Kanadai Magyar Ujság, 1975. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)

1975-03-21 / 12. szám

. oeg .Ja 1975. már©. 21.

Nézetem- szerint nyelvünk tökéletes kifejezője a magyar lelkiségnek és jellemnek. Férfias hangzása megfelel a magyar őszinteségnek és bátor kiállásnak. Seton-Watson, a magyarokkal egyáltalán nem rokonszenvező angol történész szerint a magyar nyelv Európa egyik legtisztább nyelve. Az 1970-ben kiadott “Ungarn” ci- j mü ország-ismertetési nyugat-1 német szerzőije pedig így kiált j fel: “A magyar beszed szépen hangzik még akkor is, ha történetesen egy szót sem értünk belőle.” Ugyancsak igazat kell adni neki, amikor megállapítja, hogy a magyar ember akármilyen nyelven is beszél, az mindig csak magyarul hangzik. Egy hires- olasz nyelvész az olasz után a magyart tartja a legjdallamosabbnak. Külföldön élve, bőségesen van alkalmunk meggyőződni fenti vélemények igaz voltáról. Akinek füle van a hallásra, észreveheti, hogy a helyesen beszélt o.asz, vagy francia nyelv sokkal szebben hangzik, mint a pontugál, vagy akár angol csevegés. Vannak tehát ú.n. sízép és csúnya | nyelvek.

Illyés Gyula a “'Puszták népéiben a magyar embtr csöndes, szolgálatkész természetét fejtegeti: “A magyarság eredetéről szóló elméletek közül egy se hatott rám olyan revelációszerüen, a szivretapintás olyan bizonyosságával, mint az a legújabb, amely szerint a magyarok nem Árpáddal jöttek e hazába, hanem még Attila csöndes inálhaihordoizői gyanánt. Mindenesetre csönd ességük.: ek köszönhették, hogy sem a hunokkal, sem az avarokkal egyetemben nem verték ki, sem agyon őiket, hanem életben maradhattak és szolgálhattak a hunok után is, hol az avaroknak, hol a frankoknak, minden- | kinek, aki épp a nyakukra ült | és végül Árpád kemény, öntu- j dalos tűik vitézeinek, akik ál- 1 lamot gyúrtak ebből a hallgatag munkás népből, amely mindenét, még gyönyörű ugor nyelvét is átadta a hódítóknak, ahogy ez már a történelemben a hióditók és meghódítottak között törvényszerű.”

Nem egészen véletlen tehát, hogy az egykori Népszövetség székhelyén, Genf városában a harmincas évek elején ihárom

utódállam képviselője fogadta el a magyart diplomáciai nyelvnek. Ugyanis a cseh, rumén és szerb külügyminiszter zárt ajtók mögött, közös ellenségük, a kirabolt Csonka-Magyarország elleni diplomáciai lépéseket kívánta megbeszélni. Már-már kénytelenek vo.tak lefújni a konferenciát, mivel a külügyérek egyike sem értett olyan nyelvet, amit a másik kettő is beszélt volna. A ‘kínos válságnak Hodzsa Milán cseh miniszter vetett véget, felvetve a kérdést: “Miért ne tárgyaljunk

magyarul?’’ Talán mondani sem kell, egyhangúan magukévá tették ezt a mentő ötletet, hiszen a magyar volt az egyetlen ú.n. idegen nyelv, amit mind hárman folyékonyan beszélitek.

Ellenségeink szándékos ferdítésekkel, tévedésekkel, féligazságokkal és hazugságokkal teletűzdelt magyarellenes propagandájának egyik kedvenc eszköze a kisebbségek elnyomásáról szóló rágalom. Helytálló érvek hiányában, ezzel próbálnak jogcímet kierőszakolni a területrabláshoz, továbbá a saját maguk által gyakorolt tömeges magyarirtásról elterelni a figyel met. Bűnös tájékozatlanságnak tulajdonítható, ihogy nyugati szerzőik is átveszik az osztrák és kis-entente bér tollnokofc hazugságait. Végtelen gonoszság erőszakos magyarosítással vádlóim az egykori budapesti kormányokat. Ha valaki elfogulatlanul tanulmányozza a Kárpátmedence múltját, épp az ellenkezőjéről győződhetik meg. A magyar ember alaptermészetének tartozó példás tür elemmel, a mások nyelvének, vallásának, szokásainak tiszteletben tartásával magyarázható az, hogy pl. a történelmi Haza délnyugati részén, Vas és Zala vármegye peremén a maroknyi VENDSÉG, az ezeréves magyar ura- Lom alatt csorbítatlanul megőrizhette népi állagát, szláv nyelvét és zárt, ősi települési helyét. A jövevények megbecsülését célzó, valóban keresztény ielkületü, szentistváni politikai irányelv tulajdonképen az ős-sztnagyarság humánus termesze- j tét tükrözte. Középkori kirá- | lyaink a népünket, annyira jel- 1 lemző, páratlan vendégszeretet jegyében látták el alkotmányos kiváltságokkal a szepesi és erdélyi szászokat.

Cáfolatul, a vádaskodó bitorlók gaztetteinek leleplezésére, a hullarablók fennhatósága alá kényszeritett 65 ezer őslakos magyarból az erőszakos bécsi beolvasztó politika következtében csekély ötven esztendő le- ! forgása után mindössze négy-! ötezer ú.n. burgenlandi magyar j maradt. Ez aztán a népirtás! I A magukat előszeretettel nyu- I gátinak kikiáltó osztrákok igy

tüntettek el több mint 50 ezer őslakos magyart Trianon óta. Joggal írhatta tehát Móricz Zsigmond: “Abba fogyott el a vérünk, hogy a keleti atyafiakkal verekedtünk, s védelmeztük a nyugati idegeneket, akik ezer éven át folyton idegenek maradtak hozzánk és gyűlöltek.” De most ne részletezzük tovább ezt a szomorú tényt.

Inkább fordítsuk figyelmünket ama csodálatos “varázs” felé, aminek hatása alatt a jövevények lelkülete átalaku.t. A 1)50 évvel ezelőtt szüretelt nagy mesemondónk, Jókai Mór “Kiskirályok” c. regényében a képzeletbeli TUHUITUM vármegye népét nyughatatlan nemzetnek bélyegzi. Majd ekként korholja őket: “Már a régi időikben extra-törvényeket kellett hozni a számukra az országgyűlésen. Sőt egyszer azt határozták el az ország rendéi, hogy az egész népséget szétosztják a többi vármegye közt s helyükbe aiuténeket telepítenek le Máramanosból és Beregből. Nem használt semmit. A kitelepített nép menten visszatért s a behozott már tíz esztendő múlva éppen olyan, szittyává alakult át, mint az eleibbiek.” — Helyesen vonja le a következtetést: “A földben kell lenni a varázsnak.” — Azt is elmondja Jókai, hogy a mecenzéfiek “eredetükre nézve németek, de a népviseletük

megfelel a legpompásabb mintájú diszmagyarnak. Németek és a legjobb lovasok. Németek és valamennyi a magyar szabadságharcnak a legeim és a

legbővebb kiiartó harcosa.” —

Jókait látszik igazolni Ravasz László püpók is, aki a magyarság mibenlétét sem fajisághoz, sem pedig a nyeivhez nem köti, hanem elsősorban a lelkiségnek tulajdonítja. Véleményem szerint ez a meghatározás csak a Kárpátmedencén beiül érvényes, mert a Vasfüggönytől nyugatra a magyarság léte nagyonisi a nyelviség függvénye.

Hogy a magyaiság, mint központi mágnes hatott a -nem magyar származásúakra, azt a jelenkori történészek közük leginkább az Egyesült Államokban megjelent “Borderland” c. mü Burghardt nevű szerzője -igazolja: ‘ A magyarok mrnd.g bámulatot váltottak a szomszédoknál. Ezé« vagy szeret.ék, vagy gyűlölték a magyarokat, de észrevétlenül nem hagyhatták őket.” — Burghardt szennt “a kis magyar nemzet feltűnően nagyszámú tehetségének tu.ajdon.tható az a kulturhatás, amivel a magyarok a nem-magyar származású tehetségeket maguknoz vonzották és meg is tartották.” És tényleg, a gyakorlati esetek végnélküli sora igazolja ezt az állítást. Liszt Ferenc jóllehet,

, élete nagy részét külföldön töltötte, mégis- mindig magyarnak vallotta magát. Ugyanez vonatkozik a szintén nyugatmagyarországi születésű Joachim hegedűművészre, akit Brahtushoz fűzött barátsága.

I A magyarság ellenállhatatlan ; vonzását -és lérekformáló erejét talán semmi sem bizonyítja ragyogóbban, mint a Petrovicsosalád, amelynek Petőfi néven világszerte ismert Sándor fia, lelkes magyarrá lett. Ott vannak aztán a szabadságiharci népi-német származású hő-sei, tábornokai, vértanúi. Köztük Gárdonyi Géza apja, akit még Ziegler néven ismertek és a 48-4-9-es honvédelem fegyvergyárosa volt. -A névmagyarosítás Petőfinél, Gárdonyinál épp úgy, mint sóik ezer honfitársuknál teljesen önkéntes, hatósági kényszer nélküli, szívből jövő kívánság volt, hogy lelkiségüket kifelé is megvallva, külsőleg; is azonosuljanak a nemzettel. Ez a lelki szükségesség (Folytatás a 6. oldalon)

I KÖTELES M. GYULA

Közjegyző, ügyvéd, jogtanácsos.

Suite 80/-810 Somerset Place 294 Portage Ave., Donald saro-k

WINNIPEG, MAN.

R3C 0B9

Telefon: 943-6657

UALÜLJUNK...

MIT SUSOG A FEHÉR AKÁC...

Zilahi Balázs verse, Fráter Lóránd zenéje.

Mit susog a fehér akác hervadozó virága?

Ha a szellő hozzá szegül, a szivem is átjárja.

Boldog idő hová lettél?

édes emlék ne hagyj el, Susogj, susogj fehér akác, hervadj el a szivemmel.

Fehér akác, ha elveszti virulását, levelét,

Fáj, ha látom, a bánattal bár ón is úgy lehetnék, Könnyeket csal a szemembe, reám száll egy szép álom, Amely egykor betöltötte az én egész világom.

pihen a tihanyi monostor két tornyán. Az az érzés támad a , nézőben, hogy ott valami óriási 1 áll, két kezét szüntelenül ég felé tartva s ImádkozJa, vagy átkozódik. ;

A fáradt tekintet visszaírni 1 a ’ megtett út után a tó vizét e és j megfürdik benne. Azután ez is elveigeziven, a legközelebbi tárgyakon pihen.

Mi ez a sánc, melyen feksaünlk? Azt mondják, hogy ez egy föld!vár volt', melyet talán j római légiók építettek, de melyben később a honfoglaló ősök tanyáztak. Azt meséli a legenda, hogy Koppány vezér somogyik kapitány, többek közt itt is megvetette a Iáhát, mikor nem annyira a kereszténység, mint in&áfcb a ‘németség ellen harcolt. Bizonyára az itt alattam mélyen fekvő rétegekben porladó csontok, vagy talán; e csontokból kihajtott fü, mely itt hullámzik és integet körülöttem, bővebben tudna beszélni az elfelejtett történetekről, az elnémult hősökről, ha értenék a nyelvén. De én a fűnek csak a zizegését hallom, a fa is suttog valamit, de értelmet ebből kihámozni nem tudok. Néha kitalálok egyetmást, amiről más embernek talán sejtelme sincs, megtalálom a lelkét a fáhaik, a virágnak, a múltaknak, s fölfelék olyan törtépeteket, amelyék bizonyára megtörténtek, de senki sem tud semmit.

Amint ott gondolkozom az elmúlt századokon, hirtelen seozett fecske esik elém. Valamelyik vércse röptében elkapta szegényt és halálos sebet ejtett rajta. A kis madár ott vergődik előttem s bizonyára fájdalmat érzi rókonsizemvemet és részvétemet s ez enyhiti fájdalmát. Szemei elfordulnak meghalt. Bicskámmal gödröt ástam is be letemettem. Legalább szép helyen van eltemetve, az ezeréves vár tetején, a nagy, fényes tó fölött, kiszögellő csúcson, uapsúgártól meleg földben.

'Kippen 'bevégeztem munkámat, mikor könnyű léptekkel egy fehérlbe öltözködött asszony jelent meg. iHaimarjjábaai konstatáljam, hogy a szeme húzavirágsiiinü s a haja. egy kicsit vöröseis árnyalatú. Feje fölé piros napernyőt tartott, ami az egész asszonyt rózsaszínű fénybe borította. Az a'sszony nyugodtan rám nézett s teljes elfogulatlan sággal megs-zólMtott:

— Nem lenne szives megmondani, hogyan jutok leg egyenesebben (Szárszóra? Le késtem a vonatról s elhatároz tam, hogy gyalog megyek ház; Szárszóra, ahol nyaralok.

Mikor az asszonyt meglát tab, természetesen rögtön, föl ugrottam s kérdésére befell mutatva a szárazföldre, Így fe leltem:

— Ha ezen a gyalogú ton it egyenesen befelé, megy todáig ahol a három jegenyefát látja ott meg is találja szárszói o szágutat.

— De én a Balaton-pairto szeretnék menni, hogy a za.l; hegyben, a tóban és a naj

PESTI ASSZONY A MEZŐN

IRTA: RÁKOSI VIKTOR

nyugtában gyönyörködhessem.

— Akkor méltóztassék ht a sánc szélén végigmenni s ahol az lehajtok, lemenni a partra s I a vasúti sínek mellett tovább haladni.

■— Köszönöm, — felelt az asszony s távozott, én meghajtottam magamat s visszafeküdtem a fűbe.

Nem telt bele öt peu.c, az aszszony újra ott állt eiótiiem.

— Nem akarja az Isten, hogy hazajussak.

— Hclgy-ihogy?

— A rét, amelyen haladnom kellene, tele van marhával.

— Akkori csak egy mód van ...

— Az,, hogy ön engem elkísérjen.

— Kérem, én szívesen megteszem, de vagy veszedelem fenyeget a marhák részéről, vagy j nem. Ha nem fenyeget, akkor j egyedül is elmehet, ha fenyeget, ! én sem tudom megvédedmezni. ' Ha azonban önt megnyugtatja a dolog, szívesen megteszem.

Az asszony könnyű fejbiqcentéssel jelezte, hogy őt nagyon megnyugtatná az én kíséretem. Fogtam teliát könyveimet s olaj fa sétapáicámat és elindulunk j a sánc szélén. Az asszony hatá- I rozottan félt s aggód/ó pilíantá- I sokat vetett a manhacsorda fe- i lé. Ami engem illet, nem tar- j tóm magamat éppen félénk embernek, de ha választanom kell, j inkább sétálok a Stefánia-úton, mint a legelésző baiimok szomszédságában, mert az ember soha sem tudja, hogy az ilyen forró időben a marha, mikor bolon dúl meg s ha megbolondul, az ember ellen, elnyomója ellen ( fordul, aki igába hajtja s ingyen adott tejét tejcsarnolkiilag drága j pénzen méri. Nem is beszélek a bikáról, melyek nyilván a te- j henek előtt akarnak virtuskodni, mikor a békés járókelőket j felöklelik ...

Idáig fűztem gondolataimat,

— Volt már önnek valami bi- , ka kalandja'?

— Volt, asszonyom, épp ilyen sz;éip asszony társaságában, |

— S mi lett a vége?

>— Az asszony elájult, de mind a ketten megmenekültünk.

— Talán megölte a bikát?

— Azt nem -cselkedtem. Tetszik tudni, Magyarországon nem szabad a bikát megellni, az csak (Spanyolországban szokás. Különben is összes fegyverem csak egy kalotaszegi mellény volt, azzal pedig nem lehet túlságos vérengzést elkövetni.

Az asszony nevetett, tehát már nem fél annyira.

— Megjegyzem, hogy a csordát a vén giudyás és három bojtárja őrzi. iMindegyikne-k van egy ostora és egy kutyája. Az ostor és a kutya segítségével töltetlen tekintélyt tartanak a gulyában s ha egyet szólunk nekik, szívesen csatlakoznak hozzánk s elkísérnek biztos távolságba. Félelemre tehát abszolúte semmikép sincs ok.

Az asszony rám nevet.

— Ezt azért mondja, hogy visszatérhessen?-— Nem, asszonyom,, ha szükségesnek tartja, elkísérem- hazáig.

— Nágyon kedves. Kihez van szerencsém-?

— Az nem Itartozik a do-lL-ghoz; ön bajban voit segítségért hozzám fordult, én helyzetével nem akarok visszaélni s nem aka-ijofc önne-l megismerkedni.

Az asszony u-jra rám nézett:

— -Ezt még sose mondta nekem senki.

— iS baj az, ha ön ,uj dolgokat hal?

— N-ern baj, -sőt igy érdekesebb. Lássa, nekem minden uj, amit itt látok. Eddig -minden esztendőben külföldön nyaraltunlk. Vé^re torkig lettünk a civilizációsai. Elhatároztuk tehát, hogy az idén sízakitun-k a hotelélettel, a table-díhóte-val, a dezsőmére és dinére való külön öltözködésekkel és paraszt módira fogiunfo, nyaralni. Itt a faluban kivettünk egy -sziép, parasztházat, mely százados fák árnyékában húzódik meg, melynek Iktertje tele van gyönyörű gyümölcsfákkal és virággal s ott a magunk kosztján elünk a gyermekeinkkel boldogan. Mert tudja meg, hogy aszszony vagyok és van három kis gyermekem.

Itt az asszony -elhallgatott, mert épp a maihák tőszomszédságában jártunk. Odaiutettem a gulyást, adtam neki egy hatost és megkértem, hogy kikérjen el -egy darabig. Mikor az asszony a marcto-na alakot mögöttünk ballagni érezte, egész jókedve visszatért s szemei csak úgy ragyogtak a vidámságtól. Azonnal folytatta a megkezdett témát.

— Igazi pestiek vagyunk. I-gazi pestiek, ment az marii is ott született, én is- ott születtem, -meg a gyermekeiník is. Ha Pestről kimozdultunk, csak külföldi: fürdő kedvéért tettük. Hogyan fogják be a lovat, -hogyan fejik a tehenet, hogyan kaszálnak, hogy szedik a gyümölcsöt, ez a gyerekekre nézve vaúicnat' új dolog volt. Én azt hittem, hogy a parasztemberek! mind olyanok, mint az én raffinalt pesti cselédeim s most látom itt, hogy milyen óriási a különbség köztük. E-gy jó szóért tüzbe mennek az embeijért.

— Úgy van, asszonyom, nagyon helyesen cselekedtek, hogy ide jöttek. A pesti embernek nagyon furcsa fogalmai vannak az országról. Egészen hamisan átéli meg. Pesti ember csak a színdarabból ismeri a falusit és nevet a félsz,e-g-ségein, elfelejtvén, hogy ő még sokkal félszegebb falun, mint) a falusi ember Pesten. A gyerekeinek különösen. elkerülhetetlenül szükséges, hogy a vidéki életét megi'smérjék s a pairasiztjgye.:ekeklkel játszanak a porban. Érzel szednek .magukba olyan őserőt, amelyből egész életükön át táplálkozhatnak, különösen, ha művészek, írók, vagy közéleti szereplő férfiak lesznek. Nem tűnt föl önnek, hogy öszszes hírneves nagy embereik vidéken születtek? Ettől a jó földtől el nem szakadva tudták azt az energiát kifejteni, mely szükséges, hogy az ember helyet vivjon iki magának az élet kemény harcában. Nem képzelek szomorúbb dolgot, -mintha, valaki Budapesten tölti egész gyermekkorát, annyira, hogy még nyáron sem tud -falura szabadulni. Idegei okvetlenül sokkal törékenyebbek, fantáziája szürkébb, szemköre szükebb, müveltsiége egyoidalubb ... és -száz következménye van.

LEMKE GYULA:

Ki all Amul!

I A MIKI itlONl

Őszintén meg kell vallanom, hogy cikkcakkos; életem során I nemcsak én csalódtam renge! teg felebarátomban, de szemé! lyemet illetően, is sokan csalódtak. Köztük öreg, jó tanítóm.

! Szegényfeje irodalmi hajlamúj kar vélt fölfedezni bennem és j miég harmadik elemistásként j meghízott Czuczor Ger gely I ‘•Hunyadi” című veilsének sza- i válásával.

| Tedeunros; reggeli misét kö] vetően gyülekeztünk az évzáró ! ró ünnepségre. Közel a tenipj kmifakiofc - fries, -tenyőszagot

i árasztó deszka emelvényen ! a hosszú asztal. Mögött ült a | plébános úr, a kerületi tanfel! ügyelő, meg a párszál falusi ta| nitó. Lent, jobbra, nagy gesztenyefa hűsítő árnyékában,, díszes szőnyeggel a lábuk alatt, pufba karoisszékekben ültek a i kegyurék: gróf Batthyány, a | vértanú miniszterelnök unokaöccse ,é® a kegyelmes Asszony, büszke Andrássy ivadék, unat! kozó szemekkel, de leereszkedő mosollyal. Bailra, velük szemben ,a másik oldalon: az apám, az anyám, majd a községbiró ! és az iskolaszék! tagok. Nekik | nrár csak közönséges korcs| maszék jutott és lábuk alatt ; nem volt szőnyeg. Középütt áJ| diogáilitunk mi, az elemisva gyeretóhad, osztályokra taigozólva. Körülöttünk, vastag karélyban, a falunépe, többségükben aszszony-tfélék. A tanítók asztalán hatalmas kluzakalász csokor, a fákon madárfütty. ,Szinte Ínyemen éreztem a komoly ünnep és iszonyú [birkózásokba torkollik.

A tanfelügyelő lelkes szónoklata után következtem.

Kis szivem, érthetően, na- I gyón zakatolt, amint kiálltam I középre. Utasításhoz -híven, elő! szőr mélyen meghajoltam a ke» gyelmes úrék felé, aztán kissé merevebben az emelvényen ülőkhöz, balra már* csak a fejemet biccentettem s összesuiny'itottanr gőgös feszitő apámmal.

Megy ez, mint a karikacsapás, higgadtam le és szivem sem zakatolt már olyan erősen. Kilenc esztendős gyermek hangom magabiztosan csengte túl a madár csicsergést “Ki áll arnott a szirttetőn Hunyad magas falánál ...?” — Aztán el akadtam. Kis, csiod'áükozás-f,:' lét éreztem, hiszem ölt perccel ezeűőtt még hibátlanul -elmondtam magamban az egész versezetet.

Menni főig ez — éreztem a belső biztatást és újból belekezdtem: “Ki áll amott a szirttetőn, Hunyad magas falánál?’

Megint megfeneklettem. A vers második sósra nyomtalanul kiesett az agyamból. Az asztalnál öreg tanítóm kétségbeesetten foijgiatta a vásott versesj könyvet. Kereste a Czuczor köl| teményt, hogy súghasson. — | “Lám, ő sem tudja könyv nél-Magyarországi magyar ÜGYVÉD

DR.RACSMÁNYBÉLA

a budapesti ügyvédi Kamara volt tagja. Mauitobai gyakorló ügyvéd, közjegyző, uj cime:

203-504 Main St., Winnipeg, Man. R3C 1A7 — Telefon: 947-1513.

VALÓDI MINŐSÉGŰ FINOM-ORLÉSÜ KALOCSAI

CSEMEGE PAPRIKA

fontja $2.25 és szállítási költség.

KOLBÁSZ, PÖRKÖLT, GULYÁSLEVES, PAPRIKÁSKRUMPLI, PAPRIKÁS SZALONNA, STB. EL SEM KÉPZELHETŐ VALÓDI HAZAI PAPRIKA NÉLKÜL.

Elsőrangú ERŐS PAPRIKA

fontja $2.50, 1/2 font $1.50 és szállítási költség.

Kiváló minőségű töretlen óhazai

KAMI L L A TEA

fontja $3.85 és szállítási költség.

Tiszta tojás TARHONYA

legújabb magyarországi szállítmány FONTJA: $1.25 és szállítás.

K. M. U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA

210 Sherbrook Street, Winnipeg. Manitoba, R33 2B6.

küi, gondoltam keserű gúnnyal. Pillantásom a kegyermes aszszomyra vetodort. Arca egészen megvrd'amodott. Kelre mes izgalmat jelentett szamára megtoi- i panásom. Lviosit apám fele isaní ditottam. LaLaim, hogy tervlere könyöklő- kezere hajtja inulomista ősöktől rámaradt nagy, búsan fejet. Anyám a róizsaíüzért tekergette- az újjáxra. A plébánia udvarról élesen hallatszott. egy karorvenúő kakas- KUKioréKoiása.

Tudtam, hogy elvesztem. Kár erőltetni. Mégegyszer, csati úgy becsületből nerciheveselkedtem: “Ki all amot a szirettőn” — de csak ennyit, öreg tanitóm most már hangosan súgott, ám hiába. Nekem az jáit az eszemben, j ' hogy tulajdonképpen hit nm.

I jelent ez a szó: “szirtte-tő”-,

| meg “Hunyad magas falánál”?

I A jó, öreg kántor elfelejtette a ! fogaltnak értelmét megmagyarázni. Csak beszajkóztam, mint ha szanszkrit szövejg; le»,ne.

I

Nem estem össze a szégyentől, nem is sírtam. Inkább: azt latolgattam, hogy a gróf 'úr meg a pór nép között, illendőségből hagyott résen, megugróm és beveszem magam a -Rába -menti nádasba, mint Savanyu Józsi és hajdani betyárjai. Később majd ! valahogy' lovat, fokost és árvaián yhajas kalapot is kerítek, j Már lendülésre készen, kissé ! összehúztam 'magam, -mikor a reverenda megsuhant -mellet; üem. A iplébánis úr hűsítő te| nyerével megemelte forró államat, másik kezével, huncutkás mosollyal az arcán, baiackot i nyomott a koponyámra. Aztán ; inkább a dlermedt -csöndben' vá, rakozó közönség, mint felém,

! ennyit mondott megnyugtató,- mély hangján: “Végeredmény- I ben igazad van. édes -fiam, meai j á!ll ott, azoknál a falaknál már ) senki!”

A kegyelmesék ijedten, kap- i ták tenyereiket a szájuk elé,

| bogy parasztos kacagásra ne I fakadjanak. Bezzeg a falu népe, meg a gyermekihad szivből haho tázott'. Nem kárörvendően, nem -gúnyosan, de igaz Vidámsággal, felszabadultan. Hallottam, amint apám a község bi. ó. hoz hajolva, derűs arccal megjegyzi: “Jól megtréfált benmün! két a kölyök. Igaza vau, nem

I áll! azoknál az omladozó rossz ! falaiknál -egyáltalán senki!” j Ünnepség után nem gúnyolt I a közönség, még a gyereked*

I sem. iSzolovy Jósika megnyug- i tatásként teljes erőből nyak- szirten csapott s én háláiból, j késlekedés nélkül, a lábikrájába

rúgtam. Többi barátaimmal! is hasonló enyelgésíbe keveredtem- s mire a kapunkon benyitottam, a képem olyan lehanmolt volt és új ruhám olyan nyúzott, mintha köizszereplésem teljes sikert aratott volna.

Kudarcomat otthon sem tették szóvá. Anyám azonban a leszakított és kezemben hazavitt ingujjamért nem vert meg. Ebből éreztem, bogy sajnál és ő -is tudja, amit én: begyetlenü'

, (Folytatás a 7. oldalon)

A balationföldvári .meredek 1 parton, mely a park fölött a viz- ! 1 re messze kimutatja sárga pofa- ; ját s amelyet az odavalók- sánc- ‘ nak neveznek, van m elkeni egy * kedves heverő helyem. A magas ( latnak az a pontja, (hol a sánc szélére ültetett bokros elvégző- 1 dik s a szárszói legelő kezdő- ‘ dik; nyáron este felé, mikor a ' nap egyre vörösebben és egyre|* lankadtabb hévvel közeledik a , 1 zalai hegylánc felé, ide szoktam 1 kivonulni néhány könyvvel a hó 1 r,lo,m alatt. A buja gyepen lefek-; | szem a végső- bokrok árnyéka- 1 ba s aztán kidiuigiva fejemet a meredek széle fölé, széttekintek a tájékon.

Ilyenkor olyan érzés fog el, mintha repülőgépre ültem volna b kirúgtam volna magam a- : lói a földet.. Közvetlen közelembten a sánctól a vizig a parti ‘ fecskék, vércsék és varjuk ezreit látom csapo-ngani, de a vil- : lám-gyors mozdulatokkal kavargó madáirtömeg könnyűsége csak szánalmas vergődés ahhoz a szabadsághoz és gyorsasághioz képest, mellyel tekintetem végigszáguld a szemhatáron. Egy pillanat s már -ott csüngök a Badacsonyban. Ez a koponsóalafcu hegy zárja be látásomat délnyugat felé. -Olyan hatást tesz az emberre, mintha valami hatalmas Fáraó, kinek intésére millió rabszolgának ereje- mozdult, feküdnek ott eltemetve s hordatta volna maga fölé melékül ezt a hegyet. Azután a Badacsonyi: elhagyva, a zalai partokon visszafelé repül tek'ntetem. Megsimogatja a különös alakú hegyeket, melyeknek formája elárulja, hogy évezredekkel ezelőtt e dermedt s rangtalan csúcsok élitek -és forrtak s most zöldi erős oldalakon pusztító láva ömlött végig. Tovább repülve, tekintetemet megállítja a tihanyi félsziget s végsőt