Kanadai Magyar Ujság, 1976. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-28 / 22. szám
ÉLET ÉS HÁLÁL KÖZÖTT A legfömségesebb titokkal, a halállal sokat foglalkoztak már oiwoeni-, (-Arm észett ad ős oki, filozófusok, költők és iiróik, de sen ki helytállóan megfejteni nem tudta. Fáj-e a halál, a meghalás, az élettől való búcsú? Mi igaz abból a spiritiszták terjesztette tételből, hogy a lélek, mijit önálló további életet folytató fantom, elrepül a porhüvelyből és ott látja feküdni bőrtokét, a beteg testet, amelyből kiszabadult? Mit látnák még és mit hallanak még utoljára a haldoklók ési mely gondolatok cikáznák a fáradt agyban, amelynek beteljesedik a sorsa? Csupa súlyos; kérdés., amelyre nehéz, lehetetlen a felelet és csak .némi, nem teljesen; elfogadható felvilágosítást adnák azoknak az embereknek a nyilatkozatai, akik átélték azokat a rettenetes perceket, amelyekben életűik már elveszettnek látszott. Egy német újság nemrég három ilyen nyilatkozatot közölt. Az egyik páncélos cirkáló egyik altisztje ezt beszéli el: — Mikor a bábámban Memel mellett telitalálat érte cirkálónkat, azok között voltam, akik elsőknek zulhantak a gyorsan süllyed hajóról a tengerbe. Mi' közben hasztalan erőlködtem, hogy belekapaszkodhasisam egy közelemben bukdácsoló gerendába, sok vizet nyeltem és már úgy éreztem, hogy elmerülök. Minden reménységem eltűnt, minden izommunkám megszűnt, éreztem, hogy megfulladok, de mégis, teljes nyugalom érziése fogott el. Bárha érzékeim mintha elhaltak volna, az | agyam fokozottan dolgozott Egyik gondolat a másikat oly gyorsasággal kergette, hogy azt hinni sem lehet és bizonyára el se hiszi nénid, aki nőm volt hasonló helyzetben. Arra gondoltam, hogyan tettük az utolsó lövéseket az ellenséges hajókra. Aztán eszembe jutott a telitalálat irtózatos hatása, zu- | hanásom a tengerbe, a vízben úszó gerenda kergetése, majd a pajtásaimmal megtelt mentőcsónak, amely később engem is felvett,, Utána arra gondoltam, milyen rettenetes hatással lesz halálom hire otthon a feleségemre /hogyan fogja a Icisalád 1 többi tagjaival közölni. — Ezután más irányba terelődtek a gondolataim. Eszembe jutott legutolsó békebeli útunk, magdéburgi iskolám, a haladásom, melyet ott tettem, az idő, amit elpocsékoltam sőt miniden gyér AZ ELESETT EMBER IRTA: TÖMÖRKÉNY ISTVÁN A kis állomáson, lteszállva a vonatról, az a kellemetlen meg-, iepetés ért, hogy nem jöftt értem kocsi. A táj végrg volt borítva hóival és annak a fehérjén semimi mozgó pont nem látszott, ami nyilvánvaló jele annak, hogy nem azért nincsi itt a kocsi, mert elkésett, hanem mert el sem küldték. Nem kapták még, kézhez a négy nap előtt küldött levelet, aminek az Oka a helyi viszonyok többfélék. Példának hozom fel: Sálndort'alva látja Szegedlet és Szeged látja Sándoxfajvát. Ősszel azért a sándonfalvi ubajs*ha a városiba akar menni, nem a város felé megy, hanem ellenkező irányban. Elmegy Szatyniazra, ott meglvárja a vonatot, felül arra & igy beér Szegedre. A föntebb való esetiben a levél járja ilyformán az utat. E- loiblo felmegy Félégyházába vasúton. Ott a vicinálisra teszik, amely Csongrádiig viszi. Akkor a kocsiposta kezébe kerül és ci.-ak negyednapra a lovaslegény tarisznyájába. Ha aztán valamelyik szálhtóesizfcöz késik (gyártók vagyunk valamenynyien), akkor ötnapos utat tesz a levél a pusztára, amely a városhoz annyira esik, hogy mikor a szinháte leégett, odalátszott a füstje. A kocsi denique nem jött, ami leginkább azoknál fogva kel leimetlen, hogy most már nincs bunda, meg lábzsák. Mert fogatot azért lehetett kapni könynyen. A közeli faluiból itt állt az állomáson négy-öt fuvaros jünk ennek az affélének. Körülbelül igazuk volt. A konfcurremcia rajtuk kívül ki lévén zárva, valamelyiket meg kellett fogadnom, ha csak estig nem akartam várni megint a vonatra. De meg dolgom is volt. — Hát aztán mi a dija odáig? A nagy csizmás azt mondta: — Rossz az út nagyon. ■— Azaz, hogy nincs is út, — javította ki a másik — mert ami volt, a szánkóik elrontották. — El — ‘szólt ,szerényen a harmadik ember, csakhogy ő is mondjon valamit. — Jó, jó. Hát mi az ára ennek az útnak? — Hát, hát — szóit újból az uj csizmás, aki ezen tulajdonságánál éa hasiban vállasságánál fogva bizonyos tekintéllyé volt a többi között. — Nem akar ju sarcolni az urat, nem sa coljuk, ha négy forintra mondom. Sohasem volt akkora az ára ennek az útnak, még derék nyáron sem, mikor nagy a napszám ési drága a fuvar. — No, — mondom — ugyan kihasználják kend lek az utas ember szorultságát. Már hogy lehet ilyen, sok kénzt kérni azért az útért? Az ember nevetett. —- A pénz sosie elég. Különben velünk isi úgy cselekszik mindenki .. . Minket is kihasználnak. Mink sem cselekszünk másképp. Ha a vidékeimben tájszóláson mondja, talán meg is örülök ennek a logikának. De most bántott ez a is,ok e (betű a beszédben;; olyan volt, mintha könyviből olvasná. — Hát pedig most ugyan rosszul cselekszik, — mondtam — mondta a koma itt van ez a harmadik ember ... Egy szó, mint száz, ez az eme er elviszi naiunudiféi forintért. Ha' kell, kell, ha nem keli, nem kell. Töb bet most már egy szót sem szólok. A iboctelkoros, visszafordult. Szürke szemeiben újra fölcsillant az előlblbi kérő, eisengő sugár. Fogadj meg, uram, fogadj meg mondták a szemei. — Hát melyik az a kocsi? Az ember hirtelen uigrott egyet a hóiban s futott a kocsijához. ócska szerszám volt biz az egészen, kis macska lovaikkal, kenderből a gyeplő, az ülés meg olyan kukoricaszárból, amelynek levelét már leették a lovak. Igen szorgoskodott, levonta a macskákról a takarót (boldog időiben pokróc, lehetett a szolgabiró ámbitusánj s mire az ülést elrendezné, maga is helyet foglalna a másik két fuvaros már a falu alatt járt ... — Nagyon rátarti az a két másik fuvaros, mondtam. — Nem, kérem szépen, — felelte a bocskoros. — Dehogy nem. Rosszlelkü ember az, aki annyira ki akarja használni az utast. Én csak csak, de hátha valami szegény utas klerül eiébük ... Nem szólt egy darabig, ti ak hajtott, rángatta a kengyelgyeplőt. Öreg fuvaros-lovak szokása, hogy nem tudnak menni, ha nem érzik a szájukat. — Inkább áldja meg őket az Isten, — sóhajtott föl aztán — mert csak azért tartották ki magúikat, hogy ne az ő kocsijukra kapjon az ur ... Jobb kocsi, féderies ülés johb ló .. • Mikor az urat sarcolták, engem euilber. Kettő hamar kapott pár hatosos utast, be a faluba, azok nagy oetorpattogás között megindultak. Az állomálsfönök bement a szobájába, az egyetlen vasúti szolga isi elment valamiére másfelé, a vonat már a harmadik határban szaladt, magam maradtam a három emberrel, akik várakozva sandítottak felém. Még mindig abban a remény- | ségben voltam, hogy hátha meg jön a kocsi és az álomás 'lépcsőjéről néztem ki az útra amely szélmalmok között kanyar gott egy darabig, azután nekivágott a hónak és a, vége elveszett a tél ködben, amely ilyen napokon már korán, be szokta teríteni a határt. Eközibe az egyik ember, az ostort tétován lótoálva a kezében, közeledik. Amint megmozdult a többi is indult utána lassan. — Talán kocsit vár az ur? — — Azt. — A pusztáról? — Onnan. Az élet legyőzte a halált. — Noliát az pedig nem jön. Nagyobb bizonyosság okáért kifordult, a táj felé s kezét a szeme elé tartva, szétnézett. — Nem jön, — ismételte. — Hanem mink, —• szólt a másik, egy kövéres ember uj ; csizmában — minik elvinnénk. I —. Mindhárman? — Nem, nem, —- felelte — | hanem valamelyik . . . Már akivel, hogy meg tud egyezni. Mert itt meg kell egyezni, uram. Lassan, kunosán beszélt é-vel j s húzta a szavakat. — Az már bizonyos, — hagy- I ta rá az első bátrabban — e- 1 gyeisségből áll a világ. Ki hogy tud egyezni, úgy boldogul. Mindaketten. nevettek erre s egymásra tekintettek alattomosan. Előttünk a világ, koma, — gondolták — most ne enged• mérgesen — mert én a magúk kedvéért nem nevettettem ki magamat. Inkább nem megyek, faluba, ott maradok estig, aztán Begyalogolok a plébánoshoz és visszamegyek a vásiuton. — Ahogy gondolja, kérem ■— nyújtotta a. szót az ember. — Az sem utolsó. Mórt jó bora van neki. Azzal megfordult s verte az uj csii'zmaszárát az ostorral. Félvállról szólt vissza: — Mindenki azt tesz, amit akar. Hirtelen, utána fordult a másik, azután -kissé tétovázva a harmadik. Ez a harmadik vékony, görnyedte» ember, lehajtó, fakó bajusszal, az arcán a gond tömérdek ránca. Ruhája a szegénységé. A szokásos ászt rakániprémes felső helyett vattás kábát rajta amin folt hátán. folt, egyik kék, a másik piros, a harmadik sárga, aszerint amint elszakadt kötőből, kopott asszony szoknyából vagy zsákdarábhól varba reá durva cérnával a felesége. A lábain Ibooskor, annak elszakadt szíjai kócmadzaggal voltak öszsízekötve. A nadrágja a fehér színével kifordítva, ami többnyire csak azoknak szokása, akiknek egy van az öltönydarabból s a valódi színén csak j ünnepnap viselik. Ez az ember esengő tekintetet vetett reám s igen las'san fordult el, de mégis elfordult. Lassan lépegettek a hóban, míg nem az uj csizmás, aki elüljárt, megállt. — Hát még, egy szót szólok, — mondta. — Mondja no. — Hát mondom, — mondta keményen. — Én nem viszem el négy forinton- alul az urat. Hiszem az Istent, hogy a komám sem viszi el (megkopogtatta a második ember vállát az ostorral, hogy az a koma. — No nem kíméltek. Ugyan? aztán miiért? A fehér bárányból- sapkái amiről a prém már egészen lekopott lejebb húzta. — Azért kérem, — felelte — mert én nagyon elesett ember vagyok. Kocogtunk. Az útról egy helyen letért s a falu elhaigyatottalbib része felé hajtott. — Nem jól miegy, ember. — Tudom, de csak beszólok haza egy kicsit. Erre lakok a ju|h -széle. Egy szélmalom meg ciigányputrik közt haladtunk át. Kutyák szaladtak ki az 'alacsony, tapasztott kerítések mögül, me lyeknek tetejét elmosta az őszi esőzés. — Hó! mondta egyszer az ember. A lovacskák megálltak, bár előlbb igen nagy szándékuk volt, hoigy beforduljanak az udvarra. Ha ugyan udvar az olyan udvar, amelyhez ház nem tartozik. A ház, amelyhez tartozandó volt, csak beomlott falait mutatta, meg üszkös, fekete gerendáit, amiken beesett a hó. Hátul az istálló, mellette a színiből való lakásféle. A tenyérnyi ablakhoz a koesizörlgésre sápadt aszszonyfej nyomta az arcát. — Leszálhat addig,, miig subát hozok magának, — mondta. — Nincs kutya. Még csak kutyája sem volt neki, bár hiszen minek oda a kutya, áhol őrizni való nincsen. Beszaladt, kis válhatva kijött, foltos subát hozva a karján. A suba gőziölgött, amint a fagyra ért vele. — Ezt most vette kend le az asszonyról. — Most, —- felelte .csöndesen. — Nem' tüzelünk ilyenkor, hát csak igy a subában ... — Hát csak vigye vissza neki. Akart valamit szóltad, de aztán hirtelen, megfordult a bevitte a subát. iMrkor kijött egy vászon tarisznyával, amelyben szemmel láthatólag csak egy darab kenyér lötyögött, szó nélkül kapaszkodott a kocsira. Egy utcába bevágott s hamarosan áthaladtunk ezen a kellemetlen falun. Dacos nép lakja, amely csak ránéz az utasra, de nem köszön. Igazság szerint nem kötelest vele, de mikor az olyan jól esnék, valamely Dicsértessékre rámondani a Mindörük- Kiét. Ez már vele szokott járni a faluval. Az ember egyre jobban, nógatta a lovait. Néha azonban a kis macskák nem bírták a porosiZkálást, lépésben menteik s ilyenkor ,kelletlenül izlgett-mozgott, hogy talán ebből baj lesz. tízivarral kínáltam. Már hozzá is fogott, hogy véigignyálazza, mely esetben lassúbban ég s tovább tart, de azután, csak vis'szanyujtá: — Már lesak köszönöm. Inkább majd ha egy pipa dohányravalót ad az ur. . — Hisz nincs is itt a pipája ■ kendnek. —Nincs ám, — szólt megza! varodva s ikörültapogatta magát. — Mostanában nem szoktam ... Gyű Kesely, olyan szénát kapsz, Ihoig-y az ritkaság,. Nem tudni, e csábitó ajánlat, vagy egyéni buzgalom következtében-e, de a Kesely csakugyan nagyot rántott a rúdon s igy oldalba ütvén a Sárgát, mind a ketten neki fogtak. Men tünk, mentünk. Az utón jegenyefák álltak sort, deres ágakkal, a havas földeken varjak keresgéltek más, teremtett 'lélek sehai nem látszott. Amint a csárdánál fordul az út, az etolber leteszi lassan a kezéből az ostort és azt mondja Sizomoruan: — Meg, vagyok én átkozva mindenféleképen,. — 'Már miért? — Ott jön az űrért a kocsi. Csakugyan a ködlből kibontakozott a Badár vékony, száraz feje, meg a Nóniusz csillagos homo'ka. Mögöttük János volt, | János, mögött a kocsi, a bundával, zsákkal, de még bizonyo, san cognac is lesz a bunda szélében. No, ez na igyöiröm. János is igy vélekedik, mert amint oda ér s látja az igém nyárias készséget, az ostorral a bundára mutat és azt mondja: — Kivöttlük a doktor zsieibibül a tiz forintot. Csak éppen át kellett látni. A bocskorosi e kászolódást némán nézte és lehajtotta a fejét. — No, ©hol a kend pénze. Átvette aztán szétnyitotta a tenyerét s belenézett. — Kérem szépen, monda szégyenkezve — még a fele utján sincs, de ne tessék haragudni, hogy nem utasitpm vissza. Nagyon elesett ember vagyok. Másképp ... — Nono. Hiszen a dohányra valót uigy se kapta meg, kend. — Az — szólt — az ám. Amint János megfordult, kihúzta a fejéből a bőrsipkát s újra rávonta. Lovai megindultak, ő keresztbe ült a kukoricaszáron s előkotorászva a vászontarisznyát, ebédbe kezdett. i Winnipeg, Man. 1976. május 28. estem át. Úgy látszott azonban, hogy a kedvező eredmény ellenére sem; fogok fölébredni a narkózisból. A “tetszhalál” állapotában voltam. Valami vas merevség! tartotta hatalmában a testemet, a lélegzés és. a szívműködés már alig felismerhető minimumra süllyedt, sem mit nem éreztem, mozdulni nem tudtam, de az agyam dolgozott, észrevett mindent, ami körülöttem történt. Hallottam, amikor az orvos, aki megoperált, ezt mondta: »“meghalt'’. Kocsira tettek, azután liften ■levitték egy helyiségbe, amely az akusztikábl következtetve, nagy és alacsony volt. Hogy ott mi történt ezután, arra nem emlékszem. Csák ükkor eszméltem- föl, amikor a fejemnél desz ka ropogását hallottam. Ez a koporsó födele volt, amit rám tettek. Ekkor azonban mé|g min dig erőtlennek éreztem magamat és nem tudtam megmozdulni. Abban a mértékben, ahogyan szűk lakásomban a levegő megromlott, jóleső nyugalom fogott el. De ez csak rövid ideig tartott, mert úgy éreztem, hogy a 'színpadra kell mennem, ahol mintha még egyszer el kellene játszanom minden szerepemet. Lovagi csizmámat, sisakomat, frakkomat, cilinderemet kértem, hogy felöltő zködhes'sem és végül valóiban, mintha a rendező a nevemet kiáltotta volna és sürgetett volna a fellépésre. Én — most azoniban igazán — felugrottam a koporsóiban, a fejemmel ellökte ma csak lazán rám tett koporsói ödelet, amely leesett és én felültem a koporsóban. Ez a zaj, úgy látszik, odaesalt néhány ápolót, mert egyszerre csak két fehérbeöltözött férfi állt mellettem. Ezek azután a kórház halotti kamrájából egy barátságos szobába szállítottak, ahol csakhamar felépültem a “halálomból”. Az elmúlás, nagy titka, a meglhalás pillanata mégis csak titok marad. A búcsuzás fáj és nem tehetünk jobbat, mintha megfogadjuk a tanácsot: úgy éljünk, mintha minden pillanatban elszóílittatnán.k e sárgömbről. Ki a boldog! (Folytatás a 2. oldalról) élet? Színház, mozi, belváros, Dunapart ... o, Istenem. Aki nem Pesten él, az nem is él — mondták vágyakozva és elkeseredve. A pesti lakása? Háiom szoba? Melegvíz a fürdőszoba qsapjában! Erkély, amely Budára néz. Hajjaj. A vidéki házaspár egymásra nézett. Sóvárogva, vádlón, némán. Ez igen. így lehet élni. Ez élet. Kovács szórakozottan felelge tett és vacsora után azt kérdezte: — Mikor van, itt hetivásár? — Miniden szerdán. Például holnap. Miéit érdekel? Kovács ur vállat vont: c. ak Ügy kérdezi. Korán lefeküdt, rosszul aludt. láttalak. Rád is; gondoltam, ne félj. Es a körülikelri'tésezett területet felülről is befedte drótkeri tésse.,. Nehogy az a gonoiszképü macska hozzáférjen a barom fihoz. Aztán nyilást vágott a fássziu deszkáján, Ha esik az eső meg éccaka, a 'banoiniíiság a fás színben, fog otthonná lelni. Csak hogy ez a fáisszin alul körö.köí'ül már korhadt. Feltetejezte földdel, ahol lyukat talált, oda köveket rakott: görény,is van a vLágon. Végire készen volt nagy müvével. Kieresztette a baromfiakat és nyulakat az óriási drótkaliickába. — Neon volt baromfiudvarotok — mondta nővérének szef rény dics őséggel. — Hát én csináltam. Nem lelhet vidékein baromfi nélkül' élni. Nővére kellet.énül nézte a A piacon befordult a baromfisoriba. Feltűnést keltett elegáns városi mivoltában, kemény kalapjában. 'Szigorúan nézegetni kezdte a csirkéket. — Csirke tetszik, nagyságos ur? Ezt tessék megvenni, nagyságos ur — a kofák az orra előtt rázogatták a csirkéket, aláfujtak szárnya alá: ni, milyen pilhes, ni, milyen finom núou. Kovács, a hajdani vidéki gyerek szemével mustrálta a baromfit. — Nekem ne fujdogassa, ked veseon — intette le a kofát — mert az a csirke például náthás. Csak ránézek, látom. Ha-' nem' azt a két sárga tolla-at megveszem. Hosszas és gondos válogatás után összevásárolt 40 csirkét. Fogadott egy kis gyaloglszekeret, az vitte utána a rakomány baromfit. Ott gyöngytyukot áruitak. Otthon a .grófék gazdasági udvarán hajdanában rengeteg gyöngy tyűk zajongott Mindig ingykedeve nézte. Most vett hat darah gyöngytyukot. lloi vannak a házinyulíak? Aha. Na gyerünk, egy kis ketreerevaiót. Vett nyooc hófehér nyuiiat. Most ennek minid ennivaló is kell. Átkocsikáztatta a megrakott gyatógikocsit a gabonapiacra. Két zsák tengeri, j Két zsák árpa. Most gyerünk a ' vastkereskedéshez. Vett vagy húsz méter dróitkenyüzsgő, lármás hadat.-— Az uram' nem eszik csirkét — felelte csendesen. — Utálja, ha a hurt csontról kell lerúgni. Kovácsot ez nem feszélyezte. Az sem, hogy sógora bosszankodva nézte meg remekművét, amikor hazakerült a hivatalból. Ő mindenesetre Iboidog volt. Vályúkat szerzett be, italokat. Három hét alatt ki sem mozdult a házból. Maga etette a csirkéket és, a riadt hangjukon folyton pityegő igyon gytyukokat. Maga itatta a -nymakat. Már névszerint szólította az értelmesebb 'baromiakat. Bubos, Magda, Csillag, Kati, Piros vágtattak a drótkerítéshez, ha. meg látták. A nyuszik az ölébe ültek és velük megbeszélte a legbizalmasabb dolgokat, például, hogy délután eső lesz és vasárnapra tejecskét fog nekik venni. Ebédnél, vacsoránál órákig tudott mesélni “gyermekei” viselt dolgáról. A legkisebb gyöngytyuk ma ezt csinálta, a kis pettyes kakas ma összeveszett a legbátrabb nyullal. Arca kisimult, meghízott, idegei rendbejöttek, énekelt és fütyörészett, 'boldog volt. Vendéglátói lassan maguk is belekerültek ebibe a bűvöletbe és idővel meg esett, hogy leküzdve a baromfiak iránt érzett minden unalmukat, megálltak a telep mellett és csak érdeklődve nézrítést. Minden hozzávalóval együtt. Kicsit gondolkozott: köj rüibelül minden együtt van. Tiz óra tájiban hazatámított a megrakott kiskocsival. Sógora már hivatalban volt. nővére rémülten és örömmel fogadta: hova tűnt? Már kerestetni akarták a városiban. Kovács diadalmasan vonultatta elő a kiskocsit. __ Mi ez? — kérdezte nővére megrendülve. — Majd meglátod — felelte Kovács, jól elrejtet izgalommal és azonnal munkába kezdett. A nagy udvarban a fásiszin mellett kimért ögy jókora területet és kalapácsokkal, szögekkel felszerelve felállította körülötte a drótkerítést. Kalapált, izzadt és boldog volt. Éviek óta nem esett ilyen jól a munka. A szomszéd kerítésének tetejéről gúnyosan nézte fáradozását e)gy nagy vörös macsika. Kovács rákacsintott a macskára — Bitang, téged már reggel ték, mi történik a drótkerítésen belül. Letelt a három hét, haza kellett menni, Pestre. Kovács érzékenyen búcsúzott. Hálásan köszönlgette sólgornak, nővérnek a remekül eltöltött időt. A bérkocsi már ott állt a ház előtt, ő még izgatottan, imégegyszer körülsétálta a telepet és .meghatottan mondta: — Gondolom, kedves emléket hagyok itt magaan után nektek. Kikisérték a vasúthoz. Hoszszan néztek az eltűnő vonat után. iM'indaketten azt gond dták: — Megy haza, Pestre, központi fűtésibe, erkéllyel a Dunapartra ... de boldog. Kovács lecsukott szemmel ült a vonaton. A szive fájt. — Ott maradtak velük — gondolta. — Az én csirkéimmel, az én kisi fehér, vidám nyulaimmal az én kis baromfiudvarommal. De boldogok. 7 mekkori kalandom is. Egész életem és létem szinte panorámaszerüéin elvonult előttem, j Pedig a fulladozásomtól kezd-; ve egészen a megmentésemig oÉg múlhatott el i-at perc. Csak nagynehezen jutottam arra a meggyőződésre, hogy va lóiban élek. De ahelyett, hogy mint megfulladásom állapotában, ment legyek minden testi szenvedéstől, most borzasztó fájdalom gyötört. Orosz fogságba jutottam és ott éveken át újra és újra visszagondoltam azokra a piilanatoikirá amelyeket az élet és halál közt töltöttem el. — Egy diák, aki hegymászás közben lezuhant, ezt mondja: — Barátomat megelőzve, elsőnek érkeztem föl a hegygerincre, amikor hirtelenül megcsúsztam és a mélybe zuhantam. Hogy unit éreztem? Először is tökéletes boldogság érzése lepett meg1. Azután hiányzott minden fájdalomérzet, mig szemem 'és fülem megtartotta rendes élességét. Mindenekfölött azonban a gondolkozás és a képzelőerő rendkívüli gyorsaságát éreztem, ügy tűnt föl nekem, mintha belső tükrömben elmúlt életem egész lefolyását látnám, csakhogy nem gyermekkoromtól 'kezdve, hanem megfordítva, visszafelé gyermekkoromig. Csak akkor szűntem meg gondolkodni és mélyen elájultam, amikor egy hatalmas! bokorra estem. Amikor ájulásomból magamhoz tértem, alaposan összeverve, már a szálló ágyában feküdtem. A bokor .szerencsére íalapósan meggyöngitette zuhanásom erejét. Egy színházigazgató, akit dsaknem élve temették el igy számol be élményéről: — Súlyos gyomoroperáción ......................................................................... ....... KERESKEDELMI OSZTÁLYUNKNÁL KAPHATÓ KÖNYVEK: Angol nyelvtan és Beszélgetések ...................... $ 2.00 Ágoston Ede; Fény és árnyék (versek, elbeszélések) ........................... $ 3.50 Baráth Tibor: A külföldi magyarság ideológiája $i0.0J A magyar népek őstörténete, I. kötet: $10.03 A magyar népek őstörténete, II. kötet $10.00 A magyar népek őstörténet, Ili. köt. $10.00 Dr. Érdy Miklós: A Sumir, Ural-Altáj, Magyar rokonság.................................$11.93 Vojatsek: Hungarian Textbook and Grammar $.6.75 Berczy József: A külföldi magyarság ideológiája $10.00 Berczy József:- Európa felszabadítása .............. $ 3.00 Galgóczy János: A Sumir kérdés ...................... $ 8.20 Gundel Károly: Hungarian Cookery................................. (magyar receptek, angolul) .......... $ 3.70 Juhász József: Idegen partok között (elbeszélések) ............>......................... $ 5.00 Lajossy Sándor: Lidiké (regény) ........................$ 2.00 Hol van a nyár?........................$ 3.00 ” Szeretlek Hazám (versek) .... $ 3.00 Márai Sándor: Rómában történt valami (regény)$ 6.00 Nagy István: A fenségtől a hallja kendig............... (elbeszélés) .......................................... $ 3.03 Paula Néni Szakácskönyve (amerikai mértékkel) $6.53 Ravasz László: Uj Szövetség (vászonkötésben) $ 5.00 ! Rába Margit: A rettenet évei (regény) $ 3.00 Rúzsa Jenő: A kanadai magyarság története . . $ 5.00 Sárvári Éva: Kigyult a fény (regény.............$ 4.00 Somogyi- Szumirok ás magyarok.....................$ 8.20 Székely-Molnár Imre: Az ADOstol és a Paradicsommadár .... $ 6.03 Szirmai Endre: Mindenütt és Sehol (versek) . . $ 2.00 Szirmai E.: Medical, Nuclear and Literary Index I.N.E. London, Bromley, München a. Stuttgart, 1974. Ára kan. dollárban . $ 3.00 Fekete Lajos és Szirmai Endre; Hűséggel a fiú és barát (Szirmai Károly emlékére) 1975 (versek) (Verbász és London) .............. $3.00 Szirmai Endfe: Kázmér Ernő levelei Szirmai Károdhoz. 1975. (Szabadka) ........ $ 1.00 Szirmai Eledre: A magányos óriás (Szirmai Károly életrajza, 317 oldal. 85 ábra) . . $15.00 Szirmai Károly: Mindig elválni valakitől (Novellák) St. Gallen ...................... $ 8.00 VaszaryiGúbor: Hárman egymás ellen (regény) $ 5,50 ” ” A nő a pokolban is úr ” $ 5.50 ” 1 ” ő .......................... ” $ 5.50 Julianna! C. Tóth: Sing out Go (Hungarian Folk Songs)..........................$ 1-50 Rendelését t úrid je (darabonkénti 50 cent szállítás és cso-ragoiási költséJ hozzáadásával Money Crder-ban. Magán-csekkekhez 2S cent ''bank exchange”-t kell számítani. K MIL KERESKEDELMI OSZTÁLYA j 210 Sherbr/iok Street, Winnipeg, Manitoba, R3C 2B6.
