Kanadai Magyar Ujság, 1976. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1976-02-27 / 9. szám
BECSÜLETES BETYÁROK IRTA: KO VÁC H DEZSŐ Régi közmondás, hogy legjobb tanító a nyomorúság. Hátha ez igaz, 'éis. részben igaz, akkor Marton Gyuri ennek köszönheti miniden tudományát. Mert ötét tényleg a nyomorúság tanította meg túrni és faragni. Máskülönben' föddnélküli föidmáves volt. Csak a rövid téli napokat és bosszú éjszakákat hasznúita fel arra, hogy fatillákat, fakanalakat és fatányérokat faragjon; De nemlcsak evőeszközöket tudott ő faragni, hanem csinos kis szobrokat is. Jézusról, meg a többi szentekről, olyan helyrevaló szobrokat készintett el, hogy iméjg a legihire•- ©on művészeik, szobrászok se tudtak voina különbet pingálni. Nem volt olyan dolog, amit ő ki ne tudott volna faragni. Pedig soha senki se tanította. Mondogatták is neki a faluban: — Gyuri, téged az Úristen is művésznek teremtett. Kár hogy nem lettél szobrász! — Többet ér egy fakanál sok érabőd faragott szobornál. Egész télen fúrt, faragott. Mikor már tele volt a kamrája pompásam .kifaragott 'evőeszközökkel szekérre pakkolta és elvitte a legközelebbi nagyvásárra. .ilyen alkalmakkal állagával vitte nenuqsak a feleségét, aki nagyon befolyásos asszonynak bizonyult a vásáron, hanem az öt éves káig, Esztike leányát is. Történt, hogy egy alkalommal, úgy ihiúsvét előtt egy pár — Nizd mit vettem! Uigyi szip? ügyi (jó? Egy ideig bambán nézett az asszonyra. Aztán lenézőleg ráförmedt: — 'Csak nem 'ettél gombát? Há’ már neked se jó a csizma? Gomboscipő kő neked is, akárcsak az uridámáknaik? Mit szól majd anyád, ha .meglátja a lábadon? Az asszony elkedvetlenedett. — Mit szól anyám? íSemmit! ‘iszen most ez a divat. Ilyet visel mindenki, — mondja elszontyolodva. — Tedd oda a csizmához. Majd jó desz kánikulában. Zsuzsa eiipityeredett. — Csak csufolódj! Hát nem irdemiem meg? Nem segítettem neked eleget? — Hát ‘iszen megérdemled. Én csak azirt mondom, mert ennek az árán jó pár csizmát is vehettél véna. Csizma kő a faluba, nem cipő. Nem látod, hogy a tanító is csizmában jár, pedig o úir? — Hátha nem szereted akkó’ visszaviszem,, — mondja az aszszony zokogva. — Viszel fenét! Dobd oda ni a esizuiáho’ oszt induljunk! Zsuzsa felnyitotta a ládát, melyre az ura mutatott. — Hol a csizmád? Itt nincsen! — Akó’ a másikba’ van. Az asszony a másik ládát is kinyitja. — »Itt sincs! Gyuri meglepődve néz az aszszonyra. — Nincs? — Nincs! — Ne bolondozz! — Nincs biz, a, egyikbe se! —- Hü, az árgyéiusát neki, csak nem lopták el! Hiszen oda tettem. Azzal felugrik és elkezdi keresni a itísizmáját. De bizony sehol se találja. Átszalad a szomszéd sátorba, a kádárhoz. — Nem látták kentek, hogy ki lopta el csizmámat? — kérdi idegesen. — Nem bizony! Van nekünk dolgunk 'elég, — felöli rá a kádár. Zsuzsa addig a másik szomszédhoz, a fazekashoz futott. — Nem látták, hogy ki járt a szekerünk körül? Ellopták az uram uj csizmáját. Éppen most — mondotta sopánkodva. — Van neküik .elég bajunk, — csattan fel a fazekasné. Nem látja, hogy itt maradt a nyakunkon a sok edény? A csizma eltűnt. A sok lárma és töprengés közepette Esztike is felébredt. Elkezdett sírni. — Mi a bajod? — Kérdi Zsuzsa mérgesen. — Ihes. vagyok! —- diadogja a kicsike. Zsuzsa egy nagy mézesbabát nyomott a kezébe s a gyerek elhallgatott. Befogtak és elindultak. Csendesen hallgatagon baktattak hazafelé. Gyuri egy szót se szólt mérgében. Sajnálta a csizmáját. Zsuzsa meg azért haragudott, mert a férije gúnyt űzött belőle. A kis Esztike pedig addig játszott, dudorászott, amiig el nem aludt hátul a kosaiban. A nap kezdett alászállni, mire a ikóródi erdő szélére értek. — Hajcs egy kicsit gyorsabban! — szófal mieg nagysokára az asszony. Mdnggyá este lesz. — Van idő élig, — felelte rá mogorván. Lassan keresztül döcögtek az erdőn. — Nem bántja itt még a légy se az embert, — jegyzi meg Gyuri, a|hogy kiérnek az erdőből. — Csak urihintókat szoktak itt kirabolni, nem szegi ny embereket. Egy nagyot zökkent a szekér. Zsuzsa majd lefordult az ülésről. Hátra nézett, (hogy nem-e csúszott le valami a szekérről. — 'Szent Isten! — kiáltja fel kétségbeesve. Hol az Esztike? Elvesztettük a kosárral együtt, a telkemet. Állj meg! — Hóó! — kiált Gyuri a lovakra. 'Megállották és megvizsgálták a szekeret. Sehol semmi! ■ — Hát csakugyan elvesztettük! — »szólal fel Gyuri aggodalommal. — Fordulj meg! (Menyünk vissza, hátha megtaláljuk valahol, — jajdult fel az asszony. Visszafordultak. — Te figyeld azt az oldalt, én figyelem eztet, — kiált Gyuri a feleségére, ahogy irgalmat^ lanul a lovak közzé; vág az ostorral. Minél beljebb hatoltak az erdőbe, annál isötétebb lett előttük az út. Az asszony egy kosánfélét pillantott meg a távolban, az út közepén. — Ott van ni! Az a’! — kiáltott fel könnyed között mosolyogva, Zsuzsa. Odaértek. Egyik erről, másik arról ugrott le a szekérről. Zsuzsa ért előbb a kosárhoz. Lekapja róla a takarót hát látja, hogy a kis Esztike úgy alszik benne, mint a bunda. — Lelkem, gyermekem! — kiált fel öröméiben, amint ölébe kapja a kis leányt. Csak hogy nem történt semmi bajod. Hála legyen a jó Istennek. Gyuri szekérre dobta az üres kosarat, aztán megsimogatta a gyermeket.-r- Megütötted magad? — kérdi tőle kíváncsian. A gyerek csak hallgat és nagyokat ásít. Gyuri elkezd gondolkozni. — Lehetetlen, hogy magától esett volna le, — állapítja meg végre. Nézd, hogy milyen magasra van láncolva a sarogiya. Innen bizony nem csúszhatott le magától. De nem iám! —■ Meghatottuk vóna, ha leesett vóna, — feleli rá Zsuzsa, megboirzadva. Se baj, csak hogy meg van és nem történt semmi baja! Fordulj meg és menyünk, mert igy reggelig se érünk haza. , Felültek a szekérre és, megfordultak. — Gyi! — szól Gyuri a lovakra. — Halt! — kiált rájuk egy erős férfihang a bokorból De már ekkor két markos leWinnipeg, Man. 19-76. febr. 27. gény megragadta a lovakat. U- tánuk másik kettő is jött. — Betyárok! — súgja Gyuri az asszonynak. , — Édes szüzanyám, ne 'hagyj el! — susogja Zsuzsa, szörnyen megidjedve. Magához szorította a gyereket. — Ne féljetek! — szólal meg egy termetes betyár. Szánjatok le szépen és lássuk mi van a szekeren. Leszálltak. A 'gyerek elkezdett piityeregni. —- Ide azokkal a ládákkal! Gyuri leveszi az egyik ládát és a betyár parancsára kinyitja. Elkezdi benne turkálni. — Viganő. Gyóqs! Kő a fenének. Gyertya! E’ má’ ikő! Erre szükségünk van! — mondja^a betyár és átadja a társának, aki mellette állott. — Vilhetöd! Lássuk a másikat. A másikat is leveszi Gyuri és elébe teszi. — Könyér, só, paprika, cukor, kóbász. E’ mind kő’. Fiuk! Kohászt vacsoráknak, — kiált fel a zsivány. De nini, hát e mi? Paprikás szalonna! E’ .má’ osztán döfi. Jó lösz früstöfcre, — jelenti ki a tolvaj s darabonként mindent a társának átadott, tolvaj á kosárra. — Hát abba’ mi van? '— mutat a tolvaj a kosárra. — Abba’ a gyerek alszik, — hebegi Gyuri nehezen. 7 — Úgy? Hát pinzötek van? — Vét, de elkötöttük. — Akkó, mehettok! A betyárok eleresztették a lovakat és pillanat alatt eltűntek. Gyűrték felültek a szekérre és megkönnyebbülve tovább hajtottak. —- Nem lesz kóbász húsvitra! — tszólal meg szomorúan Gyuri, sokára. — Bánom is én, csakhogy Esztikám meg van! — válaszol rá az asszony. Úgy megijedtem, hogy még most is. reszketek. Pedig jók voltak. Nem gonombáskodtak. — Becsületes betyárok. Nem kellett nekik semmi, icirak az enni valók. — Az, becsületes 'betyárok, — hagyta rá az asszony. Éjfél körül értek haza. Gyuri kifogta a lovakat, aztán behordta a ládákat. Kezdi kiszedni a kosárból a gyermek holmiját. Egyszer csak elkiáltja magát: — A csizmám! Meg van a csizmám! Nizd, itt van a csizmám! Az asszony odaszaladt és a kosárba nézett. — Csakugyan! De nézd, hogy niz ki! Gyuri kiveszi a kosárból, hát látja, hogy a szép keményszárak össze vannak nyomva, törve, —- Ember! Hát 'hogy kerültek ezek a kosárba? Gyuri elgondolkozik. — Hogy? Hát ippeg azon töröm én is a fejemet, — jelentette ki fülig elpirulva. héttel, rengeteg sok evőeszközt adtaik el a debreceni nagyvásáron. Már délután két árakor egyetlen darab portéka sem aradt a ládában. Még többet is ed tudtak volna adni, ha rett várna. — Tudod mit? — mondja az asszony, — mielőtt haza megyünk, jó lesz mindent bevásárolni, amire csak szükségünk J van, mert ki tudja mikor fogunk megint Debrecenibe jönni. — Nem bánom, — fellel ,e Gyuri, *— most időnk is van, meg pénzünk is. — Hát akkor erigy és, vegyél magadnak egy pái csizmát. De jót és sziépet ám. Én. itt maradok a gyerekkel. Gyuri 'kapott az alkalmon. Jól esett neki az is, hogy a felesége ilyen szépen biztatta. Mig ő odajárt, az asszony a szekér körül szórakozott a kis Esztikévé!. * Egy félóra múlva visszajött. Szép pár csizma Hágott a kezében, — Na, mit 'szólsz hozzá, Zsuzsa? — kérdi némi önteltséggel. — iSzip, nagyon szip, de egy kicsit leginyes, — jegyezte meg a nő miután alaposan megvizsgálta. — Hüinum! Csak nem gondolod, hogy olyan puhaszárut veszek, mint a tied? Asszonynak | való az, nem embernek. — Jó, jó, — mondja Zsuzsa, — nem azért mondom, hogy megharagudj, de egy kicsit leginyes, — Csaik ne ibeszéilj sokat! E- rigy, oszt te is vegyél magadnak amit akarsz. De ne ligy 'Sokáig, mert indulunk. Azt mondják,. hogy nem tanácsos éjjel az erdőn keresztül hajtani. Az asszony elsietett. Gyuri leült a gyékényre, a szekér mellé, és jót húzott a pálinkás üveg bői. Könyökével meg,törülte a száját, azután pipára gyújtott. Majd a napi bevételt kezdte, csak úgy nagyjából, összeadni. Demivel nem tudott rajta elmenni, hát Zsuzsára hagyta a dolgot. Igaz, hogy a gyerek is folyton nyugtalankodott körülötte éa zavarta. — Jobb leszz, hallefekszel! — mondja a kis szöszkén'ek. Úgy látom, hogy fárad vagy. Felkapta a gyereket és a nagy kosárba tette. A gyerek hamar elaludt. Hogyne! Éjfél óta le se hunyta a szemét. Ő meg leült a gyékényre és megint az üvegfenekére nézett. Mire Zsuzsa visszakerült, Gyuri a szekér alatt horkolt. <— Nizze meg az ember! Hát nem elaludt. El a’! Héj. kéj fe’! — kiált rá az asszony, amint jobb lábával talpon rúgja a fér-, jét. Gyuri felébredt. Megdől, gölte szemeit és felült. pi a szervezetek és közösségek támogatása a NEMZETISÉGI CSOPORTOK kapcsolatán keresztül. □ Kiépíteni annak lehetőségét, amely a mi kulturális eltérésünket megismer teti a KANADAI AZONOSSAGI PROGRAMON keresztül. r~l Tanácsadó Bizottság irányítja a KANADAI NEMZETISÉGI TANULMÁNYOKAT. |—] Anyagi alap a NEMHIVATALOS NYELV OKTATASANAK fejlesztésére. | | Támogatás a MULTIKULTURAL KÖZPONTOK szervezeteiben. | | önkéntes csoportok alapítása a TERVEZET BIZTOSÍTÁSOK PROGRAMJÁN keresztül. P] Többnyelvű filmek gyártása a NEMZETI FILM BIZOTTSAG-on keresztül. | | A multikultúra történelmének okmányai az EMBERTANI MÚZEUMBAN. | | Felkutatja és megőrzi a nemzetiségi okiratokat a NYILVÁNOS ARCHÍVUMOKBAN. pf Idegennyelvü könyveket gyüt a NEMZETI KÖNYVTARBAN. rn Bevándorlók segítése a BEVÁNDORLÓ KIVIZSGÁLÁSA PROGRAMBAN. Hon. John Munro L’hon. John Munro Minister Responsible Ministre chargé tor Multiculturalism du multiculturalisme Ki a bűnös (Folytatás a 2. oldalról) neki. Még egy whisikeyt Tommy. — Nem kell minden pletykát elhinni, Miss Lizzie — csitította a pincér, — Kid Muilayró'l meg éppen nem. — Két év ... — mondta Lizzie elmélázva. — Gyemmeikikoromibaiiii mindig kint játszottam az utcán, meat apám nem szerette, ha odahaza voltaim. Az utcán aztán leültem a gyalogjáró szélére és néztem a járókelőket. Egyszer csak arra jött Kid, és magával vitt. Mikor az első pohár sört megittatta velem, egész éjszaka sírtam odahaza. És most ... Tommy! Látta maga valaha Anny Ca. Isont? .. . Ha Kid bejönne, mondja neki! Csak (bízza rám ... Még egy whiskeyt Tommy ... Kissé bizonytalan léptekkel, de csillogó szemmel 'lépkedett Lizzie a körúton. Egy nagy téglaépület küszöbén göndcahaju gyérnek üldögélt s egy darab spárgával játszott. Lizzie leült melléje. A tekintete egyszerre tiszta lett .megint. — Add ide a spárgát., — mondta. — Bölcsőt csinálok belőle. Amíg. ők ketten, Lizzie és a gyemnek a küszöbön ültek és játszották, fönt az Egyeténtés- i Klülb nagytermében már fetosavarták a vilüanylámpákat. A klóban minden két hétben rendeztek tánceset. Kilenc órakor megjelent az elnök: Kid MuPay a karján egy hölggyel. A hölgynek aranyhaja volt, akár Loreleynek Bo.dogan és büszkén lépegetett Kid Mu'Uay mellett. Amint ott álltak, a parkettás terem közepén, a Sons, zöidselyeim .ruhában, kiugrott a vendégek közül. Fekete szeme villogott. Káromkodott egyet és a kését markolatig belevágja a vőlegénye mellébe. A következő pillanatban lerohant a lépcsőn és szaladt ki az utcán a. A tömeg utána. Apák, anyák, fiuk és leányok üvöltő sokasága. Ordítva, sikoltozva, fütyülve, vérét kiáltva. Lizzie jól ismerte az utat és biztosan szaladt iidözői elől. Le, egészen a folyóig. Aztán még egy-két bizonytalan lépés és, a sötét viz kebelére öllelte Lizziet és pillanatok alatt elaltatta. Öt perc alatt megoldotta a problémát, melyen ezren és ezren éjszakákon át hiába törik a fejüket. * * * Furcsa, hogy az embernek néha micsoda álmai vannak. A költő látomásnak nevezi ezeket az álmokat. Nékem is volt ilyen (Folytatás a 8. oldalon.) A sokoldalú kultúra... természetesen a gyerekekkel jött Szeretet ... megértés ... megélhetés ... tanulás ... közösen, minden dologgal, magától érthetően jön a gyermekekhez. Ezek azok a dolgok, amelyek a sokoldalú kultúrát jellemzik. Mint kanadaiak, szerencsések vagyunk, hogy a sokféle nemzetiség hagyományaiban, kultúrájában §§ szaktudásában részesülni tudunk. Az eredmény egy erősebb Kanada! Mindez, -i azonban tőlünk függ ... miután ez egyéni. ITT VANNAK AZOK A LEHETŐSÉGEK, AMELYEK A MULTIKULTURALIZMUS TEVÉKENYSÉGÉBEN MŰKÖDNEK: Közölje észrevételeit, vagy írjon további felvilágosításért a következő címre: Multiculturalism, P.O. Box 366, Station “A”, Ottawa, Ont. K1N 8Z9