Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1940

Index

— 14 — ifjúság mindig kész elismerni Jézus Krisztus királyi hatalmát és férfias bátorsággal szembe­szállnak mindazokkal, akik a Megváltót az emberi társadalomból száműzni akarják és az ő legszen­tebb jogait szentségtörő gonoszsággal érinteni merészelik. Amikor a templomokat bezárják, az iskolákból Jézus Krisztus feszületen függő képét eltávolítják, a család marad bizonyos értelem­ben a keresztény életnek gondviselésszerű és megtámadhatatlan menedéke. Istennek szám­talanszor hálát adunk, amikor rengeteg olyan családot látunk, amelyek ezen hivatásukat buzgó hűséggel teljesítik és sem a javak veszélyeztetése, sem az ellenségeskedések nem törik meg. Az ifjak­nak és a leányoknak kiművelt serege — még azokon a vidékeken is, ahol Jézus Krisztusban való hit szenvedéseket és üldöztetéseket jelent — szilárdan áll az Üdvözítő trónja körül azzal a biztos és nyugodt elhatározással, amely az Egy­ház harcainak legdicsőbb napjaira, a vértanuk ragyogó példáira emlékeztet. Ha az Egyháznak, az igazság és a szeretet tanítójának mindenütt a népeknél megadnák a tevékenységnek azt a szabadságát, amelyre neki az isteni megbízatás­ból kétségtelen és szent joga van, a javaknak micsoda bő forrásai nyílnának meg, mekkora fény, milyen rend és békesség származna ebből a szociális életre, mennyi pótolhatatlan és értékes erő munkálkodhatna az emberiség javának elő­mozdításán. Mennyi szerencsétlenség volna el­kerülhető, mennyi boldog nyugalom származ­hatna az emberekre, ha a társadalmi és nemzet­közi erőfeszítések a béke helyreállítására az evangéliumi tanácsokat követnék, amelyek az egyéni és a kollektív haszon mérhetetlen törek­vései ellen folytatott harcban keresztény szere­tetet hirdetnek. Békéltetési munka. A törvények, amelyek a keresztények életét irányítják, és az emberiség természetes parancsai között nincsen ellentét, hanem közösség és kölcsönösség. A szenvedő, anyagi és szellemi meg­rázkódtatásokon átment emberiség érdekében nincs hőbb vágyunk, minthogy a jelen szoron­gattatások nyissák fel sokak szemét, akik Krisztus Urunk és az Egyház küldetését fontolják meg, helyezzék a helyes megvilágításba és mindazok, akik az államok kormányzatát irányítják, enged­jenek az Egyháznak szabad utat az új nemzedé­keknek az igazság és a béke elvei szerint való alakítására. Ez a békéltetési munka követeli, hogy az Egyháznak Istentől rábízott hivatása tel­jesítésében ne támasszanak akadályokat, sem az Egyház tevékenységének terét ne szűkítsék jog­talan határokkal, sem a néptömegeket, különösen az ifjúságot ne vonják ki jótékony befolyása alól. Ezért Mi, mint annak a földi képviselője, akit a próféta a «béke fejedelméének (Iz. 9, 6.) nevezett, fellebbezünk és hangsúlyozottan felhívjuk az álla­mok kormányzóit és mindazokat, akiknek valami­féle befolyásuk van a közügyekbe, hogy az Egy­háznak adják meg a szükséges szabadságot nevelői munkásságának betöltésében, hirdethesse az ér­telem számára az igaz tant, a lelkeknek az er­kölcsi igazságosságot és ápolja Jézus Krisztus isteni szeretetét. Ha az Egyház nem mondhat le hivatásáról, amely az isteni megbízás végrehajtása a maga részéről, t. i. «mindent megújítani Krisztusban, ami a mennyekben és a földön van» (Ef. 1, 10.), ma szükségesebbnek látszik a működése mint valaha, mivel a szomorú tapasztalat azt mutatja, hogy csupán a külső eszközök, az emberi gondoskodások és a politikai kiutak nem nyújta­nak hathatós enyhülést a bajokra, amelyek az emberiségre nehezednek. Nem kevesen, látva az emberi törekvések össze­omlását, — amelyek a vihar lecsendesítésére és elhatárolására irányultak, amely vihar a polgári kultúrát és az emberiséget elpusztítani törekszik —, szemeiket erős reménységgel ráirányítják az Egyházra, az igazság és a szeretet fellegvárára, Szent Péter katedrájára, ahonnan még lehetséges a vallási tanítás és az erkölcsi fegyelem egységének visszaállítása, amely más időkben a népek között fennálló viszony békés szilárdságát biztosította. Erre az egységre tekintenek hő vággyal férfiak, akiktől nemzetek sorsa függ, amikor folytonosan tapasztalják azon dolgok esendőségét és hiába­valóságát, amelyekbe valamikor bizalmukat he­lyezték ; egység, amelyet fiaink hosszú seregei óhajtva és vágyakozva várnak és naponként kérik a «békének és szeretetnek Istenét» (II. Cor. 13, 11.) ; ez a tőlünk eltávolodott egység nem kevés nemes léleknek a vágya, akik amikor éhezik és szomjúhozzák az igazságot és a békét, Szent Péter Székéhez emelik tekintetüket és onnan várnak tanácsot és vezetést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom