Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1942
Index
— 49 — 1564. sz. isk. Katonai szolgálatot •teljesítő tanító családi pótléka. javítások elmulasztásából nagyobb károk következnének be, ezek a mulasztást elkövető javadalmason megveendők. 8. Minden javadalmas tartozik legkésőbb minden év május 1-éig a szükségessé vált nagyobb igazítások jegyzékét a kerületi főtisztnél bejelenteni, hogy ezek tekintetében a költségvetés a felsőbb hatóság által kellő időben elkészíttethessék. Az elkésetten benyújtott bejelentések, amennyiben az elhalasztás kárral vagy veszéllyel nem jár, csak a jövő évi költségvetésnél fognak tekintetbe vétetni; az elkésésből származó nagyobb költségeket pedig az illető javadalmas tartozik megtéríteni. (Ez a pont úgy módosul, hogy a helyreállítási kérelmek minden év szeptember 15-éig terjesztendők elő az egyházmegyei hatóságok útján a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. (48.900/1942. sz. r. fenn.)! Kalocsa, 1942. december 3. Tudomásulvétel és miheztartás végett közlöm a vkm. 207.415/942. VI/5. ü. o. sz. rendeletet. Fenti számú felterjesztésére értesítem, hogy az 5.700/1940. M. E. számú rendelet 34. §-a. valamint ennek módosítása tárgyában kiadott 1.870/1942. M. E. számú rendelet 6. §-a értelmében a honvédelmi kötelezettségeket teljesítő közszolgálati alkalmazottak a bevonulás napját követő legközelebbi esedékességi időponttól kezdve amennyiben a honvédségnél a valóságos rangosztályba sorolt havidíjasok, vagy valóságos tiszthelyettesek sorába tartoznak, polgári állásuk után fizetés címén azt a különbözetet kapják, amely a polgári állás után járó fizetés és a honvédségnél járó havidíj és honvédségi pótdíj együttes összege között mutatkozik. Az 1940. évi 5.700. M. E. számú rendelet 37. §-a értelmében változatlan összegben megkapják a családi pótlékot is. A nem állami népiskolai tanítók az államtól nem fizetést és családi pótlékot kapnak, hanem az. 1925. évi 7.000. M. E. számú rendelet 140. pontjának végrehajtása kapcsán a nem állami népiskolai tanítók illetményeinek újabb szabályozása tárgyában kiadott 1926. évi 25.000. V. K. M. számú rendelete értelmében illetménykiegészítő államsegélyben részesülő nem állami népiskolai tanítóknak helyi javadalma államsegéllyel egészíttetik ki azon összeg erejéig, amely az ugyanolyan szolgálati idővel bíró állami népiskolai tanítókat az érvényben lévő kormányrendelet értelmében fizetés és családi pótlék címén megilleti. Ebből a rendelkezésből minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a helyi javadalomban nemcsak a fizetés, hanem a családi pótlék is bentfoglaltatik. Ennélfogva a hivatkozott kormányrendeletek alapján a Központi Illetményhivatal a ka-" tonai szolgálatot teljesítő nem állami tanító teljes összegű helyi javadalmát egészíti ki a jogos fizetés és családi pótlék együttes összegére, ha pedig fizetés nem jár, akkor jogos családi pótlék összegére. Az érintetlenül maradó családi pótlék kifizetésére nem az államkincstár, hanem az iskolafenntartó illetékes. Ennek fedezetére elsősorban a helyi javadalom veendő igénybe. Kalocsa, 1942. december 2. Tudomásulvétel és miheztartás végett közlöm a vkm. 205.946/1942. Vl/5. ü. o. sz. rendeletet. Az 1907. XXVII. tc. 32. §-a nem állami tanítókra vonatkozólag kimondja, hogy a tanító működését csak az eskü (fogadalom) letétele után kezdheti meg. A fenti törvény alapján 1940. évi december 30-án 136.000/1940. szám alatt kelt rendeletemmel felhívtam (807 1942.—isk. szám, 1. Circ. 1942. pg. 23.) a kir. Tanfelügyelő urat hogy a jövőben anyagi és fegyelmi felelősség terhével bármilyen minőségben alkalmazott (választott), tehát helyettesítéssel ideiglenesen megbízott tanítótól is a fogadalmat, esküt még a tanító közvetlenül működésének megkezdése előtt vegye ki, vagy megbízottja által vétesse ki. Ezen rendelkezésem ellenére a központi illetményhivatal arról értesített, hogy több esetben a tanítótól csak a működés megkezdése után veszik ki a hivatali esküt (fogadalmat) és így a hivatali eskütétel (fogadalomtétel) előtti idóre a tanítók a fenthivatkozott kormányrendelet értelmében államsegélyt nem kaphatnak. Ismételten felhívom a kir. Tanfelügyelő urat, hogy a jövőben a tanítótól fegyelmi felelősség terhe mellett minden egyes esetben, a hivatali esküt (fogadalmat) még a működés megkezdése előtt vegye ki. Ha a tanító működését a hivatali eskü (fogadalom) letétele előtt kezdi meg. minden egyes esetben meg fogom állapítani a mulasztóval szemben a felelősséget és megindítom ellene a megtorló eljárást. Budapest, 1942. évi október hó 10-én. A miniszter rendeletéből: dr. Kósa Kálmán s. k. miniszteri osztályfőnök. Kalocsa, 1942. december 2. 1619. sz. isk. Tanítók eskütétele. Tudomásulvétel és miheztartás végett közlöm a vkm. 208.275 1942. VI 5. ü. o. sz. rendeletet. A nem állami népiskolai tanítói állásc'c helyi javadalmának leszállítása és az újonnan szervezett tanítói állások végleges helyi javadalmának megállapítása céljából a tek. közig. Bizottság útján hozzám felterjesztett kérvények elbírálása alkalmával megállapítottam, hogy a kérvényeket az iskolaszékek legtöbbször vagy nem megfelelő, vagy hiányos illetve csak som más adatokat tartalmazó költségvetési és vagyonlel tári iratokkal szerelik fel. Ennélfogva tudomásulvétel és az iskolafenntartókkal hangsúlyozott figyelmeztetés formájában történő közlés céljából értesítem a tek. közig. Bizottságot, hogy a tanítói állások helyi javadalmának leszállítása, vagy végleges megállapítása tárgyában benyújtandó kérvényekhez a következő iratokat kell mindenkor csatolni: 1. Az egyházközség legutóbb jóváhagyott iskolai és egyházközségi költségvetésének és zárószámadásának az eredetivel egyező, rész1660. sz isk. Nem állam népiskolai tanítói állások helyi javadalmá nak megállapítása.