Kanadai Magyar Ujság, 1976. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-09 / 2. szám
6 Winnipeg, Man. 1976. január 9. ORVOSI TANÁCSADÓ Pruritus, vagy viszketegség Azért tartom helyénvalónak és aktuálisnak beszélni e tünetiről, mivel igen gyakori és nagyon kellemetlen kóros jelenségről van szó, amely a legkülönfélébb betegségek kísérőiéként jelenik meg, de néha előfordulhat, mint önálló betegség is az úgynevezett primáris, vagyis elsődleges viszketegségpruritus neve alatt ismeretes. Tudjak, hogy a növekvő életkorral e kellemetlen tünet egyre gyakrabban foglal helyet a betegségek tünetcsoportjában, de azért pruritus sál találkozhatunk gyermekkorban is mind a két nembeli ifjúságnál. Ariról, hogy mi okozza valójában a viszketést, még manapság is vitatkoznak a tudósok, de abban megegyeznek, hogy reflektorikus jelenségről van szó, amelyet az érző idegekkel érzékelünk a központi idegrendszer, az agy és az agy-alatti id eg központok segítségével. Egyes nézetek szerint a bőr szárazsága, a benne felgyülemlett kálium, hisztamin, fehérje-bomlási termékek és más mérgező anyagok, az izzadtság, stb. ingerük a bort és a nyálkahártyákat a viszketésre és másodlagosan a viszketési központon át, a mozgató idegek útján, a megfelelő végtagok mozgósítva vannak a vakarózásra. A vakarózás lehet csupán finom, de nagyon erőszakos is, amikor a bőrt az ember egész véresre marja ki, és itt fennáll a másodlagos fertőzések veszélye is. Néha a viszketés oly hatalmas és szűnni nem akaró, állandó jellegű, hogy a beteget öngyilkosságba taszítja. A pruritus lehet általános, amikor az egész bőrfelület viszket, de lehet körülírt, amikor csak egy bizonyos kisebb terület szenved e kellemetlen tünettől, mint például a nemiszervek, hasalj, hónalj, stb. Ez utóbbi viszketési forrna leginkább körűiért bőrbetegségeknél jelenik meg és eléggé könnyen kezelhető. Leginkább gombás, penészes bőr- és nyálkahártya-betegségekről van szó ezen esetben. Nehezebb kezelési problémát jelent a generalizált viszketegség, amely sok belső megbetegedés kísérője lehet. Ilyen betegségek a különféle általános bőrbetegségek, mint a psoriasis, ekzéma, az egész testet elborító csalánkiütés és impetigo (b'őrgennyeződés), a cukorbaj, rosszindulatú daganatok, vérbetegségek, csúz, hormonális zavarok a terhességben, szoptatás ideje alatt, valamint a nemi funkciók kialvása idején, az úgynevezett átmeneti koriban. Viszketéssel párosul a pajzsmirigy csökkenő, vagy nagyon felerősödött működése, a kövérség, érelmeszesedés, komoly vesebetegségek és májbetegségek. Nagyon gyakran kiséri viszketés a májzsugorodást, a májdaganatokat és a májba befészkelt parazitákat is (Ecchinococcus). Tipikus és általános viszketés a bélférgek előfordulásánál, ami különösen a gyermekeknél gyakori. Különféle idegbetegségek, ideggyulladások, idegfájdalmak és az idegek úgynevezett degenerativ betegségei is ' lehetnek viszketegséggel kísérve. Tudjuk azt a mindennapi tapasztalatból, hogy az ideges emberek általában gyakrabban panaszkodnak viszketésre, mint a nyugodtak és ezeknél e kóros tünet kezelése eléggé nehéz probléma. Vannak esetek, amikor a pru rítus komoly pszichikus, vagyelmezavar jele. Ez különösen idős elmebetegeknél fordul elő, a súlyos érelmeszesedés következtében és komoly elmegyógyászati kezelést igényel. Sajnos, a kezelés e'btben az esetben nem s'o> reménnyel kecseg tét. A viszketés keze»c»e csak akkor lehet valóban eredményesen tartós, ha sikerül felfedni a kiváltó okot és ezt eltávolítani.. Másodlagosan a kezelés csak tüneti. Elősorban gondoskodni kell a bőr zsírossá tételéről, megfelelő zsírok, kenőcsök használatával. A nyugtatok, vitaminok csak másodlagos szerepet játszanak. Itt hivom fel a figyelmet arra, hogy bizony eléggé gyakran a viszketegiséget a túlzott tisztálkodás vonja maga után, amikor naponta többször is lezuhanyozunk, vagy ami még roszszabb, sokáig áztatjuk testünket a fürdőkádban. Ezzel a bőr elveszíti természetes zsírtartalmát és. bekövetkezik az erős viszketés. Tehát itt is érvényben van a közmondás, amely szerint: a jóból is megárt a sok! Meg kell még említeni, hogy tipikusan a viszketéssel van egy bekötve a rüh, a tetvesség és lokális, vagyis helyi viszketést okoznak a rovarcsípések (szúnyog, méh, darázs, hangya, kullancs, poloska, 'bolha, stb.) Itt rendszerint csak átmeneti jelenségről van szó. ahol jó hatást gyakorol a folyékony púder, az aaethaesin kenőcs, vagy a sósborszesz. Generalizált visz ketéssel járhat azonban a szifilisz végső stádiuma., a tabes dorsalis. Külön fejezetet érdemelne e cikkben az úgynevezett öregkori viszketés, a pruritus senilis, amely rendszerint a 70. életév elérése után következik be és alapját az idős bőr elváltozásaiban, atrofiájában, szárazságában kell keresni. Kezelése nem nagyon könnyű, de bizonyos eredményeekt el lehet bőrápoló, kozmetikai szerekkel érni éppen úgy, mint masszírozással és vitaminkúrákkal. 'Romániában és Franciaországban e téren is szép eredményeket érnek el a pr oc ai n kú rákk a 1 (Gerovital), amit népiesen a fiatalság csodaszerének neveznek. Az öregkori viszketegség LEMKE GYULA: diagnózisát csupán akkor szabad felállítani, ha a beteget alaposan kivizsgáltuk és teljes lelki nyugalommal kizártunk minden komoly betegséget, amely viszketéssel szokott feltűnni. Végezetül c;sak annyit, hogy nem szabad a pruritust, mint kóros tünetet egy kézlegyintéssel elintézni, hiszen mögötte komoly általános betegség is meghúzódhat, amelynek korai kezelése megmentheti életünket is. Forduljunk tehát a ihoszsízantartó és szűnni nem akaró viszketéseknél orvoshoz, aki bizonyára megtesz minden tőle telhetőt, hogy segítsen rajtunk. MUDr. Juhász Istán Tiszacsernő. Lovagi-torna Bajor Gizivel Irta: Székely Molnár Imre. Amikor csupa nevetség az élei A Kör helyiségében hárman ülnek az egyik asztalnál. Az Öregúr és két harminc-negyven közötti férfi. Előttük nyakas üvegben egri bikavér, poharak. Italozgatnak. A fiatalabbak összesunyita tanak. Alattomosan kezdik az ugratást. — Mondja, kedves bátyánk, van-é a maga korában még boldogság? Az Öregül’ átlát a szitán. A szemo se rebben. Kényelmesen előlhúz egy cigarettát, óvatosan körülnéz nincs-e a közelben a fránya doktor, vagy a szemrehányó szemű feleség. Persze, akkor is rágyújtana, ha a közelben lennének, de nélkülük határozottan ‘jobb ize van a do hánynak. Nagyot szippant. Orrán, száján bodor 'karikák!.an ereszti a füstöt. — Boldogság az én korom ban? 'Már miért ne lenne, fiacskáim! például reggel, éhgyomorra, átnézem az újságok gyászjelentéseit. Ha nincs bennük a nevem, ennek mindig nagyon megörülök. A harmincasok fanyarul nevetgélnek, de nem hagyják magukat lerázni. — Ez kitűnő tréfa volt — szól az egyik — de más, igazi boldogságról szeretnénk hallani. — Igazi boldogság? — derül fel az Öregúr, — igazi boldogság is akad. Kedélyesen nézi a sziporkát cigarettája végén. — Van nekem két aranyos Magyarországi magyar ÜGYVÉD DR. RACSMÁNY BÉLA a budapesti ügyvédi Kamara volt tagja. Manitobái gyakorló ügyvéd, közjegyző, uj elme: 203-504 Main St., Winnipeg, Man. R3C 1A7 — Telefon: 947-1513. unokám. Néha meglátogatnak. Ilyenkor térdemre ültetem őket. Egyiket az egyik térdemre, másikat a másik térdemre. Ez igen nagy boldogság. Vaskosak, nehezek a lurkók. Így aztán, amiboir lemásznak az ölemből, az megint egy másik nagy boldogság. A fiatalok kesernyésen mosolyogtak. Huncutkodás mellett a kíváncsiság is tüzeli őket. Koccintanak. Ivás után gyorsan megtöltik a poharakat. Talán majd az ital megoldja idős 'barátjuk nyelvét. — Az örömökről szeretnénk hallani! — erőltetik a témát. A kesernyés, erős bor átmelegiti az Öregurat. Arca kipirul, szemében ravasz fénycsillan. — Ahá, most már tudom, mit firtattok. — Egy jő nyelet után van igazi zamata a cigarettának. Kettőt is szippant, mielőtt folytatja. — örömök is vannak, gyerekek. Mert, talán azt hiszitek, az én koromban már nincsenek ürömök? A fiatalok közelebb húzódnak, meglökik egymást térdeik kel. Az öregúr úgy tesz, mintha nem vette volna észre asztaltársai mozdulatait. Duruzsolva mesél. — Éjfél után rendszerint felébredek. Az asszony is pislog már ilyenkor. Mi már úgy öszszeszoktunk, hogy egy időben ar.zuük ei és egy időben ébredünk. — A zsarátnok közeledik két ujjabütykéhez, amellyel szorítja a cigarettát. Még egy szippantás, majd belenyomja az égő koporsószeget a hamutálcába. Elméláz. Ifjú barátai türelmetlenkednek. —- Na, és • • •? — Na, és? — nézi az Öregúr a hamvadé cigarettát. — Meggyujtom fejünk felett a hangulatlámpát Tudjátok, a. hangulatra mindig sokat adtam. A Nincs zökkenőmentes élet. A legnyárspolgáribb családban is gyakori az összekoccanás a házastársak között. A művészek életére pedig az a legjellemzőbb, amit egy kedves színésznő barátom mondott legutóbbi beszélgetésünk alkalmával: — Hlgyjen nekem, hazudnak a legendák. A művészek között igen kevés a sírig tartó hűség; csalják egymást, marakodnak, mint a veszett kutyák, de néha azért együtt maradnak egy fedél alatt. Az ideális házasság legendája a legjobb reklám. — lámpa vibráló, kékes fényében, higyjétek el, még most sem csúnya az asszonykám. Mondhatom nektek, határozottan szép. Talán menyecske korában sem láttam szebbnek. — Aztán? — sürgetik a harmincasok. — Aztán kedvesen, szerelmetesen ránézek életem párjára. Hitvesem huncutul visszakacsint és ... mindkettőnkből kitön- a kacagás. És nevetünk, nevetünk, nevetünk • •. A cigarettavég még pislog, füstölög a hamutálcán. Az Ö- regúr belebök mutatóujjával a tálcába. Elnyomja az utolsó szikrát. Indulásra cihelődik. ■— Keresi szemével a feleségét. Földerül, amint meglátja. Lelkesen indul feléje. Vagy három Lépésről szól vissza fiatal barátainak : — Hát, gyermekeim, kell annál nagyobb boldogság, mint amikor az ember élete éjjel is meg nappal is csupa nevetség?! • •• Az 1956-os szabadságharc legmegrázóbb leírása. Szép, finom szerelmi történettel. Rendelje meg bármelyik magyar könyvkereskedésben, vagy újsága rusitónál, vagy közvetlen a KMU Kereskedelmi Osztályánál. 210 Cherbrook St. Winnipeg, Man. MAJTHÉNYI GYÖRGY ARANYMALINKó És persze mindkét fél éli a maga külön életét. Neményi Lili ... opera és sanzonénekesnő ... aranyos, kedves, bájos teremtés. Liühez régi barátság emléke köt, ha Pesten vagyok mindig, felkeresem, hogy élvezzem a mesélő múlt lélek ringató szépségét. — Bili úgy beszél magyarul, mint egy tüzes csárdás, vért forraló hangsúlyokkal, dallamos szavai mélyén. Neményi Lilitől az ország leg nagyobb művésznője, Bajor Gizi hódította el a férjét, Indig. Ottó színdarab irót. Erről szól ez a történet. — A Kolozsvári Színház a nyarakat Brassóban töltötte — kezdi elbeszélni Liliké, — ott vendégszerepeit az egész társulat három hónapig. Hire jött, hogy a nagy művésznő lejön közénk négy estére játszani. Felmentem Janovicg színigazgatóhoz s kértem, adjon erre a hétre szabadságot nekem, hogy ne találkozzam vele. — Maga a legjobbszinésznőm, minden darabban 'benne van, nem pótolhatom senkivel, ezért hát nem engedem el, —mondta Janovics. Maradnom kelltett. Csak nagyon furcsa érzés volt, hogy egy évvel ezelőtt, a Korona szál ló egyik II. emeleti kis apartmentjében még velem lakott Ottó, mig most az I. emeleti 3 szobás luxus lakosztályában, a nagy művésznővel és a művésznő barátjával, Tasnádi Ilonával volt együtt. Hát tudomásul vettem, mit tehettem. Egyik délelőtt ép kedves barátom, egy ujségiróné volt a szobámban, amikor kopogtatnak. — Ki lehet ez? — kérdi a barátnőm. Én nevetve mondom, liát ki; Bajor Gizi. ó, nem mond tani én ezt komolyan. — Majd szóltam: szabad. Kinyüik az ajtó és a szoba ajtajában ott áll a Nemzeti Szinház nagy művésznője. Egy pillanatra állóképpé dermedtünk mind a hárman. Én, mint háziasszony,, megtisztelve látogatásától leültettem s amennyire tudtam, fesztelenül elkezeltem ilyen bájcsevelyt: Hogy utazott? Hogy tetszik neki Erdély? Hova fog még menni, — miket akar meg, nézni? Csupa közhely, ami úgyaliogy, átsegített az első találkozáson. Bajor Gizi rögtön a tárgyra tért. — Megkaptad a levelem? — Igen. — És hogy határoztál? — Már beadtam a válópert. S egy kolozsvári ügyvédnek a nevét mondtam meg. Ő tovább is csak a válásról akart beszélni, de én elhárítottam. Ez már az ügyvéd dolga, mi ne beszéljünk róla. — Akarod hallani, hogyan kezdődött a mi nagy szerelmünk Ottóval? — Hát egy feleségnek igazán érdekes ez a téma, — meséld el. — És ő el is mesélte rész-Pestire a magam erejéből. Hidd el, én nem kérek semmit sem a válásért, sem Ottóért, — s amint már mondtam: Kolozsváron az ügyvédem beadta a válást. Pár semmitmondó szó után, a művésznő meghívott másnap délután teára az első emeleti v lakosztályba, ahol Ottóval és , Ilonával együtt laktak. Egyik legegyszerűbb ruhámat vettem fel, hogy kerüljem a feltűnést. Tehát másnap délután lementem a II. emeletről' az I. emeletre, ahol üdvözöltem a két nagy művésznőt és férjemet. A ibútorokon különféle gyönyörű holmik voltak szétrakva: bunda, estélyi ruha, kalapok, szőrme kepp, táska, parfüm, stb., látszott, hegy tudatosan lett szétrakva, hogyha a kis vidéki színésznő táguló szemmel meglátja a sok szép holmit és kiejti a bűvös szót, hogy; jaj, de gyönyörű, — akkor a nagy Diva egy könnyed mozdulattal oda is adja a kis kollegának. Hát nem néztem táguló szemmel, nem is vettem észre a sok szép holmit. Ismét a válásról kérdezett, majd az ügyvédem, — feleltein,' — és végre a másik nagy művésznő befejezte azzal, hogy természetes, ez már az ügyvédek dolga. Majd hozták a teát és később zserbóval kínálta meg Tasnádi Ilonát, engem, — majd a szájáoa tett egy darab csokoládét, odament Ottóhoz és mint egy madármama tátott szájú fiókájának, a fogai közül kínálta meg csokoládéval a férjemet. Ha Ottó soha az életben még zavarban nem volt, de akkor, ott, valóban zavarba jött. Vérvörös arccal nézett rám, én halálsápadían, most. igazán táguló szemmel néztem vissza rá, ami olyan feltűnő lehetett, hogy a nagy művésznő végre észrevette és abba hagyta. Én, pár semmitmondó szó után elhagytam a csatateret, nem tudva, hogy győztem-e, vagy vesztettem?! Nem férjet, óh, nem, hanem emberi, női tartásomat, önérzetemet és önbecsülésemet. Évekkel később, amikor már Horváth Árpádné lettem és leviziteltem, a Nemzeti Színházban Bajor Gizinél, az öltözőjében, megölelt és ezt mondta — Te abban a lovagi tornában úgy viselkedtél, mint egy angol királynő és én nagyon szégyenkeztem akkor a történtek miatt. * * * — Ez a kis mese, ami valóság és megtörtént, itt, Pesten fejeződött be. Én elváltani Ottótól, de ő nem vette el a nagy művésznőt. Én találkoztam regi, gyermekkori szerelmemmel, Horváth Árpáddal és a kölcsönös vonzalom újra jelentkezett. A felesége lettem. Indig Ottóval hosszú idő után, 1938 nyarán találkoztam, fent a Sváb-hegyen. Párizsba készült. Rá akart beszélni, hogy vele menjek. Az őt annyira jellemző könnyedséggel azt mondta: — A követségen úgysem tudják, hogy el vagyunk válva, beadok egy fényképet Rólad, beás szinte tolta volna előre a vonatot, hogy mielőbb véget érjen a kinos utazás. Ide-odá forgatta az áblakráma rézfogantvús závárát, mint a gyerekek, ha azt játsszák, hegy annak a mozdulataira indul, vagy áll meg a vonat. De. bármit csinált is, a vonat nem sietett joöoan, s a nyugtalanság megint elővette. Valamelyik állomáson, ahol hosszabb ideig vesztegelt a vonat, leszáüt s a restiben megivott egy pohár bort. Éberebb lett tőle. Jobban érezte a hideget, és vacogva ropiant vissza a kocsiba. Topogott, táncolt, még érezte a hideg pörkölését, és szinte jókedvű lett ettől. Aztán megint élőiről kezdődött a zötyögés és a türelmetlenkedés. Elcsigázottan, agyoncigarettázva, remegve az álmatlanságtól és hidegtől, szállt ki. Szürke, piszkos hajnal volt, a levegő kénfüstös, kormos. Kóválygott, émelygett tőle. Rögtön az étterembe ment, teát kért, dupla rummal s amilyen forrón csak bírta, megitta. A meleg át meg átjárta. Az órát nézte: még korán voltra Rauf Pistát fölkelteni. Máskor is ült már itt az étteremben, de akkor a könyv ott volt a kezében. Az ambíciója folyamatos volt s nem kellett erőszakot tennie magán, hogy elvégezze a dolgát. Most a vizsga valahogy elveszítette a fontosságát a szemében. Hiszen nem felejtette el, készült is rá, amennyire az idejéből futotta, ott is lesz holnap, de milyen más volna az, ha az élete célját olyan töretlenül láthatná, mint régebben! Emberek eipekedtek mellette a csomagjaikkal, álímos gyerekeket vonszoltak, a portás becsöngetett az utasoknak, a pincérek ide-oda szaladtak: ezeknek mind érdesem — gondolta. De hol van az én vonatom? — Újságot vásárolt s olvasni kezde érdektelenül, éppen csakhogy az ideje teljék. Nézte a fehér papirt, a hirdetések ábráit, egyiken karcsú nő állt gyermekével a kirakat ellőtt. Egyszerre csak mozogni kezdett, fölszaladt az udvar közepén álló hódombra, bavat markolt, hógolyót csinált s a gyerek; felé dobta. Aztán tapsolt, nevetett, csengő hangon kiáltozott, öndirej megállt a hólapátolásban, és szélesre húzta a száját, Vuigrics bácsi meg a puskájára támaszkodott s egyre kisebb lett, mintha a hó nyelné magáiba. Éles csöngetés vágódott az agyába, fölíriadt. — No né, hogy elbóbiskoltam! ... Pincér, adjon kérem egy szivóriumot. aztán fizetek! — 114 — Aztán fölkapta kis csomagját, kiment, fölült a villamosra. Rauf Pista egy harmadik emeleti Ms udvari szobában lakott. Jókedélyü, kövér fickó volt. Oltó jöttére álmosan nyújtózkodott az ágyban. — Gyújtsd meg. a lámpát, és tedd le magad, — mondta ásitva. — Legjobb lesz, ha lefekszel a díványra. A szobában szörnyű rendetlenség volt. Az asztalon a székeken, a díványon mindenféle ruhadarabok, szétnyomott cigarettacsutkák, s a papirosvacsoi a maradványai között könyvek, jegyzetek. Oltó valahogy lerakodott az egyik székről és Pista mellé ült. A törődöttségtől meglágyultan, valami bensősé- * ges, jóleső beszélgetésre vágyott. Mosolygott magában, hogy milyen idegen lett számára Pest, alig tudott idetalálni s hogy ott, az étteremben, — milyen különös! — éppen Dúsné vetődött az álmába ... Rauf Pista végre fölnyitotta a szemét. — Adj egy cigarettát ... Mi újság különben? Hegy állsz az özveggyel, öregem? Oltó majd leszédült erre a kérdésre a székről. — Marha! — mondta méltatlankodva. — Micsoda beszéd ez? Neked mindig csak efféléken jár az eszed . .. — Nana, talán szivén találtalak? — Ugyan, hadd el ezt á szamárságot. Az egy úrinő, baátom. Micsoda beszéd! Igazán, mintha más viszony nem is lehetne férfi és nő között .. . Elpirult, haragudott s fölugrott a székről. — KiáJhatatlanck vagytok, ti pestiek, — dohogta. — Az embernek esze ágába se jut az efféle, ők meg már mingyárt; hogy állsz, öregem, azzal a nővel? Hogy állok? Sehogyse állok, mert nem is akarok állani. Fizet s én tanítok, ezzel kész . ., Lehet, hogy már v|ssza se megyekhozzá. — Na hallod, nagyon alpári lettél ett Békaböralján! — mondta Pista. — Az ember csak kérdez tőle valamit s ő meg felhúzza az orrát. Hász nem mondtam én semmi sértőt .. . Na, csak ülj le és mesélj nekem valamit. — Eh, — legyintett Oltó, — semmi mesélnivalóm. — S már önmagára haragudott, amiért igy fel tudott induüni. Most majd Pista még azt hiszi, hogy csakugyan ... — Ideges vagyok egy kicsit, — tette hozzá, — mert komiszul utaztam, és — 115 — letesen. Mozdulatlan arccal és 200-on felüli szívveréssel hallgattam végig. Ottó kézcsókját küldi, nem jön fel, mert zavarban van. Miért? — Mert én a menyasszonya vagyok, Te pedig még a'felesége. Ottó nem igen szokott zavarba jönni, mert ha elvesz feleségül, akkor Te leszel körülbelül a negyedik felesége, — megszokhatta ezt a szituációt. A nagy művésznő pár percre elhallgatott, majd igy folytatta: — Tudod Te, hogy én milyen jó ember vagyok? — Szinte ma gam előtt láttam az Ármány és Szerelem Lédijét, még a gesztusa is, amit híresen szép kezével csinált, kifejező és gyönyörű volt. De akkor, abban a szituációban, nem néző voltam, aki minden alaMtásától el voltam ragadtatva, hanem szereplő. Végszót kaptam .felelnem kellett. — Azért voltál jó, mert nem volt soha szükséged arra, hogy rossz légy. Még el sem végezted az Akadémiát, már főszerepeket kaptál és attól kezdve a tehetségek külön őrangyala a tenyerére vett és soha nem ejtett el. De köszönöm, hogy ilyen formában ajánlottad fel a segítségedet, úgy érzem, felesleges. Én is tehetséges vagyok, bár nagyon kevés szerencsém volt eddig, én is felkerülök ragasztják az én útlevelembe és kijössz velem. — De én mint csak barátot szeretlek, — feleltem. —Majd visszaszeretsz megint, — mon i ta. — Hát nem zavar, hogy Horváth Árpád a férjem? ? — Engem egy férj soha nem zavar, pláne, ha nincs a közelben. Hidd el, én még mindig szeretlek. Gyere fel hozzám, a Várban lakom, ott bizonyíthatom, hogy még mindig, szeretlek! Elmentem. A lakásán re age— J,eg fényképem volt. Nagyon meghatott és felmelegedett a szivem a régi emlékek láttán. De én — mondtam neki, — Árpádot szeretem. Nem megyek Veled Párizsba. Ottó elment. 1946-ban onnan kaptam tőle levelet. Párszor irtunk egymásnak; majd a levelezésünk abbamaradt. Halála után egy róla irt cikkből tudtam meg, hogy nem felejtett el, sokat beszélt rólam, szeretettel, egy régi szerelem elmúlt illatával és pontosan úgy emlékezett rám, amilyen szeretettel és megbecsüléssé én emlékezem vissza rá. . . Ne várja felhívásunkat— küldje be előfizetését honfitárs mi Vb !
