Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1954

Index

- 5 ­Jézus irgaliras - Szive a szeplőtelen Szűz méhéből vette testét és veret. Megv Itásunk fooka és eszáöze Jézus Krisztus, de mellette a leghathatósabb segítőtárs és a legnagyobb közbenjárónk Jézus után az ő szeplőtelen Anyja. így tette jóvá a"második Éva az első Évának szo­morú szerepet. 2. Jézust az irgalmasság inditi arra, hogy mindenütt gyógyítsa a lelkeket a bűn bénaságából, süketségéből, bélpoklosságából, megszáll lottságából és a halálból is. - És ma is hangzik a szava: tartsatok bűnbánatot, alakuljatok át lelkileg egészen, mert közel van az Isten országa. /Mt. 4, 17./ Megbocsájtja a beteg bűneit, amikor ezért káro­nolássál vádolják. /Mt. 9, 3./ Figyel:.ezteti a 38 éve beteget gyógyu­lása után, hogy többe ne vétkezzék. /Ján, 5,14./ Leül Lévi vámos asz­talához a bűnösökkel és vámosokkal. Alt. 9,9./ Tűri, hogy a láp virá­ga, a bűnös asszony, láb..it csókolja./Lk. 7,36./ Megvédi a házasság­törő asszonyt a legkényesebb támadással szemben. /Jan. 8,1-11./ Ki­jelenti : az 'Enboifia azért jött, hogy keresse és üdvözítse, emi elve­szett. Alt. 18,11./ - De azt is kinyilatkoztatja megfellebbezhetet­len isteni tekintéllyel, hogy az emberfiának van hatalma a földön mogbocsájtani a bünt. /fát. 9,6./ Boldogan dobbanhatott meg a Szüzanya szive, amikor hallott Fiá­nak munkájáról, mellyel bűnöket oldozott, és a bűn romlását megállí­totta. Jól mondja róla Szent Ágoston: Mária anyja a Tiizkzatos Test tagjainak, akik mi vagyunk; közreműködött szeretetével, hogy a hí­vek az Egyházban újjá szülessenek, mert ennek a Főnek tagjai. Ö pedig ennek a Főnek anyja. El tudom hinni, hogy halkan, csendbon ott suttogta, mint egykor a kánai mennyegzón: Nincs boruk, nincs életük, szab aitsd meg őket a bűn halálától. 3. De Jézus többet akart. Az irgalom forrását nem korlátozta rövid földi életre, nem a Szentföld határai közé. Hanem azt mondta: menjetek az egész világra... Ez lebegett isteni tekintete előtt. ­A keresztfán már megmutatta irgalmának csodáját, amikor a bűnbánó latort a keresztáldozat kegyelméből feloldozta. Feltámadása után el­ső müve az, hogy megalapította a bűnbánat szentségét: "Amint engem küldött az Atya. ugy küldelek én titeket. E szavak után ráiuk lehelt és folytatta: "Vegyétek a Szentlelket. Akiknek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyernek, akiknek pádig megtartjátok, az bűnben marad." /Ján. 20, 21-23./ Amint engem küldött az Atya... nemcsak prédikál­ni, nemcsak testi betegeket gyógyítani, hanem amint már az angyal is megmondotta születésem előtt: Népemet akarom megszabadítani a bűnöktől. - Amint engem küldött az atya: a bűnöket negbocsájtani a bűnbánóknak... és megtartani a megátalkodottaknak! Az Anyaszentegy­ház pedig térdrehullott és ugy fogadta ezt az isteni hatalmat. Azó­ta is őrzi szentül 2000 éven át. tanítja, vallja, minden időben. ­Az Apostoloktól kezdve az ősegynáz szentatyái, Iraencus, Szent Ke­lemen. Tertullián, Cyprián, A"r:nyszáju Szent János, S zent Aibbrus és a többié ki Boldogító i ; :zság. - Van gyógyulás a bűnnek a feké­lyétől, van feltámadás a bűn halálából, menjetek az egész világra és Isten ereiével, Isten tekintélyével, Isten hatalmával és irgal­mával gyógyítsátok és támasszátok ui életre a bün áldozatait. Mit érezhetett a Szent Szűz, amikor a bűnbocsánat kei yelmének forrását látta felfakadni az Anyaszentegyházban?! Szeplőtelen Szive újra Magnificatot énekelhetett. íme, itt van közreműködésé nek 1,1­dogitő gyümölcse, Szent Fia megv'ltja népét bűneitől, /Mt, 1,21./

Next

/
Oldalképek
Tartalom