikus egyház üldözése miatt a jugoszláv kommunista párt elleni felháborodás csupán a római katolikusokra, vagy akár a hithű keresztényekre is korlátozódik Angliában. A vallásüldözés mindenkinek a megvetését kiváltja. 1953 JANUÁR 24. Senki sem fog visszariadni annak a kifejezésétől, hogy amikor Tito ezekről a kérdésekről beszél, még mindig a Kreml közismert szótárát használja, amiből pedig — mi már így gondoltuk — kinőhetett volna. Randolph Churchill egyben téved : ez nem Tito szótárában, hanem természetében gyökerezik. Szótárat még cserélnek néha a zsarnokok, de természetet soha. A diktátorok — a Vatikánnak van igaza — seriímiben sem különböznek egymástól. Újításra biztatnak a kanadai müvészkritikusok A torontói Műcsarnok által a Canadian Society of Painters in Watercolor 27-ik évi kiállításán tartott beszédében a neves kanadai művészkritikus A. Y. Jackson mutatott rá a művészkritika utolsó negyedszázadában mutatkozó lényeges változásra. Huszonöt évvel ezelőtt minden kiállítást, hol akármilyen jelleggel is újítás mutatkozott a művészkritikusok lebíráltak, ahogy csak tudták. Napjainkban azonban a kritikusok csak úgy, mint a művészek mindig újabb meg újabb művészi megj elenítéseken, megoldásokon fáradoznak. Az ország minden részéből a kiállításra beküldött s elfogadott vízfestmények, számszerint 88 darab, 56 festőtől, a Toronto Árt Gallery termeiben febr. 22-ig láthatók a kiállításon. Az 1925-ben alapított társaság ma, Kanada minden tartományát felölelve, 41 állandó taggal s sok száz nem-tag pártfogó munkásságával rendelkezik. Uj tagjait olyan nem -tagok köréből választja, kik a társaság évi kiállításán munkájukkal “kiváló teremtő-erőről s nagy technikai felkészültségről” tettek tanúbizonyságot. Canadian Scene. ORVOSSÁGOK EURÓPÁBA legolcsóbb áron egész Kanadában ! Kérje ingyen árjegyzékünket ! STARKMAN GYÓGYSZERTÁRA 463 Bloor St., W. Toronto. Jókai Mórj^ _Az_Uj I öldesúi ban annak, aki meg akar halni, inkább szabad türelmetlennek lenni, mint annak, aki esküvőre készül. Jaj, de azalatt már el is temethette volna a halottját a tisztelendő úr, amíg azok a hosszú órák egymásután lefolytak ; elmúlt egy óra, két óra, három óra éjfél után, a kocsi még sem jött vissza. Már bizonyosan rablók fogták 6l ! De ne tessék félni. Kocsirobogás hangzik, most hajt be az udvarra a hintó. — No, valahára hát megérkeztek ! Tudtam én, hogy nem nyeli el őket a cethal ! Ugyan megszepegtettek már magamat is. No miss, most már bátorság és erő. — Uram, én nem állok jót magamról, midőn ismerős lépteit meghallom ; ah ! Azonban az ismerős léptek sokáig nem akartak hallatszani s azt képzelheti mindenki, hogy az ájulás előkészületeit sokáig tartogatni valami kellemetlen. Elmúlt öt perc, még sem kopog a folyosón senki. No, mi történik odakünn ? Már csak kénytelen volt Vendelin úr engedelmet kérni Natalietől, hogy egy pillanatra egyedül hagyja a szobában, mert meg kell már nézni, hol maradtak az illetők ? Vendelin úr kilépett a folyosóra ; valakit látott annak végén állani s messziről üdvözlé : — Alászolgája tisztelendő úr, tessék, tessék. Csak azután, hogy közelebb lépett hozzá s szemei hozzá szoktak a külsötétséghez, vette észre, hogy saját köpönyegét hívogatja olyan szívesen, mely a porolófán függ száradás végett. Az udvaron állt az üveges hintó, melynek lámpásaiból már kiégett az olaj, a kocsis jártatta csendesen az udvaron a kifogott lovakat. — No, Anton, Anton ! — Jó reggelt, — mordul vissza a vén kocsis. — Mit jó reggelt, te ostoba, én még le sem feküdtem. — Én sem, de azért reggeledik. — No hát mi történik ? Mit csináltok ? — Mit csinálunk ? Hát én a lovakat j ártatom ; azok meg velem jönnek. — Ne bolondulj ; hát a többiek ? Jókai Mór :__________________________Az Uj Földesúr mesebb hivatás, mint egy nőnek megosztani egy szeretett férj fájdalmait, szenvedéseit ! Ez a legdicsőbb feladata egy gyönge női kebelnek, melyben legerősebbnek mutathatja magát. Miss Natalie ! — szólt közbe egy profán hang. Az érzékeny keblek szétriadtak. Eliz kiáltott a másik szobából ; őt a nagy tervezésben ott felejtették a zongora mellett s ő már kezdte erősen unni magát. — Miss Natalie ! Engedelmével. Numero Eins várfogoly alázatosan kérdi, hogy hány órai zongorasáncmunkára van ítélve ? Úgy ? Ezt föl kell menteni. — Eliz kisasszony szobájába térhet és festőállványához ülhet. Ah, tehát épen grátia ! Eliznek szenvedélye, vigasztalása volt a festés ; amellett elült volna napestig s ha kezébe vehette a rajzónt, reszketett érte, hogy ismét le kell azt majd tenni. Csak azt a sok unalmas mintaképet me rajzoltatnák akkor is vele, hanem engednék a fejéből alakokat, arcokat, torzképeket előállítani. Ezekért rendesen szidást kap. Legnagyobb engedmény az, ha természet után szabad neki virágcsoportokat, felszelt dinnyéket s más afféle ártatlan tárgyakat lemásolni. Az bizonyos, hogy mikor rajztáblához engedik ülni, akkor nem kell neki őr. Oda van láncolva. Miss Natalie egész nap ráért Herminnel a tervet jól kifőzni. Hermine gondoskodni fog, hogy a miss észrevétlen kimehessen és visszajöhessen a vak ajtón, hogy a háziak semmit meg ne tudjanak s még az éjjel fog írni atyja után, melyben felvilágosítja őt a történtekről s engesztelődésre hangolja haragjának tárgya iránt, kinek ily komoly szándékai voltak s ki nem titkos kém, se nem nőcsábító, hanem egy félreismert nemes szív. Soha semmi reaktió nem várta nehezebben, hogy sötét legyen. Az estebéd is sokkal hamarább és gyorsabban ment végbe, mint máskor. A cselédeknek meghagyatott, hogy jókor bezárjanak minden ajtót, mert kétszeresen kell vigyázni, mikor a lovag úr nincsen otthon. Eliznek is elengedték a vacsora utáni fej számvetést. Minthogy ma jól viselte magát, mehetett korán aludni. Jókai Mór :__________________________Az Uj Földesúr Tíz óra tájon már csöndesen volt a kastély, az utolsó lámpafény is kialudt, csak az éji lámpáké világított még a kisasszonyok lakosztályában. Két egymásba nyíló szoba volt az, melyek közül a folyosóra szolgáló volt a Herminé és a nevelőnőé, ebből nyílt egy kis szoba, melyben Eliz aludt. Ennek nem volt külön kijárása. Eliz szobájának ablakán be volt téve a zártába; a másik szoba egyik ablakán ezt kinyitották. Ez volt a jel Vendelin úrnak arra, hogy idejében rendben van minden. Viszont Vendelin úr részéről az volt az összebeszélt jeladás, hogy általa egy kavics fog a világított ablakra felhaj íttatni. A kavicskoppanás nem sokára hallható volt. A miss arra kérte Hermint, hogy tegye a szive tájára a kezét, mennyire dobog ! — ami csakugyan úgy is volt. Azzal shawljába burkolózva, lekisérteté magát Herminnel a csigalépcsőn s midőn a vak ajtóhoz értek, átadá neki annak kulcsát, melyet Ankerschmidt különösen a miss gondjaira bízott s ott még egyszer megölelve növendékét, a nyitott álajtón kilépett az udvarra. Hermin a gyertyát is eltakarta e percben, hogy fényt ne vessen ki a nyíláson. Azzal ismét becsukódott az ajtó. — Itt vagyok, miss, susogá Vendelin úr, ki a falhoz lapulva állt, s karját nyujtá az elrablandó hölgynek. — Oh, mint félek ! sipegé az finomkodva. Ilyen sötétben. — Zsebemben a lámpa ; a kertben előveszem. — Ah, nincsen kígyó a kertben ? — Dehogy, azok most téli álmukat alusszák. — Director úr, — suttogá a delnő, kísérője karját jól megcsípve ; — én nem tudom, nem ájulok-e el, ha “barátját” meglátom. — No afelől legyen nyugodt. Ő most épen távol van. — Távol ? — De mindjárt hazaérkezik. Hintómmal a szomszéd faluba ment a lelkészt elhozni. Félóra múlva itt kell lenniök. Addig pedig megszokja kegyed az állapotot. Miss Natalie azonban mindamellett visszavonhatatla— 135 — — 132 — — 133 —
