Kanadai Magyarság, 1952. június-december (2. évfolyam, 23-51. szám)

1952-06-14 / 24. szám

*

1952 JUNIUS 14

KANADAI MAGYARSAG

Filtrálható virus betegségek alatt a fertőző betegségek azon formáját értjük, melyeket a közöséges fertőző csiráktól eltérően a régebb ismert legerősebb nagyitóval sem iehetett látni. A közönséges górcső 800—1000- szeres nagyítással nagyon szépen mutatja az apró, szabad szemmel láthatatlan egysejtű élőlényeket, azonban még a 25 ezerszeresen nagyító quartz mikrozskóp sem bírja föltárni a vírusok világát s ezért hívták láthatatlan kórokozónak, vírusnak. Ezeket az egyesek szerint élőlényeket, mások szerint csak egyszerű, szerves anyagokból álló, de szervezett életet nem élő élősdieket. Körülbelül 2 évtizede, az ultramikroszkópnál is nagyobb erejű — 80—120.000-szeresen nagyító — atomsugárzáson alapuló úgynevezett elektron-mikroszkóp segítségével már a vírusok eddig láthatatlan világa föltárult, ha nem is a tudósok vizsgáló szeme, de a még tárgyilagosabb fényképező lencse előtt. Ugyanis — e mozsárágyú kinézésű és nagyságú nagyító műszertelepben nem lehetséges emberi szemmel látni — csupán a tárgylencse felvételei rögzítik lemezre a különleges eljárással preparált anyagok elektronsugárban adott árnyékát. A sötétben minden tehén fekete — mondja a jó magyar tapasztalat s így még az idő rövidsége folytán éppen csak fellebbenhetett a láthatatlanság fátyla, de a vírusok szerkezete, anyagi öszszetétele s a kórokozók élettana természetesen nem oldódhatott meg egy csapásra, még ezzel a csodálatos szerszámmal sem.

Filtrálható, szűrhető élőlények vagy betegség-okozók: ez a másik fontos tulajdonság, amit meg kell magyaráznunk. Ez azt jelenti, hogy a majdnem víztisztaszürlet, mely a baktérium-szűrők porcellán pórusain átmegy a

szűrőn, hagyva olyan “óriási” lényeket, mondjuk, mint a TBC kórokozója, — ez a folyadék beoltva betegséget idéz elő állatban vagy emberben.

Másik lényeges különbség a két csoport: baktériumok és vírusok között s ez lényegesebb, mint a fizikai nagyság különbség — a vírusok csak sejteken belüli élősködők. Például a Polio-vírus az idegsejtben él, ott érzi legjobban magát — a fültőmirígylob (mumps) a fültőmirígy sejtjeiben, a száj és körömfájás vírus ismét más helyen, más sejtekben és így a többi.

Ez a tulajdonság egyúttal azt is mutatja, hogy mily nehéz ezen élősdiek elleni védekezés, mert minden pörölycsapás, mely őket célozva elsősorban az őket fedő sejteket éri. 0

Felsorolunk néhány fontos vírus betegséget : gyermekbénulás, kanyaró, bárányhimlő, fekete himlő, veszettség, stb.

Bár a vírusok tudománya elég fiatal, csupán pár évtizedre tekint vissza, még is a két legeredményesebb védőoltás, mely egyúttal a legrégibb és vírusok ellen született meg : Ez a himlő oltás és a veszettség elleni oltás, az előbbi Jenner tapasztalatai eredménye, az utóbbi Louis Pasteur lángeszű kísérletei eredménye.

Dr. Kovács Ernő.

. . Kérjük azon Olvasóinkat, akik előfizetéseikkel hátralékban vannak szíveskedjenek azt haladéktalanul beküldeni, nehogy a lap küldésében fennakadás álljon be.

Hirdetési osztályunk telefonszáma: MO-0718. Hivatalos órák: reggel 8 — 12-ig délután 4 — 8-ig.

MAGYARBETUS ÍRÓGÉPÉT Részletre is!

KIADÓHIVATALUNKNAK

AZ ELSŐ CSÓK

Irta : Béla deák.

Máramarossziget volt ifjúságom, álmaim boldog kisvárosa. Az árnyékos Szalaván, a Pop Iván és a Gutin kéklő csúcsai árasztották magukból azt a tavaszi szellőt, amely életem hajójának frissen kibontakozó vitorláit fújta. Az álmatagon suttogó kárpáti fenyvesek, mélabusan búgó havasi kürtök és a négylevelű lóherék ritkaságát messze felülmúló havasi gyopárok romantikus, kedves virága volt ez. Ott értem meg életem első tavaszának ébredését, ahol a Tisza, meg az Iza folynak öszsze, ahol a fodrosán rohanó, csacska hullámok elmerednek a piaristatemplom harangjának fennen, étheri magasságában zsolozsmázó angelus-ával.

*

Tizennégy éves, csaknem felnőtt, komoly “férfi” voltam, amikor ő még csak tizenhárom és félesztendős kislány volt. Az a félév akkor még rettentő sokat számított az én szememben. Jogot adott hozzá legalábbis, hogy Sárit egy kicsit félválról vehessem, hogy leereszkedőn lekislányozzam. Igaz, hogy ezt csak úgy tehettem meg, hogy egy félévet még hozzávágtam a saját “férfikorom”-hoz, miáltal egy teljes esztendővel idősebbnek tüntettem fel magam, mint amennyi ő volt. Ezt pedig nyugodtan tehettem, mert Sári általában első szóra mindent elhitt és mindenen csodálkozott.

Leginkább erőmutatványaimmal tudtam lenyűgözni.

Kézenállást csináltam, néhányszor behajlítottam a karomat és újra kinyomtam.

Sári csillogó szemmel nézte.

— Jé, hogy maga milyen erős! — csodálkozott megenni valóan csacsi, tátott szájjal.

— Ez még semmi. — mondtam fölényesen — ugyanezt megcsinálom a háztetőn is, közvetlenül az eresz fölött.

— Igazán ? — ámult el Sári újra.

— Ha nem hiszi el, jöjjön ki az-udvarra és várjon meg, amíg kijövök a padlásról.

Erre már aztán megrémült.

— Ne, — fogta könyörgőre — az Isten szerelmére csak ezt nem. Inkább elhiszem.

Odatartottam a kinyújtott karomat neki.

— Akkor legalább ezt hajlítsa be, ha tudja.

Sári ezt is megpróbálta, de természetesen csak reménytelen erőlködés lett belőle. Kivörösödötten, bánatos tekintettel hagyta abba.

— Nem tudom. Maga igazán nagyon erős.

— Az csak természetes — adtam továbbra is a fölényest — nekünk, férfiaknak erősebbeknek is kell lennünk, mint maguk, gyönge nők.

Ez a beszélgetés Máriássyék üvegese verandáján hangzott el, ahol a zongoralecke lezajlása után kettesben fogyasztottuk ozsonnánkat, ami a hatalmas két csupor kávé után egy-egy púposra megrakott tányér porcukorral bőségesen behavazott,

mennyei illatu szaníócából állt.

Sárival együtt jártunk zongoraórára Krómberger Fáni kisasszonyhoz. Együtt kezdtük három évvel azelőtt és én már Bertinit és Chopin-t játszottam, ő még mindig csak a második Chován-nál tartott. Azért kért meg Sári édesanyja engem, hogy zongoraóráról haza jövet gyakoroljuk át együtt a leckét, mert attól Sári számára is jobb haladást remélt.

En persze boldogan vállaltam ezt, mert tetszett nekem Sári és szerettem vele együtt lenni. Ennél kitünőbb alkalmat még a legmerészebb álmomban sem tudtam volna kigondolni, az együttlétre és amellett még férfiúi fölényemet is csillogtathattam Sári előtt, hiszen kettőnk közül én voltam a “tanár” és ő “a tanuló”. Ment is szépen simán a dolog. Szorgalmasan járogattam hozzájuk minden egyes zongoraóra után és lelkiismeretesen átgyakoroltattam Sárival a kapott leckét. Sári szépen haladt és Máriássyné nagyon meg volt velem elégedve.

Egyszer azonban valami gyerekes szamárságon csúnyán öszszevesztünk. Annyira, hogy Sári a nyelvét öltötte rám, én pedig viszonzásul lovagiatlanul meghúztam a copfját és aznap el sem mentem hozzájuk a zongoraleckére.

Csak később, amikor maga Máriássyné szaladt át értem, hogy az Istenért menjek már, mert a lánya hisztériás sírógörcsökben fekszik, egy szót sem tud kiszedni belőle, de ő feltételezi, hogy Sári azért sír, mert én nem akarom átvenni vele a leckét.

Erre már aztán beadtam a derekamat és átmentem.

Sári először még nem akarta elhinni, hogy én is ott vagyok és vállait rángatva, változatlanul zokogott arccal a díványra borulva.

Oly furcsán, idegenül éreztem magám ebben a nem várt jelenetben és annyira meghatott a kislány sírása, hogy alig tudtam megszólalni.

Még az asszony ismételt unszolására is igen keservesen ment.

— Itt vagyok Sárika. .. Kezitcsókolom. . .

Püff neki ! Ezt megcsináltam.

Életünkben először köszöntöttem Sárit “kezkcsókolonT’-mal és én is majdnem elbőgtem magam.

De megérte.

Sári, mint akit villamosáram ütése ért, hirtelen abbahagyta a sírást, felállt. Hozzám jött és a könnyein keresztül átszellemült, idvezült mosollyal, rám-, mosolygott.

Ebben a pillnatban nyílt az ajtó Schmidt doktorné lépett be rajta. Bennünket figyelemre se méltatva egyenesen Máriássynéhoz fordult.

— Nem jönnél át drágám, néhány percre. Össze kéne állítani azt a ruhát, de én nem merem nélküled.

Máriássyné a szokott kedves mosolyával nézett ránk.

— Gyerekek — mondta még mindég békítőn — ti addig szépen elvégzitek a zongoraleckét. Az uzsonna ott van már az asztalon. — Aztán válaszunkat sem várván a doktornéhoz fordult — Mehetek szivem, ha akarod — és elmentek.

Egyedül maradtunk.

Sári félszegen copfjának a szalagját babrálta, én sután és esetlenül, egyik lábamról a másikra álltam. Sokáig nem jutott semmi sem az eszembe, de aztán arra gondoltam : sokat hallottam apámtól, hogy a hölgyekkel szemben lovagiasan kell viselkedni, ami abból áll, hogy mindig a férfiaknak kell engedniük.

Erre a gondolatra olyan hirtelen csaptam össze a két cipőm sarkát, hogy Sári ijedten öszszerezzent.

— Bocsásson meg — mondtam rekedten — amiért. . . amiért meghúztam a haját.

Sári arca újra felderült és ibolyaszemei oly tágra nyíltak, hogy majd elnyelt velük.

— Hát lehet haragudni magára, Berci — mondta áhítattal és közelebb lépve egy lépéssel a kezét nyújtotta, amely forró volt és érezhetően remegett.

Es akkor, nem tudom már hogy,^ de a fiatalság delejes áramának irányítása folytán, a szánk valahogy egymásra talált és én megcsókoltam Máriássy Sárika édes, szűzi ajkait és a szivem oly csodás, szép muzsikát dalolt, hogy máig sem tudtam elfelejteni.

Életem első csókját Máriássy Sáritól kaptam. Illetőleg én adtam neki. Azaz helyesebben egyszerre, csókoltuk meg egymást. Egészen tökéletesen úgy fejezhetem ki magam, hogy a szánk valami csodálatos mágneses erő vonzása következtében egymásra talált, mint a virágillattól elbódult méh a virág kelyhére, mint a nap hevétől eltikkadt vándor a forrás hűs vizére, mint a társtalan gerle a párjára, mint ahogy két érintetlen, üde, fiatal száj egy soha nem kerésett alkalom természetes adottsága folytán megtalálja egymást és öszszeforr hosszan, ismeretlen, vad, de édes és forró izeket adván és kapván egészen az ájulás határáig.

Itt ég bennem most is az első tiszta, édes csóknak az emléke, mint ahogy itt ég bennem ifjú életem első ártatlan szerel* mét megtestesítő Máriássy Sári örökfiatal, szűzi képe is. Azt nem tudom, hogy mások is olyannak látták-e őt, mint amilyennek én, de én gyönyörűnek láttam akkor, eszményien szépnek, szinte tökéletesnek.

Pedig voltaképen még alig nyiladozó, törékeny leánybimbó volt csak. Most is előttem áll matrózgalléros intézeti blúzában, különös nagy nyílású, de hosszú szempillákkal árnyékolt ibolyakék szemével, sejtelmes virágillatot lehelő két barna hajfonatával.