Kanadai Amerikai Magyarság, 2007. augusztus-október (57. évfolyam, 32-42. szám)

2007-10-13 / 41. szám

2007 .október 13.- 41.szám- £ÍIi\@iM5SSB -7.oldal kultúra AMERIKA, OH... Ifj. Fekete István Amerikában egyre va­dabb iramban terjed a ke­rékpározási mánia! A bicik­lizés megszállottjai között éppen úgy megtalálhatók a kelekótya bakfisok és a bra­­vúroskodó sihederek, mint a rozoga lábú aggastyánok és petyhüdt izmú aggleá­nyok... Nem hallgathatom el, amikor én befejezem földi pályafutásomat, és nem ke­rülök azonnal a mennyek országába, az csakis azért lesz, mert életemben sok száz órát töltöttem azzal, hogy erősen illetlen szava­kat és átkokat ordítoztam az utamba kerülő és a közleke­dési szabályokra fittyet há­nyó, idióta biciklizőkre! Nejem őnagysága, mikor kislányunk nyolcéves lett, beszervezte őt az autóveze­tők elsőszámú közellensé­gének számító biciklizők közé! Esténként és hétvége­ken együtt kerékpároztak, míg én az akkor négyéves fi­unkra vigyáztam otthon. Amikor az István Mátyás nevű srác - családtagoknak Matyi, haveroknak és haver­nőknek Ish - hatéves lett, nőm családi sporttá nevezte ki a kerékpározást. Amikor kellemes volt az időjárás, szép tavaszi, nyári, őszi vasárnap délutánon­ként „túráztunk”. Elöl ke­rékpározott nőm, mögötte Ildikó, aztán a megállás nél­kül idétlenkedő Matyi pedá­­lozott. A sort Brandy nevű kutyánk, és én zártuk be. Gályarabok arcán nagyobb öröm látszott, mikor öt perc pihenőt kaptak, mint az enyémen, mert arra gondol­tam, hogy milyen érdekes baseball-, kosárlabda-, fut­ball- stb. meccseket mulasz­tok el apai „kötelességteljesí­tésem” miatt. És még nem is szólhat­tam, mert akkor jött a jól is­mert szöveg, hogy:- A rendes apák, hogy örülnek, mikor családjukkal ilyen kellemes túrákat tehet­nek! Persze, hol vagy te a rendes apáktól?! Még egy ilyen kis áldozatért is könyö­rögnöm kell neked! Mondd, miért nősültél te meg egyál­talán...?!- Ez a kérdés bennem is gyakran felvetődik... - vála­szoltam egyszer, s utána na­pokig nagyon fagyos volt a hangulat meleg családi ott­honunkban. Az 1990-es évek végén munkahelyem főmuftijai között is voltak, akik bicikli­aberrációban szenvedtek! És az volt a rögeszméjük, hogy azért, mert hetente egy-kétszáz kilométert ke­rékpároztak, ők sokkal egészségesebbek, mint a nem bicikliző és nem spor­toló - tehát normális - pol­gártársaik! Ez még nem is lenne baj, mert sok fanatikus őrült ro­hangál a földön. A hiba ott van, hogy vállalatom fővezé­rei úgy gondolták, akik fizi­kailag jó kondícióban van­nak, azok szorgalmasab­ban, fürgébben és eredmé­nyesebben dolgoznak. Ezért aztán egyik nap, a vállalat je­lentősebb alkalmazottjainak - köztük természetesen a legjelentősebbnek, tehát ne­kem is! - meg kellett hallgat­ni egy előadást. Egy olyan pokolian unalmas előadást, ami a kerékpározás előnyeit és nagyszerűséget kívánta propagálni. Az előadó Vicky Reay névre hallgatott, és mint ki­derült, a Chicagoland Bicycle Federation program­­igazgatója volt. A dicséretre­­méltón csinos, ifjú hölgy na­gyon kellemes benyomást tett rám és még kellemesebb gondolatokat ébresztett ben­nem. Szinte el sem tudtam hinni róla, hogy olyan lélek­tani rendellenességben szenved szegényke, hogy kerékpározás a mániája! Vicky bájos mosolygás­sal - és érdekfeszítően ki­domborított felsőtesttel - nagyfontosságú tudnivalók birtokosává tett bennünket. Többek között megtudtuk tőle, hogy Amerikában, 1999-ben 19 millió felnőtt és 28 millió gyerek­­kerékpárt adtak el. jJt... 1 Chicago­­ban és környé- ÍL kén 57 ke- „ rékpárklub M van, és még 'IHpígA a legkisebb 1* is legalább 200 m tagot számlál. A §| , Wk klubokban több | száz 80 éven felü- 1MHH li tag van, akik ” évente legalább ötezer kilométert bicikliznek. (Az 1999. évi naplómból írom ezt a történetet, és gondol­koztam, hogy a fenti adatot betegyem-e a beszámolóm­ba...?! Remélem, hogy nőm nem olvassa ezt a rovato­mat, mert még elővetetné velem a pincében porosodó bicajomat, és rákényszeríte­né, hogy kezdjek újra kerék­pározni. Elvégre, ha 80 éven felüli agg kakaduk bringáz­hatnak, akkor egy 75 éves gyerekember, mint én, akár a francia nagydíjon is indul­hatna!) A szép kis Vicky befeje­zésül legalább tíz percig a rendszeres kerékpározás egészségügyi nagyszerűség­ét ecsetelte. Lelkendezve di­csérte, hogy müyen jó ha­tással van a vérkeringésre, szívműködésre, tüdőkapaci­tásra, lábizmokra, súlysza­bályozásra stb. stb... Az előadást koktélparti követte, ami alatt beszélge­tésbe elegyedtem a kerékpá­rozással egyáltalán nem kapcsolatos gondolatokat ébresztő előadónővel.- Láttam, hogy milyen megtisztelő figyelemmel hallgatta szavaimat... - mondta a szép kis hölgyike. - Ebből arra következtetek, hogy rendszeresen kerékpá­rozik, vagy pedig erősen foglalkoztatja a gondolat... Tipice jó ember vagyok, s nem volt szívem csalódást okozni szegénykének, ezért azt mondtam:- Gyerekkorom óta rend­szeresen kerékpározom, s valamikor versenyeztem is Magyarországon. El sem tudnám képzelni az élete­met kerékpározás nélkül, és, hogy hetente legalább két-háromszáz küométert le ne hajtsak! Lehet, hogy őrültnek tart, de rabja va­gyok a kerékpározásnak... - suttogtam, mintha szörnyű titkot árultam volna el neki. (S közben büszke voltam magamra, hogy szenilisedő, vén hülye létemre, még mindig Háry János-i szöve­geket tudok leadni a nők­nek.) Búcsúzóul Vicky közölte velem, hogy minden hónap első szombatján vacso- Mfe rával és tánccal egy- Égt bekötött gyűlést tar­tanak a székházuk­­m ban, melyet kiilön­­■l bözőkorú nők és férfiak látogat­­nak. : Bk - Hétkor ■k kezdődik a ■ gyűlés, és ■ fél kilenc- Rifl| kor a va­csora... - mondta Vicky, és át­adta névjegy­­kártyáját. - Magának köz­tünk a helye!- Lehet, hogy egyik szombaton elmegyek a Bicycle Federation gyűlésé­re... - mondtam otthon ne­jemnek. - Talán kedvet csi­nálnak nekem a kerékpáro­záshoz, és akkor együtt bi­ciklizem majd veled, drá­gám... Nőm nem szolt, de a sze­mében határozott gyanak­vás volt. Elszomorító, hogy a nők milyen igazságtalanok és alaptalanul gyanakvók a fér­fiakkal szemben. Még a leg­ártatlanabb tetteink mögött is valami förtelmes disznó­­ságot gyanítanak! A legnagyobb állami kitüntetés az írónőnek Szabó Magda Nagykeresztje Sólyom László köztársa­ság elnök - a miniszterel­nök előterjesztésére - a Ma­gyar Köztársasági Érdem­rend Nagykeresztje (polgá­ri tagozata) kitüntetést ado­mányozta Szabó Magda írónőnek. A Kossuth-díjas alkotó, aki a napokban ün­nepelte 90. születésnapját, Budapesten, a Sándor-palo­tában vette át az elismerést. Az indoklás szerint Sza­bó Magda rendkívüli műfa­ji gazdagságú, az ifjúsági irodalomtól a színpadi al­kotásokig terjedő, a magyar és a világirodalmat egy­aránt gazdagító, határain­kon túl is nagyra becsült munkássága elismerése­ként részesült a kitüntetés­ben. Sólyom László az írónőt méltatva kiemelte: a nagy­kereszt a legmagasabb ki­tüntetés, ami egy életmű összegzéséért adható. Mint mondta, köszönettel tarto­zik mindazért az élmé­nyért, amit Szabó Magda az olvasóknak szerzett mű­veivel. A köztársasági el­nök személyes háláját fe­jezte ki azért, hogy Szabó Magda múlt századdal fog­lalkozó műveiben hitelesen megörökítette a vidéki ér­telmiségi világot. „Egy olyan világot, amely na­gyon fontos, hogy fennma­radjon” - hangsúlyozta Só­lyom László. Szabó Magda megkö­szönve a kitüntetést úgy fo­galmazott: „nagy nap ez az embernek, a tanárnak, az írónak. (...) Nagyon furcsa pillanat ez, nem érdemiem meg, de nagyon boldog va­gyok, hogy megkaptam” - mondta. Szabó Magda 1917. októ­ber 5-én született Debre­cenben. Szülővárosában érettségizett 1935-ben; 1940-ben a debreceni egye­temen kapott latin-magyar szakos tanári és bölcsész­­doktori diplomát. A helyi Református Leányiskolá­ban, majd Hódmezővásár­helyen tanított 1945-ig, amikor a Vallás- és Közok­tatásügyi Minisztérium munkatársa lett. 1949-ben megkapta a Baumgarten­­díjat, de még abban az év­ben visszavonták tőle és ál­lásából is elbocsátották; egészen 1958-ig nem publi­kálhatott. Ebben az időben általános iskolai tanárként dolgozott. Szabó Magda Az eredetileg költőként induló Szabó Magda 1958 után már regény- és dráma­íróként tért vissza. A Fres­kó és Az őz című regények hozták meg számára az or­szágos ismertséget. Ettől fogva szabadfoglalkozású íróként élt. Számos önélet­rajzi ihletésű regényt írt, az Okút, a Régimódi történet és a Für Elise saját és szülei gyermekkorát valamint a XX. század elejének Debre­cenjét mutatja be. Sok írása foglalkozik női sorsokkal és kapcsolataikkal, például a Danaida vagy a Pilátus. Nevéhez olyan további népszerű művek kötőd­nek, mint a Katalin utca, Az ajtó, a Tündér Lala, vagy az Abigél. Az írónőt 1959-ben és 1972-ben József Attila-díj­­jal, 1978-ban Kossuth-díj­­jal, 2001-ben Corvin-lánc­­cal tüntették ki. A gazdag életmű 52 könyvet számlál, legutóbb 2005-ben jelent meg Szüret címmel verses­kötete és A macskák szer­dája című dráma, s tavaly adták ki összegyűjtött hangjátékait Békekötés címmel. Műveit 42 nyelvre fordí­tották le. A világhírű matematikus elismerése Lovász László Bolyai-díja Lovász László matema­tikus kapta a Bolyai-díjat; a kitüntetést Budapesten, a Vígszínház­ban adta át Só­lyom László köztársasági elnök. Az államfő beszédében ki­emelte: a Bo­­lyai-díj maga és a díjátadás ünnepélyessége is a tudo­mány életfontosságú szere­pére hívja fel a figyelmet. Hozzátette: Magyarország­nak nincs jövője, ha a tudo­mány idehaza nem képes együtt fejlődni a világgal. Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnök úgy fogalma­zott: egy nemzet annyit ér ebben a mai világban, amennyi a teljesítménye. Megjegyezte: „Mi magya­rok hajlamosak vagyunk a jövő helyett a mába, nem­egyszer pedig a múltba fordulni”. VIGYÁZZ, MÁZOLVA Nem tudom, i. t. Olva­sóim is észrevették-e, hogy akadnak embertár­saink, akiknek ábrázata valamilyen állatéra emlé­keztet. Nem véletlen tehát a kissé goromba kifejezés: lópofájú, aminek van némi alapja. Kölökkoromban volt egy iskolatársam, aki­nek meglehetősen hosszú­kás fizimiskája volt, „zrikáltuk” is eleget sze­gényt: „Olyan a pofád, mint a ló arca!” A gyerekek irgalmat nem ismerve tud­nak csúfolódni. Vannak, akik kinövik, de nem kevés azok száma, akik felnőtt­korukban is durván gú­nyolódnak, persze csak ad­dig, amíg valaki le nem dörgöl nekik egy csattanós fülest. Nos, a fönti megállapí­tás a gyengébb nemre is vonatkozik, de ők inkább a szárnyasokra hasonlíta­nak. Ismertem egy idős asszonyt - fiatalon sem le­hetett szépségkirálynő akire, ha ránéztem, egy ko­pasznyakú kondorkeselyű jutott az eszembe, ám ér­dekes, hogy igen jóképű, csinos, derék férje és öt szép gyereke volt, egyik helyesebb, mint a másik. Elemi iskolás éveimben a tanító nénim láttán egy ku­­vik jelent meg lelki szeme­im előtt. Ágál itt nálunk egy SPD-s munkásboldogí­tó politikus, ha nem szólal­na meg, azt hinném, egy orángután mered rám a képernyőről. Hogy mást ne mondjak, Lóránt Gyula, a legendás Aranycsapat kö­zéphátvédje a neves FC Bayern csapatának trénere lett, de miután a csapat az egyik szezonban elkezdett lefelé csúszni, őt is elérte az edzők végzete (ilyenkor az ő hátukon csattan az os­tor), elbocsátották, sajnos pár év múlva a sok ideges­kedéstől, stressztől a szíve felmondta a szolgálatot. Az ő trénersége idején minden mérkőzést végignéztem, egyik alkalommal - benn­fentesek mesélték - valami csekélységen összeszólal­kozott Paul Breitnerrel, a kiváló hátvéddel, Lóránt nem tudott uralkodni ma­gán, és élesen ráripakodott Breitnerre: „Ne hadoválj itt annyit, neked a labda rug­­dosása a feladatod, te PÁVIÁN!” Őszintén meg kell mondanom, a titulus, illetve a hasonlat telitalálat volt. Még ma is elfog a rö­höghetnék, ha Paul Breitner megjelenik a kép­ernyőn, amint a csapat mérkőzéseit kommentálja. Azt mondják, némely ember, aki háziállatot tart, Kiss Zoltán írása bizonyos idő elteltével ha­sonlítani kezd kedvencére, s erre eklatáns példa Winston Churchill és nyo­mott pofájú buldogja, ami nem kevés gúnyolódásra adott alkalmat, számtalan karikatúra jelent meg ró­luk. Jellemző a hírneves politikusra, hogy sosem sértődött meg a frivol csip­kelődésért, voltak és van­nak politikusok, akikről a róka jut eszembe, de nem­csak a „pofájuk” emlékez­tet a ravaszdira, de egyben a „rókalelkű” jelzőt is kiér­demlik. Mindebből érthe­tő, hogy nagy érdeklődés­sel nézem a tévében az ál­latokról szóló tudósításo­kat. A napokban pl. a füles­bagoly kinézésű tudós ős­lénykutató kiderítette, majd tanulmányt is tett közzé, hogy orrszarvúak már 60 millió évvel ezelőtt is éltek a földünkön. Ez rendben is lenne, de kér­dem joggal, hol éltek az­előtt. Mikor ezt nejemnek megemlítettem, csak any­­nyit mondott: „Elcserél­ném gondjaidat az enyém­mel.” A rinocérosz az egyi­ke azon állatoknak, amely­re senki sem hasonlít. Ha­csak én nem... * * * A T és a V betű a televí­zió nevének rövidítése. Én azonban a Tökkelütött Vi­lág kezdőbetűinek ve­szem, állítom ezt azért, mert pl. a napokban érde­kes riportot láttam a TV ZDF nevű csatornáján. Na­ponta ajánlgatják a külön­féle gyötrelmes, de egyben hatástalan fogyókúrák so­kaságát a karcsúsodni aka­ró polgároknak. Ezek a so­­ványító terápiák azonban csak ideig-óráig járnak eredménnyel, mert ha a páciens abbahagyja - vé­gül is nem lehet egy életen át szamárkórón élni -, rö­videsen újra hízásnak in­dul, és elölről kezdheti az egész procedúrát, ha egyál­talán van hozzá lelkiereje, hogy eltolja maga elől a pi­rosra sült sertéscsülköt. Nemrég azonban egy német belgyógyász kie­szelt egy igen egyszerű, de annál hatásosabb metó­dust, amely véglegesen megoldja a túlhízás kényes problémáját. Egy 120 kilós bajor asszonyság 18 hónap leforgása alatt 60 kilóra fo­gyott anélkül, hogy karalá­bén kellett volna élnie. Ma a világ legboldogabb embe­rének érzi magát. Ami a dologban érdekes, hogy nem tartott semmifé­le gyötrő diétát, mégis sike­rült neki 60 kiló fölöslegtől megszabadulnia. Nem tör­tént egyéb, minthogy a doktor bácsi megkisebbí­tette az asszony gyomrát, olyannyira, hogy csak any­­nyit tudjon enni, mint egy 10-12 éves gyerek. Képzel­hető ezek után öröme, hogy bőre az idő folyamán nem ment össze, úgy lö­työgött rajta, mint egy túl­méretezett télikabát. Probléma egy se! - rik­kantott az asszonyka, föl­keresett egy kozmetikai se­bészt, aki a fölösleges bőrt szakavatott kézzel a dáma hátán összehúzta és leope­rálta róla, majd a rajta lévőt függőleges irányban gon­dosan végigvágta, úgyhogy ma már csak egy alig látha­tó sutura látszik gerince hosszában. A leleményes asszony­ság a maradék bőrrel el­ment egy cserzővargához, kikészíttette, és hogy kárba ne vesszen, csináltatott magának a bőrdíszműves­sel két pár elegáns cipőt, kézitáskát, férjének meg egy művészeti kivitelű le­véltárcát, sőt még egy pár kesztyűre is futotta a nem mindennapi, értékes anyagból. Szerencsére a szépség­szalon, a cserzőmester és a bőrdíszműves címét felír­tam, s így, ha valakit érde­kel, szívesen rendelkezésé­re bocsátom, miután kien­gednek a bolondokházá­ból... * * * Jó pár évvel ezelőtt min­den nyáron belátogatott hozzánk hazautaztában egy honfitársam. Ugyan­csak betért, amikor vissza­felé tartott befogadó orszá­gába, a dán királyságba. Be­számolt kisebb-nagyobb él­ményeiről, íme ezek egyike:- Amikor széphazám né­pe még a szocializmus fény­korát élte, bementem egy ÁPISZ-boltba (papír- és író­szer-kereskedés), hogy WC- papírt vásároljak. Sokáig ke­resgéltem az állványok kö­zött, míg végre egyik polcon találtam egy fél tégla nagy­ságú csomagot. Érdeklődni merészeltem a pult mögött tereferélő lányoknál, kap­hatnék-e rollniban egész­ségügyi papirost? Mire az egyik háttal álló kis rüfke nyeglén odavetette:- Csak laposunk van! - Erre elfogott a röhöghet­nék, és szerényen megje­gyeztem:- Ha ez így van, hölgye­im, akkor szíves figyel­mükbe ajánlom a szom­szédos gyógyszertárat, ahol huszárzsírt árulnak a nyüvek ellen. - „Szabad­ság” köszönéssel kikotród­­tam az üzletből. Megnyílt a Magyar Szecesszió Háza A napokban nyitotta meg kapuit a Ma­gyar Szecesszió Háza az V. kerületi Hon­véd utca 3-ban. A pesti szecesszió egyik legszebb nagypolgári lakóházának re­konstruált portáló utcai üzlet­­helyiségében és alsó szintjein berendezett intézmény Buda­pest új építészeti kulturális központ­ja, amely múlt szá­zadfordulós öröksé­günkre koncentrál. A ház század eleji enteriőrök állandó kiállítása, kávézó, másolatok boltja, valamint változó ki­állítások, ankétok rendezésére alkal­mas terekből áll. A Szabadság tér mellett, a Honvéd utca 3. számú, 1903-ban Vidor Emil tervezte ma­­jolikarajzú Bedő­­házban ezentúl ál­landó kiállításként élvezhetjük a polgá­­ri/nagypolgári lakás gazdag enteriőrjeit - a hitelesen és hangulatosan elrendezett bútorok között dísztárgyak, használati eszközök, kályhák, festmé­nyek idézik a XX. szá­zad elejének érde­kes stílusát, amely­ben Magyarország nagyhatalomnak számít. A kávézó százéves asztalkái mellett - ahogy ré­gen - már reggel 7- től olvashatjuk a napilapokat, ké­sőbb kinyit a kis bolt is, ahol most régi ezüstékszerek és kerámiatárgyak másolatait vehetjük meg. Akár egész busznyi utast is tud egyszerre fogadni a sajátos vállalkozás­ként működő építé­szeti kulturális központ. Esterházy-kiállítás Párizsban II. Esterházy Mik­lós kép- és kincstárá­nak nevezetességei­ből nyílt kiállítás Compiegne kastély­­múzeumában Párizs mellett. Azért különleges ez a tárlat, mert a bu­dapesti Szépművé­szeti Múzeum és a kismartoni Esterházy Alapítvány tulajdoná­ban lévő több mint kétszáz műtárgyat egy kiállításon tekint­hetik meg a francia érdeklődők. Az Ester­­házy-család legjelen­tősebb műgyűjtője II. Miklós herceg volt, aki meggyőződéses európaiként elsősor­ban a festményekért, rajzokért és metsze­tekért rajongott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom