Kanadai Magyar Ujság, 1976. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-23 / 4. szám

Winnipeg, Man. 1976. jan. 2.; A MAGYAR GYERMEKEKNEK KANADABAN SZERKESZTI: HÁMORY VÁRNAGY DALMA Hámory Várnagy Dalma: KÖRH1NTÁS0K A városban vásár van ma, legnépszerűbb a körhinta, a gyermeknép megrohanja, érte; fillérkéit adja. Nem érdekli a sok árú: kiscsizma, vagy mézesbábu, igényeit könnyen oldja, lengő testtel szórakozva. Hintás bácsi családjának, a kenyérkét úgy szelheti, mint amilyen mennyiségben a fillérkét szedegeti. Az anya ül a pénztárban, más munkát végez a fiuk, a zenei kisértet, ellátja a leánykájuk. Jobb lábával nagy dobot ver, a ballal meg; cinntányért, összedolgozik a család mindennapi falatáért. A külsejük mégis vidám, mosolygós az ajakuk, nélkülözés, viszontagság, nem látszik meg so’sem rajtuk. Most itt lebeg, de holnap már máshol forog a körhinta, szerkezetét új helyére, két öreg lovacska húzza. Lakásuk, mint csiga házát a családot úgy követi, mégis van, ki életüket tőlük, oly nagyon irigyli. Sárospatak, 1954. Hámory Várnagy Dalma: Ereszd be a rókái, kiver a házból... Elbeszélésem idején, még nem éltek házinyúlak. csak vadnyijaik, szabadon, így az életmódjuk is más volt, mint manapság, mert nem föld alá fúrt barlangokban tanyáztak, félelemtől reszketve, mint a há­borús veszedelmek elől a bun­kerekbe megbújó emberek. Ak­kor, még nem volt sem ember­nek, sem az, állatnak szüksége óvóhelyre. A nyuszikák is csi­nos házakat építettek, akárcsak az emberek, hoigy az életüket ezzel is szebbé, kényelmesebbé tegyék. A róka fajzat, már abban az időben is a ravasz és: irigy élő­lények sorába tartozott. Csa­vargásai közben az egyik fel­fedezte Nyúl Ferkó házacská­ját, melyet azonnal magának kívánt. Nem is csoda, hiszem az erdő lakói valamennyien elis­merték, iegtakarosab'a- házikója ■Nyúl Ferinek van. Be is kopog­tatott hamis udvariassággal. — Ugyan ki jöhet hozzám? És mit kívánhat tőlem? — Cso­dálkozott Ferkó. — Olyan qudar az idő, már a növények is megelégelték a sok esőt, kinek van kedve ilyen nyirkos, időben vándorolni? — tépelődött és megkérdezte: — Ki az? — Róka Vili vagyok. Nagyon elfáradtam, mert az agyagos sár lehúzza a bundámat, mint­ha ólomruhát viselnék. A hete­dik határban lakom. Nagyon messze. Engedj be légy olyan jó legalább addig, amíg meg­­száritom átnyirkösodott bun­dámat. — ö! Szegény! Természetes, hogy beengedlek. Gyere, gyere! j — tessékelte a váratlan vendé- | get és szélesre tárta az ajtót. ■A szobácska, igen, kicsinyke J vo’t, de nyuszikának megfelelt. Senkije sem volt, még vendége sem, igy elfért benne: Csak | most tapasztalta először, meny­nyire szűkös az otthona. Ahogy a váratlan vendéget beeresztet- I te, neki bizony nem jutott elég helye, be kellett húzódjon a ke- I mence sutba, ahol a tüzeléshez a fát szokta száritg.atni. Kicsit bosszankodott is magában, a-, hogy a kényelmetlen farakáson j elhelyezkedett, mely annyira nyomta minden porcikáját, I hogy folytonosan izgett-moz­­gott kényszerhelyén. Róka Vili egészen közel hú­zódott a tűzhöz, ahol csapzott szőrét szárította. Egyszerosak mérgesen rárivalt vendéglátójá­ra: — Úgy méz ki a helyzet, hogy kettőnknek szűk ez a hely! Azt tanácsolom, mielőtt még na­gyobi) méregbe gurulok, a ma­gad érdekében vidd tovább az irhádat, oda, ahol nem zavarsz folyton a mozgolódásoddal. — Közölte szemtelenül. — Ém? Én menjek el innen? A saját otthonomat hagyjam el? — Tudott douog, szapora faj­tád miatt kiterjedt rokonságod. Eridj valamelyikhez! Kifelé! De azonnal! Dekát én csináltam a há­zamat. az az enyém ... —, nem tudta befejezni igazáról szóló gondolatait, a róka megcsattog­tatta ronda, sárga fogait és szikrázó szemekkel közeledett Nyúl Ferkó felé. Mielőtt a tra­gédia bekövetkezett volna, nyu­szika usgyi, elillant. Útjában kedvenc barátja megállította a keresztútnál, mivel azonnal ész­revette, hogy nincsen valami rendben Felkánál. — Kedves barátom! Segítsé­gedre leh.etnák valamiben? A kiüldözött nyuszika, elsír­ta bánatát. — Ejnye-ejnye! — fedte jó­pajtását az eb. — Micsoda nya­­fogás ez? Sehogyan nem illik egy olyan kitűnő sportolóhoz, mint te, aki az egész vidéken a leggyorsabban tud futni és eb­en eddig, még a sokkal -na­gyobb és erősebb állatok sem tudtak túl te,nini rajtad. Nem szégyelled magadat? Nyafogni? Neked? — Te is elkeserednél, ha egy jött-ment idegen uk-muk-únk, csak úgy kizavarna az ottho­nodból, amit magadnak készí­tettél — .panaszolta. — Többet ésszel, mint erővel. Bizd csak rám magadat. Én elintézem őkéimét. Gyere, men­jünk vissza hozzád! — Hozzám? Deliát ott van Róka Vili! — Ne kérdezgess, siessünk! Amikor elérték Nyúl Ferkó házacskáját, igyekeztek az ab-, lakot csendben, láthatatlanul megközeliteni, hogy bekukucs­­kálva tudják, mit csinál odaben a ravasz tolakodó. Minden óva­tossági előkészület felesleges volt. A róka olyan mélyen aludt, hogy a horkolása méterekkel odább, is hallatszott. Bundás, okos kutya volt, igy helyesen fogta fel, hogyan bán­jon el a rókával, akiről tudott dolog volt, hogy a kutyáktól még tart. Mély lélegzetet vett és, vészes vo,nyitásba kezdett. Amikor abba hagyta, egy ideig csend volt, majd nem a róka, hanem egy farkas válaszolt a kutyának. — Te! Nyúl Ferkó! Hát ná­lad nem róka van, hanem far­kas? Azzal pedig nem állok ki j viadalra, mert egyedül nem győzöm le. — közölte elkesere­detten az eb. Nyúl Feri még fájdalmasabb nyafogásba kezdett. Ezalatt hozzájuk cammogott egy elté­vedt bárányka. — Hát ti mit csináltok itt? Nézd csak Nyúl Ferit Mondd, nem szégyelled magadat nya­fogni? Kis baba vagy te? — Hogyne nyafognék, ami­kor gyávaságomban a farkast rókának néztem és miatta el kellett haggyam az otthono­mat. — Ah! Semmi! — hencegett Kos Domonkos; és a házacská­hoz lépett. Befele ugyancsak reszketett, de abban bízott nin­csen egyedül, hárman mégis­csak elbánnak a látogatóval. — Irgum-burgum, szedte vet­te! Azonnal gyere ki Nyúl Feri házából! Hárman vagyunk ám egy ellen, és, ha bemegyek .. . Sokkal gyorsabban megjött a válasz, mintsem várták volna. Testet-lelket megremegtető far kasorditás volt a felelet. — Vagy úgy? Szóval tényleg nem Róka Vili, .hanem farka­­séktól tett lóvá valaki. Eszem ágában sincsen f elf adatni ma­gamat. Rám, még szüksége van a feleségemnek és a gyerme- ' keimnek — és: a bejelentés után. a kutya társaságában elinalt. Nyúl Ferkó, lógó fülekkel, ki­ballagott a sáros — csatakos mező szélére és, keservesen sír­ni kezdett. Ez, már nem nya­ló,gás, hanem egy elhagyott, segítségre szoruló lény segély­kérése volt, talán úgy is mond­hatnánk búosukönnyei, a meg­változhatatlan miatt. Önmagát siratta, hogy senki nem akadt, aki védelmére áldozatot hozna; Róka Vili ellen. Mert igenis az volt a betolakodó és nem egy farkas, ebben biztos volt. Nem messze hozzá, ahol lete­lepedett bánatával egy sereg tyúkocska barangolt a barázda mentén, élükön: egy büszke ka­kassal, földigilisztára vadászva. Amikor egymás közelébe értek a kakas, megszólította — Miért lógatod a füled paj­tás? t Nyúl Ferkói/ szépen sorjában elmakogott mindent, ahogy tör­tént. Amikor a kakas meghal­lotta Róka Vili nevét, minden tolla az égnek állt és vörösláng­tól szikrázva bizonyította fel­háborodását. — Igazad van Nyúl Ferkó! Senki ne nyúljon a máséhoz, ami nem az övé. Ne búslakodj, gyere csak velem, sokkal egy­szerűbben elintézem az ügyet, mint azt gondolnád. — A tyú­koknak megparancsolta, hogy rendesen viselkedjenek amíg visszatér és el ne mozduljanak a helyükről, ha csak a gazda­­asszony nem szólítja őket, de az, csak estefelé szokta. A kakas egészen máshogyan fogott hozzá a róka kifüstölé­séhez, mint a többiek. Felszállt Nyúl Ferkó házikójának a te­tejére, onnan meg a kéményre, mély lélegzetet vett és harsány­hangon kukorékolta: — Annak, aki még, nem tud­ná közhírré teszem, bogy a föl desúr a mai .napon erre jön va­dásztársaságával. Meneküljön az, akinek az élete kedves. Ku­­ku-ri-kú! A kukurikú. a mondat végén a pontot, vagyis a befejezést jelentette. Róka Vili még ana sem várt, hogy Kakas Kálmán visszarepüljön a földre, sarokig kidobta az ajtót és, csak úgy por zott mögötte, a megszárad; bundából kihulló sár, ahogy el­rohant az erdő mélye felé. Csak a kibírhatatlan bűz maradt utá­na, a csinos, tisztán tartott nryúllakásban. Kakaska, boldogan csattog­tatta szárnyait. Nyúl Ferkó azt se tudta, hogy hálálkodjon. — Egyet ígérj meg nekem. Ha bajba kerülsz, sohasem veszted el a fejedet. Ne az erő közötti különbséget keresd, ha­nem okossággal próbálj maga­don segitená. Látod, milyen egy­szerű eszközzel megszabadítot­talak kellemetlen látogatódtól. Többet ésszel, mint erővel! Szervusz Nyúl Ferkó, a viszont­látásra! Bückeborg, 1969. A LEGSZEBB AJÁNDÉK Töri fejét a kis Klára Mit kívánjon névnapjára, Képeskönyvet? mackót? babát? Velük kimulatta magát. Játékai vannak szépek: Kívánjon egy hintaszéket? Van nyuszija, kiskutyája, Tavaly hozta anyukája. De az arca most kiderül S a kívánság előkerül: — Édes anyukám, — szól Klára, Készíts sok jót uzsonára. — Mert, látod, az iskolába’ Nagyon sok a szegény, árva, Kík kalácsot sosem esznek: Odaadom majd ezeknek. — Idehivom őket mára Mindnyájukat uzsonára, Nem kell nekem ruha, játék: Ez lesz a legszebb ajándék. Zórád Eta. Lusta Peti Irta: Pálosy Éva Lajossy Sándor: EGY LaIÜGaTAí MARGÓMRA Lusta Peti véletlenül kapta a nevét, ugyanis az édesapját hív­ták Lusta Mátyásnak, bár Ma­nóország legszorgalmasabb tör­péje 'volt. Mondom, véletlenül kapta a nevét;, de mondhatom azt is, hoigy alaposan, rászolgált erre a névre. Nem akadt Ma­­nóországban nála lustább gye­rek. Annikor ;hatéves lett és elér­kezett a szeptember, Petit is bevitték az iskolába, íhögy meg­tanuljon, irni-olvasni. Legelső nap csak elüldögélt a többi gyéreik között, hanem másnap reggel, amikor az édes­anyja kezébe nyomta a táská­ját és azt mondta neki: — No, menj szépen, kisfiam, iskolába ! — akkor azt gondol­ta magában: —Ménjen, akinek kedve tart­ja! Biz és nem megyeik! Jobb az erdőben csavarogni, mint abban az unalmas iskolában ül­dögélni ! S azzal fogta magát és ki­ment az erdőbe. Leült egy fa alá és hallgatta, hogy irrit züm­mögnek a bogarak. Arra repült egy méhecske. Odaszólt neki Lusta Peti: — 'Ne siess úgy, méhecske, gyeire beszélgessünk egy kicsit. — Jaj, — feleli a méhecske, —nem érek rá. Dolgoznom kell. Ma tanulom meg, hogyan kell mézet gyűjteni, ha elkésem a tanításról, csacsi maradok e­­glész életemben. — S azzal szót sem szól többet, csak száll, száll tovább. Arra mászott egy katieabo­­gárka. Odaszólt neki Lusta Pe­ti:-— Hallod-e, kis Katóka, nem állnál, meg pár szóra? — Jaj, dehogy, jaj, dehogy! — naigyon kell sietnem, mert ha ma sem' leszek ott az isko­lában, nem tanulom meg, ho­gyan kell festenem a pöttyei­met. Csúnya és rendetlen mara­dok egész életemben. Peti kezdte már unni magát egyedül az erdőben, amikor ar­ra szállt egy szentjánosbogár­­ka. Vitte nagy serényen a vi­lágító lámpácskáját. Rákiáltott Lusta Peti: — Gyere egy kicsit beszél­getni, Jánosbogárka. Már úgy unom magamat. Azt feleli erre a bogárka: Az 1956-os szabadságharc leg megrázóbb leírása. Szép, finom szerelmi történettel Rendelje meg bármelyik magyar könyv­kereskedésben, vas újsásé r j­­sitónál, vagy közvetlen a KM J | Kereskedelmi Osztályánál, 210 J Sherbrook St. Wirn prg Man. — Jaj, dehogy maradok, mit gondolsz? Ha ma nem leszek ott az iskolában, nem tanulom meg, hogy hogyan kell olajjal megtöltenem a kis lámpámat. Ha pedig nincs lánipáeskám, nincs kenyerem sem. Szegény maradok egész életemben', mert én azzal keresem a kenyeremet, hogy éjszaka hazakisérem az eltévedt rovar,kákát. No, Isten veled! — Ejnye, ejnye, — mondta hangosan Peti, hát mindenki tanulni siet? Oh, be ostobák! — Iá,iá, igazad van! — kia­bálta valaki a háta mögött, — Nézz csak meg engem, én sem jártam sohasem az iskolába, mégis milyen jó dolgom van! Hátrafordul Peti, hát mit lát? Egy hosszufülü, lompos masza­­tos csacsit, aki egy Ids, talyigát húzott. — Igazad van, — helyeselte újra csacsi koma, — ha neu. akarsz iskolába menni! Látod, milyen szép fiú vagyok, pedig sohasem tanított senki arra, hogyan tisztálkodjam. A kenye­remet is meg tudom keresni, pedig azt sem tanultam és hogy milyen okos vagyok, arról nem is (kell beszélnem, ugy-e? Hi­szen az egész világ emlegeti! — Jaj, — kiáltotta ijedten Petii,— jaj, hogyi én ilyen legyek mint te? Isten mentsen!— s az­zal futóra, meg sem állt az is­kola kapujáig. Még ott is sza­ladt. Be egyenesen az osztályá­ba. Leült a padba és, ettől kezd­ve ő lett a legszorgalmasabb tanuló. Ha nem hiszitek el, látogas­sátok meg Manóországban. Könnyen megtalálhatjátok. Van a háza kapuja felett egy kis tábla, amelyre ez van írva: Dr. Szorgalmas Péter köz- és, vál­tóügyvéd. Fogad reggel 4-től 5-ig és este 11-től 12-ig. Azt gondoljátok, hogy na­gyon korán, meg nagyon ké­sőn? Hát ez igaz, de ebből is látható, hogy milyen szorgal­mas. MIRE JÓ AZ ALKOHOL! Egy vidéki városban megala­kult az alkohol ellenes egyesü­let. Mindjárt az első napon nép­­gyülés volt, amelynek szónoka arról szavalt, hogy az alkohol kárára van az embernek, mert elgyöngiti. A szónoklat után feltette az elnök a kérdés, hogy k,i akar a tárgyihoz szólani. Fel­áll egy ember és így szól: — Tisztelt gyűlés, én csak azt akarom mondani, hazugság az, hogy bortól, sörtől; pálin­kától elgyöngül az ember. Itt van rá az élő példa, én ma­gam. Tavasszal beteg voltam, hát azt mondta a sógorom, hogy ő majd küld egy kishor­dó jó egri bikavért, attól .meg­erősödöm. Küldött is, és ami­kor a hordó megjött, olyan gyönge voltam,'hogy nem tud­tam felemelni. Azóta minden­nap iszom belőle egy litert és most már: félkézzel felemelem a hordót . . . Azok közé soha nem tartoz­tam, akik maguktól mindig csak jót írtak otthon élő hoz­zátartozóiknak. így még Ang­liába való megtelepedésem ide­jén tudattam a rokonságommal, hogy gyárimunkás vagyok az otthon is jód ismert Philip’© Müveknél. Elhitték, nem hitték, de leveleikben nem csodálkoz­tak, hogy — szerintük miért nem vagyok legalább is gyár­­igazgató? Nos, egyik távoli sógorom egyszer csak megírta, hogy szeretné látni Angliát és engem is< meglátogat. Derűsen néztem érkezése elé, mert határozottan tudtam, hogy csalódni fog és nem azt látja, amit szeretne. Pontos érkezését nem irta meg, ezért amikor minden nyelvtu­dás nélkül Croydonba elvergő­dött, jó szomszédaim segítsé­gével a gyárban keresett fel. Mint mindig, ha keresnek, most is úgy jelentem meg a portán, ahogy éppen munka közben voltam. Csizma, overál, hajcsárkabát, fehér sapka, vé­dőszemüveg és nagy piros kesz­tyűk “éktelenitettek”, amint később sógorom megjegyezte. Mert tudtam, hogy milyen ki­váncsi természetű, a krómozó munkahelyem is megmutattam neki, hogy meggyőződjék, hogy munkás vagyok. Vegyé­szeti dolgozó. A kis méregke­­verő-szobámban telefonom be­csülte legtöbbre, mert később nagyon barátságosan megyere­­gette a vállam és csak ennyit mondott — olyan ig,azgatóféle ember vagy, mert még telefo­nod is van.?! Mosolyogtam szerényen, mert kis otthonomra gondolva, tud­tam, hoigy csodálkozni fog? Só­gorom alighogy betette a lábát hóemberre valló lakásomba, a­­zon nyomban kijelentette, hogy nem veszett kárba az a sok pénz, amit rám költöttek szü­leim, mert főárnak beillő rezi­denciám van. — Hát nem egészein — vé­dekeztem , de nekem éppen megfelel, és ha hasonlatnál ma­radunk, én legfeljebb csak szol­gája lehetnék neki. Aztán itt léte alatt sorra meg­mutattam mindent. Könyvtá­ram, megjelent könyveim, vi­lágjárásom emlékeit és kudar­caim néhány tanujelét a dísz­okleveleket, érmeket, stb. .. . Amikor meglátta a nagy arany­keresztet, nem állhatta meg, hogy meg ne jegyezze: — ez püspöki kereszt! — Nem, — világosítottam fel a sógort, csak egy kis észre­vételezés az egyik lovagrendtől. Londont látva, a Parlamentet a Big Ben-nel valósággal meg­csodálta, de a Buckingham Pa­lota sehogy se tetszett neki. Ami igaz, nem a mi királyi vá­runk volt, és kissé hétitoznapos kinézésű is. S mert sógorom nem láthatta belül, nem is tud­tam meggyőzni, hogy a szürke 1 falak nagyon impozáns beesőt takarnak! Az egy hetet, amit Angliába szándékozott tölteni, azért meg toldotta egy másik héttel, és igy néhány romantikus helyet, köztük Arundel várát megmu­tathattam. Ezt már nagyon megkedvelte sógorom és ettől kezdve Angliáról is elismerően nyilatkozott. Az utolsó nap, amikor kiki­­sértem a repülőtérre, mintha csak Kecskemétről látogatott volna el felsőlajosi tanyáinkra, igy fordult felém: — Mikor jösz el hozzánk? S ebbejn az egysze­rű és természetes meghívásban kicsendült a magyar ember sor­sokon felülemelkedő egyénisé­gének baráti szava. Ez jelentet­te tőle a legnagyobb ajándékot, amit búcsúzóul kaptam. Osztrák társasutazás Erdélyben (Folytatás a 4. oldaliól) nevezte el. Napoca oníladékain felépült Kolozsvár területén so­hasem laktak románok, amit Mátyás királynak 1458-ban ki­adott rendelete is igazol, mely­­szerint az egyenlő arányban lakó magyarok és szászok ko­zott a főbírói tisztet felváltva kell betölteni. A IX. századig egyik barbár nép a másik után dúlta fel. az országot és míg Nagy Károly Pannónia terüle­tén szervezkedett, Erdéiy nép­csoportjai nem tudtak a hon­foglaló magyarságnak ellenáll­ni. A magyarság és székelység által szabadon, maradt terüle­tek királyi birtokok maradtak, melyeket főleg gazdasági okok­tól, az egyes uralkodók bené­pesítettek. így II. Géza te..épí­tette be a magyarság és szé­kelység közé, mint önálló po­litikai testet, a szászokat. —­­Csak a XIII. század utolsó év­tizedei óta költöztek át na­gyobb számmal és szaporodtak el, főleg pásztor kodással fog­lalkozó néprajok, akikről elő­ször II. Endre tesz említést. A nagymamával! igy tanultuk. A mama vegyészmérnök. Vé­gigélte a. visszacsatolás és az újbóli elfoglalás ünnepségeit; nem tudom mit és mennyit tud a múltakról. — Az unoka csak azt, amit a vezető is ismerte­tett, hogy itt éltek még Traia­­nus provinciája előtt és keve­redtek a rómaiakkal. A hazá­hoz való ősi jogaik erre az idők! re vezetnek vissza. Mást nem tud és mert nem tudja, nem is létezik számára más. Másnap korán reggel indul­tunk vissza. A magyar határ előtt volt egy kellemetlen meg­lepetés;, mert a vezető az egy­ágyas szobákra, a három éjsza­ka után személyenkimt 450 Schilling ráfizetést hajtott be, amit nem fogadott el leiben, csak shillingben. Pesten a visszautazás idő­pontjáig elváltam a csoporttól, de mint mondták, ott minden­nel meg voltak elégedve. ' Amikor az osztrák határt át­léptük, az osztrák Reiseleiter (utazásvezető) nagyot lélegzett és igy szólt “Hála Istennek, me­gint szép, szabad ,hazánkban vagyunk”. (T ransylvania) IDŐS ASSZONY keres 60 éve felft'i nőt lakótársnak, aki. szintén urna a magányt és egyedüllétet. Leveleket “Árva” jeligére a kiadóba kér. ■1 A VÁLASZ — Kérem, kapitány úr, mit csinál az ember, ha tengeribe­­í teg lesz ? | — Majd megtudja. MEGRENDELŐ-ÍV KANADAI MAGYAR ÚJSÁG 210 Sherbrook 3t., Winnipeg, Man. R3C 2B6 Telefon: 772-1112. Kérem, a csatolt összeg ellenében indítsák (küldi k tovább) részemre a KANADAI MAGYAR ÚJSÁGOT. Kanadai Magyar Újság .................. $. . . . Sajtó Alap ..........................................$........... Összesen: $.......... Név: .................... ................................................................. Cím (utca, ház-szám, vagy Box).....................................................­Város tartomány:................................................................................ A Kanadai Magyar Újság előfizetési dija: egy évre $12. — félévre $6.50, Kanadán kivül $13.—, félévre $7.—. 8 APRÓHIRDETÉSE .Egy számában közlés ára $1.25, három számban $3 00 SZIGORÚAN ELŐRE FIZETENDŐ AZ ÁRSZABÁS 4-5 SORRA KISZEDETT SZŐ' EGRE VONATKOZIK! ÓHAZÁBA SEGÉLYT az IKK A utján A í J GGYORSABBAN ÉS I XGM KG BIZHATÓBBAN A KANADAI MAGYAR ÚJSÁG KERESKEDELMI OSZTÁLYA TO V Á B BIT! A SZKR EXT KINEK Cimenkénti rendelések után 15.-ig $1.C0; $15.01 -tőI $25.-ig $1.50 — $25.01-tői $50.-ig $2.00; $50-től feljebb $2-50 az IKKA kezelési költsége. (210 Sherbrook Street, Winnipeg 1, Man. R3C 2B6)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom